Együtt fog lakni Dakota és Elle Fanning
Dakota és Elle Fanning „együtt élhetnek” a The Nightingale forgatása alatt, bár nem tartjék feltétlenül jó ötletnek.
hirdetésDakota és Elle Fanning először dolgoznak együtt a The Nightingale című filmadaptáción, és már most azon gondolkodnak, hogy összeköltöznek-e a forgatás idejére.
Dakota az Extra-nak elmondta:
Nagyon várom az egész élményt – a forgatáson és azon kívül is. Mostanában arról beszélgettünk, hogy együtt lakjunk-e, amikor készítjük a filmet. Egyrészt valószínűleg nem lenne egészséges, de másrészt furcsa lenne, ha nem tennénk.
A színésznő szerint a közös munka még szorosabbá teszi a testvéri kapcsolatukat:
Olyan, mintha megosztanánk egymással azt az utolsó kis darabot is magunkból, amit csak a színészet során mutatunk meg. A film után teljesen elválaszthatatlanok leszünk.
Dakota ugyanakkor nevetve hozzátette, hogy tudatosan figyelnie kell majd, nehogy „főnökösködő nővérként” viselkedjen a forgatáson:
Már most dolgozom azon, hogy ne legyek parancsolgató. Úgy kell bánnom vele, mint bárki mással.
Elle korábban „legjobb barátjának és tanácsadójának” nevezte nővérét, és elárulta, hogy közösen alapították meg Lewellen Pictures nevű produkciós cégüket, amelyen keresztül saját projekteket is fejlesztenek.
Dakota & Elle Fanning look incredible for Vanity Fair. pic.twitter.com/tlRSys5wyE
— Pop Crave (@PopCrave) September 16, 2025
via Female First
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













