miregondoltokmost?

Tudom, hogy ez az oldal nem igazán a politizálásra van kitalálva, tehat ha nagyon nem illik ide, nem baj ha törölve lesz.

De eléggé idegesít az hogy itt van egy komoly, nagy probléma Magyarországon és ahelyett, hogy végre mindenki összefogna mindenkivel még így is van aki azt mondja, hogy hagyjuk csak a menekülteket az országban, fizessük őket, hagyjuk hogy tönkre tegyék a földeket és erőszakoljanak meg minden lányt, csak nehogy már egyet értsünk az ellenséggel, mert nekünk a Fidesz ellen kell lennünk.
Én sem vagyok Fidesz párti, de ebben rohadtul igazuk van.

Persze Király Linda már negyedik hete beteg. Mennyire néznek minket hülyének? Csak szimplán tehetségtelen...

Annyira utálom magamban, hogy olyan könnyen kötődök emberekhez. Most is van valaki a képben, akivel esélyes, hogy lesz valami, de közel sem biztos, viszont máris jelent nekem valamit... Rengeteget beszéltünk az elmúlt időben, és lassan tudatosodik bennem, milyen érzések is vertek bennem gyökeret, és most teljesen kivagyok, mert hiába minden utalás, még simán meggondolhatja magát az illető, és utálom magam azért, amiért rettegek ettől. Meg kétségek között lenni is utálok.
Egyébként nem tudom miért itt kínlódok ezen, de jólesett leírni.

Még májusban kezdtem el nézni a Gyilkos elméket és az előbb végeztem a 11. évaddal, és most nem tudom mihez kezdjek magammal. Lehet találni kellene egy másik sorozatot vagy egy jó kis animét, esetleg valamit újranézni. Majd ma este megálmodom.

azért az már mekkora szégyen, hogy suli helyett itthon maradtam gyakorikérdéseken keresni az élet célját? egyébként, nem találom.

itthon maradtam, mert úgy köhögök, hogy kiköpöm a kis tüdőmet, pedig kúráltam magam, egész hétvégén feküdtem az ágyba, nem is cigiztem és még teát is csináltam, amit kikellett öntenem, mert anya szerint olyan savanyú lett, hogy még a lefolyót is kitisztította.
na de ma ugye itthon maradtam, ezért úgy döntöttem játszom az Arkham Asylummal. de mikor már negyedszerre megyek a rossz irányba és még mindig nincs meg az a retkes utolsó orvos, akkor körübelül már hasonlóan nézhetek ki. (persze fiatalabb kiadásban na)

Még dél sincs, de már eredményesnek tudom be a napom. Kitakarítottam a nappaliban, és letisztítottam a lépcsőkorlátot is, aztán befejeztem egy pszichológiai témájú könyvet, ami igencsak elgondolkodtatott néhol, most pedig épp azon gondolkozom, hogy nekiállok Kafka elbeszéléseket olvasni.

Rám jött a zabálhatnék - legszívesebben betolnék egy nagy hamburgert egy sajtburgerrel no meg egy rakás krumplival és töménytelen mennyiségű kólával. A problémám egyedül az, hogy a legközelebbi gyorskajálda a következő városban van. Az élet nagy problémái...

Megvan a jogsim.

Rohadt éhes vagyok, de alig bírok enni. Tegnap éjszaka óta fáj a gyomrom, de napközben a fejem is elkezdett szúrni.... Az utolsó órámon már azon is elgondolkoztam, hogy elájuljak, vagy behányjak, de szerencsére kibírtam mindkettő nélkül xD És akkor még töri tanárom azt akarta, hogy maradjak korrepetáláson HHHHHHHAAA JÓ VICC VOLT.
Most próbálok letuszkolni a torkomon egy kis kaját, mert alábbhagyott a gyomorfájásom, csak attól félek, hogy megint rákezd kill me.

Egyébként besírtam az éjszaka. Közel lakunk az erdőhöz, így másfél órán keresztül hallgathattam, ahogy bőgnek a szarvasok. Már azon is gondolkoztam, hogy bekapcsolom a TV-t, mert nagyon idegesítettek, de végül úgy voltam vele, hogy nem érdekel xDDD

Mindig is büszke voltam magamra, hogy nem vagyok haragtartó, de most nagyon is úgy érzem, hogy néha igen is makacsnak kéne lennem. Ki kéne mutatnom, hogy haragszom rá, nem pedig rögtön megbocsátani. Így soha nem fog rájönni az illető, hogy k*rvára megbántott... Meg kéne beszélni a dolgokat, de nem akarom hogy még neki álljon feljebb...

Ehh, nem tudom, mi van velem, de most legszívesebben ledőlnék aludni és soha nem kelnék fel. Még egy lakatlan szigeten is szívesebben lennék, mint itt. Szerintem rám jött ez a "nincs értelme az életnek és hagyjon mindenki békén" feeling. Már reggel sem volt semmi kedvem kikelni az ágyból, a hajam is szar volt egész nap, ráadásul dugó is volt és a busz kétszer lefulladt. Aztán mikor beértem az egyetemre, kiderült, hogy valamit ki kellett volna nyomtatni meg elolvasni stb, szóval 2 órán keresztül parázhattam, hogy jaj nekem, most mi lesz. Meg 15 oldal szót is meg kellett volna tanulni, amiből végül hál' istennek nem írtunk. Egy csomó mindent meg kéne csinálnom, mert hétvégén nem érek rá, de nagyon zombi vagyok, a reggeli kávé sem segített. Btw, rájöttem, hogy r.hadtul nem érdekel a szakom, egyik előadást sem élvezem, sokszor már azt sem tudom, miről van szó. (Bár lehet, ezt csak a mai f.s kedvem miatt gondolom így) Nagyon várom már, hogy vége legyen ennek a félévnek, igazából nem is motivál semmi, ha megbukok a vizsgákon, akkor megbukok, ez van, semmi tétje, úgyis megyek innen el. +Akartam ma bérletet venni, és megint nem adták ki, tehát holnap cammoghatok be az irodába egy másik fajta igazolást kérni. Így is már van nálam kétfajta, de legyen egy 3. is, me' miért ne. Egyedül az boldogít, hogy pénteken indulok Csehországba, de aztán eszembe jut, hogy akkor egyre közelebb lesz az előadásom napja, amitől legszívesebben eret vágnék, mert olyan hülye témát kaptam, amit magyarul se tudnék kifejteni, nem mellesleg halálom emberek előtt beszélni, elkezdek remegni meg elfelejtem, hogy kell értelmes mondatokat alkotni.

ebben a pillanatban is kémiát kéne magolnom, mert holnap dolgozat, de semmi kedvem hozzá, így a telefonom tokjait rendezgetem és előkerestem pár MCR pólót, hogy azok felett sirathassam az életem. annyira utálom a kémiát basszus, és az a baj, hogy pár évszázaddal ezelőtt, amikor hetedikes voltam, átaludtam minden órát, mert bamba tanárunk volt, akinek az se tűnt fel, ha körbeadtunk egy fél éttermet a padok alatt vagy leszereltük a csapot. ja és mindezek ellenére kitűnő voltam azért anno megfogadtam, hogy majd bepótolom. minden nyáron eszembe jut, hogy kéne, de aztán legyintek június elején, hogy "majd holnap", augusztus végén meg vonogatom a vállam, hogy "majd jövőre egészen biztosan lesz kedvem hozzá". így megy évek óta. szerintem holnap megmondom a tanárnak, hogy ne is adjon nekem lapot, hanem egyből írjon be egy kegyelemkettest, cserébe hozok krétát.

A zaklatott lelkemmel elindultam, hogy sétálok egyet, kiszellőztetem a fejem és elszívok egy cigit; ennek az lett a vége, hogy kis híján eltévedtem a szülőfalumban, össze-vissza barangoltam vagy 2 órán át a mezőkön (egyébként gyönyörű volt, főleg naplementében), aztán majdnem a szomszéd falutól gyalogoltam hazáig. De azért összességében megérte

A tesitanárom (jelenleg) nem húzhat meg tesiből, ma összeszedtem egy kettest, kemény 1,67 az átlagom. Kezdem felhozni magam.

Milyen jó dolog kis dolgoknak örülni: ma csak végigsétáltam az utolsó órám után a campuson, és hálásnak éreztem magam, hogy egyetemre járhatok. Isten se tudja, hogy mi lesz majd diploma után, de jelenleg nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ide járhatok és tanulhatok. Remélem két év múlva büszkén, felszegett fejjel vehetem át a diplomámat, sikerekkel a hátam mögött. Khm khm TDK....

Ohh, édesem... annyira a szívemből szóltál abszolúte mindennel, hogy megkönnyeztem a monológodat Minden szavával egyetértek, maximálisan. Gondolom, igeinglenes diákot kell majd igényelned, mert a bérletet 3 hétig nekem sem voltak hajlandóak kiadni, aztán múlt héten asztalt borítottam a Volánnál Fáradt vagyok én is, a szakomat rühellem - félévkor OT, engem nem érdekel, én ezen a foson nem maradok - de nálam még meg van fűszerezve azzal is, hogy a Szentlelket sem ismerem az egyetemen. Nekem ez a "pesti egyetemista élet" valahogy nem jött be. Szívem szerint, azonnal otthagynám az egészet, viszont keresnem kéne akkor másik családot is, mert biztos, hogy kitagadnának. Ma reggel olyan hányingerrel és sírógörccsel ültem végig a buszt, míg beértem a suiba, hogy az leírhatatlan. Hiányzik a gimi, hiányzik az édes tudatlanság, hiányzik minden, bármi, ami nem most, nem a valóságban történik.

Amint tudok, válaszolok a privát üzenetedre. Ha valami értelmezhetetlen és előre nem látható, mágikus erőtől vonzottan összefutnánk a kampuszon, hogy "héé, te vagy Staritytől?" esküszöm, meghívlak valahová - addig meg kitartás! Közel a félév!

Ohh, köszi, neked is kitartást!
Egyébként lehetséges, hogy már nem egyszer elmentünk egymás mellett. (Néhanapján egy piros bazingás pólóban mászkálok, szerintem számodra feltűnő lesz. )

On: Van ropim és teám, szóval most boldogság van. Már csak tanulni kéne valamit...

ha már szökőévente kettőt rajzolok, akkor az a minimum, hogy elvont művészléleknek kéne lennem.