Ma éppen mivel van tele a tököd?

Azzal,hogy nem találkozhatok a barátnőmmel a hülye munka miatt.

Ma?? Szinte az egész nappal! Először is anyu minden legapróbb apróságon felhúzza magát, de csak az én dolgaim miatt. Aztán ott van az osztály. Megkaptuk a legolcsóbb "interaktív" táblát, erre valaki behorpasztotta, de közülünk senki sem volt, a közelébe sem mertünk menni, mert bármi történik az osztályba, rögtön a 7.a a hülye, akik nem tudnak semmire sem vigyázni, nem értékelnek semmit. Meg még a kis f.szom! Sosem tépjük le a függönyt, de mi vagyunk a hibásak. Amint meglátták a horpadást, már vinni is akarták a táblánkat! De bezzeg a 7.c-nek a legdrágább a táblája, mert ők a "gazdagok" a suliban! Persze! De a 7.a rossz, meg a bunkó, meg a hülye!

Olyan rossz érzés, mikor van egy tényleg tök jó napod, amikor tényleg jól érezted magad és amikor végre olyan személlyel voltál, aki neked fontos és akinek te is fontos vagy, erre tuti hogy valaki elbssza a napodat. Az akkora nagy probléma, hogy teljesen más az öltözködési stílusa, mint nekem.? Azért, mert Ő feketébe jár, én nem lehetek például virágos szoknyába.? Ez annyira rohadtul meghatározó dolog, hogy ezzel valakinek annyira foglalkoznia kéne? Persze, tudom, hogy nem kéne ezzel ennyire foglalkoznom, de annyira fáj, hogy mikor tényleg boldog vagyok, akkor sem lehetek 100%-san az. Én még egy hülye légynek sem tudok ártani, mégis egy csomó rosszakaróm van, csak azért, mert jóba vagyok olyan személyekkel, akikkel más csak szeretne...

Annyira félek, hogy nem fog majd teljesülni az, amit kigondoltam magamnak. Azt elképzelni, hogy én májusban ott üljek egy padban az angol érettségi felett gondolkozva, finoman szólva is megrémít. A jövőről pedig inkább ne is beszéljünk... Évek óta tervezem, hogy mit akarok kezdeni érettségi után, de ahogy közeledik, egyre jobban kezdek beparázni tőle. Pedig tudom, hogy semmi értelme nincs, de akkoris...annyira gyereknek érzem magam, pedig lassan már 17 éves leszek. De félek felnőni.

Ezzel az idióta megfázással és örökös fájdalommal minden testrészemben, a torkomban és a fejemben is, aludni sem tudok miatta de jobban nem leszek már vagy négy napja. Fúj, undorító idő is van...

Saját magammal. Akkora egy idióta vagyok, hogy abbahagytam a fuvolát! T.i. közel 11 évet zenéltem, abból 3 év szoprán és alt furulya volt, míg 8 év fuvola. Idén év végén tettem le a "lantomat". Mivel elmúltam 18 és már középiskolás sem vagyok, a tandíj olyan drága lett a zenesuliba, mintha magántanárhoz járnék. Le is érettségiztem, az egyetemről még nem tudtam semmit, ezért inkább úgy voltam vele, hogy nem foglalom el más elől a helyet és inkább kilépek. Közben jött kettő családi tragédia is, de az már másik téma. Lényeg a lényeg, a fuvola, amit 7 és fél éve át használtam, zeneiskolai, ezért vissza kellett adnom. Az elmúlt 5 hónap, amit fuvolázás nélkül töltöttem, ráébresztett, hogy mennyire az életem részévé vált a zene és zenélés. Konkrétan félkarú óriásnak érzem magam jelenleg. A már mellkasomon lévő hatalmas űrt még ez is tágítja. Nincs hangszer, amihez odanyúlhatnék, hogy örömzenéljek. Hogy jobb kedvre derítsen. Nemcsak ez hiányzik, hanem a fuvolaórák is. A tanárom a második anyám volt, mindig lelkiztünk az óra elején vagy végén egy sort. Most eldöntöttem, hogy összegyűjtök pénzt egy Trevor James fuvolára -eddig is ilyet használtam és szerettem nagyon. Remélem karácsonyra sikerül vele meglepnem magam -és nem engedem el a zenét többet! Az életem kevesebb nélküle.

Nem mondanám, hogy elegem lenne valamibõl, sokkal inkább le vagyok sújtva.
Pont két hete kaptam egy kiscicát aki minden szabadidõmben velem volt, folyton követett és bújt a lábamhoz, amikor csak lehetett megölelgettem. Egyébként Deannek neveztem el az egyik kedvenc sorozatos szereplõmrõl. Még anyukám is megszerette aki alapból ki nem állhata a macskákat, a két kutyánk sem ugatta meg soha pedig Õk aztán utálják a cicusokat. A lényeg, hogy csütörtökön egy nagyon picit megázott mert elkezdett csöpögni az esõ. Bevittük és sokáig jól is volt, mászkált és játszott. Aztán amikor pénteken hazaértem a suliból anyukám azzal fogadott, hogy nem is evett, meg sem mozdul a cica. Utána egész délután velem volt, az ölemben feküdt. Este apukám felhívta az állatorvost akinek elmondta a tüneteket (remegett, meg nem evett, nem mozgot) aki azt mondta, hogy valószínûleg láza van. Elmondta, hogy törjük össze az antobiotikumot kis darabokra és adjuk be neki mézzel. Meg is tettük, akkor ivott egy kis tejet is.
Este a szobámba vittem fel és betakartam. Reggel 6:25-kor meg felkeltem és már halott volt. Tudom, hogy csak két hete volt nálunk, de elmondhatatlanul fáj, hogy meghalt és csak rá bírok gondolni. Még ha csak egy állat is volt aki valószínûleg sok gondot okozott volna a jövõben, akkor is rossz. Szüleim mondták, hogy vesznek macskát ha keressek, de jelenleg nem szeretnék egyet sem. Valószínûleg soha többé. Nem akarom ismét átélni ezt, nekem csak õ kellett volna, nem egy másik...

Egyrészt a telefonommal. Minden szám kitörlődött róla, ha nem szeretném annyira, most az ajtóhoz csapkodnám.
Másrészt az idővel. Miért kell mindig esnie ennek a [cenzúra] esőnek?! Igazán várhatott volna még egy napot...

Ma épppen a szüleimmel vagyis azzal, hogy nem értenek meg szokásosan.
Jövőre lesz az osztály szalagavató ünnepsége és már most szerveszkednek. Elmondtam a szüleimnek, hogy én nem szeretnék menni mert nem vagyok jó viszonyban az osztállyal. A három év alatt nem tudtak hozzámszólni normálisan, sosem tartottunk össze. Körbeadtak az osztályban egy papírt ahol a zenére Dj volt beírva. Most komolyan ilyen ünnepségre Dj-t hívni? Most nem a Dj-vel van bajom hanem ott lesznek a szülők, a tanárok más vendégek is és nem az ő korosztályuknak való ez a zene. Ha annyira Dj-t akarnak, akkor menjenek discoba. A szüleim azt mondták, hogy nyugodtan elmehetek mert ott lesznek a barátaim is. Mániájuk, hogy minden ünnepségre benyomjanak az akaratom ellenére is. Az osztályból nagyjából csak 5 emberrel vagyok jóban a 25 személyből (nagyon jó arány). Azt mondták a többiekkel ne foglalkozzak. Csak hogy, ha olyan emberekkel vagyok összezárva, akiket távolról sem bírok úgy sem fogom magam jól érezni. Erre meg nem fogok elmenni és feleslegesen kidobni a pénzt az ablakon. Elég ha az osztályban vagyunk összezárva 7-8 órát. Osztálynak még nem említettem, de ígyis hatalmas problémát fognak belőle csinálni szokásosan, szintúgy a tanárok. Akkor is kitört a vita mikor néhányan nem akartunk osztálykirándulásra menni. Mintha igen hiányoznánk nekik (az osztály csendesebb fele). A műbalhé az megy, de nagyon...

Ma éppen egyes osztáyltársaimmal.
Pénteken 4-en kaptak osztályfőnökit mert a tanterem ablakából almát és paradicsomot dobáltak az autókra.
1. Nem gondolnak arra hogy a világban ebben a pillanatban hal valaki éhen, és ő nagyon megköszönné azt az egy almát is.
2. Akár ha ráesett volna az autóra komoly balaeset is történhetett volna

Azzal, hogy náthás vagyok, fáj a torkom, és a hólyagom. Lehet, hogy a saját hülyeségemnek köszönhetem, ugyan is reggel iszonyú hideg tud lenni, délután meg már egész elviselhető kabát nélkül, és én utálok kabátot cipelni, ezért inkább reggel sem viszek. Másrészt pedig csak télikabátom van, én márpedig szeptemberben nem fogok télikabátot húzni! A még lehetséges ok az lehet, hogy még mindig nincs szőnyeg a szobámban, és a parketta rohadt hideg tud lenni ilyenkor. Illetve, hogy a tanműhelyben állandóan nyitva van az ablak, és én pont az ablak mellett ülök. Viszont szellőztetnünk muszáj, egyrészt kötelező az óránkénti szellőztetés, másrészt olyan tömény tud lenni a levegő a sok hígítótól, hogy szinte harapni lehet, és a fejünk is megfájdul egy idő után. Úgyhogy most igyekszem kikúrálni magam a hétvégén, iszom a mézes teákat, tőzegáfonyát és minél több gyümölcsöt próbálok enni, mert nem szeretnék hiányozni.

Miért nem?Én is azt vettem fel,senkit nem érdekelt.

Nem mások miatt, magam miatt, már csak elvből sem. Ugyan így vagyok a fűtéssel, mamám is kérdezte már, hogy miért nem gyújtok be, mert nagyon hűvös a lakás. De én szeptemberben biztos nem fűtök még, csak pénzkidobás, inkább van rajtam két pulcsi.

Hogy a tesóm mindig piszkál !

Egyes "rajongótársaimmal". Miért nem lehet tiszteletben tartani a kedvencünk terveit? Miért kell rögtön cseszegetni azért, ha olyasmit csinál, amiből nekik nincs hasznuk? Mi közük ahhoz, hogy egy felnőtt, szabad ember mit kezd az életével? Ha tényleg olyan nagy rajongók, akkor miért nem tudnak örülni annak, hogy az illető boldog és elégedett a munkájával? Nem, nekik hisztizni kell, mert... igazából nem is tudom, miért. Én türelmes vagyok, beérem az eddigiekkel, és örülök, hogy a kedvencem boldog, szóval nem tudom megérteni, mások miért rinyálnak ezügyben.

Általában próbálok nem törődni ezekkel, mert tudom, hogy az érintett hírességeket sem érdekli, de most, hogy az illető is nyilatkozott az ügyben, én is kiadtam, ami a lelkemet nyomta.

Szerintem is kell már a kicsit rétegesebb, vastagabb öltözködés. A héten már én is elővettem a téli kabátomat, a vastag sálamat és egy ideje csizmát veszek fel. Egy-két díszp*csa nézett már rám ferde szemmel, hogy ez meg mi a f*szt akar a pufi kabátjával. Ám inkább nézzenek meg az emberkék, de nem fogok a hideg miatt még betegebb lenni és felfázni. Nyáron felfáztam a Tapolcai barlangfürdőben - két hétig olyan vesegörcseim voltak, hogy azt a legádázabb ellenségemnek sem kívánnám.

On:

Nos, totál p*fátlanul kijelentettem a hét valamelyik napján büszkén, hogy én már pedig beteg nem leszek, mert két hete ledöntött a lábamról ez a náthás-influenzás izé, amitől amúgy vagy egy hétig nem bírtam kikelni az ágyból. Tegnap hajnalban a vonaton már előjött az erőteljes köhögés, aminek az lett a vége, hogy meló után tapintatosan közölte velem a főnővér - gyógyuljak meg a hétvégén, mert különben nem enged egy csecsemő közelébe sem. Még én néztem hülyének, hogy áhh, uccse' leszek beteg. Kár volt inni előre a medve bőrére. Úgy elkapott a gépszíj megint, hogy én reggel csak pislogtam. Berekedtem, taknyom-nyálam ismételten egybe, húz az ágy és hőemelkedésem is volt. F*sza. Pár hete pedig már ezt az egészet lezongoráztam, ám úgy néz ki ebből kiindulva, hogy nem egy patogén kórokozó betegíti meg az embereket. A hasizomzatom már nem igazán bírja a gyűrődést, amelynek okán szép kis izomlázzal nézek szembe, így még a köhögés is igen kellemetlen, fájdalmas érzettel jár. Egész nap feküdtem, próbáltam kialudni ezt az egészet, de nem érzem, hogy bármit is használt volna. Van itthon levofloxacin, de nem tudom, hogy érdemes lenne azzal is mérgezni magamat, hiszen egyáltalán nem garantált, hogy a kedves betolakodó nem rezisztens rá. Anyu és apu (akiktől feltételezhetően elkaptam, pedig nem tudom, hogy hogyan, mert a meló és a suli miatt lassan csak aludni járok haza) amoxicillint tartalmazó gyógyszit vettek be és az viszont úgy tűnik, hogy segít. Ehh, ez az a bizonyos antibiotikum, ami nem igazán kompatibilis úgymond a Crohn-betegséggel, ugyanis borzasztó panaszokat okoz, így hatalmas ívben kerülöm. Két hete azitromicint kaptam, az meg pechemre pont nincs itthon és holnap a patikák is zárva lesznek. Király. Eddig is tiszta sor volt, hogy az Imuran miatt borzasztóan fogékony vagyok minden fertőzésre, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egy hónapban két hét difivel beteg leszek.

Azzal, hogy ezek az idióta okostelefonok már nagyon önállónak hiszik magukat. Magátol lájkol be videókat youtube-on és ha úgy van 'kedve' csak simán bezárja az egészet. o.O

Ez OFF lesz, de ennek kapcsán muszáj megosztanom valamit. Általánosban történt, 6.-7. környékén lehetett, amikor a fiúk nagyon ezt a mindent szót kétértelműnek vevő, mindenen röhögő korszakukat élték, amikor ugye meg akarják mutatni, hogy mennyire felnőttek a témában. Az osztályfőnök -kétlem, hogy itt tölti a szabadidejét, szóval- Alíz néni többször szólt nekik emiatt, de persze nem sok sikerrel. Amúgy nagyon szofisztikált nőnek próbálta mutatni magát, de hangulatember volt és amikor rossz napja volt, akkor kibújt belőle az állat (minek tanít az ilyen, ehh). Erre viszont még tőle sem számítottunk. Szóval a fiúk egyik nap megint elkezdtek röhögni valami marhaságon, kolbász, vagy isten tudja mi volt már az, a nő pedig elordította magát a 13 körüli diákoknak, idézem -ezt nem cenzúrázhatom ki- "EGYSZERŰEN EZ NEM IGAZ, HOGY NEKTEK MINDIG CSAK A BA SZÁ SON JÁR AZ ESZETEK", jól megnyomva az ominózus szót. Persze az egész osztály lefagyott, mindenki igyekezett visszatartani a röhögést, mert ilyenkor nagyon be voltunk szarva tőle. Viszont ez utána egy olyan legendás mondat lett, annyit idézgettük, és szerintem máig nem felejtette el senki - én még mindig használom és mindenkinek elmesélem Semmire nem emlékszünk az álszent világmegváltó dumáiból, már arra se nagyon, amit tanított, CSAK ERRE AZ EGY MONDATRA.

3 napja nem voltam...rekord

Egyrészt: Pénteken mentem fel Pestre, és kicsit korábban kimentem a buszmegállóba, hogy láthassam egyik ismerősömet. Ülök a padon, mivel egész szép idő volt, a fülemben üvöltöttek a k-pop gyöngyszemei, majd egy c típusú család bukkant fel a semmiből. Nekem ugyan semmi problémám nincs velük, de a viselkedésük számomra nagyon kiakasztó. Szóval szépen ülök, várom a gyorsjáratot, ami Süttő-Árpád-híd útvonalon közlekedik, és a család eközben elfoglalta a másik padot. Család alatt 2 felnőtt nőt, és 3 kisgyereket értek, a legkisebb talán 1-2 éves lehetett a legnagyobb max 5-6. Felállok a padról meglesni, hogy jön-e már a busz, és mikor fordulok vissza, mit látok?! Az még hagyján, hogy a pici a nő mellein csüng, de az, hogy a másik pontosan a buszmegálló kellős közepén pisilteti a másikat, úgy, hogy szegény még le is pisili magát, hát nálam kiverte a biztosítékot. Elhiszem, hogy a gyerekek problémáit ilyen könnyen meglehet oldani, de 5 méterre sem volt tőlünk egy kisebb parkosított rész, miért nem lehetett oda vinni?! Azt hittem oda megyek, és leordibálom..5 méter könyörgöm!!

Másrészt még mindig az érzéseimmel...annyira..utálom, és úgy kivágnám őket a francba a szemetesbe...mostanában a legkisebb bókokon is képes lennék bőgni, mert nagyon jól esnek, pláne olyan embertől, aki, mióta csak ismerem, mindig is őszinte volt velem, és komolyan kiakadok tőle. Jó értelemben. Amikor pedig kicsit kiakadok, akkor persze jó lenne egy ölelés, amit úgy látszik senki nem akar finanszírozni számomra, mert az már sok lenne, pedig akkor talán sikerülne összekaparnom magam..néha jó érezni, ha valaki törődik velem, még ha csak egy ölelést kapok is, mert nekem nincs szükségem arra, hogy minden apróságot kibeszéljek magamból, csak egy ölelés, amely összetart, és felépíti a kis lelkemet...mindenki tudja a közvetlen környezetemben, hogy ilyen vagyok..de aztán lehet, túl sokat kérek..

Ez engem is felbosszantott. Azért, mert más stílusban/szólóban is kipróbálta magát, nem kellene megkövezni, vagy leírni. Sokkal unalmasabb ember lenne, ha csak egy hangzásvilágot/utat erőltetne. Ennél sokkal több van benne, és ha van tehetsége ahhoz, hogy újat mutasson, akkor miért ne?
"You never know what you may be capable of unless you try. " - tisztelem őt, hogy ez ki merte mondani, és hogy ő is ezt az utat járja.


ON: Ottfelejtettem a tűzhelyen a főtt krumplit, és elfőtt a leve. Igazából nem baj, mert így pont jó "parázson sült" lett, de csináltam egy kisebb konyhai robbantást, amikor a kozmát akartam vegyileg eltűntetni: forró ecetes vízbe mosószódát szórtam, és azonnal szétfutott peszegve-habozva (vagy habzva? ) Nem tudom, hová tettem a kémiatudásom, nem jellemző rám a robbantás

Azzal, hogy 3 matekórám volt nekem még az 1 is sok..
Most meg tanulhatok kémiát, amit szintén utálok