Ma éppen mivel van tele a tököd?

Azzal, hogy most még az is nagy Star Wars lázban ég, aki eddig kb. azt sem tudta, hogy mi az...   
Nekem meg az volt az első film, amit életemben láttam, kiskorom óta imádom. És ez így szíven üt, hogy még az is "várja" az új filmet, aki pár éve még angolórán ki sem tudta olvasni azt, hogy jedi.

Én is kicsi korom óta imádom, a kedvenc színészemet is annak köszönhetem, de hogy őszinte legyek, nem értem, hogy egészen pontosan mi is a problémád. Bármilyen meglepő, azóta is születtek gyerekek, akikkel a szüleik megnézették és imádják. Vannak olyanok, akik bepótolták a hiányosságukat, megnézték és megszerették. Nekem is van egy ilyen ismerősöm, akit addig unszoltam, hogy végül megnézte tavaly, azóta nagy rajongó. Szóval szerintem ne nézd le azokat, akiket csak pár éve szippantott be Lucas univerzuma, ők is ugyanolyan lelkesen várhatják, mint te.

Anyám már neten keresztül is feszkózik a körmeimmel kapcsolatban... Esküszöm, én érzem magam szánalmasnak, amiért ő nem tette még túl magát rajta fél kibszott év alatt.

A családommal. Megint.
Annyira imádom, hogy összefognak ellenem, momentán előttem beszélnek ki, hogy miért vagyok annyira, de annyira búval bszott kőbunkó július óta/mióta koliba mentem/sötöbö, miért nem hívogatom Őket telefonon egy ideje, egyéb anyám kínja, mikor van, hogy Ők nem keresnek hetekig, amikor bármiféle kapcsolatot akarnék teremteni, pedig közlik, miszerint mi a frncért bsztatom Őket, és rám csszik a telefont. Miért borulok ki, mikor minden lélegzetvételemet csak ócsárolni tudják, és lehetetlenség az elvárásaiknak megfelelni. Amikor kedves próbálnék lenni, felemlegetnek évekkel ezelőtti eseteket, amiben akkora krva nagy áldozatnak képzelik magukat, ésatöbbi, ésatöbbi. A környezetem mellesleg rhadt édes, amennyiben nincs kedvem megjátszani a minden a kibebszott önjelölt pszichológust, akinek soha semmiféle problémája nem adódik az életben, csak hallgatni mások párkapcsolati húdeszedsztori problematikáit, én vagyok a mániás depressziós antiszociális balfsz, aki vagdossa az ereit, egyebek. Az önbizalmam, ráadásul a motivációm szintén hamvaiban fetreng valahol a béka segge alatt, a szociális fóbia adott. Apuka szemem fényeként ugyanakkor mindig jár a külön pofán rúgás, mert mi az, hogy Apuka szeme fénye, annak ellenére, mi módon nem állt szándékomban senkinek sem az lenni. És csodálkoznak, hogy egy utolsó, minden mozgó élőlényt szrrá dugó zülledéknek hamarabb megnyílok, mint bárkinek, akit rokonomnak tudnék nevezni, és lassan-lassan gyűlnek a káros szokások? 
Tinédzser vagyok, bszod, hogy kéne viselkednem/mit kéne tennem? Te sosem voltál az? Pedig mindig hogy elő tudod adni a vonagló áldozati kerge marhát.