miregondoltokmost?

Ma egy napig egyedül kellett boldogulnom nemzetünk fővárosában, és ááá, szörnyű volt >.< több telefonos segítség után is eltévedtem párszor (szerencsére nem túl végzetes mértékben), a tömegközlekedésen alig tudtam kiigazodni, a megfelelő buszt úgy találtam meg, hogy majdnem elütött (és egyébként is, mik ezek a szívdobbanásnyi zöld lámpák?), aztán kiderült, hogy a sima buszjegy majdnem annyiba került mint idehaza egy havi bérlet O.o sose költözök nagyvárosba. Soha, soha, soha. Maradok itthon, a kis büdös Tarján Cityben, ahol a zöldek normális ideig tartanak; a város túl kicsi ahhoz, hogy eltévedjek benne, és a tömegközlekedés is átlátható, de mindegy mert gyalog is eljutok bárhová negyed óra alatt.
(ez történik amikor a tapasztalatlan vidéki lányt kidobják a nagyváros közepén, hátha megmarad)

Nagyon sok boldog születésnapot kívánok a nagy mamámnak.Szeretlek mami.

FIGYELEM, EUROVÍZIÓS NYAVAJGÁS KÖVETKEZIK
Okéokéoké a háborúk fontosak, megrendítőek, szomorúak, figyelemfelkeltőek.
Hogy mivel nyert Ukrajna? Nem, nem a zenével. Politikával nyert, és egy szomorú háttértörténettel, ami ismételten elvakította a nép nagy többségét.
Miközben a németek valami csodálatosat képviseltek egy gyönyörű dallal, és arról sem feledkezzünk meg, hogy a magyar dal rendkívül fülbemászó volt, és szintén fontos üzenettel bírt. És még sorolhatnám hány fantasztikus, érdekes, sokkal különlegesebb és EMLÉKEZETESEBB dal volt.
Mert hogy az ukrán dal minden, csak nem fülbemászó és emlékezetes. *saját vélemény*
A műsorvezetés, és a tavalyi győztes dala volt a legjobb.

Reggel fölébredtem és egy hangya mászkált rajtam. Korábban találkoztam már darázzsal, léggyel és beazonosíthatatlan egyedekkel is az ágyamban (bezzeg Jared Letóval még egyszer se ). Nem akarom megtudni, milyen bogár/rovarcsaládok éldegélhetnek boldogan a hajkoronámban

A pillanat, mikor este tízre hazavánszorogsz és rájössz, hogy egész nap nem ettél semmit a reggeli lángoson és egy zacskó chipsen kívül
Úgy, hogy közben pont te vagy az az ember, aki napi 24ben is mindig zabál

Telókat elő! Jön A Nagy Duett!!!
Remélem most is annyit röhögök majd, mint az előző adásokban.

Már röhögök. Jaj Cooky!!!

Úgy látszik, hogy engem nem igazán kedvelnek odafent. Először is, 2007 óta gyenge idegállapotban vagyok, mert az unokatesóm ott volt az első sorokban ezen, én pedig nem és mái napig ezt meséli nekem, hogy felbssza az agyamat (élvezi). Ez a fesztivál konkrétan pár kilométerre volt onnan, ahol lakok és ez a legszebb az egészben. Ide hozzánk Szerbiába alig jön valaki, ha pedig mégis megszánnak minket, én 1000%, hogy lemaradok róla, de beletörődtem. Viszont amikor már MÁSODSZORRA, sőt valszeg harmadszorra is lecsúszol a Peppers-ről... kegyetlen.

Már megint egyedül vagyok. Alapból szeretek egyedül lenni, de most nem vagyok abban a hangulatban. Nem lehetek azzal akit szeretek és ez nagyon fáj. Ennél jobb hétvége nem lehet

Arra, hogy már csak 1-2 oldalnyi újat kell írnom - amolyan átkötésként két fejezet közé - és "kész" a készülő könyvem. Na jó, azért nem teljesen, mert ki kell belőle húzni részeket, amiktől nem megy előrébb a sztori, meg vannak jegyzeteim, hogy miket kell javítanom, illetve akad 1-2 beépítendő morzsa is ide-oda, ami menet közben ugrott be és feljegyeztem szorgosan...
Azt ugyan nem tudom, hogy a végleges oldalszám mennyi lesz, most 633 A/4-es összesen, viszont ebből még jön le, meg hozzájön egy pici, szóval ennél több szerintem nem, csak kevesebb. Formázást is igényel, egy kis "egybevasalást"... Perpill. Calibris a betűtípus és 11-es méret... Hmm.

Mindegy, a lényeg, hogy eléggé izgulok. Tudom, nem szabad türelmetlennek lennem, de már alig várom, hogy legyen egy "kész könyvem", amivel meg lehet próbálni házalni. Azt már most, előre tudom, hogy nem leszek vele népszerű, mert se nem sci-fi, se nem fantasy, se nem romantikus... De attól még az enyém és jajj... Úgy szeretem az én kis karaktereimet, lassan 4 éve velük telnek a mindennapjaim, főleg az utóbbi 1 - 1,5 évben, amikor már nagyon és egyfolytában rajtuk kattogtam (és kattogok még mindig), mintha tényleg csak a saját ismerőseim, családtagjaim lennének...

Eddig csak a párom ismeri a (teljes) sztorit, de nagy boldogságomra finnyás ízlése ellenére elnyerte a tetszését. Közölte, hogy őt sikerült olvasóvá nevelnem. Sőt, annyira lelkes lett, hogy a londoni helyszínekre el akar menni, és nem csak oda, ahová tavaly ősszel rángattam el terepszemlére.

Végre ma a tiszta ég miatt látszik a Mars. Az egyik kedvenc bolygóm, a Jupiter után. Az igazán lenyűgöző, az a kissé vöröses csillogása..

Hajnalban ismét bebizonyosodott, hogy a rendnek felettébb okos őrei vannak kis környékemen:
Rendőr: mit szeretnének itt?
Én: bejutni a garázsba.
Rendőr: akkor személyit vegyenek elő, sok itt a betörés.
Én: persze, mert nyilván a SAJÁT garázsunkba akarunk betörni.
(tök értelmes párbeszéd volt ez utólag visszagondolva. Aztán lehet, hogy a többieknek nem kellett volna elhozni egy bevásárlókocsit a sparból, mer azért jöttek utánunk gondolom. Hülye pankok. )

Emellett ugyan nem sikerült bejutni, mert Robi elhagyta a kulcsot, így jobb ötletem nem lévén a buszpályaudvar várótermében aludtam egy órát, amíg a buszomra vártam.
Kíváncsi vagyok, mennyien néztek csövesnek/drogosnak/akárminek, csak azért mert egy órára lepihentem...

Nem tudom, hogy most miért is írom ez ide le, de mindegy. Igazából utálom magamban azt, hogy képes vagyok dolgokon először is órákig gondolkozni, aztán azon töröm magam hogy mit tehetek ellene, ha pedig nem jutok semmire, akkor jön a végső stádium, amikor teljesen feladom, és magamba zuhanok. Most is ez történik, itt zokogok egy órája, nemhogy aludnák. Bezzeg ha alszok, akkor meg az álmaim miatt fogok sírni, ők is már pár napja nem hagynak nyugodni. Ezért utálok álmodni, főleg rosszat, egyszerűen nem tudom magam rajta túltenni. A szar meg az, hogy nappal zombi üzemmódban létezek, ami nem egy kellemes érzés.

Mire megtalálom a boldogságot valaki mellett, aki képes elviselni az összes hülyeségemmel együtt, (amiből valljuk be, kva sok van) a jövőbeni terveit egy másik országban képzeli el. Ha felveszik az egyetemre, végig kell néznem, ahogy szépen itt hagy. Ahányszor szóba kerül Budapest, összerándul a gyomrom. Fogalmam sincs mit tegyek. Tudtam, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen.

Hasonló érzések járnak át. Csak szerencsére nekem nincs olyan személy, aki azzal buzerál, hogy ő volt már Chili koncerten és milyen jó volt. És remélem szeptembertől sem lesz.. Bár azon a két napon szerintem megásom a síromat, vagy nem tudom. :'D
Először mikor hallottam, hogy lesz koncert, ugrándozvasikítógépezetté alakultam volna, csak pont tanóra közepe volt. Aztán mikor láttam, hogy egy óra alatt elvitték kb. az összes jegyet, kipusztítani lett volna kedvem az emberiséget. Majd jött a hír, hogy lesz még egy koncert, nagy öröm meg minden... aztán rájöttem, hogy csóró vagyok.
De azért remélem vannak még csodák, esetleg rámszakad a lottó meg ilyesmi.
Ha meg nem, akkor azzal nyugtatom magam, hogy Frusciante úgy sincs már velük, ezért felakasztanom nem kell magam.

És igen! Készen vagyok azzal a nyavalyás olvasónaplóval, amit szerintem csak nekem és a szerencsétlen osztályomnak kell megírnia, mert a tanárunk egy 15. századból ittmaradt őskövület... örüljön a fejének, ennek a cuccnak a megírásával szenvedtem (persze már rég megcsinálhattam volna, de természetes, hogy az utolsó pillanatra hagyom) és egész délelőtt nem hallgattam zenét. Én is köszönöm neked Pünkösdhétfő, olyan érzésem van, mintha nem is lenne szünet.
Amúgy megcsípett egy szúnyog, de fogalmam sincs mikor, vagy hol. A lényeg, hogy a csuklómon van és már reggel óta kitartóan viszket...

Annyi mindent akarok még csinálni a holnapi suli előtt, hogy itt ülök és nem csinálok a világon semmit. A 3naposhétvége előtt úgy voltam vele, hogy áh itt az idő bepótolni a lemaradásom egy-két tantárgyból, abból is csak az lett hogy bepótoltam a lemaradásom egy-két sorozatból.
typicalme.

Jóatyám, régen mennyi fogyatékos, prszt hozzászólást írtam. Eltekintve ettől legalább volt önbizalmam, és az önértékelésem nem a béka segge alatt járt. A régi felhasználóm meg mintha nem is én lennék. Pure bullshit

Ahj... már csak öt év, és ha minden jól megy, lesznek kerek melleim, szép, bájos arcom, hosszú, fehér hajam, meg kecses testalkatom. Nem tudok nem erre gondolni, egyszerűen megbolondulok.

Azon bosszankodom, hogy hétvégén nem mehetek a csapatom meccsére, mert egy rakat fogyatékos idiótával leszek összezárva. Meg kevés normálissal. De akkor is.

Még mindig nem tudom, hogy péntek 13-án összejönni vele zseniális vagy inkább őrült ötlet volt