Kim Kardashian mégsem készít albumot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kim Kardashian hamarosan megjelenő dala, a „Turn It Up” nem kerül fel lemezre, hiszen Kim nem szeretne betörni a pop iparba.
hirdetés
Mikor Kim Kardashian élőben elénekelte első dalát, a Turn It Upot a TAO Night Clubban, mindenki azt feltételezte, hogy hamarosan beindítja zenei karrierjét is, ám a minap az MTV talkshow-jában, a The Sevenben elmondta mi is az igazság ezzel kapcsolatban.
Szilveszterkor adta elő a dalt, ami a barátainak is nagyon tetszett, főleg Ciarának, aki fel is figyelt rá: „Ciara jött oda hozzám, és azt mondta, be akar mutatni a The Dreamnek. Egy dalt fel is vettünk. Kipróbáltam, de a dolgok nem úgy mentek, ahogy gondoltam, úgyhogy beszéltem a barátaimmal, akik jó tanácsokat tudtak adni: például Kanye szerint bele kell élni magam a felvételekbe – sőt, ő még fel is ajánlotta, hogy eljön velem a stúdióba.”
Kim tehát tisztázta, hogy nincs tervbe véve album, csupán egyetlen dal, aminek a bevételét egy alapítványnak szánják.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.













