Melyik film lesz 2010 legrosszabb alkotása?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Oscar-díj ellentéte, az Arany Málna már húszéves múltra tekint vissza, és idén sem kímélik a legrosszabb alkotásokat.
hirdetés
Az Arany Málnát ugyanakkora érdeklődés szokta övezni, mint magát az Oscart. A legrosszabb filmeknek járó díjakat már húsz éve osztogatják a filmes produkcióknak, és idén sem kímélték az érintetteket.
Bár a jelöltek végleges listáját csak január végén jelentik be, a Los Angeles Times megbízható forrásokra hivatkozva már most közölte az esélyeseket.
A legnagyobb esélyesnek Christina Aguilera és Cher Díva (Burlesque) című filmjét tartják, de a legrosszabb filmért „harcba száll” továbbá az Alkonyat: Napfogyatkozás is. A jelöltek között szintén feltűnhet a karácsonykor bemutatott Utódomra ütök és a Szex és New York folytatása is.
A legrosszabb női mellékszereplőnek járó díj várományosa Jessica Alba lehet, ugyanis a kritikusokat nem nyűgözte le az utóbbi időkben, elég a Valentin-napra vagy a The Killer Inside Me-re gondolni. Az Oscar-díjas Angelina Jolie pedig ugyanazért a szerepért számíthat málnára, mint Golden Globe-ra.
A Razzie-jelölés legesélyesebb várományosai a Legrosszabb film kategóriában:
- Utódomra ütök
- Szex és New York 2
- A feláldozhatók
- Nagyfiúk
- Titánok harca
- Bérgyilkosék
- Exférj újratöltve
- Maci Laci
- Jonah Hex
- Az utolsó léghajlító
- Vampires Suck
- Alkonyat: Napfogyatkozás
A tavalyi évben a Hannah Montana: A film, illetve az All About Steve vezette a jelöltek listáját; az utóbbi két díjat is kapott.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











