Sharon Stone áttekeri a szexjeleneteket
Sharon Stone elárulta, hogy szerinte manapság annyi a szexjelenet a sorozatokban és filmekben, hogy nem akarja már őket látni.
hirdetésSharon Stone élesen bírálta a modern filmek és sorozatok szexjeleneteit. A 68 éves színésznő egy interjúban elmondta, hogy sokszor inkább áttekeri az ilyen jeleneteket, mert túlzottan nyersnek és direktnek érzi őket. Szerinte a mai ábrázolásból hiányzik az a finom feszültség és titokzatosság, ami korábban a valódi vonzerőt adta.
Stone felidézte legendás jelenetét a Elemi ösztönből, amely szerinte éppen azért lett ennyire ikonikus, mert nem mutatott meg mindent, inkább a képzeletre bízta a részleteket. Úgy véli, ez a fajta „vágy és rejtély” ma már ritkábban jelenik meg a képernyőn.
A színésznő azt is elmondta, hogy a híres szerep komoly hatással volt az életére: úgy érzi, nem mindig védték meg kellően, sőt bizonyos helyzetekben „megbüntették” mások viselkedése miatt. Állítása szerint még a gyermeke felügyeleti perében is szóba került a film, ami különösen megviselte.
Sharon Stone most az Eufória harmadik évadában tér vissza a képernyőre, miközben továbbra is nyíltan beszél a szakma árnyoldalairól.
via Just Jared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











