miregondoltokmost?

Pedig elég tragikus, pláne, ha visszagondolok arra az Akela koncertre. De nézzük a pozitív oldalát: téged nem nyomtak agyon, az meg tök mellékes, hogy én utána fájlaltam a tagjaimat. Legalább kioszthattam pár bordába könyökölést.

Tegnap az egész napot a legjobb barátnőmmel tölthettem.
Nem tűnhet nagy dolognak, de sajnálatos módon ő másik városban tanul, és személyesen nyár kivételével év közben rettenetesen ritkán látjuk egymást, de rettenetesen örültem, hogy jött. Ha minden jól megy, legközelebb én megyek, majd pedig november végén ő látogat el megint ide.
Igaz, ma rengeteg kell tanulnom a jövő heti zh-k miatt, mert egy teljes napom kiesett, de megérte.

A macskám ma úgy döntött, hogy tök királyság kiszökni az udvarra, és a addig dagonyázni a sárban, míg nem veszi át Chewbacca dizájnját. Evvel csak az a baj, hogy
probléma1: egy hosszabb bundás, fehér vörös cicáról beszélünk, ergo nem festene túl jól pár szürke/barna folttal megtoldva,
probléma2: mivel szobacica, még életében nem érte víz (vagyis egyszer, amikor kiskorában beugrott mellém a fürdőkádba)(nem lett jó vége).
Szóval nagyjából fél óra dilemmázás és a felmenőinek szidása után, beraktam a fürdőkádba, hogy na majd én megfürdetem.
10 perc után már ruhástól bent ültem vele, és próbáltam nem túl machoistának tűnni miközben próbálja kikaparni a szemem, és már éppen láttam az alagút végén a fényt, amikor egy óvatlan pillanatban ki nem ugrott (még habosan), és villám sebesen menekülni nem kezdett. Kétszer körbekergettem a házon át, míg el nem kaptam, aztán még kétszer szárítás közben.
Úgyhogy éljen a mai nap, mert neem csak avval a zseniális ténnyel lettem gazdagabb amit a nővérem osztott meg velem, hogy a macskák nem szeretik a vizet, de még egy bokaficamot is bezsebeltem.
azóta a cic gyilkos pillantásokkal illet, szóval ma a szekrényben alszom várva a halált, sziasztok

Azon gondolkozom, ma szolfézson mennyire nézhettem ki furán talpig feketében, bandás felsőben, acélbetétes bakancsban, pandasminkkel, meg a "semmit nem látok de azért nagyon myspace vagyok rawr XD" hajammal a sok nyolcéves között, kezemben egy rózsaszín csengővel.

Már csak 29 óráig és 20 percig kell tanácstalanságban élnem.

Hihetetlen mód megimádtam ByeAlex-et. Lehet kritizálni őt, mint énekes, akinek nem jön be az a stílus, amit képvisel, ez minden stílussal így van.

De az, hogy emberként mekkora arc, nem veheti el tőle senki. Hatalmas szíve van és eközben olyan hatalmas beszólásai vannak. Hát jókat szoktam rajta röhögni, néha viszont megkönnyezek. Lehet, hogy ő az egyetlen olyan ember ott, akit sokan nem értik, hogy mit keres itt... De én nagyon örülök neki.

*Mikor a volt pároddal skypeolsz* (de fura így nevezni)
Én: Szia
Ő: *beszél, de nem hallani*
Én: nem hallak.... :| NEM HALLAK! *mutogatok*

Én: várjunk csak.... tátogsz, mi?
Erre hangosan felnevetett.
#mégmindigimádom

Keserédes az, amikor olyan érzelmek törnek fel - ismételten - a felszínre, amiket hat éve táplálok az illető iránt. Talán nem véletlenül érzem azt, amit érzek, és a Sors tényleg egymásnak teremtett minket. Talán tényleg egymáshoz tartozunk, és a külön töltött pár hónap csupán csak egy ébresztő volt számunkra, hogy milyen érzés elveszíteni a másikat. Egyre csak telnek a hetek, és csupán csak annyit érzékelek, hogy minden sz*r nélküle, semmi sem jó. Még ennyi hónap elteltével sem tudtam elpakolni a közös holmikat, sőt mi több, a közös képeink még mindig kint vannak. Tovább léphetnék, megvan az esélyem, de valami visszatart, visszahúz, és ez a valami az, hogy még mindig teljes szívemből szeretem.

Megmondom őszintén, nem tudom, hogy vitt rá a lélek, hogy adjak egy pofont az ajtófélfának (!), mindenesetre baromira fájt és olyan piros még mindig a kezem, hogy egy tűzoltóautó elbújhatna mellette.

Tőlem kissé szokatlanul totálisan indokolatlan fangörlködés (nevezzük így) következik. Tessék nekem elnézni.



Körülbelül 2 perc 15 másodperc környékén következett be a halálom. Álljon ez a síromon: "Soha többé nem veszek fel lapot, csak úgy random." Kóboroltam itt csütörtökön, éppen jobb dolgom nem lévén, és beleakadtam egy gazdátlan lapba. Sose szerettem különösebben ezt a színészt. Egy karakterét igen, de amúgy egy sóher semmitérő alaknak gondoltam. Mondom, jé, az "eredeti iraki", kipofozom már a lapját, mert unalmas éppen az életem, aztán leadom, vagy valami. Nosza, rajta, google a barátod. Öhm... vannak esetek, amikor google nem a barátod. Gyerekek, férfiasan bevallom, már ha nőként tehetek ilyet, konkrétan végigbőgtem egy interjúját. Úgy szívgödrön vágott az élettörténete, tökéletesen padlót fogtam tőle. Felkavart és nagyon megrendített. Ilyen velem még az életben nem volt. Gondoltam is: "érzékeny vagy, banya, biztos jönnek azok a napok." Ma reggel meg látom itt-ott, hogy vannak a neten videók, amikben énekel. Nosza, halljuk. Höhh... köszi... még egy szívgödrön-csapás már nem oszt, nem szoroz. Miként is fogalmazzam ezt meg, hogy ne hangozzon nagyon elborultnak? Ha egész életemben azt kellene hallgatnom, ahogyan énekel, akkor se unnám meg soha. Hogy is mondják eztet? "He just gave me a thousands of reasons to live along."

Annyira mindig oda figyelek ,hogy mindenem rendbe legyen, be legyen cipzározva, jól ellegyen rakva a telefonom Pesten, hogy nehogy elhagyjam, Isten ments ellopják vagy bármi más egyéb cuccomat, erre fel mit csinálok? Nyitott táskával rohangálok. Ráadásul még akkor se tűnt fel mikor a villamoson az ölembe vettem mikor leültem. Hát komolyan, ilyen szerencsétlen is csak én lehetek ,hogy nem is veszem észre a táskámat ,hogy ki van cipzározva, mi közbe ott van az orrom előtt.
Szerencsém van, mert mikor mentem le az aluljáróba, a metróhoz, egy nő leszólított engem és rám szólt, hogy nincs becipzározva a táskám. Megköszöntem neki, ám azért gyanakodva belenéztem ,hogy nem-e lopott ki valaki valamit, esetleg a nő...mert nagyon nehéz elhinnem ,hogy vannak olyan emberek is, akik nem ragadják meg a lehetőséget és lopják ki például a pénztárcámat, ami éppenséggel ott virított a sok cuccom tetején. De aztán kiderült, hogy a nő egyszerűn jóakaró volt. Még mázlim van. Ha egy rosszabb ember látta volna meg, akkor észre se veszem és gond nélkül kirabolnak. Nagyon utálom magam ilyenkor! Pedig elmondom százszor is, hogy figyeljek a cuccaimra, erre fel mit csinálok...mentségemre szóljon, hogy izgultam az út alatt, mert egyedül mentem végig villamossal és metróval a buszmegállóig 40 percet és imádkoztam ,hogy jó helyen szálljak le, ha még eltévedek az még rosszabb lett volna.

tudom hogy ez nem mostani hozzászólás, visszaolvasgattam kicsit, de tényleg lehetne erről egy cikk. minden második embernek ez van a profilján, hogy ő nem szeret bulizni és nincs sok barátja, ezért antiszociális és nem ez az egyetlen kifejezés, amit tévesen használnak a skizofréniáról is mindenki azt hiszi, hogy belső éneket meg többes személyiséget takar ._. szerintem sikeres cikk lenne ^^ engem egyébként érdekel a pszichológia, azon belül is a mentális betegségek, esetleg a különböző személyiségzavarok, aki írta, hogy pszichológusnak tanul az szerintem csak rosszul fogalmazta meg, amit mondani akart. vagyis gondolom...

Nem igazán akarom ezt a témát tovább forszírozni, mindenkinek más-más véleménye van erről a fogalomról. Én azt olvastam, hogy az antiszociálisaknál jellemző az, hogy bunkók is, de elnézést a kellemetlenségért, lehet maga az író, nem fogalmazta meg jól e szó fogalmát. A cikket egyébként remek ötletnek tartom, legalább akkor én is megtanulom a helyes kifejezést rá.

Mindig megfogadom, hogy Soha többé nem írok neki! Majd keres ő, ha akar...
Aztán hosszabb kihagyás után, valamiről ő jut az eszembe, ráírok, hogy beszéljünk, hiszen úgy gondolom, hogy Na jó. Talán még egyszer, utoljára. Hátha most más lesz...
De aztán rájövök, hogy ez a szemét valóság nem egy tündérmese, nincs helye a hitnek, csak a kemény tényeknek... Jó, de ha ezt tudom nem töltök el azzal egy órát, hogy megfogalmazzam a levelet, hogy aztán kiderüljön kárba ment az egész...

Na mindegy, csak megtanulom már egyszer, hogy mivel érdemes foglalkozni és ki nem érdemel egy másodpercet sem az életemből.

ez nyilván nem könnyű, ugyanis az ilyen emberek fejébe nem látunk bele ^^ de alapjába véve igen, az antiszociális emberekre jellemő a rosszindulat és a bunkóság is, de azt olvastam, hogy sokuk pont azért veszélyes, mert megpróbálja kedvesnek kiadni magát, ezért sem teljesen fekete vagy fehér az egész ^^ de aki valóban ebben a személyiségzavarban szenved, (például egy szociopata vagy pszichopata) biztos nem a starity profilján reklámozná, mennyire érzéketlen ráadásul egy ilyen beteg sokszor nem is tudja magáról, hogy gond van vele, vagy ha igen, leszarná szerintem és csak azért is a társadalmi normák ellen lenne...ezért is nevetséges sokak öndiagnózisa ^^ illetve ponthogy nem nevetséges :/ de ezt tényleg eléggé túlboncoltuk már, ráadásul mondom, én csak egy kíváncsi netező vagyok és nem szakértő vagy tanuló, ha esetleg nem pontosat vagy hülyeséget írnék ^^ de érdekes téma egyébként az emberi elme

Ki az az életképtelen, aki tegnap óta offolja a fórumot? Nincs jobb dolga? Vagy nem is tudom, eddig terjed a szociális ingere? Full szánalom...

Holnap este a világ legaranyosabb babájára fogok vigyázni.

Utólag nekem is az jutott az eszembe, hogy jól tudod, csak rosszul fogalmaztad meg. Szerintem meg arra akartál kilyukadni "bunkóság" jelző alatt, hogy - amit abban a hozzászólásomban is leírtam - az ilyen jellegű pszichiátriai beteg nem csak szociálisan van beszűkülve, de nagyon agresszív, ingerlékeny és nem toleráns másokkal szemben. Nos, mi pedig, mint normális hétköznapi emberek, ha egy ilyennel találkozunk, azt állapítjuk meg, hogy milyen bunkó, pedig valójában egy beteg elméről van szó. Ha már többen írtátok, hogy örülnétek neki, akkor megpróbálok írni belőle a jövő hét folyamán egy könnyen emészthető laikus nyelvű szösszenetet.

Kevesebb, mint egy hét múlva Cure koncert, és nagyon izgulok. Alig várom már a csütörtököt!

Miért nem tudom szavakba foglalni az érzéseket, amiket a zene kivált belőlem?