miregondoltokmost?

Délután szörnyű hangulat kerülgetett, vagy az idő tette ezt, ez a szürke és hideg idő, vagy nem tudom mi. Anyuval jó nagy sétát tettünk a könyvtárig, közben megcsodáltam egy rozsdafarkút, sok sok cinegét és egy szajkót is láttam, ami szörnyen furcsa, mert eddig csak erdőben láttam, és úgy tűnik, ez a madárfaj is beköltözik szépen lassan a városokba, vagy csak a tél miatt jönnek ide élelemért. Visszatérve, egyiptomi könyveket terveztem kivenni, mert a neten elég nehezen tudok infókat szerezni, meg ugye egy könyv sokkal többet ér mint egy weboldal. Eleinte nem találtam sehol, csak az ismeretterjesztő résznél valami borzalmas képregényt amit viccesen írtak (gondolom kisgyerekeknek) szóval már majdnem felhagytam a kereséssel, amikor vettem a bátorságot és odamentem egy könyvtároshoz megkérdezni, hol találom ezeket a könyveket. Erre az elszaladt, én követtem, és rövid filozofálás után a kezembe nyomott vagy 3 hatalmas könyvet, erre mondom, hogy bőven lesz mit átnéznem. Megkérdezte, hogy suliba kell-e ez a sok minden, és amikor válasznak csak annyit mondtam, hogy hobbiból, kaptam egy kedves "de kis okos lány" megjegyzést. Egyébként a végén négy vastag könyvel a kezemben ültem le egy asztalhoz, és megállapítottam, hogy ez a nőci nagyon jópofa volt velem. Ritkán találkozik az ember ilyenekkel. (Mind a négy irományt kivettem egyébként)

Néha én is elborzadok azon, hogy a mai kisgyerekek hogyan viselkednek. Ez mondjuk egy részből a szülők hibája, hisz a gyerek honnan tanulná a rossz szokásokat, vagy alapból nem szólnak rá/nem fegyelmezik a gyereket. Egy szülőnek kötelessége lenne a gyereket szabályozni, hogy mégpedig hogyan beszélsz kisfiam. Egy gyerek egy pofonból egyből megtanulja, hogy ezt vagy azt nem szabad csinálni. Amikor én is kicsi voltam (bár nem emlékszem, hogy akkori generáció ilyen lett volna) és valami olyat csináltam, vagy akaratoskodtam, kaptam egyet a hátsómra, és egyből nem csináltam többször. Hiába, ha a tanár szidná meg a gyereket, amiért csúnyán beszél vagy valami, a szülő rohanna a tanárhoz, hogy az mégis mit képzel. Sok oldalról romlott ez az egész.

Örültem, hogy tudok végre rendesen edzésre menni, két hete először, mert mindig volt valami, erre nem lerobbant a kisföldalatti és késtem egy csomót... #BKKpls De legalább végre nem vagyok nagyon beteg
Aztán azzal töltöm az estémet, hogy fangirlingelek egy videó fölött (az az érzés amikor a kedvenc zenekarod annyira viccesen hülye hogy az csak jó), mert az jó... holnap meg tanulhatok bioszt meg kémiát szeretem én, de az érettségi feladatokkal ki lehet kergetni a világból

A minap bevittem az iskolába egy fonásról szóló, hiperszuper könyvet, ami tényleg nagyon izgalmas és gyönyörű. Legjobb barátnőm imád fonni, mindenfélét. Tegnap elmondtam neki, hogy van számára egy meglepetésem, aminek biztosan örülni fog.

Ma egész nap a könyvön lógott, konkrétan nála volt egész nap, mindenkinek befonta a haját, de az enyémet már képtelen volt. Nos. Arra basszus remek vagyok, hogy másnak kedvezzen, de amikor nekem kéne valami, az kimarad? Nem, mintha elvárnám, hogy valamiért cserébe adjanak nekem valamit, de néha jól esne. Úgy nem hangzana maximális kihasználásnak az egész.

Tudom, hogy ez nagyon nem ide tartozik, és nem is vágyom senki sajnálatára, már ha.... de az előbb nagyon durva pánikrohamom volt. Már jobban vagyok, de visszagondolva, rohadt félelmetes volt ez a pár perc még magamnak is. Érdekes, amióta elkezdtem szedni a fogamzásgátló tablettát (meg van rá az okom), napi szinten sírógörcsökkel fekszem, és kisebb rohamaim is vannak.... Azt hiszem ennek nem így kellene lennie. Bár eleve a stresszesebb napjaimat élem, de nem hinném, hogy ez most csak így a semmiből jött volna, magától. Esetleg más is járt már így?

Lehet, hogy nem ide tartozik, de nagyon sajnálom, remélem, hogy hamarosan jobban leszel!

Egyik csoporttársam leállt velem dumálni Facebook-on. Érdekes, mivel a suliban egyértelműen jelzi hogy nem bír, most meg... Dumál velem. Ez vagy részeg, vagy unatkozik, vagy jegyzetet akar. Nos, utóbbit biztos nem fog kapni.

És ilyenkor tényleg elgondolkozom azon, hogy egyes tömegemberek mennyire szánalmasok. Ha együtt vannak akkor azt hiszik mindenre képesek, együtt mozdulnak, együtt gondolkoznak, együtt cselekszenek, mindent együtt... Mikor pedig egyedül marad valamelyik olyan elveszett, mint annak a rendje. Csak ül és bámul ki a fejéből, egy "most mit kéne tennem?" tekintettel.

Most ez is. Csapatban eljátssza, hogy utál, itt meg dumál velem. Érdekes de szánalmas is.

2x12 óra Glamour-napos munka után egy napig itthon vagyok. Végre nyugodtan feküdhetek az ágyamban, nézhetem a tévét, zabálhatok csipszet, nem kell azon kattognom, hogy holnap 12 óra munka megint. Jézus ereje, hogy mennyien voltak ma is amúgy te jó ég...

1 tipp: ha mentek még kupon napozni, VÁGJÁTOK KI A KUPONOKAT! Nagyon frusztráló, amikor tőlünk akartok tarhálni ollót, de nálunk biztonsági okok miatt nem lehet a kasszában. Ha tudod, hogy valószínűleg mész vásárolni abba a boltba, mennyivel egyszerűbb, ha felkészülten és nyugodtan jössz kuponozni?

Ugyanebben a cipőben voltam tegnap (azaz ma). Már előkotortam a gyerekkori könyveimet is, csak ne kelljen belekezdenem a töritanulásba, de azért fél egy és kettő között megtanultam nyugisan És a sors fintora, hogy földrajzból is írtunk egy bejelentetlent

De olyan nehéz ezt elhitetni magammal, miközben egész életemben semmibe vesznek az emberek Meg főleg úgy, hogy nem igazán értem hogy mit miért csinálok vagy gondolok. Hetekig szar kedvem van, aztán pár napig jól elvagyok, aztán megint pár napig kb. óránként mást gondolok magamról (ez abban merül ki, hogy alapból sosem tetszett a tükörképem, de hirtelen ideig-óráig teljesen más véleményem lesz és marhára tetszik amit látok, aztán meg teljesen megbotránkozok, hogy úristen, hogy gondolhattam ilyeneket), aztán megint hetekig legszívesebben ki se kelnék reggel az ágyból. Vagy legalábbis ez a legszembetűnőbb dolog számomra, amikor viszaolvasom a jegyzeteimet és a naplóimat. Szerintem minden abból indul ki, hogy kevés az önbizalmam. Azaz nem kevés, hanem nem is létezik.

hogy nekem péntek este tizenegykor nincs jobb dolgom, mint a nyelvvizsga miatt aggódni… nem is az a bajom, hogy ne tudnék angolul, vagy ne sikerülne, csak nem tudom. mostanában mániám kisebb-nagyobb dolgok miatt pánikba esni, aztán elfelejteni, hogy ezek valaha léteztek, aztán hajnali négykor megint eszembe jutnak. a főbb problémám meg az, hogy mi van, ha nem én leszek az első az osztályból, akinek meglesz. fene a versenyszellemembe. akkorisénakaromelőször. gyerekes vagyok? abszolút.
mindegy. még télen leteszem azt a sz*rt (asszem' a többiek úgyis tavasszal mennek), aztán ha valaki megjegyzést mer tenni rám - a hátam mögött ofc -, akkor csak lazán a képükbe nyomom, hogy "legalább nekem előbb meglett ez te bitang".
pont. ezt jól megbeszéltem magammal. now i'm out.
most hogy ezt leírtam, talán megnyugodok xd

Úristen el sem hiszem. Bekapcsoltam a tv-t és nem egyből az Asztro Show ugrott a képembe. Máris jobban indul a napom. Tegnap egy kicsit felhúztam magam már kora reggel ezen, és ez elég rendesen befolyásolta a hangulatomat, de most mintha kicserélődtem volna olyan boldog vagyok. Mire nem képes egy televíziós műsor..

Nincs is jobb annál, amikor már olyan szinten megbízik benned a tanár, hogy megosztja veled mindazt, ami az ő teendője lenne, ráadásul a hónap diákja címet is neked akarja adni annak ellenére, hogy még csak október eleje van. Plusz, olyan szinten kivívtam az osztályom tiszteletét, hogy mostmár tudják a teljes(!) nevem, és nem csak odaszólnak, mint ahogyan szokták, hanem kedvesen, és a nevemen. Imádom ezt az iskolát.
Btw, olyan hibátlan(!!!!!!!) matektémazárót(!!!!!!!) írtam, mint a huzat. Teljesen ledöbbentem, sose számítottam volna rá, azt hittem 3-as lesz, de nem.
Ráadásul kitűnőre (!!!!) állok fizikából(!!!) és kémiából(!!!!) is.
Plusz még kreatív versenyre is indítottak, de a novella író pályázatra is nagyon szemezgetek. Szóval most majd kicsattanok a boldogságtól.

Ne aggódj, én is elviselhetetlen voltam, mikor elkezdtem szedni. Olyan hangulatváltozásaim voltak, egyik pillanatban bőgtem azon, hogy valaki ma "szia" helyett "csával" köszönt, aztán meg már nevettem valami teljesen máson. Bár ez nem egy pánikrohamhoz hasonlítható, de mégis én is máshogy viselkedtem. Körülbelül 3 hónapja szedem és nekem a 2. hónap elejére / közepére el is múltak ezek, csak idő kell, amíg hozzászokik a szervezeted. Szurkolok, hogy minél hamarabb elmúljon. ^^

Mióta nekiálltam közel 15 perce téli háttérképeket hajkurászni, rám jött a winter-, hideg-, és hóimádat. Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy ma már valószínűleg nem fogok mást hallgatni, mint a Fehér karácsonyt, és egyéb sz*rrá énekelt társait. Decemberben meg jöhetnek a nyári slágerek.

Ez nálam is így szokott lenni. Bár személy szerint én nem rajongok annyira a télért, (20 perces buszkésés, hideg is van..stb.) szóval nekem inkább kín a tél, mintsem öröm. Viszont a karácsonyt imádom, mézeskalács, forró csoki stb. Csak ne vesznének össze minden évben a szüleim, hogy kinél legyünk szentestekor..

Ezzel most le is akarom zárni a tanáros témát.
A legtöbb tettemet meg szoktam bánni, főleg akkor, mikor az osztályfőnököm hív be beszélgetni, ugyanis nem túl kedves szavakat tud az emberhez vágni.
Kiemeltem a némettanárt, a tesitanárt és az igazgatót. A némettanár mindig is utálta az osztályunkat, holott két éve még teljesen normálisak voltunk. Mindig kaptuk az ujjal mutogatásokat tőle, hogy jaj, az A-sok. Most meg olyan szinten utál minket, hogy tegnap fél órán keresztül csak szidalmazta az osztályt. Ilyen semmirekellők vagyunk, olyan semmirekellők vagyunk, neked sosem lesz állásod, te egy k.rva leszel, neked sosem lesz barátnőd, nézz már a tükörbe, remélem soha többet nem látom a retkes pofádat stb. Szóval adtunk neki egy gúnynevet, de hangosan kimondani már senki nem merte. Sőt, erről még az osztályfőnök sem tud, össz-vissz négyen tudunk róla az egész osztályban.
A tesitanár dettó ugyanez. Csak neki már vissza merünk szólni.
Az igazgató meg... Nos, nem tudom, hol vicces az, hogy az egyik lány hallókészülékes és nem hall nélküle. Csak mert igen, kiröhögte. Mindenkibe beleköt csak annyiért, mert mondjuk fekete ruhában van vagy éppen túl színesen öltözködik. Engem is már kioktatott, hogy nem kéne ennyi fekete göncöt hordanom, mert nem tűnök egészségesnek tőle, meg különben is, miért jó ez. Erre annyit mondtam neki, hogy "mert nekem ez tetszik", majd hozzám vágta, hogy oké, akkor következő szünetben találkozzunk az igazgatói előtt, mert ez nem normális dolog.

Természetesen nekem is vannak olyan tanáraim, akiket nagyon szeretek, bár őket egy kezemen meg tudom számolni. Akiket nem kedvelek, azokkal viszont próbáltam mindig is normális lenni, viszont az utóbbi időben már sok, amit csinálnak. Lehet, hogy nem vagyunk kis angyalok és szoktunk beszélgetni az órákon, de egyikünk sem érdemelte meg, hogy azokat vágják a fejünkhöz, amiket. Mert a hülye gyerektől, meg az értelmi fogyatékostól még simán eltekintünk, de a k.rvázás és az ennél még vadabb dolgok már tényleg sokak voltak. Mi a mai napig nem szóltuk le úgy a tanárokat, hogy hallották is. Egymást oltogatjuk óra közben (tudom, hogy ez sem helyes, nem kell érte szólni), nevetünk magunkban és ennyi. Tarthattok még mindig rossznak, lenézhettek, de mi sem véletlenül lettünk olyanok, amilyenek. És igen, próbálom védeni magam és az igazam, mert ami itt megy, az a nem normális. Lehet, hogy nem helyénvaló a viselkedésem és lehet, hogy nagy a pofám, de már negyedik éve szenvedek itt és rohadtul elegem van belőle. Mert persze, könnyű mondani, hogy tiszteld a tanáraidat és a társaidat, de mikor elmegy mellettem egy cigányokból álló csoport, beszólnak, hogy s.náznának és b.sznák a számat, majd azt mondom nekik, hogy b.sszátok már meg és még én kapom a fenyegetést a tanártól, aki végighallgatta, hogy mehetek az igazgatóhoz, szerintem nem pont a legigazságosabb. Megértem, hogy félnek tőlük, de azért na. Szóval ennyit erről. Ez egy kisvárosi iskola tele cigányokkal és füves k.csögökkel. Ha lennék mondjuk Győrben vagy Budapesten, én sem így viselkednék, sőt, akkor valószínű nem is lenne miért így viselkednem. De egyelőre még van és lehet, hogy nem helyes, de már csak az osztályom érdekében is vissza fogok szólni, mert akármilyen hülyék, én szeretem őket és még egyszer is mondom, nem érdemlik meg, amiket kapnak.

Kint jártam madárlesen, és lám, megpillantottam ezt a szépséget, kár, hogy amilyen véletlen röppent elém, olyan gyorsan el is ment

Egy Szajkó! Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára szajkót. Olyan gyönyörűek.

Igen! Mivel tegnap is láttam egyet röptében, gondoltam, ma útnak indulok és felkeresem őt/őket, és meg is lett a gyümölcse. Nagyon szép madár, és amilyen ritka, olyan könnyen észre lehet venni, ha az ember odafigyel.