miregondoltokmost?

Nem tudom, hogy ezzel rám céloztál-e, mindenesetre én tényleg picsogtam itt, hogy legyen már valami, utána pedig írtam is Lexinek egy hosszú levelet. Nem történt változás, úgyhogy inkább elfogadtam, hogy normális cikkeket csak néhanapján fogok olvasni. Viszont az én szám az tényleg nagy és sokakkal ellentétben nem csak a neten, hanem élőben is kimondom, amit gondolok. Nem véletlenül utálnak annyian.

ON: Tegnap találtam egy srácot, akinek állandóan enyhén piros az arca, pont úgy, mint nekem, csak hát Írországban él.

Meg is válaszoltad a kérdésedet. Nem rád gondoltam, hiszen mint mondtad te próbáltál moderátor(ok) felé fordulni is, nem csak itt. Azokra gondolok, akik semmit nem tesznek az ügyben és ki sem mondják hangosan (izé, nem írják le szavakkal), hanem csak utalgatnak, célozgatnak és csak simán lehet érezni, hogy arra fele szól az egész. De nem merik megemlíteni sem itt, sem üzenetben.
Amúgy megkereslek üzenetben!

Hmm, leginkább arra, hogy mekkora örömmel tölt el a takarítás utáni szerteszét áradó vegyszerszag a lakásban. Megnyugtat. A mosás és a friss ruha teregetése engem kifejezetten boldogságot ad, azt hiszem, a mosónő felkerült az álommelók listájára nálam. Valahogy a vasalással kellene még jobban barátkoznom...

ON: Puffogok, mert még mindig nem érkezett meg az emailem a futárszolgálattól, hogy hozzák a csomagom. Baah, ezzel az ügyintézéssel mostanság én csak szenvedni tudok.

Megjártam Pestet, a lábaim leszakadnak, és voltak is élményeim bőven.

- Bementem ismét leadni a táppénzes papíromat, és összefutottam a gazdasági előtt az egyik betegemmel, akinek eléggé szívemen viseltem a sorsát. Mindig megpróbáltam lelkileg támogatni, terelgetni a helyes útra és mivel tél óta nem fekvőbetege a kórháznak, így csak egyszer-egyszer futottam velük össze. Most meg mit láttak szemeim? Az a - már lassan felnőtt - lány pár hónap alatt leforgása alatt úgy összekapta magát, hogy szinte meg sem ismertem. Rengeteget hízott, mosolygott és sokkal nyitottabb volt, mint amikor az osztályon feküdt. Úgy jól esett a kicsi szívemnek, hogy még ha egy picit is, de én is segítettem őt a felépülésében. Elbúcsúztam tőlük, hisz ide már biztosan nem fogok visszajönni dolgozni. Ez a legszebb ebben a szakmában, hogy a sok rossz mellett amit tapasztalok, pont az ilyen esetek miatt érzem azt, hogy nekem ezt kell csinálnom. Nem tudom szavakba önteni azt, hogy milyen jó érzés fogott el. Mondhat akárki akármit másokat segíteni és támogatni egy rossz időszakban igen is baromi jó érzés. Soha nem akarok olyan kiégett ápolónővé válni, mint a magyar kórházakban dolgozó többség.

- És *dobpergést kérek* reggel kilenckor megszólalt a telefon (végre!), hogy a gyermekkardiológián sok szeretettel várnak, úgyhogy csütörtökön behívtak állás interjúra! Hát úgy örültem neki, hogy majdnem kiugrottam a bőrömből. Pedig tegnap késő délután küldtem el az e-mailt, egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen hamar vissza fognak jelezni. Már kezdtem aggodalmaskodni, hogy vissza kell mennem az előző munkahelyemre amíg nem találok egy ép-kézláb normális kórházat, de ezek szerint szimpatikus vagyok nekik. Iszonyúan örülök!!! Valóban nem ezt céloztam meg elsőnek, de most már úgy érzem, hogy a tegnapi e-mail jó döntés volt. Elvégre - mint ahogyan írtam már - a dolgok szakmai részére szeretnék koncentrálni és megtanulni mindent, amit csak lehet. Itt pedig az orvostudomány egyik érdekes ágával, kardiológia tudományával foglalkoznak (értsd a szív betegségei). Rengeteget lehet tanulni, ráadásul - reménykedek benne - nem kell lemondanom a vénázásról, amit ugyebár már hobbiszerűen űzök, annyira szeretek vért venni és branülálni. Szóval, ez a hír mondhatni nagyon feldobott.

- Na, és, hogy ne csak jó dolgokról is írjak, tesómat meg engem majdnem elütött egy autó. Nincsen zebra, ezért gyorsan átslisszoltunk, mire jön egy tetves b*zi, aki látja, hogy ketten is leléptek az úttestre. Mit csinált? Elárulom, nem lassított, hanem gyorsított, holott szerintem kapásból többel ment, mint 50 km/h. És utána még ő kezdett el az ablakon kifelé hangosan k*rvaanyázni. Most mondjátok meg, az ilyen normális? Nem kívánom, hogy balesetben megsérüljön, de valaki törje össze a kocsiját úgy, hogy milliókba fájjon megcsináltatni. Aztán anyám csodálkozik, amiért azt mondom, hogy nem merek autóba ülni annak ellenére, hogy van jogosítványom. Nem azért, de ilyen tetű miatt nem fogok meghalni, mert ő csak a gázpedált ismeri. Eszem-f*szom megáll, hogy a magyar vezetési morál mennyire agresszív. Na, aztán valami tizenöt éves kis p*csa kezdett el beszólogatni, amikor hazafelé sétáltunk. Tesómnak szóltam, hogy álljon arrébb, mert arra nem képes, hogy szóljon, ha már annyira siet. Aztán csak úgy megjegyeztem - de ő már heted hét országon járt -, hogy mennyiből tartott volna szólni. Erre ilyeneket szól be, hogy szálljak magamba, meg, hogy miért baj az, hogy siet. Aztán csak a röhögés jött rám, amiért egy tizenöt éves r*bi kinézetű kislány neki állt üvöltözni és oltogatni engem nyílt utcán. Végül elintéztem annyival, hogy hülye p*csa, aztán szerintem annyira felk*rta az agyát, hogy tripla sebességre kapcsolt. Én ugyan jót mulattam rajta, de az ilyen nyegle stílusért anyámék úgy pofán vágtak volna, hogy a nyelvem a s*ggemig liftezett volna.

Gratulálok! Még jó, hogy most írok vissza, de azonnal módosítom a választ

Off: Nekem is állandóan enyhén piros az arcom, pacsi!

On: Ugye írtam, hogy a gólyatábor nagy dilemmám, de persze, hogy jelentkeztem 4 napra (többet nem bírnék, két éve is úgy lebetegedtem, hogy még októban közepén is a gt-t kúráltam ki magamból). Tudat alatt végig tudtam, hogy beadom a derekam, csak hagytam magam szenvedni... Sőt, még a havi bajom is pont megjött egy nappal hamarabb, a testem is tudta, hogy ennek így kell történnie: sokkal higiénikusabb itthon menstruálni, mint mucsaröcsögén, ahol a leghigiénikusabb wc a fa pottyantós A legnagyobb demotiváló erő a tábor ellen az volt, hogy pénzbe kerül és így nem tudok alatta dolgozni, de!!44! Ahogy eldöntöttem, hogy megyek, rá 10 percre csörgött a telefonom a diákszövetkezettől, hogy van munka a hétre! Sőt, most hívtak, hogy a ruhaboltból is kaptak berendelést, ezért mehetek kasszázni holnap és csütörtökön, már alig várom Ez most a sorstól nagyon jól jött! És még az egészségügyi kiskönyvem is kész lett ma, igaz, hogy egy napi bérembe került majdnem, de nem baj! Egészséges a tüdőm elvileg, és ez a legfontosabb -ilyenkor még motiváltabb vagyok, hogy ne szokjak vissza a cigire.

Off 2: Gratulálok Beyla az állásinterjúhoz, szorítok!

hihetetlenül undorító jobb bokám van, inkább megkíméllek titeket a képtől, pedig akartam volna csatolni, de inkább nem. a lényeg amúgy az, hogy jelenleg sírni tudnék annyira fáj 2 fájdalomcsillapító után, menni pedig kínszenvedés. de amúgy fosok orvoshoz menni, mert anno se csinált vele lófszt se, de ez amúgy nem állapot már.

Egy picit off lesz, még az előző témához, de egyébként habár én nem az oldalon, hanem a való életben érzem át azt, amiről feljebb írtok. Jó, mondjuk mindennek a legalja az volt itt, amikor egy 13 éves KISLÁNY profiljára tévedve helytelen angolsággal a 'drogok' és a 'perverz' szavak voltak írva, illetve a bemutatkozásában konkrétan leírta, hogy ő szeretné kipróbálni a marcsit, illetve az egyik kommentjében azt, hogy MÉG nem cigizik, DE majd szeretne, mintha ez valami társadalmi felsőbbrendűséget adna neki. Tényleg borzasztó látni az utcán is, hogy minden lány egyforma, bunkó és flegma, mert az menő, kiteszik mindenüket, cigiznek és a beszédtémájuk a hét első napjaiban az, hogy 'ki hogy itta le magát a sárgaföldig a hétvégén', és hogy 'hova megyünk majd bulizni pénteken'. Az osztályomban is annó erről szólt minden, én meg úgy éreztem magam, mint a számkivetett, és sokszor komolyan megkérdezték tőlem, hogy nekem miért jó az, hogy EGYÁLTALÁN NEM iszom. A fiúk meg ugyanez a kategória, mindenki konttyal a fején jár, mert azt hiszik, jól áll nekik, és némelyiknek vékonyabb lába van, mint az enyém, mert ugye a bulizásban nem lehet megedződni. Szóval szörnyű, tényleg. Nekem meg rettentő nehéz barátokat találni, akik igazán értelmesek és egyediek, és nem idáig terjed az érdeklődési körük. Nagy szerencsém van barátommal, hogy ő más, mint a mai fiúk, mert már kezdtem azt hinni (látva a felhozatalt), hogy ötven macskával fogok élni és így megöregedni.
Ahogy így megnézem, az én gyerekkorom még annyira más volt, pedig nem vagyok öreg, 18 éves vagyok, de anyukámék úgy neveltek, hogy ne ilyen legyek, és igaz, hogy ma már sajnos a fentebb leírt példák számítanak normálisnak, én mégsem bánom, hogy ilyen vagyok. Beállhattam volna a sorba, de sosem volt gusztusom hozzá, és nagyon jólesik, mikor értelmes emberekkel vagy akár felnőttekkel találkozom, és megjegyzik, hogy jó látni még ilyen embereket, akik nem züllöttek le arra a szintre.
Ja, a másik meg, hogy amúgy azt is észrevettem, hogy ma annyira 'menő' depressziósnak meg antiszocnak lenni, én meg itt vagyok szorongással, pszichológushoz járok (amit egyébként nem szégyellek, hiszen bárki fordulhat segítséghez, ha úgy érzi, egyedül nem tud megbirkózni a dolgokkal), és felhúzott szemöldökkel nézem az ilyeneket, és azon gondolkozom, hogy ők marhára nem tudják, mennyire szörnyű, mikor annyira félsz, hogy nem mersz kimenni az utcára, és 18 éves fejjel APUKÁD kísér el nyelvvizsgázni például, mert egyedül nem mersz.
Érthetetlen, komolyan... Ilyen világban becsülöm meg, ha kedves emberekkel találkozom, ma például turistákat igazítottunk útba barátommal, és csak pár szóra beszélgettünk, de nagyon hálásak és rendesek voltak, tökre feldobott.

Kár, hogy nem csatoltál képet, mert szakmailag felkeltetted a figyelmemet. Mivel a boka ízületéről van szó, akkor valószínűleg ficam, rándulás, rosszabb esetben szalagszakadás állhat fenn. Ha duzzadt, bedagadt, akkor érdemes lenne felpolcolni, hideg vizes borogatást tenni rá és legalább egy hétig nem terhelni. Viszont ha ödémás, akkor azt úgy tudod leellenőrizni, ha az ujjadat a duzzadt részre nyomod. Ha az ujjnyomatodat megtartja, mintha egy gyurmába nyomnád bele, akkor irány azonnal a kórház! Ugyanis a szívelégtelenség egyik főtünete az elvizesedett lábak. Egyébként amondó vagyok, hogyha egy komolyabb, súlyosbodó problémáról van szó, érdemes elmenni a körzeti orvoshoz, még akkor is, ha egy hatalmas f*szkalap. Ilyen esetben kérni kell egy beutalót a traumatológiára, ahol is egy ilyen szakterületen tevékenykedő orvos fog megvizsgálni. Sajnos a körzeti orvosok többsége kuruzsló és a többségük sz*rt se konyít a gyógyításhoz.

Ahh, annyira a szívemből szóltál, hogy elmondani nem tudom

Meló után bebuszoztunk a városba, mert kellett pár kelléket vennünk barátnőnk lánybúcsújához, majd ezután beültünk jegeskávézni, hogy feltudjam magam készíteni arra, hogy telefonálnom kell. (Totál rosszul vagyok, ha tudom, hogy idegent kell felhívnom, van hogy képes vagyok előtte fél órán át le-föl járkálni, mint egy nem normális. ) Rendeltünk neki ugyanis táncos fiúcskát, akivel emailben már egyeztettünk pár dolgot, de azt írta, hogy a további részleteket telefonon beszéljük meg.. Na hát ezt kire sósták rá... Mondtam, hogy ezt csak úgy vagyok hajlandó, ha előtte vesznek nekem tequilát bátorításképpen, végül legurítottam 3 felest. Feleslegesen stresszeltem, nagyon jó fej volt, bár a fejem utána olyan vörös lett, hogy megért volna egy fotót. Mi lesz majd élőben. Alig várom, hogy lássam barátnőm arckifejezését is; rendőrnőnek rendőr egyenruhába fog érkezni.

Körülbelül 2 év után újra van bérletem, (Budapesten lakom, viszont közel a suli így nem kellett eddig bérlet.) mivel a barátommal sokat jártunk el mindenfelé, de bérlet nélkül mindig a legrövidebb és legkevesebb átszállással járó utakat kellett választanunk. Viszont most folyton járjuk az utakat és csatangolunk mindenfelé, amit eddig nagyon élvezek.
Emellett a mai napom legnagyobb örömhíre az volt, mikor kitaláltam, hogy menjünk el a nyugatis Alexandrába csak körülnézni, ahol éppenséggel leértékelés van, ami miatt bizonyos könyvek 600-800 forint körül voltak, ezért körülbelül 1 órán keresztül rohangáltam fel-alá, hogy úristenmitvegyek? Végül 3 könyvvel gazdagodtam és összesen csak 2000 forintot fizettem azokért. Azóta itthon vigyorgok és már az egyiket el is kezdtem.

A Johnny Deppes cikknél vetődött fel bennem a gondolat, de úgy éreztem ,hogy nem odavaló, mert túl személyes. Más szóval, a nők elleni erőszakra gondolok. Mivel a sztoriban senkinek se fogom a pártját, mert nem tudom mi az igazság, ezért is elkülönült téma. Viszont tény, hogy ebből a cikkből merült fel a gondolatom.
Sajnos nekem volt részem ilyesmibe, habár nem személyesen ,de elég erősen benne voltam az ügybe. Az a helyzet, hogy ezt a témát nem nagyon boncolgatják ,mint például a szexuális bántalmazást (mennyivel rosszabb, ha egy ismeretlen bántalmaz, mint az, hogy egy olyan ember, aki szeret állítólag). Pedig több gyilkosság történik abból, ha egy kapcsolaton belül valaki bántalmazza a másikat. A nők természetesen hallgatnak. Hogy miért? Egyrészt, mert szégyellik. Nem osztják meg sokszor még a legközelebbi hozzátartozóval sem ,hogy mi történik. Másrészt félnek attól ,hogy csak még nagyobb lesz a baj, mint előtte. Ahhoz nagy bátorság kell, főleg egy anyukának ,hogy kilépjen belőle. Valaki nem is megy ki belőle, egész életében vele együtt él.
Sok erőszakoskodó állat van, aki tényleg nem tisztel egy nőt. Jól mondta egyszer egy férfi / fiú, akit most nem tudok megnevezni, hogy ,,Egy férfinál az a legnagyobb szégyen, ha megüt egy nőt". Ezzel teljesen egyet tudok érteni.
Vannak olyan emberek, akik viszont az alkohol tesz ilyenné, és ezzel meg is neveztem azt, amibe részese voltam. Mert igazából egy tök nyugodt emberről van szó, aki józanul kezet sem emelne a nőre, viszont ittasan nem fél megtenni. Szóval hát vannak ilyenek is. Persze nem kifogás, de az ital erősen közre játszott az esetben.
Egy nőnek igazából ekkor lehet leginkább nagy baja, hiszen fél. Konkrétan nemcsak otthon, mindenhol. Hisz egyszer haza kell mennie és csak bízhat abban ,hogy ma nincsen rossz hangulatban a férj. És igazából lelkileg és testileg is megsínyli ezt. Csodálom azokat a nőket, akik ezek után is képesek vidámak és mosolygósak lenni.
Szóval ez lenne a véleményem. Igazán elvagyok keseredve, hogy nem igazán hozzák fel ezt a témát, mert annyi ember titkolja. Pedig ez tényleg komoly probléma, amit muszáj lenne erőteljesebben hangsúlyozni, mint például, hogy nem fogad el a társadalom vagy éppen megerőszakoltak. Ezek is tényleg problémák, viszont talán, mint fizikailag, mint lelkileg a kapcsolaton belüli erőszak szüli a legnagyobb problémákat és még gyerekek is érintettek lehetnek ilyenekben.

Még mindig gondolkodom, hogy hogyan tudott befolyni vagy 20 liter víz a cipőmbe... Teljesen zárt, és még elválva sincs sehol...

Én is szeretem ^^ Múltkor volt ott egy muflon, olyan barátságos volt, odajött hogy simogassam meg ^^ persze azért óvatos voltam, benyúlni az állatokhoz spektakulárisan rossz ötlet, ne csináljátok, tényleg

Rájöttem, hogy valószínűleg egész nyolcadikban egyedül leszek, vagy csapongok a klikkek között...
A sztori az, hogy összevesztünk a barátnőmmel, és kértem, hogy mondja el, hogy mit nem szeret bennem, és még ő volt felháborodva, hogy dehogy mondja...Konkrétan én írom a dolgozatait, odaadom a házit, ő meg csak kihasznál, röhög rajtam, és mindig azt mondja mekkora rbanc vagyok. És most a nyáron jöttem rá, hogy nem is igazi barátom. Lehet, hogy néha idegesítő vagyok, de azért ez már sok. Alig várom a gimit...

Az elmúlt napokban olyan híreket kaptam, hogy most már nem látom annyira kilátástalannak, és reménytelennek a helyzetem, és a kedvem is jobb lett. Az utóbbi hetekben tényleg úgy éreztem, hogy nekem semmi nem sikerül, csak rossz dolgok történtek, és tényleg csak sírtam, és sírtam, hogy mivel érdemeltem ki ezt?? Nem hittem azoknak, akik biztattak, hogy nemsokára minden megoldódik, és ne keseregjek ezek miatt, de igazuk lett. Hálás vagyok annak az embernek, akit bár nem is ismerek olyan régóta, de mindig elsírhattam neki a bánatom, és ő meghallgatott. Sokszor jó érzés volt csak simán kibeszélni magamból, és máris kicsit könnyebb lett..

formális levelet kéne írnom az igazgató helyettesemnek mert gólyatábort szervezek és nekem kéne elkérnem a pénzt, mert jövő héten már megyünk és még mindig senki nem vette meg azt a sok filctollat meg nem tudom mit és én nagyon sok mindenben tehetséges vagyok de amiben a legjobb az a "hogyan írjunk kínosan formális levelet egy tanárnak akivel amúgy sohasem beszéltem". Valahogy mindig túl udvariaskodó leszek vagy nem tudom és eleve ezeket a dolgokat tavaly nem én intéztem most meg itt vagyok és kicsit unom már, hogy hat ember közül ketten dolgozunk és az ember azt hinné, hogy a 18/17 éves ember valahogy érettebb munka morállal rendelkezik (jézus ezt a mondatot sem én írtam) de nem még mindig előszeretettel csapják át a munkát nekem csak mert nem török ki hiszti rohamba és leszek bunkó igazából imádom csinálni ezt az egészet tavaly is egy élmény volt foglalkozni a srácokkal de azért ez mégis csak egy munka valamilyen szinten amit kevesen tartanak észben a kis csapatunkban mondjuk tavaly a mentális állapotom egy olyan szintet ütött meg a végére pont emiatt ami még nekem is ijesztő volt