miregondoltokmost?

kedden nagypapám megejtette nálunk szokásos heti látogatását, és bár mostanában gyengélkedik, végig mosolygott, még talán viccelődött is, és ahhoz képest, hogy néha milyen állapotban volt, még mondhatni egészségesen is nézett ki. ma délelőtt telefonált keresztapám, hogy az előbb hívta a polgármester, hogy az ételhordója holtan találta a kanapén. hihetetlen, hogy mennyire a semmiből, tényleg egyik percről a másikra ennyi, és elmúlik az élet, mikor tegnap este még azt mondja a szomszéd, hogy látta odakint sétálni is.

istenem, senkinek sem kívánom azt az érzést, amikor megláttam, pedig igazából csak feküdt ott, mintha elaludt volna tévézés közben. bárcsak még gyerek lennék, és nem nekem kellene az ilyeneket intéznem. bárcsak úgy maradhatna meg bennem, ahogy utoljára láttam még kiskoromban, egészségesen, nem pedig elszürkülve és bomladozva, én rohadtul nem vagyok még kész az ilyenekre lelkileg. tényleg, még a legnagyobb ellenségmnek sem kívánnám ezt, egyszerűen kibírhatatlan.

és most bocsánat, hogy mindenkit lehangolok, de egyszerűen muszáj valahol kipanaszkodnom magam, mert már lassan beleőrülök, vagy legalábbis belehalok a nyugtató-túladalgolásba...

Hajnali fél 3 óta fent vagyok. Tegnap jól fel idegeltek engem amiért kiderült ,hogy ma szombaton ,a gyakorlat egész más helyen lesz, mint eddig. És mind ezt utolsó napon pénteken. Ugyan is nekem, mint ,aki 100 km-re lakik Pesttől nem mindegy, hogy 10 percet vagy fél órát kell utaznom. Na, vettem azt a hülye ötletet, hogy felmegyek 3:45-ös busszal, mert a későbbi busz csupán fél 8-ra ér be én pedig szerintem az 1. óra feléről lemaradnék, ha azzal mennék. De már hajnali fél 3-kor felébredtem. Utána még fagyoskodtam egy kicsit csak ,hogy még jobb napom legyen. Majd csak valahogy oda sikerült mennem a bátyámmal és eltalálni a suliig. Aki pesti azt hiszem nem érdemes magyarázni mekkora távolság van Újpest és a Puskás Stadion között. Igazából, majd még meglátom mi lesz, de ezt a mazochista dolgot azt hiszem hanyagolnám, hogy hajnali 3-kor kelek.
Igazából az egyetlen bajom ,hogy kisvárosiként ezzel a másik helyszínnel egy sokkal bonyolultabb útvonal, ráadásul reggel 8 órára kéne odaérnem. És hát meg kéne jegyeznem az utat meg minden. Én komolyan attól félek ,hogy egy nap még elveszek Pesten.

Nem volt annál szebb, örömtelibb pillanat, sőt mi több legjobb kezdése a napnak az, hogy az évekkel ezelőtt vásárolt bontatlan parfümöm megromlott, én meg jól telefújkáltam magamat vele. Kb. két perc kellett mire rádöbbentem hajnalok hajnalán, hogy valami nem stimmel, ennek nem ilyennek kellene lennie. Vagy tíz percig vakartam magamról, aztán annyi dezodort fújtam magamra, hogy a poshadt keserű parfümszagot sikerüljön elfednem. Nagyon régóta használok parfümöt, de még soha sem fordult velem elő olyan, hogy ilyen szinten tönkre menjen. Gondolkodás nélkül a kukában végezte.

most azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi legyen a hajammal - mer' az nagyon fontos -, jelenleg ugye egyik oldalt fel van nyírva, de most az elkezdett megnőni. nemsokára úgy fogok kinézni, mint aki belefejelt egy turmixgépbe, nagyon hipster, de köszinem. ha a hajamat a másik oldalról átkotrom a haj nélküli oldalra, akkor nagyon truemo leszek, de nem látok ki. azt nem akarom, hogy megnőjön, mert nem akarok hosszú hajat. azt meg nem szeretném, hogy örökre oldalt felnyírt maradjon. first world problems. szerintem igazából a színével van bajom. hiányzik a piros.

de ebben a nagy változást-akarok érzésemben nekiálltam új tumblr témát keresni magamnak - de aztán persze, hogy elkezdtem bénázni vele, mert nem volt jó úgy, ahogy volt. egy óra után végeztem vele, yey, és közben még poénkodni is maradt időm. sorry, not sorry: (killme.)

Hogy mennyire érzékeny vagyok és milyen mértékben kezelem rosszul a dolgokat. Egyszerűen bárki osztja meg velem, hogy lelkileg nem érzi jól magát, vagy csak fáj a feje, én elkezdek aggódni érte. Arról már el sem kezdek beszélni, hogyha olyan mondja el, hogy legszívesebben öngyilkos lenne, én konkrétan elkezdek sírni és pánikrohamot kapok is néha ilyenre. Egyszerűen érzem ilyenkor teljesen előjön, hogy én sem vagyok teljesen stabil érzelmileg, még ha már elértem arra a szintre, hogy az idő nagy részében úgy érzem, hogy mégis. Csak szeretném, hogy az emberek körülöttem, akiket szeretek jól legyenek és őszintén tudjanak mosolyogni, az jelentené számomra a világot. Olyan nagy kérés ez?
Oké, befejeztem.

Nagy Márk. Nagy Márk. Nagy Márk. Nagy Márk. Nagy Márk.

Ma reggel azon gondolkodtam, hogy mi irritál a profilomban ennyire, aztán rájöttem, hogy igazából rohadtul utálom a felhasználónevemet. Bár ha jól emlékszem, már abban a pillanatban megbántam, hogy ezt választottam, amikor rákattintottam a regisztrációra (ami amúgy már lassan öt éve volt, de olyan mintha tegnap lett volna, jóisten). Egy ideig azon is hezitáltam, hogy újraregisztrálok valami értelmesebb névvel, mert erről a mattihattiról még mindig egy szerencsétlen nyúl jut eszembe. Oké, sokat beszélek.

Ez az egész Glamour napok valami szörnyű. Erősen kiélezi az emberfóbiám. De amúgy én nem utálok senkit, mindenkihez úgy állok hozzá, hogy kedves próbálok lenni, csak maga a tömeg taszító.
De legalább szereztem egy jó farmerdzsekit. *-* Ezt is magamra rohasztom muhaha. Meg egy boltba direkt csak azért mentem be, mert meghallottam, hogy egy Foals szám szól bent, és addig járkáltam ott, míg vége nem lett.
Amúgy nem értem azokat az embereket, akik a ruhákat még ha vissza is viszik a helyére, de úgy dobják oda, mint egy összegyűrt szemetet. Lehet velem van a baj, de én sosem hagyom a próbafülkében, sőt, még vagyok annyira elvetemült, hogy szépen összehajtogatva rakom vissza a helyére. :'D
Meg utána a bohócos étterembe beküldtem anyumékat egy hepimélmenüért, mert pokémonokat lehet kapni. Agybajt kaptam mikor egy buszról leszállt hatezer kisgyerek és mindegyik bevonult, így már száz százalék volt, hogy én oda be nem megyek.

Kis off, szerintem ha nem változik a dolog, érdemes mást szedni, illetve, ha többször előfordul a pánikroham, pszichológushoz elmenni, mert lehet, hogy van kiváltó oka. Sosem kaptam nagyon durva pánikrohamot, inkább kisebbeket a szorongásomból kifolyólag, de semmiképp sem normális, ha ilyet tapasztalsz.

ON: Annyira durva, hogy ilyenek vannak felénk... kicsibubum egy hős. Na meg a sofőrje is, én a helyében bef*stam volna... meg hát gondolom, az utasoknak is megrázó lehetett. Ilyen azért nem történik minden nap. A sofőrök nagy része, főleg az idősebbek megéltek már egy-két érdekes dolgot, de azért nem mindenki mondhatja el magáról, hogy ilyenben volt része. Amúgy szerettem ezt a környéket, mert viszonylag nyugisabb, de mostanság egyre több ilyen esetre van példa.

Off: Nem vagy elvetemült, én is visszaviszem a ki nem választott ruhákat oda, ahonnét levettem. Furcsán is szoktak nézni rám a boltban, de mindig hálálkodnak érte, pedig nekem nem nagy fáradtság.

On: Vettem egy manapság oly népszerű színezőkönyvet még pár napja. Hihetetlen mennyire leköt, esténként rettenetesen jól elvagyok vele.
A holnapot viszont nem várom... olyan kellemes hétvégém volt, holnap pedig megint mehetek reggel nyolcra és okosodhatok este hatig.

Hasonló érzelmek, gondolatok gyötörnek mostanában engem is, úgyhogy nem vagy egyedül. Úgy érzem, hogy sokszor semmi sem jön össze, az életem nem úgy alakul, mint ahogyan én azt szeretném, és olyankor teljesen lehangolt leszek napokra, van hogy hetekre. Olykor én is azt érzem, hogy pótolható lennék és senkinek sem hiányoznék, de aztán legbelül megszólal egy hang, hogy ez nem igaz. Nagypapám mondogatta mindig azt, hogyha egyszer lent vagy, akkor leszel fent is, nem szabad keseregni és feladni. Mostanában én sem vagyok túlzottan jól, érzelmileg instabil vagyok, mellette pedig piszkosul önbizalom hiányos. Fáradt vagyok, elrontok dolgokat, ez pedig alaposan rányomja a bélyeget az egész napomra. Tegnap lapozgattam a Nők lapját és volt egy cikk az önbizalom hiányról és a túlzott önkritikáról. A két oldalas betűtengerből végül is azt tudtam leszűrni, hogy az önbizalom hiány általában önmagunknak tudható be, hiszen a legtöbb nőnek túl nagy elvárásai vannak magával szemben hatalmas önkritikával. Én is minap elrontottam valamit bent a munkahelyemen, egy alapdolgot (fordítva tettem fel EKG-nál a végtagi elvezetéseket) és a másik kolléganőm vigasztalt, hogy előfordul, vele is számtalanszor megesett, ne legyek ennyire kemény magamhoz. Napokig ostoroztam magamat miatta, pedig csak nem figyeltem, hogy melyik a gyerek jobb és bal keze, mivel velem szemben feküdt. Furcsa lesz, és nem nyalizni akarok, de egy fiatal - szerintem nagyon - csinos lány vagy, aki ráadásul arra akarja az életét szentelni, hogy beteg embereken segítsen. Gyönyörű szakmát választottál, legyél büszke arra aki vagy! Nincsen miért szégyenkezned, hiába is érzed úgy. Az érzelmek furfangosak, sok mindent ki tudnak hozni az emberből, de a legvégén úgyis rá fogsz jönni, hogy te vagy az, aki az utadban áll. Nekem is nehéz lesz, de megfogadtam - holnaptól megváltom a világot, dolgozok, másokon segítek és azaz ember leszek, aki egyszerűen csak vagyok. Neked is ezt kell tenned, hiszen nincsen két egyforma ember és bár neten keresztül ismerlek évek óta, ez igaz, mégis úgy gondolom, hogy egy erős független nő vagy. Hidd el magadról azt, hogy egy f*sza csaj vagy, mert, ha ezt elhiszed, az is leszel.

Tegnap megint suli volt. A mellettem ülő férfi (negyven év körül van) nagyon sokat segített, és azt hiszem, most szépen rácáfolok múltheti kommentemre, miszerint tök jó, hogy senki nem foglalkozik senkivel. Reggel ugyanis beszéltem 2-3 emberrel, azt mondták, ha képes vagyok másfél órát vonatozni, meg negyed órát metrózni a suli miatt, akkor elszánt lehetek, ami tök jó. És a mellettem ülő férfi tényleg nagyon kedves, ha valahol lemaradtam, elmagyarázta a dolgokat, mikor az alaplapokat adtuk körbe, mindig megkérdezte tőlem, mi micsoda, egészen addig, míg nem tudtam válaszolni rájuk, és sok dolgot csak azért fogtam fel, mert segített. Az oktatónk is jó fej (még mindig), nagyon szimpatikus, imádom, ahogy magyaráz, és ahogy felspékeli személyes tapasztalatokkal, vicces történetekkel az anyagot. Azt hiszem, egy nagyon jó helyet választottam.
Szerk.: Ha épp nem szándékozom kiírni a profilomra, hogy "ne jelölj", meg egyéb "szabályok", akkor tuti, hogy mindenki megtalál, és bejelöl, de ha már csak el is gondolkozom azon, hogy talán ki kéne írni, akkor elkerülnek az emberek, és így feleslegessé válik a kiírás, de ekkor meg ismét életbe lép az, amit elsőnek említettem, és sorra kapom a random jelölgetéseket. Ez egy ördögi kör volna?

Várom a holnapot!
Alex és Banája 2. Évad, Maradj Talpon! , Soy Luna.

1., Vasárnap este van, én pedig még hozzá sem nyúltam a leckémhez. Szó szerint semmihez. Talán ideje lenne picit a könyvek és füzetek irányába terelni magam, de annyira semmi kedveeem. *hiszti vége*
2., Komolyan kezdek paranoiás lenni. Talán 4 napja csinálom ezt a fogyókúra-dolgot, és - számomra szintén meglepő módon - tök jól viselem. Még magamhoz képest is. Mégis, egyfolytában azon kattogok, hogy mi van, ha így is sokat eszek, nem sportolok eleget vagy bármi, mert "még semmi nem látszik". Mozogni a takony idő miatt nem tudok annyit, de tesin mindig becsületesen odateszem magam. Figyelek a kajálásra, emellett iszok, mint egy teve. 3-4 nap után meg alapból nem szabad csodát várni, tudom én. De akkor is... ah, kezdek kicsit nagyon rápörögni.
3., Jó tudni, hogy a kis bogarak szó szerint döglenek a teámért.

1. Én vagyok az egyetlen, aki ezredszer is képes bőgni a Kutyahideg című Paul Walker filmen? Bár jelenleg nem tudom eldönteni, hogy a kutyák vagy Paul miatt van ez.
2. Holnap megint meló, gondolom, senki nem lepődik meg, ha azt mondom, legszívesebben itthon maradnék. Valahogy elegem van a folytonos b@szogatásból, a felettesek hülye kéréseiből. Hjajj...bár iskolába járnék még.

Én is folyton bőgök rajta, de én a kutyák miatt.

Éppen Lisa Coronadóval beszélgetek a Z Nation c. sorozatból a Twitteren. Bezzeg Keith rám se bagózik... Azért jó az, ha az embernek olykor egy-két kedvence visszaír. Nem érzi úgy az ember lánya, hogy többnyire magával beszélget.

Ma - vagyis tegnap - jött ki az új promó a TWD-hez.
Én azóta próbálom tisztázni az érzéseimet.

Negan elvetemült, Negan egy szemétláda, ám, ahogyan azt Robert Kirkman is mondta, ha az ő történetét követtük volna, ugyanúgy látnánk, mint Ricket. Ezzel nincs is bajom, JDM zseniális színész, Negan pedig különleges karakter. Viszont.

Aggódom. Rick össze van zuhanva. Talán még sosem láttuk így, ennyire alárendelve más akaratának. Most nem ő a vezető, de ígéretet tett. Meg fogja ölni Negant, ebben biztos vagyok. Nem csak bosszúból. Igazságot akar elhunyt barátjának, társának, családtagjának. És itt van a bökkenő. Abban a hatalmas, agyvelő és vér képezte tócsában, ha jó a szeme az embernek, észrevehet egy gyűrűt. Egy gyűrűt, amelyet Glenn adott Maggie-nek, amikor megkérte a kezét. Ott hever, vérben ázva, a háttérben pedig alighogy, de kivehető Glenn sírása. Lauren Cohan pedig? Sírt San Diego-ban, és sírt New York-ban. Összetört, látni a szemében.

Mindezek után, bár gyűlölöm a spoilereket, egyenesen rühellem őket, és nem akarok senkit sem elszomorítani (elég az embereknek az, hogy én, aki Királynőjének tekinti Laurent, most három, számára fontos személy holtát éli át), de erős a gyanúm, hogy Maggie Greene meghalt.

Nem biztos, kicsit sem. Csak feltételezés. Minden bizonnyal ostobaság, és gyűlölöm a találgatást, emiatt a kommentem miatt szinte a pokolba kívánom magamat, de ha ez igaz, akkor a lelkem egyik olyan darabja fog szilánkokra törni, amely majd, hogy nem a legnagyobb. Maggie Greene helyét senki sem tudná pótolni, még egy hibátlan, tökéletes hetedik szezon sem.

Egyáltalán nem biztos, sőt, marha kicsi az esélye, hogy ez igaz. De ha mégis, akkor minden Maggie és Lauren fan ember legyen a talpán, ha ezek után képes lesz őszintén mosolyogni. Én nem fogok tudni.

Valami fura okból kifolyólag már megint a volt sulim tanárairól álmodtam, de hogy ők mit kerestek a szülőfalumban, ráadásul a cukrászdában, az egy óriási rejtély számomra. A lényeg, hogy persze, megint a kedves volt tanárnőm is szerepelt benne, és már megint megöleltem, a többi tanár meg csak értetlenül bámult. Őszintén nem tudom, miért kell nekem róluk álmodnom, de az azért feltűnő, hogy tanárokról már kétszer is álmodtam (legalábbis, amire emlékszem), az ex osztálytársaimról meg egyszer sem.

Ez egy idióta!