Lakatos Yvette-nek dalban kellene tanulni?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lakatos Yvette nem is olyan rég kezdte koptatni a Ráday gimnázium padjait. Most a TV2 Mokkájában mesélt arról, hogy is megy neki a tanulás.
hirdetés
Lakatos Yvette már két hete újra iskolás. A 16 éves lány mind az iskolát, mind a karriert fontosnak tartja, így próbálja összeegyeztetni őket.
Természetesen párja, Tóth Ádám is segít neki, hiszen még egy dalt is írt Yvette-nek, annak érdekében, hogy minden sikerüljön neki.
„Az iskolában az a nehéz, hogy néha nem értem miről beszélnek, főleg matekban meg kémiában. Ez a része nagyon nehéz. Persze értem a magyart, de a tanárok bonyolult szakszavai kissé nehézséget okoznak. Plusz még nagyon gyorsan is beszélnek. De az iskolát semmikép nem fogom hagyni. Fontos a suli, illetve jól megtanulni magyarul” – mondta a Megasztár egykori versenyzője.
A Mokka műsorvezetője, Kárász Robi szerint a lánynak dalban kellene tanulni. Ezzel egyetérthetünk, de reméljük, hogy a hagyományos módszerekkel való tanulás sem fog nehézséget okozni neki.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











