Így köszöntik az új évet máshol – a világ legőrültebb rituáléi
Szilveszter alkalmából összeszedtük a legkülönlegesebb újévi hagyományokat. Tartsatok velünk!
hirdetésSpanyolország
Amint éjfélt üt az óra, a spanyolok minden egyes harangütés felcsendülése után elfogasztanak egy szőlőszemet – összesen tizenkettőt. Ennek azonban semmi köze a borászati hagyományaikhoz, de úgy tartják, hogy a 12 szem szőlő szerencsét hoz. A helyiek Las Uvas de la Suerte (a szerencse szőlői) néven emlegetik e szokást, ami állítólag a szőlőtermelők 19. századi marketingfogásából ered.
Portugália
Mindenki ismeri a jobb lábbal kezdés
aranyszabályát, a portugálok pedig ezt igen fontosnak tartják: éjfélkor képesek a vacsorát is megszakítani azért, hogy székre állva leugorjanak onnan a jobb lábukra érkezve. Ez ugyanis a hayományaik szerint szerencsét hoz és jó kezdést ad az új évnek.
Olaszország
Olaszországban az óévtől való búcsúzást igen komolyan veszik: olyannyira, hogy Nápolyban és a déli városok zömében ekkor szabadulnak meg a helyiek a régi háztartási tárgyaiktól és bútoraiktól – a használaton kívül helyezett holmijaikat egyszerűen kidobják az ablakon, így jelképezve az újrakezdést.
Németország
Németországé az egyik legkülönösebb újévi hagyomány, noha most már kezd kimenni a divatból. Korábban ugyanis nagy jelentősséggel bírt a Bleigießen, vagyis az ólomöntés. Ennek résztvevői apró ólomtöredékeket olvasztanak, majd a forró fémet hideg vízbe öntik, ahol az szilárd formát vesz fel. A kialakuló alakzatokat a következő évre vonatkozó jóslatokként értelmezik. Mivel az ólom használatát mostanra betiltották, a modern Németországban viaszt használnak helyette.
Bulgária
Bulgáriában újévkor a Survakane rituáléé a főszerep – a gyerekek survachka botokat készítenek somfaágakból, amelyeket popcornnal, aszalt gyümölcsökkel és gyapjúval díszítenek. Miután gondosan feldíszítették, finoman megütögetik a családtagok hátát, miközben egészségre és gazdagságra vonatkozó kívánságokat és áldásokat mondanak.

Csehország
Míg a spanyoloknál a szőlőé, addig a cseheknél az almáké a főszerep. Csehországban az az újévi hagyomány, hogy az almákat kettévágják, és megvizsgálják a magházat: a csillag alakú szerencsét, a kereszt alakú balszerencsét jelképez.
Lengyelország
Lengyelországban sokan téli fürdővel köszöntik az új évet, vagyis megmártóznak egy közeli folyóban vagy tóban. Úgy tartják, hogy a hideg víz erősíti az immunrendszert és felélénkíti a lelket.
Málta
A máltaiak éjfélkor kitárják az ajtókat és ablakokat, így engedve ki a régit és fogadva az új évet. A helyiek hisznek abban, hogy a friss levegő új lehetőségeket hoz, elűzi a negatív energiát, így pozitív kezdést biztosít az évnek.
via Pin and Travel
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











