Sydney Sweeney nem szeret gyengének látszani
Sydney Sweeney nehezen kér segítséget, mert nem akarja, hogy gyengének tartsák.
hirdetésSydney Sweeney szerint sok nő – köztük ő maga is – nehezen kér segítséget, mert nem akar gyengének tűnni. A 28 éves színésznő, aki Christy Martint alakítja David Michôd új életrajzi filmjében, és a Sky News-nak mesélt arról, mennyire ismeri ezt az érzést.
Sweeney elmondta, hogy barátai is figyelmeztették már: teljesen rendben van segítséget kérni, ő mégis küzd ezzel. Úgy érzi, a nőkkel szemben sokkal több az elvárás, és ha támogatást kérnek, azt gyakran gyengeségként értékelik, szemben a férfiakkal, akiknek ezt nem róják fel.
A legendás bokszoló, Christy Martin nagyra értékelte Sweeney alakítását, és kiemelte: a színésznő tinédzserként MMA-zott, így megvan benne a versenyszellem. Szerinte Sydney élvezte a szerep kihívását és azt, hogy valami egészen mást hozhatott.
Martin azt is hangsúlyozta, hogy a film nem csupán sportsztori, hanem az életének minden vetületét bemutatja, a sikereket, a bántalmazást és a kitartást. Reméli, hogy a történet erőt ad majd sokaknak, és a női boksz jelenlegi generációja is felismeri: az úttörők munkája tette lehetővé mai sikereiket.
Sydney #Sweeney, attrice e produttrice statunitense la cui popolarità è cresciuta ulteriormente negli ultimi tempi, è corteggiatissima dai calciatori di #PremierLeague. Lo riferisce il tabloid britannico The Sun, secondo cui la star sarebbe letteralmente tartassata di messaggi da… pic.twitter.com/27FjiVwGj0
— FANTASYTEAM (@fantasyteamit) November 24, 2025
via Female First
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Nagyon boldog a híresség.
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











