miregondoltokmost?

Komolyan csak 5 órát aludtam és olyan friss vagyok, mintha 8 órát aludtam volna minimum. Már egyébként fél 8-kor felakartam kelni, de mondom én hulla leszek este 6-ra, ha felkelek akkor.
Ugyanis megnéztem az Olimpia megnyitót, bár csak 4-ig bírtam, utána szépen elszenderegtem rajta. Felkelek fél 8-kor, mondom fel is kelek...nézek az órára: banyek, csak 3 és fél órát aludtam? Ez így nem lesz jó....vissza aludtam. Felkelek újra ránézek az órára: 8 óra. Mondom már magamban: Ez nem igaz! A testem és az agyam konkrétan erre a fél 8 és 8 közötti időre van beállva. Feküdhetek én akár reggel 6-kor is mibe fogadok ,hogy 8-kor felpattannának a szemeim. Konkrétan be vagyok programozva erre az időre.
És már komolyan mondom magamra parancsoltam, hogy aludjak vissza, mert 4 óra az semmi...nos, 9-ig bírtam. Utána felkeltem.
Nem vagyok sokáig alvó, mert amúgy se szeretek, de úgy tűnik a testem is jól rá van állva. De mondjuk ez már nem normális, hogy konkrétan parancsolnom kell magamra, hogy aludjak vissza, mert nem aludtam eleget ahhoz, hogy vissza aludjak.
Ráadásul most pár napig lehet, hogy hasonló lesz a programom, mert az időeltolódásnak köszönhetően az Olimpia valamikor 3 órakor is menni fog. Persze én csak, akkor maradok fel, ha érdemesnek tartom. De azért nem csodálkoznék ,hogyha 21.-e lesz, addigra már azért meglátszik rajtam ,hogy mennyire keveset aludtam az elmúlt napokba. De hát reménykedem abba, hogy megéri. Illetve, tuti megéri.

Köszi a válaszokat, hasznosak voltak! Itt igazából nem is a halállal volt probléma, hanem azzal, hogy hogyan pusztult el az állat. Találkozott már a halállal bizonyos szinten (amikor anyumék meghaltak, és akkor kisebb is volt), csak ez az egész teknős dolog nagyon szarul jött ki. Konszenzusra jutottunk amúgy a családdal, vettem egy új tekit ma, kitakarítottuk az akváriumot és azt beszéltük meg, hogy a gyereknek a cenzúrázott verziót mondjuk meg: a teknős beteg volt, nem evett és ezért pusztult el. Ez még mindig jobb, mintha megtudná, hogy az új macskája volt. Most már csak a macskát kéne megnevelni, hogy ilyet nem szabad, a teknős nem egy gumilabda, amivel lehet játszani...

Margot Robbie & Harley Quinn az új kib#szott szerelmem.
És Jaredet még jobban csodálom.

Megérte a Suicide Squad tegnap, hogy sz#rrá ázzak, azt hiszem.

Jobb film, mint amilyennek elmondják. Harley-ről/Margotról és Jaredről pedig csak osztani tudom a véleményedet!

Alapvetően tartalmas hetet zártam és emiatt büszke vagyok magamra. Sikerült eljutnom mindenhová, ahová terveztem, rendelni kozmetikustól arckrémet, bankba elmenni - juhú, nemsoká jön a kártyám! -, a papírokat feltöltögetni, megkaptam a szükséges dokumentumokat is a beiratkozáshoz, hétfőn még meghozok egy nagy döntést, ami titkon már meg van hozva. Sikerült dolgoznom is egy kicsit, rendezni magam körül a dolgokat és aránylag elég nagy szociális életet éltem a héten. Plusz, hatalmas piros pont, hogy ma meg tudtam állni, hogy ne menjek le a drogériába kifosztani az egyébként kifuttatásra szánt termékek készleteit. De hétfőn úgy is ott kezdek...

Igazából kezdem unni, hogy mindenki belepofázik az életembe.
Valószínűleg velem van a baj, mert nem egy ember mondta el, hogy meg kéne változnom, de ha én így érzem jól magam, akkor nyilván nem fogok egy pár ember kedvéért gyökeresen megváltozni. Elhiszem én, hogy vannak idegesítő dolgaim, meg még emellett rengeteg dolog van, amiért utálni lehet, de azért örülnék, ha nem az ország másik feléről próbálná megmondani pár ember, hogy mekkora egy szr vagyok. Én sem küldök senkinek olyan üzenetet, amiben leírom, hogy egy senki és nem jó semmi, amit csinál, cserébe viszont én is elvárnám, hogy én se kapjak. Nem mondom, hogy szíven talált, de azért álljon már meg a menet! Kezdjük ott, hogy amit ide vagy éppen más közösségi oldalakra kiírok, az édeskevés. Nem tudtok semmit rólam, nem tudjátok, hogy néha milyen nagy szrban vagyok, nem tudjátok, miket teszek, nem tudjátok, kikkel barátkozom a való életben, nem tudjátok, hogyan érintenek a dolgok, egyedül annyit tudtok (ha tudtok), hogy mi a nevem, hol lakok és miket szeretek. Ez nem ismerés, úgyhogy nem kérek több olyan üzenetet, aminek ennyi a lényege: "Szia, figyelj, ismerlek és tudom, hogy ez nem jó neked, mert ez, meg az lesz a következménye." Hagyjatok már békén! Majd én eldöntöm, hogy nekem mi a jó és mi nem. Majd én eldöntöm, hogy mit csinálok, mert ez az én életem, és hiába vagyok fiatal, nem szólhat bele senki sem. Makacs vagyok, ezt néhány ember nagyon jól tudja. Nem fogok hallgatni senkire, főleg olyanra nem, aki ismétlem, az ország másik feléről próbál tanácsot adni, mert ő ismer. Hagyjatok pofára esni és utána hagyjatok felállni. Ilyen egyszerű. Már nem vágyom az elfogadásra, tartsatok furának vagy éppen hülyének, nem érdekel. Hagyjátok, hogy úgy éljem az életem, ahogy én szeretném!
Azt hallgatom, ami nekem tetszik, úgy öltözködöm, ahogy nekem tetszik, úgy viselkedem, ahogy jónak látom, oda csináltatok piercinget, ahova én szeretnék, mert ez az én testem és az én életem, és én döntöm el, hogy mit csinálok velük. Úgyhogy ennyit erről, ne akarjatok megváltoztatni, mert úgysem fog sikerülni.

Amikor annyira nincs programod, hogy egy farmos játékkal játszol és komoly gazdának érzed magad. Hamarosan lesz kecském is. xD

Micsoda véletlen, pár órával ezelőtt regisztráltam újra a Farmeramára. Utoljára 10 évesen játszottam vele.

Faszért kellett hazajönnöm... másnapos vagyok, apámék rendezkedtek a szobámban, és el is várták, hogy utána fényesre nyaljam a seggüket a "segítségükért". Verjem bele, nagyon kivagyok. Ezen kívül semmi sem változott - még mindenki igénytelen praszt, mindenki jobban tudja nálam, nekem mi a jó, sosem lep meg senki, csak a szarral, mellékesen a szteriti is egy rakás fos még nagyobb rakás closed-minded buta kölykökkel és fosokkal. Jaj, de tudom, ezt nem szabad mondani.

...látszik, hogy délután aludtam egy órát.

Annyiszor érzem, hogy nem vagyok aszexuális, akárhányszor ránézek az avataromra, amin Tilo Wollf van. Kegyetlenül...

Elolvasva az állatkerti jellemzést arra a megállapításra jutottam, hogy nem aszociális, szimplán egy házi egér vagyok.

Úgy utálom mikor vendégeink vannak. Olyankor bekényszerülök a szobámba előlük ha nem akarok a kínos kérdéseikre válaszolgatni és a favicceiket hallgatni. A szüleimnek nem szokásuk előre szólni, így még élelmet sem tudok felhalmozni arra az időre. Éhezni kényszerülök addig, amíg itt tartózkodnak és a ház jó elosztásának köszönhetően azt is jól hallom, ahogy kibeszélnek. A legjobb mikor berontanak a szobámba és nem hajlandóak kapitulálni miközben a kihallgatás és az egy levegő szívása kezd nagyon kínos lenni. Persze az én részemről, mert ők nyugodtan birizgálják a cuccaim. Legközelebb valami erődöt építek a szobám elé

Vissza akarok menni bebszni, közösen kulkulni és végigökörködni az egész napot. Kisboltba szaladgálni piáért, együtt sétálni a helyi temetőbe, a tiszapartra, ahol életemben először láttam halálfejes lepkét és a kukoricaföldre lopkodni majd rohanni.

Több, mint egy órán keresztül altattam a három éves iker unokatesóimat. Egy idő után krva kényelmetlen volt az ágy, főleg úgy, hogy a legszélén feküdtem, ami tömör fa. Nem mellesleg annyit kellett beszélnem, hogy már a torkom is fáj. Megérte, mert annyira édesek, mikor alszanak, még a horkolásuk is cuki. Csak az oldalam ne fájna ennyire.

Örülök, hogy végül a vidéki kimozdulás mellett döntöttem, mert iszonyúan jótékony hatással volt a mostanság extra érzékeny, extra összetört lelkemre, úgyhogy igen is kellett nekem ez a fajta kimozdulás. Megismerkedtem egy rakás emberrel, köztük egy csomó olyannal, akik a családomat ismerik, engem nem, viszont többen aggódtak, jobbulást kívántak egy hónapja a vesémet érintő műtétem miatt. Volt olyan akitől csokoládét kaptam, míg mástól házi baracklekvárt. Így sikerült megismerkednem egy családdal, és a nyolc éves kislányuk délután annyira felszabadultan érezte magát nálunk a nyaralóban, hogy majdnem nálunk aludt. Sőt mi több azt mondta nekem, hogy úgy érzi már barátnők vagyunk és szeretné, ha egyszer együtt elmennénk strandolni. Tény, rengeteget játszottunk a kislánnyal, és mivel alapból is imádom a gyerekeket, rokonlélekre leltem a kis szőkeségben. Megdumáltuk, hogy veszünk egy rakás vízipisztolyt és vízipisztoly-csatát rendezünk. Sikerült felnőttes, mély társalgásba merülnöm egy 30-35 éves pasival is. Órákat el tudtunk beszélgetni szimpla egyszerű dolgokról, munkáról, külföldről és egyéb ilyen témákról, s ez az amire egy ideje szükségem volt. Igazából a családom ismerte eddig, én azt sem tudtam, hogy eszik vagy isszák és, mint felnőtt a felnőttel baromira megtaláltuk egymás között a hangot. Két hónapja körülbelül ebben nem volt részem, és most már kezdem belátni - noha mindig is aszociális teremtésnek definiáltam magamat - erre minden embernek szüksége van, főleg, ha hosszabb időre be van zárva a négy fal közé egyedül. Ja, és imádom a szandálomat. Iszonyú drágán vettem, de tegnap csak nem 12 órát kibírt a lábamon, úgy, hogy nem törte fel kicsit sem a lábamat. Ehh, kezdem érteni, hogy mi volt rajta majdnem tíz rugó.

Szerdán lesz a forgalmi vizsgám, de nekem már most gyomorgörcsöm van. Nem akarom tudni, hogy mi lesz ebből három nap múlva...

Miért kell az egész cikkemet átírni és úgy publikálni a nevemben? A képeket és a címet leszámítva egy mondat sem tőlem származik. Ezt részben gonoszságnak érzem, mert szerintem semmi baj nem volt az általam írt verzióval, részben pedig dühít, hogy az én nevem van feltüntetve, mint szerző. És persze-persze, leginkább azon van a hangsúly, hogy képekben mutasson az oldal valami érdekeset néhány Disney szereplőről, de akkor is hiányolom az Én mondataimat belőle.

Betonoznak az utcánkban, és még a másodikra is felér a folyékony beton szaga. Undorító, felfordul a gyomrom tőle.

Tegnapelőtt elmentünk (családdal) a barátainkhoz (anyukám barátaihoz), hogy megtartsuk a saját lecsó fesztünket. Nagyban szelem a paprikát, anyám két volt kollegája között, amikor elkezd mászkálni a teraszon a házigazda német juhásza. Nem zavartattam magam, szeretem az állatokat, szóval nem is éreztem gondot, amíg a kutyus a vádlim után nem kapott. (semmi para, őrizzük a pánikot) Ha nem lettem volna gyors, egy vádlival kevesebbem lenne, mint jelenleg. Így megúsztam egy kis sebbel, ami már gyógyulgat is, de eléggé beparáztam, mert a már elkergetett kutyus, eléggé gyilkos tekintettel méregetett, ezért bespuriztam a házba, megnézni a Magyar-Szerb meccset.

Még aznap délután elkísértem a házigazda lányának gyerekeit a falunapra, mert senki nem akarta őket levinni (vajon miért? ). De még két ilyen pofátlan kölköt, mint ez a kettő, soha többet a közelembe ne küldjenek. (más tészta volt, mint a 5-7 éves tumblr kislány, ezek igazi bunkó módjára viselkedtek) Az azért, amikor egy 8 éves szájából hallod, hogy mennyire szánalmas és gáz vagy (na meg lúzer), amiért nincs pasid, neki meg van (dúl a gyerek láv, hah) az mindennel felér. Nem akartam elmagyarázni neki, hogy a mai elfajzott társadalom miatt (igen, ilyenkor Swiftnek érzem magam. lol) mára már teljesen aszexuálisnak érzem magam, ezért csak annyit mondtam, hogy a gyerekszerelmek (vagy mi a francok) max pár hétig tartanak, szóval ne legyen ennyire büszke. Erre közölte vele, hogy beárul az anyjának, mert csúnyán beszéltem vele.


ok, panaszkodás off, habár még lenne néhány dolog, amin ki tudnám magam dühöngeni, de az nem ide tartozik.

Tegnap elmentünk egy tényleg fantasztikus művészeti kiállításra. Legszívesebben odaköltöztem volna, be valamelyik műterembe. Lenyűgöző volt.
De anyukám pasija egyfolytában ezt hajtogatta:
"Gusztustalan..."
"Ez vicces....(nevetséges/szánalmas)
"Ilyet én is tudok csinálni!"
Hát akkor csinálj b+
Már elnézést, de meg van az oka annak, hogy azok a művek kint vannak. Fantasztikusak és különlegesek. Minden egyes műnél el kellett magyaráznom hogy mire gondolhatott a művész, és hogy az adott szobor/festmény miért úgy néz ki ahogy.
A szomorú hogy mindig akkor csinál valami ilyet a pasi, amikor pont elkezdeném megkedvelni.
Egyébként élveztem, és nagyon szívesen visszamennék hogy egy hosszabb időt eltöltsek ott. Majd egyszer biztos megtalálom azt, akivel hasonlítunk, és aki ugyanúgy tudja értékelni a morbidabb művészetet is, ahogy én.