miregondoltokmost?

Így késő este rájöttem, hogy itt az ideje törölni magamat az oldalról. Fontosabb dolgokkal kéne foglalkoznom, meg eleve a starity is teljesen más, mint régen volt. Mondjuk nem hiszem, hogy bárkit is érdekel, azért leírtam. Agyő.
(lacie voltam anyways)

Kicsit depresszív hangvételű lehet, no nem baj.
Jelenleg arra gondolok, rettenetesen kevés ember érdemli meg, hogy tényleg törődj vele. Nem tudom, vajon az én lelkem túlságosan érzékeny-e, de szeretem azt visszakapni, amit beleadok egy kapcsolatba, legyen az baráti vagy bármilyen más. AZ utóbbi időben pedig egyre inkább kezd felnyílni a szemem pár dologgal kapcsolatban( vagy csak kezdek megkeseredni így, 20 éves koromra ), és elkezdtem ugyanúgy bánni pár emberrel, ahogyan ők velem. Érdekes módon az rögtön feltűnik nekik, ha nem ugrálod körbe őket. Mindeközben természetesnek veszik a kedvességed, hogy mindig keresed őket, segítesz nekik mindenben, ahol csak tudsz és időt szánsz rájuk; avagy tovább megyek, a rengeteg tanulnivalód mellett még ebédet is főzöl nekik(én hülye ), de ha egy pillanatig is nem teszed, kérdőre vonnak. Még jó, hogy kettőn áll a vásár.
Mindenesetre sajnos vagy sem, kipróbáltam ezt a taktikát, és tényleg rá lehet jönni, kik azok az emberek, akik tényleg megérdemlik a figyelmet. Ebből pedig jó kevés van, úgyhogy picit most csalódott vagyok.

Kimentünk öcsivel, mert mennie kellett a buszhoz. Mivel a kutyát nem találtuk, végigjártuk az udvart, és végül itt találtunk rá. Hát nem édes?

egy szabadszellemű 'nem engedek a közoktatás cirkuszának' felkiáltással megint itthon maradtam. lehet kezdeni is kéne valamit az élettel.

anya megtalálta azt a felvételt, amin az énekkarba énekeltem. igazából most azon gondolkozom, hogy azért állítottak e hátra, mert olyan rossz volt a hangom vagy mert annyira csúnya voltam. szerintem inkább az utóbbi, tátogni azért tudtam volna. amúgy még mindig nem tartom magam szépnek, de hát ahhoz képest azértna...

Tisztában vagyok azzal, hogy eléggé sokan néznek rá ellenszenvesen, tudom, hogy nem tartozik a legkedveltebb YouTuberek közé, de ezt a videót mindenképpen érdemes megnézni. Nekem pl. személy szerint nagyon sokszor jutott eszembe a starity-közösség, mert lássuk be, ezzel most már napi szinten találkozunk ezen az oldalon és nem egyszer merült fel ebben a topikban ez a téma.

Pedig én szerettem olvasni a válaszaid
Egyébként én is ezen gondolkozom mostanában, mert sem szerkeszteni nem szeretem a profilom, a cikkek sem érdekelnek és az üzeneteimre is lusta vagyok visszaírni. Félreértés ne essék, kíváncsi vagyok az oldalon lévő barátaimra, csak pötyögtetni nem szeretek. Volt az oldalon egy nagyon jó barátom, de ő is eltűnt. Hiányzik néhány régebbi tag is, akik időközben elhagyták az oldalt. Egyszóval nem sok értelmét látom már az itt létemnek, de néhányotok hozzászólásait jól esik olvasni, néha még válaszolni is rá. Igaz, olvashatom én azt regisztráció nélkül is, na meg kiírhatom ide a kínjaim mégha nem is kíváncsi rá senki sem. Másik félről nézve, húsz éves múltam és itt fórumozgatok, ami nem gond egyébként, csak magammal is ideje lennem kezdeni valamit. Nem akarok itt megrekedni és írkodni, ki kellene lépnem a virtuális világból. Vagy az lesz, hogy törlöm magam, vagy hosszabb időkre kivonom magam a forgalomból.
Nem akarom ezt a témát újból feszegetni, csak jól esett kiírni magamból.

Félre ne értsetek, ez mindenkinek a saját dolga, és mindenki saját maga dönt arról, mit kezd a profiljával, de hogy őszinte legyek, nem értem mire jó ez a "sértődöttségből törlöm magam" dolog. Volt már, hogy nálam is betelt a pohár, és elegem volt az oldalból - pontosabban egyes felhasználó csoportokból, és bizonyos dolgokból, de ilyenkor nem léptem föl, nem jelentkeztem be, nem kommentelgettem stb. De ez, hogy dacból törlöm magam, ennek valahogy nem vagyok a híve. Lehet, hogy ebben az is közrejátszik, hogy ez az első regisztrációm, szóval ez a profilom van meg már évek óta, vitákkal, üzenetekkel, gyerekkori gáz kommentekkel együtt, és így valamilyen szinten a "szívemhez nőtt", mások meg évente-félévente újraregisztrálnak, mert nem tetszik a nevük. Tisztelet a kivételnek persze, most én nem mindenkiről beszélek, csak néhány felhasználóról. Nem gondolom úgy, hogy pillanatnyi nem tetszés miatt, több éves dolgot kéne fölrúgni, mert ilyenkor eszembe jutnak a pozitív dolgok is, amik itt történtek. Én is sok változáson mentem keresztül, amióta ide kerültem, én ezt annak tudom be, hogy felnőttem, sok minden átértékelődött bennem, megtanultam elfogadni másokat, illetve, hogy máshogy vélekednek bizonyos dolgokról, mint én, és hogy ezért még nem kell utálni a másikat. Na mindegy, mondom, erről mindenki saját maga dönt, csak nekem ez a véleményem róla..

Már csak ez hiányzott.. A Mamám tegnap bekerült a kórházba, mert elesett, és lett egy combnyaktörése..Még jó, hogy ebben az évben ide költözött hozzánk, különben a mentőket magától nem tudta volna kihívni.. ráadásul tegnap reggel még nekem mesélte, hogy elvisz ebédelni valahova, pluszban még elakart volna menni ide-oda. erre tessék. ma bementünk hozzá a többi családtaggal a kórházba, és felhozta, hogy majd befogjuk pótolni, azt amit eltervezett mára.. itt már nem tudtam vissza tartani a sírást. nagyon rossz volt. holnap fogják műteni, remélem minden rendben lesz..

Cirka 10 perce jöttem a topikba, hogy leírjam, mi jár a fejemben, erre elolvastam a kommenteket, és elfelejtettem írni. Na mindegy, ami késik, nem múlik.
Azt hiszem, ideje lenne egy minimális szintű változtatásnak a külsőmön. Már pár napja gondolkozom azon, hogy be kéne festetni a hajam, és valamiféle értelmes formát is kéne neki adni, mert ez a kócos, hosszú, de amúgy semmilyen, kezelhetetlen szutyok nem igazán jön be. Amint lesz pénzem, meg is ejtek valami változtatást.
Szerk.: Nyafogás következik. Az egyik barátom megkérdezte tegnap francbúkon, mi újság az OKJ képzéssel, én elmondtam neki, mi a probléma. Semmi reakciója nem volt, órákkal később neki viccesnek tűnő gif-eket küldött el. Oké, gondoltam, megpróbálok ma beszélgetni vele. Írtam neki 1-2 alkalommal délelőtt, rendben, suliban volt, hát ne reagáljon (igaz, a "látta" üzenet baromi árulkodó). Írtam neki nemrég egy fontos dologgal kapcsolatban, lereagálta ezzel a gagyi, nevetős szmájlival, tudjátok, ami sírva röhög. Erre írtam, hogy "szeretek veled beszélgetni". És visszaírja, hogy "bocsi", ugyanazzal a szmájlival. Nem tudom, miért teperjek embereknél... Legutóbb ugyanez az ember minden problémáját elmondta, mikor találkoztunk, és én semmit nem tudtam elmondani neki, mert nem éreztem, hogy megértené bármely helyzetet is, így inkább hallgattam az ő "összebalhéztam xy-nal, mert megtudta, hogy belezúgtam, majd kibékültünk, majd megint összevesztünk" problémáit. Néha komolyan azt érzem, hogy ez a barátság veszettül egyoldalú. Én próbálok kommunikálni vele, beszélgetni, ő meg emotionokkal, jobb esetben egyszavas mondatokkal reagál. Mikor legutóbb felhívott, elmondtam neki, hogy pszichológushoz szeretnék járni (persze azóta ez már megváltozott, no mindegy), és közölte velem, hogy "na végre". Aztán, mikor találkoztunk, és megint erről volt szó, akkor is tett valami bunkó megjegyzést, amit ő marha viccesnek vélt, én meg sértőnek. Igazából tényleg nem tudom, miért beszélgetünk még egymással - lehet ezt egyáltalán beszélgetésnek hívni?

Azt hiszem, ez az egyik legkedvesebb mondat, amit valaha kaptam Tőled (ha még ezt elolvasod) köszönöm, hogy csudás pajtim voltál júniustól kezdve, nagyon remélem, egyszer összehoz minket a sors és teázunk egy kis erdőben, elmélkedve a világ csodáiról, és adhatok neked egy nagy ölelést

Nos..Szerintem beköltözök ide
Hát nem is tudom,h ilyenkor mit érezhetek..
A legjobb barátnőm akit évek óta ismerek,egy másik suliból átjön a mi sulinkba..hát nem is tudom,ahogy öt ismerem,nem a szakma miatt érdeklődik,hanem egy FIÚ miatt jön ide!
Az úgy most,hogy?

Tanulnom kéne, de még a falam is izgalmasabb a marketing korszakainál.

Újra 16 évesnek érzem magam, miután újra regisztráltam a skypera. Szomorú, de ezentúl sokat kell majd használnom, ha többet szeretném látni a barátomat.

Hiába voltam fáradt, hiába voltam nyúzott, hibába fájt mindenem, egyszerűen a szívem megszakadt és legszívesebben maradtam volna, amikor átadás után az egyik kis betegem sírva odajött hozzám, átölelt és kérlelt, hogy ne menjek haza. Hihetetlen, hogy ezek a gyermekek nap mint nap az életükért küzdenek, számtalan műtéten esnek át az új élet reményében, és egy kevéske szeretetet, törődést is úgy élnek meg, mint életük legszebb, legboldogabb pillanatát. Kb. egy hónapja dolgozom az új munkahelyemen, és annyi inspiráló beteg gyermekkel találkoztam már, akik komolyan elgondolkodtatnak engem az élet nagy dolgairól. Sokan nem értik még a mai napig sem, hogy miért ezt a szakmát választottam, miért ebben dolgozok, mikor a fizetésünk a béka feneke alatt van. Kérem szépen, a válasz itt van - egy boldog mosoly, egy nevetés vagy csak egy szomorú tekintet boldoggá varázsolása is már maga egy csoda, főleg, ha komoly betegségekről van szó. Néha azért kesergek, hogy bár szeretem a munkámat, tényleg megéri-e csinálni ezt az egészet, és az a válaszom, hogy határozottan, igen, iszonyúan megéri. A szívem belesajdult, hogy a gyerkőcöt ott kellett hagynom, de hát nekem is jönni kellett haza, hisz holnap ismételten bent leszek. Az ilyen momentumokban mindig találok valami inspirálót, valami megindítót, ami a rosszabb napjaimon arra sarkall, hogy ezért megéri csinálni.

Egy szintet előreléptem, már nem mexikói vendégmunkás, hanem mexikói bandavezér vagyok. De nem tudom még mindig, hogy egy kockás ing miatt miért lennék én Juanito Rodrigez, de már beletörődtem.
Amúgy szerintem nekem a nosztalgiázás már kezd a hobbimmá válni, mindig visszagondolok a múltra, hogy x ideje mennyi minden mennyire máshogy volt. Ezzel jár az öregedés, azt hiszem - mondta a 20 éves lány, aki már 70-nek képzeli magát.

Nem is tudom ,hogy nekem van egy eldeformált világom vagy szimplán szeretem azt csinálni, amit én elgondolok, ha rajzolok. Amióta járok erre a grafikusira, már vagy 3x kapom meg, hogy mennyire különös világ, amit én rajzolok. Mondjuk nekem már megmondta a volt(de hiányzik) rajztanárom is, hogy nekem van egy stílusom, ezt nem tudják sehogy se elvenni tőlem.
És igazából próbálom pozitívan gondolni arra, hogy amit a rajz tanár mondott: Semmit sem úgy csinálok ,ahogy kellene, mégis tetszik neki, amit rajzolok.
Na, mit ne mondjak. Eddig is tudtam ,hogy eldeformált világ az enyém. De az pozitívum ,hogy legalább tetszik valakinek.

Rájöttem hogy hatalmas önuralmam van, és egyeseknek imádkozniuk kéne, hogy még nem vertem és/vagy átkoztam meg őket.

Miért kezdi mindenki a környezetemben azt hinni, hogy lelki problémáim vannak, miközben csupán csak több fekete cuccot hordok, mint azelőtt?

nem megyek a héten suliba, erre már jött 2 új osztálytársam nem tudom még mi jöhet
ráadásul az egyik a barátnőm volt barátja. átküldte az egyik osztálytársam a képét, persze azonnal felismertem, de csak azt írtam, hogy milyen ismerős valahonnan, lol.