miregondoltokmost?

a sok meggondolatlan emberre...

Megláttam egy ilyen című cikket (facebookon, kell nekem oda felmenni..): "10 dolog, amit csak az antiszociális emberek érthetnek"
Tudoom, hogy visszamenőleg már írtak páran erről, de mi ez? Antiszociális? Ó, szóval te a társadalomba való beilleszkedés súlyos zavarával küzdesz? Személyiségzavarod van? Ha igen, akkor nem szóltam semmit, de egyébként nem kéne csak azért használni e jelzőt magunkra, mert például nehezebben kezdeményezünk beszélgetést, visszahúzódóbbak vagyunk esetleg nem szeretünk bulikba járni. Nincs doktorim, sem pszichológus ismerősöm, hogy kenjem-vágjam ezeket, s idegesítő okostojásnak sem szeretnék tűnni (bár szerintem már sikerült lmao) de ennyit azt hittem, mindenki tud, aki ilyen bátran használja magára - vagy másra - az antiszociális jelzőt. kifakadás vége, köszönöm szépen.

Arra, hogy mennyire unom a FB-os ismerőseim képáradatait. Bár én vagyok a mazo, mert a hírfolyamomból majdnem mindenkit kiszedtem (azért a normálisak maradtak ) és szinte csak hírek jönnek fel, de rá szoktam menni a csoportokra oldalt vetni egy pillantást, mégis mi történt másokkal. A könyökömön jön ki a sok állatos, de főleg gyerekes kép. Dokumentálva van minden a kölykökről, valaki még kádban fürdős fotót is posztolt. Ki nem sz*rj* le??!
Komolyan, úgy kiírnám az üzenőfalra, hogy emberek, ha már ennyire dokumentáljátok a kölykök mindennapjait, akkor igazán tehetnétek fel a kezdetek kezdetéről is 1-2 képet / videót, avagy legyen már meg a "Making off" része is, az legalább izgalmas... (Bár bizonyos (házas)pár-ismerősök esetében ezt még elképzelni se nagyon szeretném, báááár... Az a helyzet, hogy én abba a ritka állatfajba tartozom, amelyik hogyha újságolják "neki", hogy jön a baba, az első gondolata sosem az, hogy juj, de klassz, bővül a család, hanem egyből megjelenik a lelki szemek előtt valami egészen más... Szóval emberek ne, velem ilyet ne közöljön senki. Perverz állat vagyok. )

Egy csomószor hallom, mennyire rossz lett a starity az utóbbi időben. Nem tudom, itt ki hogy vélekedik erről, de szerintem sokkal jobb, mint volt. 2010-ben regisztráltam ide először (egy év után ki is lettem b*szva, de ez most igazán mellékes), és azt kell mondjam, akkoriban ezerszer rosszabb volt a helyzet, mint most. Akkor, ha új tag ("zöldfülű") voltál, a legtöbben emberszámba sem vettek. A beszélgetős topikok harcai dúltak, mintha legalábbis mások lettünk volna attól, hogy a Duma, a Dumcsi, vagy az Off topikban tengettük mindennapjaink. Nem kedveltük az új tagokat, és beszélgetős topikról beszélgetős topikra küldtük őket, mert a mi kedves kis közösségünket ugyan meg ne rontsák itt holmi zöldfülűek. Aztán engem szépen kitiltottak, és míg újra regisztrálhattam, addig volt időm átgondolni a dolgokat. Eltávolodtam mindenkitől, és még azt is megkaptam bizonyos tagoktól (akik persze a beszélgetős topikok törlése óta az oldalra se bagóznak), hogy engem ők és a Duma-topik tettek valakivé ezen az oldalon. Ezen röhögnöm kellett. Sosem akartam "valaki" lenni itt. Akkor sem voltam különb a többi tagnál, és most sem vagyok. Azt hiszem, ebben nagyon sokat fejlődött az itteni közösség. Most már nem tapasztalok olyan negatív, rosszindulatú kommenteket, mint akkoriban, és ez szerintem klassz. Nem mellesleg azt hiszem, a starity történetének legjobb döntése volt a beszélgetős topikok többségének lezárása. Azok generálták a legtöbb feszültséget.
Na jó, akkor most szépen befejezem az elmélkedést.

Levágattam a hajam, és talán legelőször azóta, hogy nem anya adja az instrukciókat a fodrásznak arról, hogy milyen legyen, totál meg vagyok elégedve vele. Oké, tök rövid lett, meg a színe sem olyan, mint elsőre szerettem volna, de már annyira nem tudtam vele mit kezdeni, hogy az valami hihetetlen, arról nem is beszélve, hogy a sok festéstől jóformán teljesen tönkrement a vége. Szinte csoda, de komolyan tetszik. Kicsit sem bántam meg, hogy egyszerre vagy 10 centitől búcsúztam, pedig soha nem szerettem volna rövid hajat.
Az meg csak a bónusz, hogy tényleg mindenki dicsérte, ami azért furcsa, mert nem számítok valami népszerű diáknak az osztályban, a suliban meg végképp nem. Annyira nagyon jólesett. Szó szerint egész nap vigyorogtam miatta.

Rávetemedek ezzel a... trágya telóval egy hosszabb regényt írni...-
Úgy érzem, megtaláltam az első kicsiny lépcsőfokot a biztosabban jövőhöz.
Megtanultam telibe xarni a sötét emberek okoskodását.
Változtatásokat tettem az arculatomon, az út kezd a végéhez érni, ezèrt megtanultam elfogadni magam minden hülyeségemmel és a másabb külsőmmel együtt, így kiirtottam a diszfóriát.
Van már önbizalmam, és le tudom már xarni a buta emberek szánalmas megnyilvánulásait. Már csak a pofájukba röhögök.
Mindenre vállat rántok, mindent lekulálok, köztük a szexista, ateista, hittérítő, illetve majom vegaellenes majmokat is. Figyelembe sem próbálom őket venni, had rohadjanak a kis irreális sötét világukban.
Felemelt fejjel sétálok az utcán, mert tudom, hogy többet érek, mint az utálatos, IQhiányos emberek. Bár égne mind a tisztítótűzben.
Biztosabb lábakon állok, mert felcsillant a remény sötét sugara, valamint van egy stabilabb jövőképem.
Tudom, ki vagyok, hogy hová tartozom. Tudom, milyen feladattal érkeztem ide, és megtaláltam a vallásom. Fontosabb - a hitem.
Szóval ez a kis lépcsőfok az első macskakő a Bal Kéz Ösvényén a boldogság felé, amit meg a gyerek énemmel együtt elástam.

Hát... Igyekszem nem erre gondolni, de... Szóval... Sok mindenre és mindenkire.
Elsősorban arra, hogy nincs Teen Wolf a tv-ben.. Ige. Én tv-n követem, mert karácsonyra kapok internetlehetőséget. Nem azért mert rossz vagyok, csak a pénzt illetve vannak fontosabb dolgok.. Meg akkor Dylanra.. És, hogy borzalmas, hogy hiába nézek a tetőre éjjel, nem ül ott Scott, Derek , Stiles.. Se senki!!!
Igen.. Akire gondolok. Nehéz ezt így elmagyarázni.. Van egy baba ( nem is egy de most egyről van szó) akire szoktam vigyázni. A tanulás miatt mostanság nincs időm. Hiányzik Iszonyatosan..

Ma eldöntöttük a tesómmal, hogy elmegyünk, pizzázunk egy jót, mert amúgy is régen voltunk már együtt, ketten valahol. Persze, képzelhetitek, ő a telefonját a nyomkodta, én meg a tévét néztem. Jó, amúgy is néztem volna, ha beszél hozzám.(Agymenők volt, tudni kell, ha az van a tévében, engem nem lehet kirángatni előle..) Próbáltam beszédtémát felhozni, érdeklődtem Betti iránt (barátnője) de semmi, így hagytam a francba, és Agymenőket néztem.
De nem is ez a lényeg, hanem a család, aki mögöttünk ült. Tudjátok, én tudok végtelenül türelmes lenni, de amikor egy körülbelül 5 éves gyerek nem elég, hogy tönkrebacca a dekorációt az étteremben, de még odaáll az asztalodhoz, és konkrétan beleböfög a kajádba, úgy elgondolkozom, hogy te jó ég, milyen szülei lehetnek? Persze, cicababa anyuka elvolt foglalva a cicababa barátnőjével, a férje pedig csak szimplán lesz*rta ezt az egészet (látványosan unta, 2x is kiment dohányozni) szóval igen, ilyenkor teszem össze a kezem, hogy de jó, hogy én nem ebbe a családba nőttem fel. Igaz, nincs ájfon 6s-em, de legalább egy kiegyensúlyozott, boldog(!) család vagyunk.
Btw a férfi egyébként rohadt helyes voooolt. Olyan Colin Firth féle volt, csak világosabb barna hajjal, (és pesrze jóóóval fiatalabb, de az arca stimmel) és aww eszméletlenül állt rajta az az ülepes nadrág.

Nyugi, én is utálom, mikor minden 2. profilon ezt látom, hogy én antiszociális vagyok, miközben még a szó jelentésével sincsnek tisztába. Az antiszociális ember nem csak visszahúzódó, de a társadalommal szemben elítélő, az emberekkel pedig nagyon bunkón viselkedő személy. (Pszichológiát tanulok, a könyvben ezt írták)
De amúgy azt imádom, mikor az antiszociálist, keverik az asszociálissal.
És NEM A KETTŐ NEM UGYANAZ!!!!!!

Szerintem butaságot írtál. Attól, hogy valaki visszahúzódó, elítéli a társadalmat és bunkó, egyáltalán nem biztos, hogy antiszociális. Az antiszociális személyiségzavar, másik nevén szociopátia, egy pszichiátriai kórkép, amely által a beteg torzult személyiségéből fakadóan képtelen a társadalomba való beilleszkedésre. Képtelen a szeretetre, együttérzésre, valamint tolerancia küszöbe alacsony, és hihetetlenül agresszívak, erőszakosak. Ilyenek például a szociopaták és pszichopaták. Mindkét személyiség torzulás az antiszociális személyiségzavar gyűjtőfogalomba tartozik. Lehet, hogy írok ide erről egy cikket, ami teljes mértékben letisztázza a dolgokat, így talán tizenévesek körében nem lesz annyira divat ezt a kifejezést használni magukra.

valami rovar a somlóimra pályázik, és nem tudom leütni egy teknősnek jobb reflexei vannak, mint nekem.
tökre szeretem amúgy, hogy valakinek próbálok segíteni, tálcán tolom a shegge alá a megoldást a problémáira, de nem, neki nem fog menni, neki soha semmi nem fog menni, mert ő béna, csináljam meg helyette én. aha, hogyne, mert én tanácsadó vagyok meg szexuálpszichológus meg vöröskereszt meg minden istennyila.

amúgy véletlenül archiváltam egy üzenetet messengeren, amit nem kellett volna, és ahogy próbáltam visszaszerezni, betévedtem az ilyen message requestekhez (nem tudom rá a magyar szót lol), és olyanokat látok hogy te szentisten xdd egy internetes beszélgetőtársam konkrétan rám uszította az egyik kis barátnőjét, amikor belegázoltam a lelkébe, és olyanokat írt, hogy "meg foglak ölni", "megtalállak" és hasonló dolgokat. nem is emlékeztem erre, de jó tudni, hogy már bérgyilkosokat küldenek rám.

Tegnap önszántamból vettem egy push-up melltartót. Kár, hogy csak így vannak akkora melleim, mint az osztálytársaimnak szivacsos melltartóban.
Egyik osztálytársam meg is jegyezte, hogy ezek csak cicik, mire mondtam neki, hogy amik neki vannak, azok pedig tőgyök, azóta mindig előkerül a téma, de most már nem cukkolhat.

Ui.: Simpson családot akarok nézni, de még ahhoz is lusta vagyok, hogy beindítsam.

Örült boldog vagyok.
Az álmom mostmár 100% hogy ismét valóra válik.Igen valóra! Újra láthatom a példaképem. Kb 5 perce, hogy megvettük a jegyeket a 2017. április 2.-án történő varázslatos eseményre.
Ismét köszönöm ezt a szüleimnek.
Tini Got Me Started Tour Budapest 2017

kijött az ekcémám és nekem általában akkor szokott kijönni, mikor nagyon stresszelek, de semmi stresszhelyzet nem ért, legfeljebb az, hogy nem tudom a simemet összebarátkoztatni 4 bennszülöttel és emiatt majdnem kidobtam a laptopom az ablakon. az élet nagy problémái.

Rég jöttem már a hülyeségeimmel, és őszintén szólva nem is tudom, hogy érdemes ide írnom, ám legyen.
Annyira felhúztak mostanában az emberek. Egyszerűen nevetséges, hogy a többség képtelen a kicsit szokatlant nem negatívan fogadni vagy hozzáállni. Igen, szakítottam a párommal, és nem, nem azért mert megcsaltuk volna egymást meg egyéb undiságok végett. Egy új életet kezdett el élni egy másik országban, és annak érdekében, hogy hosszútávon igazán jó (nem sablonos) kapcsolatot tudjunk fenntartani, szakítottunk. Tehát pár nap kihagyás után (igen, a padlón voltam) újra beszélő viszonyba kerültünk. Örülök annak, ahogyan egymáshoz viszonyulunk, annak pedig végképp, hogy amit hónapokkal ezelőtt megbeszéltünk egymás között, most látszatja is van. Mi ezt már régebben átrágtuk, mi lesz a folytatása annak ha szétmennénk. És mi erre a reakció másoktól? Az exek sosem lehetnek jóban, úgyis végig csajozni fog, ha barátok tudtok maradni sosem szerettétek egymást bla bla bla. Oké, hogy a többségnek az ugrik be a szakításról, hogy onnantól kezdve le kell hordania mindenki előtt az exét, meg ha szembe jön vele az utcán, átmegy a másik oldalra, de könyörgöm. Miért nem lehet felfogni, hogy nem mindenki úgy viselkedik mint a többség?
A mi kapcsolatunk eleve nem volt átlagos. Mi tudjuk mit miért tettünk, és azt is tudjuk, hogy ezután is kell a másik fél az életünkbe. És akkor még nekem kell magyarázkodnom, hogy miért nem gyűlöljük egymást, meg högy merészelek majd találkozni vele.
Az meg a másik, hogy mikor levettük fb-ról a kapcsolatot, a rendszer egyből megkérdezte, nem szeretnék-e távoltartást kérni ellene. Úgy látszik a gyerekes viselkedés az elvárt.

Mai napig hálás vagyok istennek, hogy Július 9-én megismertem egy csodás, őrült lányt, aki mára szinte a testvérem lett.
Attól függetlenül, hogy össz-vissz csak kétszer találkoztunk nagyon jó barátok vagyunk. Skypeon minden nap beszélgetünk.
Minden nap más a közös témánk, bár mindig szóba kerül az én hercegem, Dylan és az övé, Cameron Dallas.
Próbálom rávenni, hogy regisztráljon ide, meg Facebookra, de ő nem szereti a közösségi oldalakat. megértem
Skypeja is csak azért van, mert én megkértem, hogy legyen neki, hogy tudjunk majd beszélgetni.

Teljes mértékig szívemből szóltál. Sosem értettem azt, hogy miért van az, hogyha valaki szakít valakivel, akkor mindenképpen gyűlölniük és utálniuk kell egymást. Attól, mert a párkapcsolat nem működik, még lehetnek jóban, sőt barátok is maradhatnak. Az meg már mekkora marhaság, hogyha tud valaki a volt párja barátja lenni, akkor sosem szerették egymást? Én is már jó négy hónapja mentem szét az exemmel, és még a mai napig is tartjuk a kapcsolatot, beszélünk akár telefonon, akár Messengeren. Ha valami nagyon nagy nyűgöm-bajom van, és valakihez fordulni akarok, akkor tudom, hogy hozzá mindig mehetek, hiába is szakítottunk. Ez a világ egyik legundorítóbb sztereotípiája. Ha valakit teljes szívedből szeretsz, akkor igazán soha sem fogod tudni elengedni. Én speciel nagyon örülök annak, hogy az exemmel ilyen jó viszonyt ápolunk, és nem egymás ócsárlása megy mindenki előtt, illetve fészbukon. Ugyanis az utóbbi iszonyúan divat lett mostanság, amitől hányni tudok. Attól, hogy a kapcsolat nem működik, még nem kell minden sz*rnak lehordani egy közösségi oldalon. Szerintem ez egyfajta tagadása annak, hogy ami a két fél között volt, azt ezzel igyekeznek semmissé tenni. Furcsa, mert bár nálam is rengeteg probléma volt a párkapcsolatomban, mégsem akarom kitörölni, hiszen fantasztikus volt az a hat hosszú év, amit egymás mellett töltöttünk. Aki pedig ezt kitörölni óhajtja, ott akkor mér a kezdetek kezdetén baj volt a Paradicsomban... Egyébként sajnálom, hogy nem működött a dolog, kitartást!

Tudom, hogy már nem egyszer téma volt nálam, de ha megint ki van vele a tököm, akkor mit csináljak? Iskola.
Az egy dolog, hogy így is minden nap majdnem háromig bent kell rohadni, 7 órából 2-3 biztos felelés vagy dogaírásból áll, de aztán hazaesel jó esetben fél négyre, rosszban ötre - mert buszok is olyan frankón jönnek -, és ebéd (!!!) után kezdjél neki újabb 4 tárgyra tanulni, mert dogadogdoga egyfolytában. Én fullra megértem, hogy a tanárok sem szívesen csinálják ezt, de basszus, miért van az, hogy angolból heti öt órám van, ugyanúgy szokott számonkérés lenni, és mégsem érzem azt, hogy túlterhel minket a tanárnő? Többek közt mert nem ad házit. Ő mondta, hogy ott kell megtanulni a dolgokat, ha meg már emelten vagyunk, pláne. Jó, felelések előtt igenis át kell nézni a topikos füzetet, de... nem furcsa ez, basszus? Színötös vagyok belőle, és cseppet sem érzem tehernek a tanulását.
Egyértelmű, hogy nekik sincs könnyű dolguk, mindenki tudja, hogy itt maga az oktatás olyan sz*r, mint a fene, nem az ő kényük-kedvük diktálja, hogy ennyi tanulnivaló legyen. Mégis, sokszor annyira nem könnyítik meg a dolgunkat. Az meg a másik, hogy egy nap elvileg nem lehetne két tz-nél több, az utóbbi időben már ez is le van sz*rva, mert "meg kell írni". Hát köszi.
Az meg ugye egyértelmű, hogy az iskolai számonkéréssel nincs vége a dolgoknak, mert angolból nyelvvizsga, olaszból az OKTV miatt rágják mindig a fülemet, de x pályázat meg y verseny is van, aminek a nagy részére nem én jelentkeztem, legalábbis nem sok beleszólásom volt.
Tegnapelőtt is hajnali egykor feküdtem le a fordítgatások miatt, aztán reggel ötkor keltem, suli - szüljön sünt, aki kitalálta, hogy azt az egy rohadt napot nem lehet elengedni -, az iskolából kb meghaltam, elvégre miért lenne már a szombat kicsit is laza? Aztán hazaérve írtam a bioszt, és olasz házit csináltam, hogy ne ma kelljen mindent. Így sem látom még a végét. Éjfélkor aztán azt mondtam, hogy forduljon fel az egész rendszer, és félholtan végre lefeküdtem - de olvasni megint nem tudtam -, bő egy órája meg végre fel tudtam kelni. Ez azért elmond valamit, nem? De tényleg a gimis évek a legjobbak. Csak épp életed nincs.

Tegnap bátyámnak megmutattam a rajzom, amit mostanában kezdtem csinálni, de úgy érzem, hogy jobban jártam volna, ha nem mutatom meg.
Bátyám ugyanis nagyon jó rajzos volt, és még mai napig is konyít hozzá valamit, ezét mindig számít nekem a véleménye. Máskor ülni szokott a rajzom felett legalább 5 percet, hogy jól szemügyre vegye, megnézze, mit csináltam jól, illetve javítsuk ki, amit elcs*sztem. Erre tegnap mit csinál? Rá se nézett szinte a rajzomra, és közölte, hogy nem jó, és a pofámba tolt egyet, amit 2012-ben csináltam (megjegyzem, semmi árnyékolás vagy kidolgozás nincs azon a régi rajzon), majd rávágta, hogy ezt anno sokkal jobban megcsináltam.
Én elfogadom az építő kritikát, sőt ha rávezetnek arra, hogy mit rontok el, annak örülök is, mert legalább ki tudom javítani, de ez kifejezetten rosszul esett... Annyira büszke voltam arra, hogy a rajz valamilyen szinten hasonlít arra a személyre, akit lerajzoltam, most pedig úgy vagyok vele, hogy rá sem tudok nézni... Igyekeztem kidolgozni; addig vázlatoltam legfőképpen az arcot, amíg oda nem kerültek a dolgok, ahova kell, a színezést, árnyékolást és hasonlókat is próbáltam szépen belevinni, erre megkapom, hogy egy olyan rajzom, amit kb 10 perc alatt dobtam össze, sokkal jobb...
Tisztában vagyok azzal, hogy eltúlzom ezt az egészet. Sikerült elbőgnöm magam tegnap mindenki előtt, aki rajtunk kívül a szobában volt, de annyira elszomorított, hogy konkrétan rápillantott és leszólta... Nem tudtam visszatartani.
Hú de sokat pofáztam, ennyit nem akartam.

Anya párja tönkre fogja tenni az öcsémet. Megpróbálom leírni, mi történt, de magamat ismerve elég kusza lesz...
Szóval itt volt anya párjának a nyolc éves fia. Kapott apucitól 10 ezer forint (!!!) értékben focis kártyákat. Tudjátok, van ez az album, abba lehet gyűjteni. Nos, ő kapott megközelítőleg 6000 darabot, mert miért is ne. Öcsivel pedig cserélgetni kezdtek még tegnap, de ma a kiskölyök valamiért berágott öcsémre, és megvádolta azzal, hogy ő elvett egy kártyát (amit egyébként elcseréltek), és, hogy öcsém adja vissza. De öcsi nem vette el, anya is látta, hogy elcserélték. Ez persze semmit nem jelent, a nyolc éves kis gyökér (sajnálom, de tényleg egy borzalmas gyerek, ha ismernétek, megértenétek, miért mondom rá ezt) hisztizni kezdett apucinak, hogy "a Lacika elvette a kártyámat". Apucika meg közölte öcsémmel, hogy adja vissza a kártyát a drága fiacskájának. na jó, apucit mostantól R-nek hívom, kiskölyköt meg K-nak, hogy ne zavarodjunk bele ennyire. Öcsi végül visszaadta, amit ugye elcseréltek, és kérte K-t, hogy akkor ő is adja vissza neki a sajátját, de K váltig állította, hogy nála nincs semmi, öcsi nem adott neki kártyát. R és anya mindeközben veszekedtek, ami végül addig fajult, hogy R azt mondta, öcsi ellopta K-tól a kártyát, mert meglátta, hogy az neki nincs meg, és kellett. Ezen öcsi érthető módon kiakadt, és sírva bejött hozzám, aztán anya üvöltözni kezdett R-rel, és satöbbi, balhé volt.
Én ezt egyszerűen nem tudom megérteni... Hogy lehet egy 10 éves gyereket így megvádolni? Miért kell folyton beletaposni a lelki világába? Miért kell bántani? Az ég szerelmére, csak tíz éves. Semmi rosszat nem tett, és mégis, már többször is megkapta, hogy lopós, hazudós, sunyi, és aljas... Mégis miért? Az én öcsémet aztán ne bántsa senki. Pláne ne egy lusta, öntelt patkány, aki inkább megvesz mindent a fiának, minthogy egy kedves szót szóljon hozzá. És még ő meri becsmérelni az öcsémet? Az a személy, akinél undorítóbbat még soha életemben nem láttam? Ne szórakozzunk már.