Starity

Tom Cruise tanácsa miatt élte túl a szakítást Glen Powell

2025. szeptember 09. 21:09   |   Szerző: Four

A színészt idősebb kollégája, Tom Cruise tanácsa segítette át a szakításon.

hirdetés

Glen Powell ritka interjút adott, a magánéletéről nyilatkozott, egészen pontosan a Gigi Parisszal történt fájdalmas szakításáról.

Paris és Powell 2023-ban, három év után szakítottak, később kiderült, azért, ahogyan a színész kezelte a médiát, amikor Sydney Sweeney-vel forgatott filmet. Powell és Sweeney az Imádlak utálni című romcomban játszottak szerelmeseket, és a produkciót elmondásuk szerint direkt azzal promótálták, hogy rájátszottak a köztük lévő kémiára, amit Powell akkori barátnője, Gigi egyáltalán nem értékelt, ki is követte Instagramon a színésznőt. (Sweeney pedig azóta szakított a vőlegényével, és sokak szerint rögtön után Glennel vigasztalódott.)

Powell erről most úgy nyilatkozott, hogy "mindkét félnek joga van a saját narratívájához."

Mindig is szeretni és tisztelni fogom Gigit. Mindenkinek megvan a saját narratívája, tehát neki is joga van hozzá.

- mesélte a GQ-nak, hozzátéve, hogy "nehéz dolog a párkapcsolat", és "amikor két ember szakít, külön utakra mennek, és mindketten a saját nézőpontjukból mondják el a történteket."

Powellt Top Gun-beli kollégája, Tom Cruise párkapcsolati tanácsa segítette át a nehéz időszakokon:

Nagyjából azt mondta: "Hé, nagyon-nagyon hangos lesz körülötted. De a te dolgod, hogy letekerd a hangerőt. Csak emlékezz rá, hogy a te kezed van a gombon, és hogy van lehetőséged le vagy feltekerni a hangerőt. 

A színész bevallotta, nagyon sokat segített neki, hogy megtanulta "letekerni" az óriási médiafigyelem miatt körülötte lévő "hangerőt", és "bízni az ösztöneiben."

Embed from Getty Images

via Page Six

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek