Megjelent a Harter testvérek legújabb dala
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The Harters zenekar, bár sokak számára még ismeretlen, If I Run című klipjével valószínűleg több rajongót szerez majd.
hirdetés
Country, pop, rock. E stílusjegyek ötvözése már több előadónak hozott kisebb-nagyobb sikereket, és most a The Harters is lassan, de biztosan lépked ezen az úton.
A három testvér (Leslie, Scott és Michael) számára nem ismeretlen a zenei terep. 2005-ben még Seven néven jelentették meg első, Drunk Chicks című kislemezüket, de az együttes egyik tagja, Michael már 2002-ben kiadott egy szólólemezt Unexpected Change címmel. Visszatérve a bandára, 2009-ben mostani nevükön, azaz The Hartersként adták ki következő dalukat, Jenny címmel. Ugyanebben az évben a rajongók már a kezükben tarhatták az arizonai csapat első, Family. Love. Harmony. című EP-jét.
A tesók idén sem unatkoznak, a napokban jelent meg ugyanis If I Run című videoklipjük.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a rajongók mikor számíthatnak a banda első nagylemezére.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











