Lakatos Yvette visszatért az iskolába
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lakatos Yvette a Megasztár után is folytatja tanulmányait az iskolában.
hirdetés
Lakatos Yvette nagy sikereket ért el a Megasztár 5. szériájában. Most azonban – mivel vége a műsornak – a fiatal énekesnő visszatért az iskolába, hogy folytassa tanulmányait.
„Nem akartam már tovább otthon maradni, mert túl sok mindent kell bepótolnom” – nyilatkozta Yvette, aki hozzátette, hogy nagyon hiányzik neki a műsor, és szeretne továbbra is a pályán maradni, ami mellett fontos, hogy komolyan vegye a tanulást is. Már a Megasztárban is elmondták, hogy a fiatal tehetség 10 évig Kanadában élt, ezért is okozott nehézséget neki a magyar nyelv elsajátítása.
„Akarom folytatni az éneklést, már készül az Ádámmal közös dalunk, és remélem, a Megasztár után is jönnek majd a lehetőségek, mert nagyon szeretnék színpadon állni.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











