miregondoltokmost?

Tegnap és ma is sikerült úgy jó istenesen elaludnom. Hogy a fenébe tudok olyan mélyen aludni, hogy egyszerűen nem hallom meg a max hangerőre feltekert ébresztőmet? Ez nem tegnap meg ma fordult elő először, anyám elmondása szerint pár hete szintén ez történt - olyan mélyen aludtam, hogy nem hallottam meg anyám többszöri, hangos ébresztését és azt sem éreztem meg, ahogyan rázogat. Ez valamilyen szempontból érdekes, mert úgy tűnik képes lennék egy valóságos atomtámadást is végigaludni, más szempontból viszont aggasztó, hisz mégsem aludhatok el minden nap. Ma nem is mentem iskolába, felesleges lett volna beesnem a negyedik órára, tegnap is a másosik óra utolsó 15 percére tudtam beérni és amúgy is szörnyen utálok elkésni.

Nálunk is hasonló a helyzet. Csak nálunk a hapi még külön azt hiszi, hogy megnevelhet minket. Amint hazaér, folyamatosan piszkál, bezzeg, ha egy rossz szót merek mondani rá, akkor meg én kérjek bocsánatot. Egy éve van itt, és amióta beköltözött, egyre idegenebbnek érzem az anyámat. Persze folyamatosan ellenünk uszítja, ő pedig a kis szent, akinek belegázolunk a kicsi lelkébe. Istenem, alig várom már, hogy elkerüljek innen.

Az a csodálatos az elmeháborodott osztálytársakban, hogy megtudhatom tőlük, hogy egy szilikonszemű mexikói bevándorló vagyok:( De csak úgy indokolatlanul.
Tesóm meg nem jön haza, és hívtak engem is, hogy menjek fel hozzájuk, mondom nincs kedvem, de aztán rájöttem, hogy egyedül nem nézhetek Attack On Titant, vagy megöl, ezért inkább kedves leszek és felmegyek.

Azt hiszem, sikerült a magyar felsőoktatásban (egyetem) megtalálnom az összes olyan kis apró buktatót, ami miatt az eddigi, sziklaszilárd terveim most szépen, csettintésre egy régi, történelem ihlette romokban heverő várhoz hasonlít. Pozitívum, hogy kiismerem magam az egyetemi élet összes kis bugyrában, de hatalmas negatívum, hogy miután döntésre jutottam és elhatároztam magamnak egy viszonylag klassz célt, egyszerűen az égiek is azt akarják, hogy még véletlenül se sikerüljön mindaz, amit elképzeltem.
Megyek, nyalogatom a sebeimet továbbra is.

Nálunk is most van egy év körül, de volt, hogy már úgy üvöltött velem, hogy szerintem az egész utca azt hallotta. És mindezt azért, mert megpróbáltam elmagyarázni anyunak, hogy keveset foglalkozik velünk. Már rég elhúztam volna apuhoz, ha nem lenne az öcsém...
ON: Tegnap befejeztem egy könyvet, és volt benne egy rész, az egyik szereplő gondolataiban volt egy kérdés, miszerint: "mi köze van hozzá, maga szerencsétlen infantilis létforma?"... Tisztára én.

Mióta álomnaplót vezetek, alig emlékszem az álmaimra, pedig előtte jóformán minden apró kis részlet megmaradt bennem.

Miféle ördöggel kell szövetséget kötnöm ahhoz, hogy a nálunk mászkáló külföldiek beszéljenek angolul? Eskü kivagyok már, hogy szinte minden külföldi rendszámú autóból német egyén száll ki és mikor próbálok velük angolul kommunikálni, nem megy, mert nem beszélik a nyelvet. Vagy igen, csak lusták úgy beszélni. De akkor baccák meg. Paprikaeladásnál meg nem megyek sokra az "Ich bin dein Vater!"-rel. Jó, mondjuk mióta itt melózom, egy-két dolog már rám ragadt, úgyhogy bizonyos dolgokat megértek, de cseszhetem, ha válaszolni nem tudok.

már megint nagyon sok a gyomorsavam és irdatlanul ég a gyomrom és a nyelőcsövem is, egyre gyakrabban, a nyári szünetben ritkábban fordult elő de amióta suli van és rendes főtt ételt max vacsorára látok az ebéd maradékaként (nagyon korán megyek és későn is jövök) újra teljesen rendszertelenül és egészségtelenül étkezem. az orvos szerint a stressztől is függhet a gyomorsavtermelés. nem tudom, ti tapasztaltátok-e már ezeket a tüneteket de kevés rosszabb érzés van mint hajnalok hajnalán arra ébredni, mintha késsel szurkálnának belülről, alig kapsz levegőt és hányingered van. volt amikor suli időben jelentkeztek a tüneteim és annyira fájt, hogy nem tudtam rendesen felegyenesedni...

az orvos megint felírt egy rakat dolgot, amikből nem ehetek csak keveset, savelvonót, na meg se dohányzás se alkohol (nem mintha függő lennék bármelyikből is) és a suliban nem éheztethetem magam órákig hanem minden szünetben be kell kapnom valamit...én a nagyszüleimmel élek és mindketten reflux-szal küzdenek egyébként, kinek mennyire súlyos és személyenként változó mitől ég legjobban a gyomruk, de nem bántam volna ha engem elkerül az ilyesmi, de nyilván a rossz életmódom tehet róla...(bár őszintén én nem konyítok kicsit sem a bilógiához tavaly még azt sem értettem mi bajom van)

Rájöttem, mi a legnagyobb hibám. Képes vagyok mindenkiben a jót látni, miközben tudom, hogy a világ szar, és az emberek álszentek. Képes vagyok elfogadni hírességek botrányait arra alapozva, hogy biztos nem oktalan, biztos történt velük valami. Minden rossz cselekedetet betudok valamiféle traumának a legtöbb embernél, és nem vagyok hajlandó elítélni senkit, még akkor sem, ha amúgy gyűlölöm az egész emberiséget. A jót keresem, mert hiszem, hogy van jó, és hiába tudom a lelkem mélyén, hogy ez a világ sosem lesz olyan szép, mint amilyen lehetne, nem vagyok képes elfogadni. Kíváncsi vagyok, mikor fogok ebbe belerokkanni.
Bocsi, muszáj volt valahova leírnom a gondolataim, mert a naplómat kezdem unni.

Ennek a hallgatásától fizikailag és lelkileg 1000%-al jobban érzem magam, ajánlom mindenkinek (főleg potterheadeknek)


Oké, ez már beteges, szinte érzem ahogy egyre jobb kedvem lesz tőle

Most értem haza a moziból, végre sikerült rávennem anyum, hogy menjünk el és nézzük meg az új Bridget Jones filmet. Emberek, ez valami fantasztikus volt. Véleményem szerint felülmúlta az előző két részt, s azt is hozzá kell tennem, hogy nagyon rég nevettem ennyit. Amúgy, nekem is egy olyan pasi kell majd, mint Colin Firth. Gyerekek, azon a férfin nem fog az idő. Nagyapám lehetne, de úristen, annyira sármos és omygod.

Úgy tűnik ezen a hétvégén se tudok majd pihenni. Holnap felvonulok a szüretin, barátnőm közölte velem, hogy természetesen jelenésem van az esti bálban is, így örülök, ha hajnali háromkor hazaesek. Valószínűleg pár pohár vodka/vodkanarancs után. Vasárnap reggel kilenckor az ikerunokatesóim keresztelője van. Fél nyolckor indulunk. Már előre látom mekkora élmény lesz másnaposan és hullafáradtan végigállni a keresztelőt, és majd utána az ebédet.

annyi fiúruhám van, hogy az öcsém már azokat hordja. amúgy énis az övéit, mindig olyan jó kabátokat képes venni.
bár a mama még mindig szeretne látni valami hercegnős, habos rózsaszín ruhában, de mondom neki én belül vagyok hercegnő, nem kívül

Judas Priest-es srácok és kiskutyusok. Hát létezik ennél szebb kép?
Azt hiszem, beteges a rajongásom.

Oké. Tény és való, hogy oviban, de még általános alsóban is halál komolyan gondoltam, hogy ha felnövök póklány akarok lenni.
DE KÖNYÖRGÖM azóta már eltelt több mint 5 év, és örülnék neki ha az esti pihenőm közepette nem másznának be gigászi pókok az ágyamba, hogy aztán hulla fáradtan és halálra rémülten egy fél órás akció során valahogyan megszabaduljak tőlük.
Az "ők jobban félnek tőled mint te tőlük" egy nagyon megnyugtató mondás, de miután egy kétméteres, dagadt, nyolclábú vadállat befurakszik az igen-személyes terembe, valahogy megrendül a hitem.
PLSPLSPLS UNIVERZUM ÁLLJ LE MA MÁR EGY SZÖCSKE BE POTYAUTAZOTT A HÁZBA A HARISNYÁMBA KAPASZKODVA, ÉS MÁR EBBŐL IS BŐVEN LEVETTEM HOGY EZT A NAPOT TE MINDENNEK SZÁNTAD CSAK JÓNAK NEM, szóval kérlek add hogy a pók tényleg abban a plédben volt, amit egy oroszlán bátorságával a szívemben kivágtam a folyosóra. (komolyan gyerekek ez vígjátékba illő volt, de nagyon féltem )
Sajnálatos módon a szemem a legkiélezettebb pókradar. Akaratom ellenére is szó szerint az összeset észreveszem, szóval ha elmászott volna....nos, azt láttam volna. Mondjátok hogy igen

Elég régen írtam ide, de most összeszedek néhány gondolatot az elmúlt napokról.
Az osztályomat még jobban sikerült megkedvelnem, mint azelőtt és van egy fiú is, aki tetszik nekem. Nos, tegnap ráírtam Facen, de nem volt valami tartalmas beszélgetés. Konkrétan egy "szia, mizu, semmi" volt az egész és most gőzöm sincs, hogy írjak-e még neki vagy sem. Ha írnék is, akkor sem biztos, hogy válaszolna. Legalább mostmár tudja a nevemet, mert szerintem ezelőtt fogalna sem volt róla. Pedig én tényleg szeretnék vele beszélgetni, de élőben egyáltalán nem tudok egy szót sem kipréselni magamból és tuti, hogy neki nem az "én típusú" lányok jönnek be. Hogy én jelenleg mennyire utálom magamat. A többi lányhoz képest én csak egy krumplinak számítok
Tegnap barátnőm hazaért koleszból és rendesen elkezdtem untatni az élettörténetemmel. Szerintem túlságosan is szánalmas vagyok.
És akkor mindenki elkezd csesztetni azzal, hogy "na, mi a helyzet a fiúkkal?". Ebben nekik mi a jó? Már kismilliószor közöltem velük, hogy nekem ez mennyire szarul esik, de még mindig nem hagytak fel vele

Kérem vissza az életemet. Miért kellett elválniuk a szüleimnek? Miért kellett elköltöznünk? Miért? Kezdem elfelejteni a házat, ahol felnőttem, ami 17 évig az otthonom volt, és ezt gyűlölöm. Nem akarom elfelejteni. Vissza akarok menni, ott akarok élni. Minden oda köt. Hihetetlen... Most van egy éve, hogy eljöttünk, és még mindig nem sikerült feldolgoznom. Annyira szörnyű ez az egész. Hiányzik a régi életem, az otthonom. Azt hittem, ha anyuék elválnak, akkor minden jobb lesz, mert nem kell a balhékat hallgatni, de semmi nem lett jobb. Minden csak rosszabb. És ez darabokra szed.
Na tessék, már megint nyafogok. Bocsesz, emberek, gyűlölöm, hogy ide kell leírnom, de szükségem van arra, hogy ne csak egy Word-be írjam le. Úgysem ismer itt senki.

A kiscicánk reggelre összerondította az összes rongyszőnyeget. Ez még annyira nem is nagy baj, mert basszus 500 Ft darabja, hát veszek (a mosás szétszedi). Az jobban aggaszt, hogy miért. Nem szokta ennyire elhagyni magát, hogy wc-n kívül piszkít és pláne nem ilyen állagút. Nagyon remélem, hogy csak elcsapta a gyomrát és az a baj. Egyébként nincs leverve meg semmi, eszik meg játszik, tehát végképp nem értem. Aggódom érte.

Szegény kicsike... Remélem nincs semmi komoly baja, olyan aranyos kiscica. Gondolok rátok, küldöm a pozitív energiát.

Amúgy tegnap végül nem mentem sehova, mert lekéstem a buszt, utána meg úgy voltam, ááh, mindegy, és inkább nem vártam meg a következőt, hanem maradtam itthon. Mondjuk nem is bánom.
Jobban esett itthon Rick and Morty maratont tartani. #partylifeon

Amúgy egyik nap vettem egy új inget (súlyos flanelingmániában szenvedek), és már megint azt csinálom, hogy minden indokolatlan helyzetben is felveszem, míg rám nem rohad. De nagyon szeretem őket, egyik reggel is nem találtam az egyiket, és majdnem sírógörcsöt kaptam.

Szerdán elmegyek hetedik óráról, és megyek Hatvanba tesifelmentésért huehue. Közben összetalálkozok az egyik barátommal, aki odaadja a B.A.P - Put'em Up albumomat
Legyen már szerda