miregondoltokmost?

update: szerdán is be kell menni, mikrofonos próbára. reggel 8-ra. Leírni is fáj.
Feltűnő lenne ha beteget jelentenék a suli első két hetére? Csak egy kis plusz rákészülés

Nagyon kimerítenek az óránkénti hangulatváltozásaim, de szerintem nem csak engem, hanem mindenkit, aki körülöttem van és ez miatt folyamatosan bűntudatom van, mert el kell viselniük azt, hogy nehéz eset vagyok és alkalmatlan akármire is. Olyan üresnek és céltalannak érzem magam, ebből is kezd már elegem lenni néha

Szó szerint egész nyáron fél 10-kor feküdtem le és 7-kor keltem másnap (ha nem előbb), egyszerűen nem bírtam tovább aludni / ébren lenni, erre most, az utolsó napokra tök jól kicseszek magammal és egykor kerülök az ágyba. Pedig holnap korán kelek, mert csak hajnali fél 9-kor van buszom, hogy el tudjam hozni a könyveket, a buszmegálló egy jó negyed órányi sétára, aztán az még 20 év, mire kinyitom a szememet... Használhatatlan vagyok.

Megőrülök a környékünkön élő hitvány fiataloktól (tudnék káromkodni, de próbálom tolerálni az érzéseimet). Nem elég, hogy rengeteg alkoholista barom áriázik itt nap mint nap, de az, hogy itt éjjelente megverik a hontalanokat, beleszúrnak késeket egymás kezébe, üveggel tarkón csapják egymást és most pont a nővéremet kell egy suttyó fsznak elkapnia, aki olyan amatőr és béna, hogy odaütött neki, és elszaladt. Szerencsére, pont egy fiatal srác volt, egy tapasztalatlan kis senki, így meg tudta magát védeni a nővérem. Simán lehetett volna nála kés vagy bármi más, ehelyett befogta a nővérem száját és a derekához nyúlt. Ha ott lettem volna, akkorát rúgtam volna középre, hogy egy életen át szenvedhetett volna. Hogy mennének a jó francba, el innen messzire.

Mivel nem tudok aludni, regisztráltam a Krémmániára, és unalmamban az általam használt termékeket véleményezem, plusz szidom a telefonom alap böngészőjét, mert csak hajszálnyival jobb, mint a Google Chrome (értsd, ez legalább nem fagy be), az Opera Mini meg nem minden helyzetben elég. Az élet nagy problémái...

Rájöttem, hogy az utóbbi egy évben csak butultam, mint a xar, mellesleg a humorom is hopp, elszállt a gcibe.

Oh, és pluszba arra is rájöttem, hogy holnap után suli, holnap pedig tankönyvosztás - már hihetetlen gyomoridegem van, amiért emberek közé kell majd mennem.

Nemrég értünk haza tankönyvosztásról, és bár - többek közt a nulla alvás miatt - kicsit rossz hangulatban indultam neki, borzasztóan boldog voltam, mikor hazaértem. Annak ellenére, hogy az osztálytársaimmal nem a legjobb a viszonyom, most kifejezetten jó volt őket látni, emellett találkoztam ofő bával, aki most is tök rendes volt, csak mint mindig. Egy csomót beszélgettünk és röhögtünk, a drága a sulis témák mellett érdeklődött, hogy hogy vagyok, mivel telt a nyár, hasonlók. Na most tudom én, hogy ezek teljesen átlagos dolgok, de akkor is jólesett, hogy két és fél hónap szünet után magától odajött hozzám és beszélgetést kezdeményezett. Ez már alapjában feldobott, mert az öreg hatalmas figura, aztán arra is sikerült befűznöm, hogy lesse meg, ki fogja tartani a történelem fakultációt, ugyanis kb tavasz óta ezen idegeskedek. Van 2-3 tanár, akivel tudom, hogy lehetetlenség leérettségizni, az, aki eddig tanított minket pedig le kellett adjon a saját osztálya miatt. Reménykedtem benne, hogy a sok rossz és még rosszabb választás közül valami csoda folytán nekünk adják a legjobbat, aki mellesleg úgy a kedvenc pedagógusom, hogy nem is tanít.
Visszatérve: gyorsan felszaladt a tanáriba, majd öt percen belül vissza is jött egy - nem tudok más jelzőt használni - sunyi mosollyal, meg a kérdéssel, hogy "Kit szeretnék, ki legyen?" Én bemondtam a favoritomat, ő pedig azt válaszolta, hogy ő lesz. Szerintem az eltelt két év alatt nem örültem még nemhogy tanárnak, de még sulival kapcsolatos dolognak sem ennyire.

*tavaly október után visszajönni a fórumra be like*

mer erre a két(, dehogy két, holnap én már gyomorgörcsöt és síkitó hányingert kapok, úgy pedig nem tudok gépelni, gépelni, gondolkodni) napra megérte
egyébként hello

Az érzés, amikor húsz perce ülsz az ambulancián, mire közlik veled, hogy az orvos szabadságon van, egyszerűen felbecsülhetetlen. Tudni illik (bár ebben a topikban nem nyafogtam) szombat óta eléggé elkezdett fájni megint a vesém. Eddig nem is nagyon foglalkoztam vele, ám az éjszaka folyamán kiteljesedett egy erős vesegörcsben. Gondoltam, ha már úgyis a városban vagyok, meglátogatom a dokit, hadd örüljön szerény személyemnek. Az egy dolog, hogy a betegfelvételen nem mondták (pedig nekik tudniuk kellene), de szerintem a rendelő ajtajára sem volt kiírva, ugyanis nem én voltam az egyetlen, aki rá várt. Jó lett volna két BKV jegyet spórolni, szóval jövő héten megint elb*szok egy ezrest, éljen. Oké, én gyerekágyon vagyok, nem betegfelvételis meg adminisztrátor, de, ha keresik az orvost (pláne, ha többen) ki szoktam írni az ajtóra, így mindenki megfelelően tud tájékozódni e témával kapcsolatban. Örültem volna, ha egyszerre el tudok intézni mindent, de hát ez van, így jártam.

Valamint pár napja íródott meg azaz életviteles cikk, amiben a szerző erotikus vonzatú munkára, illetve annak veszélyére hívja fel a figyelmet. Az írója nyíltan leírta, hogy számára ez a fajta munka visszaadta az önbizalmát és a nőiességét. Nos, lehet én velem van probléma, de ma speciel két olyan eset is megtörtént velem, ami adott az önbizalmamnak. A vonaton ballag a kaller felém (sajnos ilyen 60 év körüli bácsi volt, szóval még véletlenül sem fiatal), és végig fapofával ellenőrizte a jegyeket, ám amikor rám pillantott, elmosolyodott. Pedig tunika, háromnegyedes farmernadrág volt rajtam és az egyik magas sarkú szandim, amit ugye kb. egy hónapja vásároltam. Azt sem lehet mondani, hogy k*rvásan voltam kisminkelve, mert elég szolidra vettem a figurát ezúttal. Végállomásom végül az ambulancia volt, ahol is egy fiatal beteghordó sráccal szemben ültem le. Szája fülig ért, amikor egymásra pillantottunk. Gondolkozok, gondolkozok, és - mivel magamból indulok of course - szerintem nem kell erotikus vonzatú munkával foglalkoznod ahhoz, hogy növeld az önbizalmad. Világ életemben önbizalom hiányos voltam (főleg a sulis évek és az aktív Crohn-betegségem alatt), ám az ilyen jellegű apró gesztusok, mosolyok, pillantások által képes vagyok szépnek, nőiesnek érezni magamat. Egyszerűen abszurdnak tartom ezt a kijelentést, egyáltalán nem értek vele egyet, pedig szerintem nem vagyok kiemelkedő szépséggel megáldva. Tizenkettő egy tucatnak gondolom magamat, hisz bármelyik lány nézhet ki ugyanúgy, mint én. Mondjuk a munkámból kifolyólag (a pasik gerjednek az ápolónőkre, oka rejtély számomra), így kaptam már kétértelmű célzásokat, megjegyzéseket, főleg mentősöktől. Emlékszem, tavaly volt egy kellemetlen szitu. Nem sikerült a beöntés az egyik gyereknek, és nem volt a fürdőszobában egyszer használatos beöntő készülék. Na, akkor talpig sz*ros védőruhában rongyoltam ki a nővérpulthoz, erre meglátok egy fiatal, max tőlem pár évvel idősebb mentős srácot. Kedvesen rám mosolygott, én meg vissza, és csak azt tudtam gondolni magamban, hogy ez de gáz, bűzlöttem a széklettől, és még így is tetszettem neki. Vicces volt az egész jelenet, pedig nem tartott tovább fél percnél. Mindegy, eltértem a tárgytól. Mindenkinek a saját magánügye, hogy mivel akar foglalkozni, milyen szakmába akar belevágni, de nem igaz, hogy csak az erotikus munka adhat önbizalmat az embernek. Ha figyelsz a külső reakciókra, jelekre amiket akár idegenek közvetítenek feléd. Ez pedig képes az önbizalmadat növelni anélkül, hogy bármi olyasmit tennél, aminek köze van az erotikához.

azért az elég nyomasztó életérzést szül, amikor minden szaktársadtól azt hallod, hogy ők már hetek óta ismétlik a japánt, a nyelvtant és a kanjikat is átnézték már, és jaj de félnek a sulitól, semmit nem tudnak.. kérem szépen, én konkrétan az utolsó japános vizsgám óta (május eleje) rá se néztem az egészre, a konnichiwán kívül tényleg jóformán mindent elfelejtettem, és én ezzel a tudással jelentkeztem fordítói specializációra.. erősen gondolkodom hogy személyazonosságot váltok és elköltözök egy másik kontinensre

Van itt olyan tag, aki jelenleg is publikál a Merengőre? Gyerekek, azaz oldal sem az igazi már. Nézek, mint Rozi a moziban, hogy másodszorra dobták vissza a Lucifer ficem harmadik fejezetét. Értem én, hogy ez egy nívós oldal írói szárnybontogatásokra, de kezdem túlzásnak érezni azt, hogy mennyire komolyan veszik a moderálást. Oké, hogy a gagyi, helyesírással tele lévő alkotásokat nem engedik fel, de nekem kb. annyi a bűnöm, hogy megszólítások elé nem tettem vesszőt. (ejj, ezt nem is tudtam ) Sőt, az előzőleg abba is belekötöttek, hogy valahol gondolatjel helyett kötőjel volt a szövegben. Majd kigúvadt a szemem, mire megtaláltam azt az egy darabot (!), ami valószínűleg úgy került oda, hogy utólag javítottam és a Word nem javította ki. Most meg a harmadik e-mailt kapom, hogy még ez és ez a hiba benne. Kérdem én, miért nem sorolta fel akkor az első e-mailben? Csak, mert előrébb lennénk. Már kezdek megzavarodni, és úgy érezni, hogy k*rvára nem ismerem a magyar nyelvtan szabályait. Ápolónő vagyok, nem magyar tanár, könyörgöm. Ami a legfurcsább az egészben, azaz, hogy az első két fejezet is ugyanígy lett megírva, ezek szerint ugyanezekkel a hibákkal. Akkor azokat miért engedélyezték? Miért pont ezzel b*szakodnak? Öcsém, ha nem olvastam át 10x a harmadik fejezetet, akkor egyszer sem. Még egyszer átfutom (éljen a mai két órás alvásom), és, ha így sem rakják fel, akkor hagyom az egészet a f*szba, oszt' írom a fiókomnak. Idegesítő. Régen nem ez volt a szokás, látszik, hogy utoljára 2011-2012 környékén publikáltam. A bétázást meg egy hatalmas f*szságnak tartom. Max olyan emberre bíznám, akit közelebbről ismerek. Valahogy a hátamon is feláll a szőr attól, ha egy random idegen emberke beletúr az írásomba.

Na ezt most már ki kell írnom magamból. Volt az a barátnőm, (igazából csak azért jövök ebbe a topikba, hogy róla panaszkodjak), teganp este tök jól elbeszélgettünk, és azt hittem minden jó lesz köztünk. Erre ma írja nekem, hogy 'Nem rég még szidtál, erre most meg itt nyalizol' (???) Az nyalizás, hogy megkérdezem miért bánt, hogy elmondom, hogy én pont azt szeretem benne, hogy különbözünk, és hogy küldök neki arról képet, hogy mennyire megváltoztam, és milyen vagyok valójában, mert ő nem ilyennek ismert. Oké, tegyük fel, akkor nyaliztam, rendben van... Nem nincsen. Kérem szépen, ha valaki érti, hogy ez miért nyalizás, akkor írja már meg nekem, mert én nem értem. Ott, akkor megmondtam neki, hogy ha neki úgy jó, ha utálom, akkor az lesz, nekem nem akadály. Erre azt válaszolja, hogy megint kiforgattam a szavait. Miért? Megmondtam neki, hogy én így értettem, és ez már így is marad. Most már nagyon elegem van belőle. De a kedvenc beszólásom tőle akkor is az, hogy nem direkt bánt... Chh, most komolyan... Hogy lehet valaki ennyire szánalmas? Most úgy komolyan? De persze így is úgy is én vagyok a hibás, igen ezt már megszoktam, mert minden veszekedésben én vagyok a hibás, oké, mert valamilyen szinten igaz is, és biztos nem ok nélkül vádolnak meg, de ezt most nem nagyon értem. És, hogy neki az a baja, hogy különböző világban élünk... És még most sem tudom megérteni miért baj... Na mindegy, szóval inkább egyedül leszek az egész tanévben, de az biztos, hogy az ő társaságából többet nem kérek. És elhatároztam, hogy azért is, holnap tök magabiztosan bemegyek évnyitóra, és le fogom szrni a fejét, mert ez így nem állapot, ha ő így akkor én úgy. Rhadtul elegem van belőle, hogy mindig én húzom a rövidebbet. Most azért sem hagyom őt 'nyerni', és jól fogom érezni magamat az utolsó évben

Már előre látom, hogy végig fogom bőgni az éjszakát. Ugyan nem volt túl eseménydús a nyaram, mégis életem legjobb vakációjának lesz vége csütörtökön. Nem elég, hogy júniusban találkozhattam azokkal az emberekkel, akik a legsötétebb időszakomon segítettek át, de továbbá interneten keresztül is el tudták feledtetni velem pillanatok alatt a középsulitól való félelmet, ami nem keveset csökkent a YouTubereknek hála. Ja, rohadtul fognak hiányozni a livestreamek. Mert az oké, lehet, hogy elvette minden szabadidőmet (ergo az egész napomat), de iszonyatosan boldoggá tudtak tenni azok az idióták. Szóval igen, valószínűleg egész este ezt meg ezt meg ezt fogom hallgatni, miközben kisírom a szemeimet.

ma bementem beiratkozni az új szakomra. a telefonban közölték, hogy lesz alkalmassági is, én nagy naívan pedig azt hittem, ez az az orvososvizsgálatos hülyeség lesz, szerintem életemben először megtaláltam két ugyanolyan fekete árnyalatú zoknit is, erre baszki tesztet írattak velünk, hát azthittem ott helyben rosszul leszek korán reggel. százalékot kellett számolnom a csodálatos matematika tudásommal, de amúgy mindenhol kijött elsőre, szóval remélem jó lett.
amúgy krvára nincs kedvem iskolába járni, annyira könnyen voltam, végre le is érettségiztem, a hátam közepére nem kívánom az iskolát.

Írtam egy baromi hosszú regényt, de áh, inkább hagyjuk, leegyszerűsítem
Minek kell provokálni direkt, ha köztudott, hogy hm, finoman fogalmazva érzéketlen vagyok? "Mert miért ne" alapon nem szokásom tombolni, és ha valaki állítása szerint nem bírja a veszekedést, pláne nem velem (pont azért, mert nem beszélek mézesmázosan, ahogy ő azt szeretné), akkor minek kell felidegelni? Nem fogok meghatódni, ha valaki elkezdi részletezni egy dráma kellős közepén (amit egyébként ő generált), hogy milyen szomorú a helyzettől, és az sem érdekel, ha letilt. A türelmem nekem is véges, és kissé igazságtalannak tartom, hogy tőlem elvárt, hogy maradjak nyugton, ne szedjem ízekre mások véleményét, illetve a legnagyobb pánik közepén is tartsam egyben őket. De ha valaki azt hangoztatja, mennyire gyűlöli az összezördüléseket, közben meg kétnaponta tesz róla, hogy elboruljon az agyam, ne csodálkozzon, hogy nem kérek a segítségéből, amit rám akar erőltetni, ezenkívül azt se kérdezze meg hajnali háromkor, amikor gitárt húroznék (jó az időzítés mindkettőre), hogy amúgy miért nem veszem komolyan. tudom, nem vagyok egy szimpatikus jelenség xd

Ja és most eszembe jutott, hogy holnapután suli, de még nem vettem bérletet, nem tudom, milyen szakkörre menjek, holnap menni kell a könyvekért, siralmasan állok a kötelezőkkel, de semmi ok az aggodalomra, ura vagyok a helyzetnek, éppen a szomszédaim és a családom által legjobban utált zenékre ugrálok a szoba közepén.

Írogatok nagy nyugodtan a facen vissza a barátaimnak. Általában ezért is szoktam felmenni, hogy velük beszélgessek. Ezért volt meglepő mikor egy, most már volt osztálytársam rám írt. Hát vagy egy percig nagy szemeket gubbasztottam a képernyőre. A lánnyal igazából érdekes kapcsolatunk van egymással. Kezdetben utáltam őt, ahogy a barátnőim is az egész klikkjével együtt. Úgy 11. és 12. között kezdett a barátnőimmel is többet beszélgetni. Viszont engem nagyon megbántott egy alkalommal. Konkrétan leégetett az osztály előtt, és akkor egyszer éreztem azt, hogy bárcsak ne oda járnék. (Egyébként nagyon jó középsulis osztályba jártam, általában, ha piszkáltak is az nem komoly volt. Jót nevettünk egyet és kész, nem vettük komolyan a sértéseket. Még most is vissza siratom.) Utána viszont elnézést kért tőlem és aztán pedig egyenesen hátborzongató volt, hogy utána milyen kedves lett. nem beszéltem a 3 és fél év alatt annyit, mint az utolsó fél évben. Kisé már megijesztett a kedvessége, bár annak tudtam be, hogy biztos megbánta, hogy rondán bánt velem. Mégis én éreztem magam kellemetlenül ,hogy ilyen jó fej hozzám. Már- már barátomnak is mondhattam. Szóval erre utaltam ,hogy összetett a mi kapcsolatunk.
Nos azt tudják rólam az osztálytársaim ,hogy nem sűrűn járok facre, ezért általában nem is keresnek rajta, csupán a barátnőim, akik direkt felhívnak rá ,hogy menjek fel. Ezért is meglepett, hogy írt rám ez a lány.
Mint kiderült arról van szó csak ,hogy megérdeklődje, hogy mi van velem mostanság, hova megyek suliba, meg ilyenek. Meglepődtem. Ami azt illeti szerintem az életben nem fog ez megváltozni ,hogy konkrétan 5. óta ismerem(bár csak 9.-be lettünk osztálytársak), de igazából sose ismertem erről az oldaláról. Végül is visszaírtam neki meg minden. Néhány percig beszélgettünk, majd elköszönt. Még mondtam neki ,hogy remélem ,hogy megküzd a kezdetleges nehézségekkel, ha koleszba megy. Ő erre azt mondta, hogy ne féltsem őt, hiszen ismerem. Ezen akaratlanul is mosolyogni kezdtem. Hát igen, ha valakit nem féltek az osztálytársaimtól, hogy mi lesz vele, hogy fog megbirkózni a kezdetleges új helyzetekkel, na pont ez az a lány.
És hát azt hiszem, hogy megint kissé feltépte bennem a hiányérzet sebemet. Hiányozni fog nagyon ez az osztály. Itt tényleg érezhettem ,hogy valahová tartozok, pedig annyi mindennek elhordták a sulit. Tény és való ,hogy mindenkit a mai napig felvesznek ebbe a suliba, nem kell különösebben megerőltetés ahhoz, hogy felvegyenek. És mégis itt találtam meg a helyem. Nem egy rakás jövendőbeli egyetemistával jártam egy osztályba meg jó tanulóval, mégis maga a társaság nagyon jó volt. negyedikig pedig utáltam suliba járni, utáltam az osztályomat. Nyolcadikra már megenyhültem, már az osztály normális volt velem ,csak éppen láthatatlan voltam. A középsulitól értelemszerűen nem vártam semmit...és hát mégis nagy meglepetést okozott és egy életre szóló emlékekkel távozhattam. Jaj, gyerekek! ne haragudjatok, elkapott a nosztalgia.

"most, hogy összepakoltam a tesi cuccom."

Max Carver kedvencelte az egyik tweetemet, én meg épp azon tűnődöm, ébren vagyok-e.

Ma este tudatosult bennem, hogy hamarosan iskola...