miregondoltokmost?

Már meguntam hogy lassan 5 éve a két neveletlen (már nem óvodás) kiskölök dübögésére kell kelnem hétvégenként 7 órakor, ezért most kihallgattam, mikor akarnak aludni/pihenni és beraktam egy olyan CD-t amin a dalokban jo kis erős basszus van és visító magas hangok.

Valamit valamiért!

Na ja, kicsit sem vagyok bosszúálló, de velem ne szórakozzon senki vasárnap. Az az egyetlen nap amikor aludhatok. És nem hiszem el, hogy a szülők/nagyszülők nem hallják hogy az a két törpe olyan szinten dübög, hogy a csillaromon nincsenek jól eltekerve a búrák akkor összeütköznek és megremegnek.

Hali, megint én, és megint egy zenészimádós gondolatmenet (amit valószínűleg nem fogok normálisan végigvinni, mert valahol elveszek majd benne, és nem tudok kitalálni).
Nem tudom, hányan olvasták azt a kommentem, amikor azon nyafogtam, hogy Rubcsics Ricsi mennyire más, mint gondoltam (szegény pici lányka vagyok, összetört egy zenész, segítség. ), de most megint ott tartok, hogy imádom ezt az embert. Megtaláltam egy képet róla és az öcsémről, egy tavaly nyári koncerten készül. Néztem a képen öcsém boldog arcát, meg Ricsi elmosódott arcát (kellett neki belemozogni a képbe), és eszembe jutott, milyen aranyos volt öcsivel. A testvérem kissé félénk, ha random emberekkel kell kapcsolatot teremteni (mint én), és meg sem mert mukkanni, csak nekem mondta, hogy szeretne képet Ricsivel, úgyhogy nekem kellett odamenni Ricsihez (kb. fél perccel azután, hogy én fotózkodtam vele), és közölni vele, hogy az öcsém fotót szeretne vele. Ricsi meg tök jó fej volt. Megdicsérte öcsi páwasapiját (valójában egy Easy Money feliratos sapi volt), aztán szépen átkarolta a gyereket, és rámutatott, és komolyan mondom, veszettül kedvesen bánt vele. Igazából ő volt az egyetlen. Öcsi még Krisztiánnal (a basszusgitáros) akart képet, aki tök csendesen viselkedett (hiszen introvertált), meg Endrével, aki viszont addigra már nem volt kint, és Gergőt (a dobos) hiába kértük, azt mondta, nem fog visszajönni, hiába szólna neki. Szóval ja, lényegében Ricsi volt az egyetlen, aki tényleg jó fej volt az öcsémmel. Ezután annyira csak nem lehet olyan fsz, mint amilyennek múltkor beállítottam. Ugye?
Aki elolvasta, remélem, nem néz nagyon hülyének. Bocsi, egyszerűen muszáj volt.

Úú, nekem is nagyon tetszett, Penny családja meg haláli.

ON: Apa odajön hozzám, és tök komolyan elkezdi, hogy beszélni szeretne velem. Na mondom, basszus, biztos megint valami hülyeséggel akar fárasztani. Hát nem így volt. Mondja, hogy szeretné, ha újrakezdeném az egyetemet. Az elején nem tudtam hova tenni a dolgot, hogy ezzel mégis mire szeretne célozni, de aztán hozzátette, hogy külföldön. Köpni-nyelni nem tudtam, és még most sem tudom elhinni, hogy tényleg ezt kéri tőlem. Az ötlettel semmi bajom, hiszen én is szeretnék minél hamarabb elhúzni innen, de mégis ijesztő a gondolat, hogy kb 80% arra az esély, hogy februárban már egy idegen helyen leszek, egy teljesen más rendszerben, ráadásul család és barátok nélkül. (Habár a testvérem valószínűleg jönne velem.) Igazából apa egész nyáron ezzel nyaggatott, hogy miért nem keresek külföldi egyetemet stb, de akkor még nem foglalkoztam ezzel, hiszen általában vannak ilyen random ötletei, amit ő sem mindig gondol komolyan. Nagyon szeretnék elmenni ebből az országból, de félek, és nem az az ember vagyok, aki oly' könnyen feltalálja magát. Nem tudom, mi legyen, szerintem pár napom most azzal fog telni, hogy kutakodok különböző egyetemek után, meg hogy mégis hogy megy ez az egész a határon túl.

amikor közel tizennyolc évesen miraculous ladybugos pólókat szeretnél, az sokat elmond
leálltam, mert kioffolom a topikot lmao

Az érzéz, amikor a kedvenc youtubered bekövet téged twitteren; felbecsülhetetlen.

1., A fene vigye el, hogy több, mint három hete nem tudok kimászni a betegségből! Oké, hogy nem tesizek, de basszus az, hogy nem telik el fél óra anélkül, hogy ne állnék neki fuldokolni, azért kicsit kiakaszt. Arról nem is beszélve, hogy mikor hétfőn visszamentem a dokihoz, azt mondta, egy ilyen vírusos akárminél 2-3 hét kell a gyógyuláshoz. Ez még oké lenne, ha majd két héttel korábban nem arcüreg- és garatgyulladással diagnosztizált volna. Na meg ki lettem osztva, hogy szedni kell a rohadt köptetőt. B*szki, nem is írt fel köptetőt! Komolyan kezdek elgondolkozni azon, milyen emberekre bízom az egészségem.
2., Végre sikerült találnom egy egész jó kis dizájnt a blogomhoz. Oké, nem nagy dolog, de nekem, aki órákat vesződik ezzel, olyan technikai analfabéta, rohadt nagy sikerélmény tud lenni.
3., Megírtam életem első (kettő) SPN fanficjét. Az elsőt így, x nap után visszaolvasva csöppet döcögősnek érzem, de a másodikkal teljesen meg vagyok elégedve. A kezdőségem ellenére is csomóan dicsérték, ami miatt napokig vigyorogtam.
4., Órák óta ilyen dalokat küldözgetünk egymásnak az egyik barátommal. Fantasztikus dolog nosztalgiázni. Hiányoznak a régi szép idők, amikor csak betettem a magnóba a kis (ceruzával visszatekerős) kazettát, és a konyhai fotelban ülve hallgattam gyerekkorom legjobbjait. Úgy visszamennék, basszus!

holnap nincs első és 7.órám so húzhatok haza korán és tovább is alhatok.
viszont latin doga
de nembaj, hátha kioszja a mai dogát, amit sikerült szépen összekuszálnom :/ kíváncsi vagyok mennyire..

jah és Craig Horner látványával nem tudok betelni!♥♥♥

Hogy miért nincs dögös dokik naptár. Szexi, intelligens férfiak alsógatyában és orvosi köpenyben.

Hétvégén a két kedvenc videósom tart dedikálást az Arénában és simán el tudnék menni, ha anyámék nem találják ki, hogy el akarnak menni pénteken egyből munka után és csak szombat este hazajönni. Vigyázhatok a kölykökre

Nahát, ezt én is el tudnám viselni. Jelenleg én is együtt dolgozok egy iszonyú dögös dokival, aki bizony megérne egy kis ajtócsapkodást.

Jó érzés egyszerre két egyetemen tanulni, csak rettenetesen fárasztó.
Valamint azt hiszem, kicsit túlvállaltam magamat: az egyiken végzős vagyok, amellett hogy bejárok az utolsó pár órámra az utolsó előtti félévben, írom a szakdolgozatomat, a másikon gólya vagyok, szórós év, ugye. Kezdem úgy érezni, hogy nem gondoltam én ezt át, napról-napra egyre fáradtabb vagyok. Az anyag benn van a fejemben, mindenhol képben vagyok(pedig a közgazdaságtan nem lesz kedvenc ) de a napi 3-4 óra maximum alvás hosszú távon nem biztos, hogy kifizetődő lesz. Ezen felül pedig el kell döntenem februárig, hogy mesterképzésre hova jelentkezem. Hogy meglegyen a slusszpoén, készülök a harmadik nyelvvizsgám letételére. A barátaim robotnak hívnak(már ha látom őket egyáltalán mostanában )
Most úgy nyomnék egy off gombot, és elmennék a Holdra innen.

Nekem is sikerült összeszednem valami jó kis betegséget és hiába ragaszkodtam ahhoz, hogy bemegyek suliba, anya mégis azt mondta, hogy inkább maradjak itthon és menjek le a dokihoz. Rohadtul fáj a hasam, szinte megmozdulni sem tudok. Emellett még a náthás is lettem. Mondjuk ezen ne is csodálkozzak, ha a tesitanárom kivitt minket hidegben 200 métert futni. Ritkán szedem össze a vírusokat, de ezek szerint ez most engem is elért. Tegnap este olyan szinten fájt a hasam, hogy jóformán elaludni sem tudtam. Most itthon ülök és fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az életemmel.

Mázlista
Ha találok ilyen naptárt esküszöm szólok neked.

Rohadt idegesítő, hogy akaratlanul is ennyire függünk a Facebook-tól. Egyszerűen kénytelen vagyok belépni akár késő este is, mert például iskolai dolgokról ott értesülök. Ha meg nem lépek fel, szívhatok, mint ma. Tegnap este tízkor írták ki az osztálycsoportba, hogy ma elmarad a keringőpróba, ami amúgy mínusz első és nulladik órában van. Én meg persze ezt nem tudtam. Ma felkeltem fél ötkor, félholtan bementem az iskolába, ott viszont egy lélek nem volt. Hát így tudtam meg, hogy nincs tánc... Eleve nem is szeretem a Facebook-ot, az egész csak a felszínességről szól, de egyszerűen nem tehetem meg azt, hogy nem nézem. Jó, hogy itt tartunk.

Én is a facebook végett jöttem. Ha három napig nem lépek be, biztos, hogy akkor kapok 15 üzenetet, amiben mindenki sürgősen akar valamit. Most én várok egy barátomtól üzenetet, ami egyébként fontos lenne, de hol felbukkanik, hol nem. Már nagyon kezdem unni, hogy ki-be jelentkezek a válaszára várva. Utálom, hogy sokakat csak ezen az oldalon lehet elérni...

Kémián ofő nagyban magyarázott az ózonról, az osztály meg, hatodik órához illően, csak bambult. A következő jelenet zajlott le:
ofő: szóval, gyerekek, mit csinál az ózon?
osztály:
én: kilyukad?
Már éppen készültem volna fogadni a 'kriszti te hülye vagy' féle beszólásokat, de a kiszemeltem felnevetett, szóval az óra maradék 10 percét kislányosan pirulgatva töltöttem, és azóta is dagad a májam

"pfuh b*szod, én olyan homofób vagyok, hogyha nem pasi lennék is a csajokat szeretném"
behódolok előtted mester. tanítsd lelkemet.

Szerintem beteges, mennyire beszélni akarok az ex-tanárnőmmel. Tegnap reggel ugye reagált a mail-emre, erről már írtam. Én szinte azonnal válaszoltam, és azóta nem is reagált. Ha lenne pénz a mobilomon, dobnék neki egy sms-t, hogy legyen kedves, és válaszoljon mail-ben. De már az is megfordult a fejemben, hogy elmegyek a Szakképzési Centrumba, ahol jelenleg dolgozik, és megkeresem, vagy elmegyek a lakására, hadd örüljön. Ahogy ismerem, tényleg örülne, csak kicsit kiröhögne, de hát az belefér.

Augusztus óta annyian megjegyezték, hogy milyen jó alakom lett, hogy már én is kezdem elhinni. Ma például egyik osztálytársam jött oda, hogy valamelyik nap látott az anyja és fél óráig csak arról áradozott, hogy milyen szép, vékony lábaim vannak, milyen jó az alakom és milyen gyönyörű az arcom. Az osztályfőnököm is elseje óta minden másnap elmondja, hogy ha elballagok, az új helyemen szétszednek a pasik. Egyik nap pedig táncbemutató volt a sulinkban, ahol volt egy csaj, akinek tényleg bombaalakja volt, mire elkezdtem, hogy egyszer nekem is ilyen alakom lesz, majd mikor ezt kimondtam, hátrafordult hozzám egy tök ismeretlen csávó, aki azt mondta, hogy már így is k.rva jól nézek ki. Két éve meg tükörbe nem bírtam nézni, annyira utáltam magam.

Drága osztálytársam és köztem most nagy cicaharc van, szívünk szerint kikaparnánk egymás szemét és meghúzkodnánk egymás haját. A baja az, hogy azt mertem rá mondani, hogy r.banc. Az ok pedig, amiért ezzel a nem túl szép jelzővel illettem: olyan szexi profilképet állított be, amin fekszik az ágyán (remélhetőleg a sajátján) egy bugyiban és egy trikóban, puszit küld, a lábai széttárva, egyik kezével pedig a combját fogja (vagy simogatja, tudom is én). És akkor még nem is beszéltem a viselkedéséről, de most nem untatok ezzel mindenkit. A lényeg, hogy szerinte én is ribi vagyok, szóval most csúnyán nézünk egymásra és nem szólunk a másikhoz. Gyerekes.

Éppen a cikkemen kotlottam, felfokozott lelki állapotban gépeltem, mint egy kis güzü, hogy most aztán elmondom az igazat, mikor zizzent a telefonom. Thomas tweetelte a következőket: "I appreciate the love and support more than I can say. My sincere thanks to every one of you." Nos, fogalmazzunk úgy, hogy ez adott egy kis plusz löketet a cikkemhez, és maradjunk annyiban, hogy az egyik szemem sírt, és a másik is csak félig nevetett. A jóistenke jókor küldte neki a sugallatot a tweetelésre, azt hiszem.

Nekem pedig pont az a tweet ugrott fel nekem is elsőre a cikked elolvasása után. Kuncogtam is egy sort magamban azon, hogy biztosan összebeszéltetek.

On: Tudom, senki nem szorul rá a helyzetjelentésre, de embereeeeek, holnap péntek. Holnap, ha hazaérek a melóból, átvedlek valami kényelmes cuccba, betankolok forró teából és gyógyszerből és ki sem dugom az orrom a házból hétfő reggelig, csak ha nagyon muszáj. De ne legyen muszáj, különben hisztis leszek. Csak annyit kérnék addig, hogy a maihoz hasonló hülyék kíméljenek, mert még egy követelőző nénit szerintem nem bírna el az idegrendszerem.