miregondoltokmost?

Újra kisgyereknek érzem magam. Felszedtem egy levelet az utcán, mert hát az őszi levelek olyan szépek, és most épp beleraktam egy könyvbe, hogy lepréseljem. Legközelebb elmegyek gesztenyét szedni.

Ha fájna az embereknek a bunkóság, akkor jó sokan megáshatnák a sírjukat. Megyek tegnap suliba busszal. Az utasok leszállnak egy megállónál. Egy néni, aki járóbottal menne le a lépcsőn éppen, majdnem fellöki őt egy kislány. A néni azt mondja ,hogy vigyázzon kicsit. A kislány tétlenül áll előtte, a néni meg ment volna le, de a kislány az útjába állt, ezért finoman meglökte, hogy menjen csak. Na, ekkor jött a dühödt apa és konkrétan leordította az idős nő fejét. Nem egyszerű szinten. Konkrétan azzal fenyegette, hogy arcon csapja a nőt, ha még egyszer meglöki a gyerekét. És még szépen fogalmaztam. Cenzúrázatlanul azt mondta: Leb*sz egyet neki. A néni meg leállt vele vitatkozni ,hogy mégis mit képzel magáról. A pasi amúgy tényleg szerintem lecsapta volna, sőt ki tudja...addigra már a busz elindult. De amilyen stílusban szólt az idős nénihez. nem azért, de még én se hagytam volna szó nélkül. Ráadásul kezdjük ott, hogy az apuka kedves kislánya volt a hibás ,teszem hozzá. Jó ,mondjuk egy gyerek, őt nem lehet hibáztatni. De, amit az apuka leművelt, ráadásul ha jól látta a történteket, akkor inkább a kislánynak kellett volna elmagyarázni ,hogy ne rohangáljon és lökdössön fel másokat a buszon. Feltudnak az ilyen pofátlan emberek húzni ,de nagyon. Ez a pofátlanság határán is túl ment mondom ,amit a fickó hozzá vágott a néni fejéhez.

Ma 8 órám volt nulladik tesivel. Még reggel sötét volt mikor mentem a buszhoz .A nap se kelt fel én meg megyek suliba? Még rég aludnom kellett volna
A matek tanár meg úgy íratta meg velem a matekdolgozatot NÉMETEN ,hogy nem is szólt,hogy írni fogok. Körülbelül én is így éreztem akkor

Ma egy körülbelül 93 éves bácsika szállt fel utolsóként a buszra. Mikor hely után nézett természetesen mindenki csak a másikat nézte, hogy ki mozdul meg elsőként, hogy átadja a helyét lol ilyenkor mindenki olyan kínosan nézi a másikat, de egyikük sem akar igazán mozdulni. Felálltam, hogy átadjam a helyem, erre a mellettem ülő srác is felpattant velem együtt, így a bácsi mellett nekem is jutott még hely. Azt hiszem sejtem miért akarta a srác annyira, hogy én üljek le. Bár a papi nagyon nagyon halkan és lassan beszélt, de egészen hazáig :'D Nagyon édes volt, ahogy próbálta a sok évnyi tapasztalatait átadni nekem, és egy csomó mindenre rávilágított igazából. Részletezni most nem fogom, hogy miről volt a téma, de hogy agyilag képben volt, az tuti. Azt mondta máskor is üljek majd mellé.

Wow, tegnap műszak végén az egyik kisgyerkőcöm odajön hozzám, és közli velem, hogy doktor néniként milyen kedves voltam vele. Ezen akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen olyan kedvesen és aranyosan mondta. Aztán elmondtam neki, hogy nem doktor néni, hanem ápolónéni vagyok, aki azért van itt, hogy segítsen neki meggyógyulni. Ne tudjátok meg, milyen édes és cuki volt! Mostanra sikerült fonendoszkópot is beszereztem, szóval holnaptól lehet számolni, hogy fonendoszkóppal a nyakamban hányan fognak orvosnak nézni. Vicces lesz ez, már előre látom!

Rájöttem, hogy azért írok ennyit ebbe a topikba, mert túl sokat gondolkozom.
Néha komolyan gyűlölöm azokat az érzéseket, amiket a dalok váltanak ki belőlem. A legtöbb esetben jóleső fájdalom árad szét bennem egy dal hallgatása közben, de van, amikor kínzó öröm, és ez az egész roppant fos tud lenni - emellett pedig jó. Paradoxonokból áll az életem...
A mostani gondolatfoszlányhoz ez a dalrészlet juttatott el: "Adj erőt, hogyha nem sok van, emelj fel, hogyha elbuktam." (Omen - Koldusország kölyke) Merthogy nekem feltétlenül muszáj átéreznem a dalokat, nem elég csak hallgatnom.

Van egy ismerősöm, akitől a sírás fojtogat, akárhányszor meglátom. A srác intézetes, a szülei adták be (ezt viszont rohadtul nem értem, miért, de ebbe most nem akarok belefolyni), Svájcban tanult, de itt nem fogadták el a tanulmányait, úgyhogy berakták egy osztályba, ahol szegény teljesen kitűnik a többi közül. A külső nem is lényeg, de látszik, hogy sokkal érettebb, mint azok a kis mitugrászok. A legszomorúbb viszont az, hogy már nem egyszer elmenekült az otthonból, hogy hazamehessen a szüleihez.
Az iskolatársaim pedig akkora idióták, annyi együttérzés nem szorult beléjük, hogy egész nap azon törik a fejüket, hogyan kéne neki beszólni. Ma egyik szünetben a mellettünk lévő teremben volt órájuk, pár nagyon okos osztálytársam pedig elhatározta, hogy leköpik. Először csak néztem rájuk lenézően, megkérdeztem tőlük, hogy tényleg csak ennyi eszük van-e, de miután ez nem hatott és szépen arrébb lettem lökve, hogy ebbe nekem nem kell beleszólni, utánuk mentem, magam felé fordítottam mind a négy gyereket és elég hangosan megmondtam nekik, hogy azért képzeljék már bele magukat az ő helyzetébe és gondoljanak bele, nekik hogy esne, ha leköpné őket négy idióta. Ez volt a lényeg, utána persze nem bírtam megállni, hogy egytől-egyig ne kritizáljam mind a négyet. Valószínűleg őket is meglepte a hangnem és a szöveg, el is képedt mindegyik, aztán pár másodperc után vissza is fordultak, amire viszont nem számítottam, az most jött: a srácra néztem, ő pedig majdnem, hogy könnyes szemekkel mondta, hogy köszönöm. Én viszont nem bírtam visszatartani, könnybe lábadt szemekkel mondtam, hogy nincs mit és, hogy ez a legkevesebb. Olyan jó érzés volt és el nem tudom mondani, mennyi düh van bennem, amiért mindenki csak bántani szeretné. A légynek nem árt, meg sem szólal, erre mindenki a rosszat látja benne.
Persze a történtek után megkaptam, hogy szerelmes vagyok belé, de hát ez is csak az értelmi szintjüket mutatja.

Nem elég, hogy végre megjött a várva várt könyvem, még a DM-be is sikerült nagyon olcsón vásárolnom, hála a Glamour-napoknak. Amit vettem rúzs eszméletlenül szééép.
Arról nem is beszélnék mennyi mindent vettem. A fél üzletet biztos.

Éppen a Bones második évadának ötödik részét nézem, de tanulnom kellene a pénteki földrajz dolgozatra, ami elvileg csak egy ötkérdéses röpdolgozat lesz, de természetesen 10 anyagból írunk, abból öt az EU-hoz kapcsolódik, kettő Európa éghajlatához és időjárási adataihoz, egy a gazdaságához, egy a valláshoz és egy a földtörténetéhez kapcsolódik. Én hiányoztam tegnap, az összefoglaló órán, és természetesen az összes osztálytársam lusta elküldeni az anyagot, így már csak egy napom van rájönni, hogy vajon mit fog kérdezni a tanárom. Ráadásul, ha ez nem sikerül fényesen, akkor kémiából, földrajzból, és talán, de csak talán biológiából is rossz jeggyel kezdem a nyolcadikot. Nem szeretem ezt.

A másik dolog, ami nem enged nyugodni, az a The Walking Dead hetedik évadáról szóló cikkek, spoiler-zónák, videók, honlapok. Tizenkilenc nap múlva kiderül számomra, és mindenki számára, hogy Rick nem biztos, hogy a legjobb, legerősebb karakter. Rengeteg pletyka van, hogy összezuhan, és helyét más valaki váltja fel. Ha ez beigazolódik, és az is, hogy az a bizonyos személy Maggie lesz, akkor nálam boldogabb embert kerek e Földön nem fogtok találni. Tisztelem, imádom, és felnézek Rick-re, de nem tartom jó vezetőnek, ellenben Maggie-vel, aki erre született. Határozott, céltudatos, és nem feltétlenül a gyilkolás hajtja. Ellenben, ha Glenn távozik, akkor nem feltétlenül tükröződne a képregény folyama. Maggie nincsen a sorozatban a toppon, így lehet, hogy férje halála még inkább összetörné.

IDK. már képtelen vagyok várni. Tizenkilenc nap is egy örökkévalóságnak tűnik, ha arra gondolok, hogy már hat hónap, azaz egy fél év (de szívesen szúrkálnám ide a lehető legválasztékosabb káromkodást ) eltelt. Nem tudom elhinni.

Összeszorult a szívem miközben olvastam. Én vagyok az egyetlen, aki nem tudja elképzelni, hogy mégis miért kell egyes embereknek direkt bántani valakit, ráadásul egy ártatlan összetört lelket? Miért jó az valakinek, hogy megalázhat valakit, ez komolyan trendinek számít egyes társaságokban? Vagy csak a nagy unatkozás idézi elő ezt az undorító viselkedési formát? Miért kell az utálatot ennyire szítani, amikor már így is van elég a világban? Általában mindig igyekszem több szempontból is végigmérni az adott szituációt, de ennél a témánál mindig megakadok, nem tudok rájönni, hogy ez miért jó. Olyan borzalmas...
Neked pedig pedig egy óriási respect és virtuális pacsi jár azért, mert kiálltál mellette! Nehéz elhinni, de erre tényleg csak nagyon kevesen lennének képesek, tapasztalatból mondom. Pár hete nekem is lett volna alkalmam közbeszólni egy ehhez hasonló, ámde mégiscsak enyhébb "beszélgetésbe", és ezt nagyon-nagyon szégyellem, de egyszerűen nem mertem. És ez azóta is bánt. Tudom jól, hogy milyen rossz érzés, amikor egy társaság kinéz téged és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy megkeserítsék a mindennapjaidat. Ilyenkor ez a fajta segítség tud a legjobban esni, ellenkező esetben nagyon egyedül érzi magát az ember. Te pedig önzetlenül segítettél rajta. Ez tényleg mindennél többet ér.

Akárhányszor egy kicsit is jobb kedvem van (vagy legalábbis kevésbé utálom magam és az életem), mindig eszmebe jut, hogy mások mennyivel többet érnek minden téren mint én, mindenki sikeresebb, szebb, jobb nálam és egyszerűen elmegy az életkedvem. Fogalmam sincs, mit csinálok ennyire rosszul, hogy miért nem tudok soha sehova sem beilleszkedni, miért nincsenek barátaim, miért beszélnek ki az emberek a hátam mögött és miért vagyok mindenki terhére. Annyira átlagos, unalmas és pótolható vagyok, hogy már fáj. Lehet, hogy ezért. Bocsi a nyafogásért, de muszáj ezt valahova leírnom, mert úgy érzem mindjárt rosszul leszek magamtól.

Nekem is szoktak hasonló problémáim lenni - valójában elég sokszor. Csak annyit fűznék hozzá a mondandódhoz, hogy senki nem pótolható. Mindenki értékes. Tudom, hogy ezt baromi nehéz úgy elhinni, hogy nem tudsz beilleszkedni sehova (én is emiatt szenvedek évek óta), de komolyan mondom, pótolható ember nem létezik.

Azért nem mindig olyan mókás 20 év feletti járművekkel tömegközlekedni, akik itt-ott váztöröttek is (tök poén, ha ezt megemlítem, mindenki csak les, hogy úristen, és mikor mutatom, hogy nézze meg, a bubu feneke lejjebb van, mint az eleje, és van benne egy törés, mindig a 'jé, tényleg, lyúly' reakciókat kapom XD), tegnap reggel az egyik bubunak olyan hangja volt, hogy azt hittem, felrobban :')

Ma meg olyan takony idő van, ráadásul én is beteg vagyok, hogy meghosszabbítottam a hétvégém, és inkább kikúrálom magam, mielőtt jobban szenvedek...

Huh,nem is tudom,de reménykedek is meg boldog is vagyok,tegnap az ofő kijelentette,h pályaválasztásra kellenek cuccokat csinálnunk,és még..stb és volt az osztály megmentője,mert senki nem tudott egy normális,ütös,kedvelésre méltó szöveget a suliról írni a szorólapokra(az úgy eléggé komoly,h senkinek se volt ötlete )legjobb,h én fogom majd osztani a lapokat(remélem),meg egy másik oszt.társam(de ez majd kiderül)és festő öltözetbe(dehát ami a szakmád annak kell öltözni..)

Végre ma és holnap itthon vagyok,mert a festő gyakszis tanár(om) nem írta alá a szerzödést

Jelenleg éppen arról elmélkedem, hogy mennyire magamban élem meg ismét az érzéseimet(legyen akár jó vagy rossz), a véleményemet, meglátásaimat, egy szóval az életet. Az utóbbi időben a minimálisra csökkentettem akaratomon kívül a kommunikációt az emberekkel, s tényleg úgy érzem, ez teljesen megfelel a számomra. A probléma csak az, hogy ezáltal tényleg elhanyagolom a számomra fontos embereket, csak azért, mert én egyedül akarok lenni, hogy helyrehozzam magam mentálisan. Holnap a pszichológusomhoz is el kéne látogatnom, amire hosszú évekig vártam, hogy legyen, most mégis úgy érzem, hiba volt. Nem tudom mit mondhatnék neki, nem tagadom, hogy valószínűleg tudna segíteni, csupán az a gondom, hogy megszólalni nem szeretnék.

A mai napom kész rohanás volt, alig érzem a lábaimat.. Kezdődött ezzel a "hol esik, hol nem"-mel, ami már reggel teljesen kiakasztott. Aztán késett 10 percet a buszom, ráadásul az út felénél csatlakoztak az ellenőrök is, és vidáman nézegették meg mindenki bérletét. Sőt, még a diákot is elkérték (mintha nem lennék diák, és amúgy is az a kis igazolás nem véletlen van mellette) de mindegy, hála istennek, senkit sem szállítottak le. Leszállva a buszról 200 km/ órás sebességgel robogtam be a suliba, mert 8-ra bent kellett lennem, az osztály fotózás miatt. Viszont szerencse, hogy csak 5 órám volt ma (6 lett volna, de az első ugye elmaradt) így tesi után mentem is ebédelni, aztán még Lilivel elmentünk venni ezt azt, majd a 14:10-es busszal sikeresen hazajutottam. Majd nagy léptekkel hazasétáltam, és most itt vagyok, nemrég fejeztem be a táblázatot az osztálynak, összeírtam a holnapi ofőre azokat az információkat, amiket majd én adok át a többieknek, és nálam van a fényképes papír, amit szintén én vezetek. Tehát ja, kijelenthetjük, hogy második osztályfőnök lettem. De nem baj, mert élvezem.

Engem nagyon nehéz felbosszantani. Általában jót röhögök azon ahogyan próbálnak felhúzni, meg telibe röhögöm azt is, aki azt hiszi, feldühített....

Na de a drááága közösképviselőnek 2 TIZEDmásodperc alatt sikerült ezt megtennie. Olyan szinten, hogy ha a barátom nem fog le én komolyan feljelentem. Hamarosan lakógyűlés, kérvényezni fogom a leváltását, mert nagyon nem állapot amit művel már évek óta. És nem érdekel, hogy a fia a rendőrségen vagy hol az Istenben dolgozik le kell váltani.

a héten elég sok dogát írtunk, de az én motivációm valahol tavaly elveszett és azóta sem találtam rá, ezért nem vittem túlzásba a tanulást. meglepő módon viszont németből, töriből, emelt angolból, geographieból (német emelt föci) és bioszból is ötöst kaptam (soha nem kaptam még ötöst bioszból, de idén szerencsére új a tanárunk) viszont a szerencsém elég hamar megszakadt ugyanis a fizikám egy hatalmas karó lett xD

a minap találkoztam egy volt általános oszt.társammal is...nem tartom nagyon senkivel a kapcsolatot meg annyit változtam külsőleg, hogy fel sem ismernek az utcán se, de végre valaki...a srác anno nyolcadik elején otthagyta a sulit mert ollókat és késeket dobált és terrorizált másokat, ezért váltania kellett, mivel majdnem mindenkit utált és más is őt. mi speciel elég jóban voltunk és rengeteg dologról tudtunk beszélni (jól kijövök a fura személyiségekkel:D) kicsit sajnáltam, mikor elment, nem volt többet kivel rajzolnom de jó volt újra látni =p

Le kellene szoknom arról, hogy minden lósz*rt tollal a kezeimre firkálok. Kevés a zsebem, sok a cucc, és egyszerűbb olykor egy vérnyomást, pulzust vagy O2 szaturációt csak felfirkálni magamra, most meg szívok vele, mert nem bírom leszedni alkohollal sem. Ráadásul megint előjött a kontakt ekcémám az állandó jellegű kézfertőtlenítés miatt, és fingom sincs hova raktam az Elocom kenőcsömet. Szóval már csak emiatt sem jó, hogy állandóan tele irkálom minden sz*rral a kézfejemet és a karomat.

rohadt életbe az információtorzulással. anyám rám rontott úgy egy órája, hogy mire meg mikor akarok menni az Operettbe, mert ekkor meg akkor tudunk menni. teljesen elfeledkezve arról, hogy majd megdöglök olyan beteg vagyok, előtúrtam a kis színházas ruhám, teljesen rápörögtem a témára, mert nincsenek rá szavak mennyire imádom Szabó P. Szilveszter játékát és munkásságát, és az adott időpontban - ha szerencsém van - pont játszik is; teljesen bezsongtam, hogy a november lesz életem legszebb hónapja, hiszen akkor először a művész úr, utána meg következő héten a drágaság, erre kiderült, hogy bár musicalre megyünk, de az Operettszínháznak a közelében sem leszünk... így éljem bele magam valamibe. tudom, ez legyen életem legnagyobb problémája, de most egy világ dőlt össze bennem, főleg hogy pont tegnap hisztiztem egy fél napot, hogy mennyire felmennék az egyik előadásra. idén karácsonyra most már biztos, hogy színházjegyet veszek magamnak.