miregondoltokmost?

Ki kéne mozdulnom ismerkedni, de minek erőltessem meg magam, ha mostanában sorra csalódok az emberekben? (btw, egyedül lenni buli, szeretek beszélgetni a hangokkal a fejemben. Valahogy mindig egyetértenek velem...najó, néha vitatkozni is szoktunk, de asszem még egészséges szinten )
A mai fiatalok többsége még látványnak is taszító - sajnos.
Nem vagyok külsőségek alapján ítélkező - este van, nem tudom kifejezni magam -, de a tucatembereket ki nem állom. Már többször is megesett velem mostanság, hogy környékbeli lányokat egy embernek hittem. Ezek egymás ruháját hordják városszerte? Ja, nem csak ez a divat. Nem kell leírnom: haskivillantós nyakig érő nadrág ésatöbbi. (Mostanában Holdjáró-talp-szandálokat is egyre többet látok)
Persze, ha zavar, nem nézek oda. Nade miért csak ezek a klónosított gyalogos fekete sakkbábuk jönnek velem szembe?

A jó isten áldja meg a Spotify-t, ezt komolyan mondom. Végre könnyen ki tudom válogatni a kedvenc munkás-zenéimet, amiket mindig hallok, csak nem tudom őket Shazammal keresni, mert nem lehet nálunk telefon.

Iszonyú nagyokat tudok néha szórakozni az ilyen fészbúkos teszteken
természetesen igent mondtam Timberlake-nek

Megint nem jó semmi sem. Őrlődök belülről, intenzív, impulzív érzelmeim pedig úgy érzem, hogy - ismételten - belülről kezdenek felemészteni. Megőrülök attól, hogy be vagyok zárva a négy fal közé. Két hét múlva megyek vissza kontrollra, így elvileg le is telik addigra a négy hét lábadozási időszak. Mit meg nem adnék most, hogy egy délelőttre beszabaduljak a munkahelyemre, és vért vehessek, meg vénákba turkáljak! Meg tegnap rátévedtem néhány paintball cég honlapjára, így azaz őrült ötletem támadt, hogy talán el kellene menni. Annyira nem is drága (hát jóval olcsóbb, mint igazi fegyverrel lövöldözni lőpályán), kikapcsolna, szórakoztatna és a vásárlást követően ez tudna bennem boldogság hormont termelni. Imádom a kommandós stratégiákat, jó lenne csak úgy kipróbálni. A kérdés csak az, hogy négy hét elég e ahhoz, hogyha egy töltény a hasfalat eltalálja, nem e fognak a varratok felszakadni. Előre látom a szituációt, amint a dokim miaf*sz fejet fog vágni, amikor megkérdezem. Sűrűn előfordult, hogy a 45 kilómmal és a 156 centis magasságommal nem vettek komolyan a fiúsabb dolgokat illetően. Tavaly gyakorlaton pl. együtt dolgoztam egy ápolófiúval, aki konkrétan nevetett rajtam, amikor megtudta, hogy a fegyverek komolyabban érdekelnek. Komolyabban elkezdtem beszélni róla, akkor kérdezett rá a huzagolásra. Bár nem mondta, de alaposan meglepődött. Sosem értettem, hogy miért is annyira hihetetlen. Attól, mert kicsi, sovány és alacsony vagyok, nem csak a p*csás lányos dolgok érdekelhetnek.

Jó én értem, hogy egy sorozattól azt várja el az ember, hogy szép és jó dolgok történjenek benne, hiszen pont azért nézi azokat az emberek, hogy jobb kedvük legyen, hogy kikapcsolódjanak, hogy szórakozzanak, stb...

De! Roppant mód ki tud az akasztani, amikor egy sorozat azt közvetíti a nézői felé, hogy mindegy, hogy éveken keresztül hányszor csaltad meg XY-t, hányszor voltál kibírhatatlan, feltűnési viszketegségben szenvedő kis senki, aki két percig sem bírja ki, ha nem ő van a középpontban és utálja is őt mindenki, de XY akkor is megkéri őt.

Szánalmas! Lehet sok pénz van ebben a kapcsolatban, de ki a tökömet érdekli? Az sem érdekel, hogy a rendezőnek ő a kedvence, de az hogy folyamatosan kivételezik a legundorítóbb párossal nagyon felcseszett...

Ezen kívül pedig aki megérdemelné hogy végre boldog legyen, folyamatosan szenved és várható hogy halállal írják ki a sorozatból. Legszívesebben megtépném a készítőt, hogy térjen már végre magához;

Komolya meglepődök a mai világban ,hogy valaki természetellenesnek tartja a balkezességet. Pedig ez van. Sőt olvastam most néhány gyakori kérdést és meglepődtem ,hogy nem egy ember átszoktatta a gyerekét jobb kézre.
Nem azért, tudom régebben baljósnak találtak, ha az ember balkezes, de mára megmondták, hogy a jobb agyféltekével gondolkoznak. Személy szerint sose éreztem magam elátkozottnak azért, mert balkezes vagyok. Oviban próbáltak átszoktatni jobb kézre az óvónők, anyám nem akarta, mert mondta neki egy orvos, hogyha lehet inkább ne.
Csak azt nem értem, hogy az emberek néhány százaléka miért érzi úgy, hogy rossz, ha a gyerekük balkezes. A mai világban ez olyan eltörpülő dolognak számít, nem is lehet sokszor észrevenni. Viszont azt tényleg unom ,hogy amikor meglátják ,hogy írok vagy rajzolok csodálkozva néznek rám, hogy balkezes vagyok. Mintha fekete ember lennék.
Szerintem átlagos dolog, ugyanazt megtudjuk csinálni, mint bármelyik jobb kezes. Attól, mert a ,,bal" szót viseli, nem feltétlenül rossz dolog.
Na, most is kiadtam magamból, amit gondoltam.

Off: Én is át lettem szoktatva jobb kézre balról... Lehet ezért vagyok most már kétbalkezes

On: Amióta dolgozom, egy hisztérikás hárpia vagyok. Mindenkivel veszekszem, üvöltözöm, agresszív vagyok, nyűgös. Tegnap este is találkoztam az egyik barátnőmmel, és olyan bunkó voltam vele, hogy az valami hihetetlen. Most, ha visszamehetnék, akkora pofont adnék magamnak, hogy a fal adja a másikat. Pedig én eddig olyan békés ember voltam, nem ilyen elmebeteg. Túlságosan a pénzt hajszolom ezen a nyáron, pihenni lóf.szt sem pihenek. Nem lesz ennek jó vége...

Pacsi, én is balkezes vagyok. Egyetértek, valaki még cirka 7 év után is rámcsodálkozik.
On: ki nem állom ezt az automatikus billentyűzetet. Minden szavamat átírja valami hülyeségre. Bosszantó, mikor igyekezni akarsz és a pacsiból pacsirta lesz. Tuti átszáll rá a saját hülyeségem. Kint dögmeleg van, én pedig elgondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne felvenni a Rudolf szarvasos bundás zoknimat.

Olyan jó lenne, ha mindenkivel, akivel akár egy kicsit is jóban vagyok, egy helyen laknánk. Akkor minden nap eljárkálnék mindenhova, és nem unnám halálra magam. Mert a világ végén lakva, egyedül gyötrődök. Már attól is elmúlna a világ végéig tartó sínylődésem, ha valakivel együtt tudnék filmet nézni, vagy valami. Persze, van egy testvérem, akivel tudok filmet nézni, de neki nincs mindig kedve, és lefoglalja őt az állandó lolozás. Az tartja bennem a lelket, hogy ezen a héten és jövőhéten is szocializálódni megyek. Szörnyű vagyok, egyszerűen minden nyáron depressziós leszek ennyi egyedülléttől, szinte percenként kedvem lenne elsírni magam, de a figyelmemet elterelem könyvekkel és sorozatokkal, meg zenehallgatással. Belegondolva semmi okom nem lenne a béka segge alatt lenni hangulatban, de egyszerűen ilyen vagyok... Szeretek néha egyedül lenni, szükséges néha elmenekülnöm a világ elől, de nem embertelenül sokáig, mert bekattanok. Meg attól is jobb kedvem szokott mindig lenni, ha találkozok valakivel futólag és beszélünk 2 percet. :'D
Habár tegnap agyvérzést kaptam, és rájöttem megint, hogy krvarossz tanár lennék, de jó érzés volt a géptől felkelni és anyámat angolul tanítani. Legalább csináltam valami értelmeset.
Szerintem elköltöm az ajándék-pénzem ruhákra, mert attól is jobban érzem magam, mikor a futár hoz nekem új cuccokat. XD Bár itt nem az embertársaság miatt érzem jól magam, mert a futár nem a haverom, hanem a ruháktól, amiknek annyira örülni szoktam, hogy tesóm rendszeresen kiröhög miatta.

ezt az összevisszaságot most jó volt kiírni magamból

Pokémon Go vélemény.
Letöltöttem mivel óriási híre-hamva van ennek a fantasztikus játéknak. Miután a letöltés megtörtént, megnyitottam és elkezdtem elemezni, vajon hogyan is kell ezzel játszani. Fejlett angol tudásommal sikerült nagyjából megérteni a "használati útmutatót ". Aztán elkezdtem játszani vele és.... Az egész telóm lefagyott. Az volt a szerencsém, hogy van vírusirtó és nem lett akkora nagy baja. A történtek után kitöröltem. Miután láttam a Facebook-on, hogy itt az új frissített Pokémon Go verziója, rávettem magam, hogy ismét letöltsem. Letöltöttem. (már megint) És véges valahára működik!!! Elkezdtem járkálni az utcánkban, mint aki nem tudja hol van, és kerestem a sok-sok Pokémont. Viszont a baj csak később jött. Kb sétáltan tíz métert és mit ír... Offline kapcsolat, nono Wi-Fi.
Amúgy elég jól szórakoztam vele.
Körülbelül annyi, hogy van még nagyon sok fejleszteni való rajta.

Picsapicsaálompicsa...
Ez a kis versike járt a fejembe, amikor kimentem cigizni, és láttam, hogy a magas, csupasz lábszárú apuci kisgyerekkel a nyakában és pórázzal a kezében járkál a határban. *w*

Pebisiltem, mert annyira röhögtem az egyik barátomon.

Arra, hogy mennyire szeretnék egy bizonyos sztárnak legalább a haverja lenni

Hát, látszik, hogy egy ideje nem vagyok jól lelkileg és, hogy mindennap egy megpróbáltatás számomra. Ráálltam fürdés előtt a mérlegre, és azzal a ténnyel kellett szembesülnöm, hogy éppen hogy 45 kilót mutat. Ez baromi gáz. Az a baj, hogy nincs étvágyam, és, ha eszek utána van, hogy órákig hányinger gyötör. Emiatt már nem is merek enni, annyira rossz a közérzetem. Nem akarok megint 40 kilóra fogyni, olyan csúnya voltam akkoriban. Sajnos velem az a baj, ha lelkileg magamba zuhanok, akkor képtelen vagyok élvezni az evést. Mindig is nagyon irigyeltem emiatt a molett testalkatú lányokat. Húgom is molett, van, hogy alig eszik vizsgaidőszak alatt és nem kezd el kórosan fogyni.

Hazafelé sétáltam még délelőtt, megálltam vizet inni meg kikapcsolni a fülemben bömböltetett zenét, és arra lettem figyelmes, hogy nagyon sajog a hallójáratom, egy kicsit tompán is hallottam mindent. Komolyan arra gondoltam abban a percben, hogy épp a megsüketülés útján járhatok, és már-már pánikba estem. Aztán hazajöttem, és szerencsémre elmúlt. Meg fogom fontolni a max hangerős zenehallgatást, mert nem szeretném elveszteni a hallásomat. Egyébként is, olyan hangos ez a mostani fülhallgatóm, hogy 10 méteres körzetben csápolni lehetne a zenére.

On: nővéremmel rákaptunk a slither.io-ra (köszönhető az egyik barátjának) és nekem tetszik a játék, gyorsan függővé lehet válni. Lenne jobb dolgunk is itthon, de ez most nagyon leköt minket.

A szerelmemre gondolok

Végre, végre, végre meg van a szeptemberi esküvőre a koszorúslány ruhám/ánk. Tegnap voltunk először ruhapróbán, akkor egy kecskeméti üzletben jártunk, de iszonyú gyenge volt a kínálat, már bánjuk is, hogy bementünk. Végig iszonyú kellemetlenül éreztem magam, mert a csajszi már úgy beszélt, mintha igent mondtunk volna a ruhára, és hát én ilyen helyzetben nem nagyon tudok mit mondani, mert utálok másokat megbántani. Na mindegy, a jövőheti újabb próbát muszáj lesz lemondani, de biztos nem én leszek az, aki megteszi. Ma viszont elvitt bennünket Dabasra, ahol fúúú, elképesztő gyönyörű darabok voltak, nem győztem kapkodni a fejem, és nehéz volt választani. Barátnőm kérése az volt, hogy tüll szoknya legyen, jó nagy abronccsal, aminek örültem, mert kiskorom óta egy ilyen hercegnős, habos-babos ruha volt az álmom. A választásom végül egy mély pink darabra esett - azt a "bolerószerűséget" csak addig vagyok hajlandó felvenni, amíg a templomba vagyunk - viszont a rengeteg követ még szoknom kell, mert életemben nem volt rajtam ilyen csilivili ruha, és még fura. A benne való mozgásról nem is beszélve, azt hiszem nem kell benne túl sok mindent csinálnunk, mert a képen nem jön át rendesen a szoknya valós mérete. Barátnőm lelke is megnyugodott, hogy végre a mi részünk is le van tudva, ráadásul a választással is elégedett, mert ilyet álmodott meg számunkra, úgyhogy szeptembeeeer 10. siess! Az külön vicc, hogy itthon nem mertem elmondani a ruha valós árát, mert már ezen a kamu összegen is kiakadtak; végül is jobb esetben az ember gyerekkori barátnője csak egyszer házasodik élete során, így adjuk már meg a módját.. Nem kicsit bosszant, hogy 24 évesen, dolgozó emberként még mindig előszeretettel próbálják megmondani, hogy mire mennyit költsek; ebből vannak itthon folyton az óriási veszekedések, és ennek ellenére sosem tanulnak belőle...

Hetek óta itt motoszkál a fejemben a gondolat, hogy hiába van már július vége (atyaúristen, mennyire telik az idő) egyszerűen még mindig nem érzem azt a nyár-feelinget, ami eddig mindig hatalmába kerített. Már június közepén itt volt bennem, hogy most valahogy ez az egész nem olyan, de akkor még simán be tudtam magyarázni magamnak, hogy biztosan csak azért, mert alig 1-2 hete lett vége a sulinak. De nem. Egyszerűen nem. Nem mintha nem élvezném így is a "felhőtlen szabadságot", mert borzasztóan örülök neki, hogy végre van alkalmam feltöltődni egy igencsak kemény 10 hónap után, de komolyan olyan érzés, mintha már nem tudnám annyira boldogan megélni ezt az időszakot. A későn fekvés és későn kelés még mindig ugyanúgy megvan, de hiányzik az a "fogalmam sincs, milyen nap vagy hányadika van"-érzés, meg a rengeteg csatangolás, új élmény és kaland, akár csak kettesben húgommal. Valahogy egyre kevésbé kezd ez az egész nyár dolog olyan varázslatos lenni számomra, mint 2-3 éve, mikor még általánosba jártam. Most minden a külön tanárról meg a munkáról szól, és bár bőven akad így is szabadidőm, már nem olyannak érzem magát a szünetet, mint előtte jóformán mindig. Ez meg valamilyen szinten rossz érzéssel tölt el, mert erre az évre is valami jóra és emlékezetesre számítottam. Ki érti ezt?

Nem egyedi eset, ugyanis nálam is hasonló helyzet áll fent. Pechemre még itthon lakok, de mostanában egyre többször érzem úgy, hogy sokkal jobb lenne külön lenni a családtól. Sokszor nem is mondom, ha vettem valamit, ha pedig mondom, az árakról nem is beszélek, mert rögtön jön a fejmosás. Pár hónapja vettem a CC-ben egy fekete magas sarkú cipőt 8000 Ft-ért, anyám teljesen kiakadt. Pedig havonta 40-50 ezret bele adok a rezsibe, ami mellett előfordul, hogy többször be is vásárolok a családnak. Én is nehezményezem, amikor jönnek fejet mosni, holott a saját, megkeresett pénzemből vásárolom ezeket. Két hét múlva egy rakás pénzt el fogok verni cipőkre meg ruhákra, és le fogom sz*rni ki mit szól hozzá.

Mintha most a saját életemről olvastam volna. Dettó ugyanez folyik nálunk is.. És az a baj, hogy ilyenkor olyan gyorsan eltud durranni az agyam, hogy olyan hangnemet engedek meg magamnak, amit tudom, hogy nem szabadna, és másnap el is szégyellem magam miatta, de hát basszus.. Szerintem van annyi eszünk, hogy eltudjuk dönteni, mire mennyit akarunk áldozni.



Helyes, helyes! Ha túl vagyunk ezen az esküvős mizérián én is ezt fogom tenni, és fikarcnyi lelkiismeret-furdalásom se lesz miatta, mert megérdemeljük, mivel mi dolgozunk meg érte.