Technikán meg csoportokban ültünk, odajött hozzánk a tanár (akin mindig röhögünk) elkezdte magyarázni az anyagot. Szerencsére én pont a látókörén kívülre estem, szóval mialatt Béla bá magyarázott és mindenki próbálta komoly fejjel végighallgatni, amit mond, én addig ott röhögtem, már folytak a könnyeim, a csoportban lévő többi emberke meg lesett rám, elkezdtek vigyorogni, majd újra komoly fejet vágtak. Persze miután elment a tanár, megkaptam, hogy egy f.sz vagyok és kib.szottul utálnak
miregondoltokmost?
2016. február 09. 18:09
#7221
Ma fizikaórán eláztattuk a terem hátsó részét kb két méter szélességben, mire bejön a tanár és csak annyit mond: Jól van, ne mondjátok el senkinek, most pedig hozzatok egy felmosót.
Hát hiába, mi jót éreztünk, mikor osztálytársam joghurtos poharából locsoltuk a termet
Technikán meg csoportokban ültünk, odajött hozzánk a tanár (akin mindig röhögünk) elkezdte magyarázni az anyagot. Szerencsére én pont a látókörén kívülre estem, szóval mialatt Béla bá magyarázott és mindenki próbálta komoly fejjel végighallgatni, amit mond, én addig ott röhögtem, már folytak a könnyeim, a csoportban lévő többi emberke meg lesett rám, elkezdtek vigyorogni, majd újra komoly fejet vágtak. Persze miután elment a tanár, megkaptam, hogy egy f.sz vagyok és kib.szottul utálnak
Technikán meg csoportokban ültünk, odajött hozzánk a tanár (akin mindig röhögünk) elkezdte magyarázni az anyagot. Szerencsére én pont a látókörén kívülre estem, szóval mialatt Béla bá magyarázott és mindenki próbálta komoly fejjel végighallgatni, amit mond, én addig ott röhögtem, már folytak a könnyeim, a csoportban lévő többi emberke meg lesett rám, elkezdtek vigyorogni, majd újra komoly fejet vágtak. Persze miután elment a tanár, megkaptam, hogy egy f.sz vagyok és kib.szottul utálnak
10 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Lil98,
Fannycska999,
Shadygirl,
MadHatter,
Bátor Ventillátor,
Blackheart.com,
thestupidboy96,
Szandi0820,
LaDySmIth
2016. február 09. 18:12
#7222
Úgy látszik, nem tudom működésbe hozni telepatikus képességem, és nem bírom rávenni, hogy tolja fel a képét az internetre. Kár, pedig a múltkor sikerült
9 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Lil98,
Fannycska999,
Shadygirl,
MadHatter,
Bátor Ventillátor,
thestupidboy96,
Szandi0820,
LaDySmIth
2016. február 09. 18:14
#7223
Ma reggel vérvételre mentem. Érdekes érzés volt, de túléltem
A legfurcsább dolog, hogy a jobb kezemből vettek vért, de a bal lábam zsibbadt.
De utána anya vett nekem kávét, amit elszürcsölgettem a kórház melletti parkban. Jó idő volt, és szép volt a környezet.
Aztán iskola helyett hazamentem, és viszonylag hasznosan eltöltöttem az időt.
hesteg bestdayever

7 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Fannycska999,
Lil98,
Shadygirl,
MadHatter,
Blackheart.com,
Bátor Ventillátor
2016. február 09. 18:59
#7224
Soha többet nem gyújtok rá közvetlenül tesi óra előtt.
10 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Fannycska999,
Lil98,
Shadygirl,
MadHatter,
Bátor Ventillátor,
Szandi0820,
Wyrd,
Mrs.Jack Frost,
Phaedra
2016. február 09. 19:06
#7225
|
|
Fannycska999rrrromantic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.09.04. Hozzászólás: 3681 Csatolások: 163 Azonosító: 160042 offline
|
Vett nekem tápot, egészen pontosan zacskós levest. És annyira aranyos volt... csak nem merem beleélni magam. A fiúk olyan kiszámíthatatlanok
8 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Lil98,
Shadygirl,
MadHatter,
Blackheart.com,
Szandi0820,
Jody,
LaDySmIth
2016. február 09. 19:06
#7226
|
|
megeszekvalakithunter |
Csoport: Tag Csatlakozott: 15.01.21. Hozzászólás: 2863 Csatolások: 672 Azonosító: 239298 offline
|
Vajon merre van a macskám?
2016. február 09. 19:07
#7227
|
|
biush123QueenOfDisaster |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.04.26. Hozzászólás: 1073 Csatolások: 26 Azonosító: 200857 offline
|
Bírom amikor valaki ennyire átlátszó sz*rokat csinál azért h idegesítsen vagy, hogy üzenjen nekem
1 felhasználónak tetszik:
forever.romanci
2016. február 09. 20:58
#7228
Véletlenül kalóriamentes Fantát vettem sima helyett és... olyan az íze mint a mosott szarnak.
2016. február 09. 21:31
#7229
|
|
MadHatterfunkycrime |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.26. Hozzászólás: 7352 Csatolások: 404 Azonosító: 170079 offline
|
Az az érzés, amikor sebészet órán napló szerinti sorrendben feleltet a tanár, de pont a te neved előtt kicsöngetnek.
13 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Bátor Ventillátor,
Blackheart.com,
Szandi0820,
Wyrd,
Mrs.Jack Frost,
Jody,
Phaedra,
Lil98,
Fannycska999,
Shadygirl,
Kitti Mimi,
LaDySmIth
2016. február 10. 09:59
#7231
|
|
riri17coup d'état |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.18. Hozzászólás: 15998 Csatolások: 3351 Azonosító: 141001 offline
|
utálom ezt a hulye időjárást, szarrá áztam, de legalabb van wifink gyakorlaton.
10 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
thestupidboy96,
Blackheart.com,
Lil98,
Fannycska999,
Bátor Ventillátor,
Shadygirl,
Kitti Mimi,
MadHatter,
LaDySmIth
2016. február 10. 10:43
#7232
|
|
thestupidboy96visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.06.04. Hozzászólás: 412 Csatolások: 0 Azonosító: 177188 offline
|
Idézet (riri17 @ 2016.02.10. 09:59)
utálom ezt a hulye időjárást, szarrá áztam, de legalabb van wifink gyakorlaton. 
Engem 3 autó fröcskölt le, szóval átérzem a helyzeted, mindenki bszódjon meg, aki esőben autóba mer ülni.
10 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Blackheart.com,
Jody,
Lil98,
Bátor Ventillátor,
riri17,
Shadygirl,
MadHatter,
Phaedra,
LaDySmIth
2016. február 10. 10:46
#7233
|
|
megeszekvalakithunter |
Csoport: Tag Csatlakozott: 15.01.21. Hozzászólás: 2863 Csatolások: 672 Azonosító: 239298 offline
|
Éhes vagyok
2016. február 10. 15:38
#7234
|
|
MadHatterfunkycrime |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.26. Hozzászólás: 7352 Csatolások: 404 Azonosító: 170079 offline
|
Olyan cuki tanáraink vannak, de tényleg. Az egyik most egy tíz perce szólt messengeren, hogy meggondolta magát, és holnap mégis megíratja azt a kútmérgezést, ami azt jelenti, hogy tanuljunk meg 32 oldalt egy délután alatt. Inkább neki se kezdek baszki.
Ja és miért van az, hogy mindig akkor történnek sátános dolgok, amikor full hófehér kórházi cuccban vagyok. Miért.
Ja és miért van az, hogy mindig akkor történnek sátános dolgok, amikor full hófehér kórházi cuccban vagyok. Miért.
10 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Blackheart.com,
Jody,
Lil98,
Fannycska999,
Bátor Ventillátor,
riri17,
Shadygirl,
Kitti Mimi,
LaDySmIth
2016. február 10. 16:30
#7235
Idézet (thestupidboy96 @ 2016.02.10. 10:43)
Engem 3 autó fröcskölt le, szóval átérzem a helyzeted, mindenki bszódjon meg, aki esőben autóba mer ülni. 
Akkor én megb.szódhatok
Úgy bírom, mikor a gimi bejáratánál ott csókolózik egy szerelmespár. De minden egyes nap. És nem akárhogy. A srác fogja a csaj hátsóját, közben éppen próbálják egymást lenyelni. Ja és olyan hangokat hallatnak, hogy "ühmm". Én meg megyek el mellettük és belegondolok, hogy még így is szívesebben csókolóznék, mint ezek a jómadarak, minthogy ilyen egyedül legyek. Valaki csókoljon már meg, a k.rva életbe is!
Na most, hogy ezt kiírtam magamból egy fokkal jobb
9 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
thestupidboy96,
Lil98,
Fannycska999,
Bátor Ventillátor,
Blackheart.com,
riri17,
Shadygirl,
MadHatter
2016. február 10. 18:34
#7236
|
|
Fannycska999rrrromantic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.09.04. Hozzászólás: 3681 Csatolások: 163 Azonosító: 160042 offline
|
Idézet (Noise. @ 2016.02.10. 16:30)
Úgy bírom, mikor a gimi bejáratánál ott csókolózik egy szerelmespár. De minden egyes nap. És nem akárhogy. A srác fogja a csaj hátsóját, közben éppen próbálják egymást lenyelni. Ja és olyan hangokat hallatnak, hogy "ühmm". Én meg megyek el mellettük és belegondolok, hogy még így is szívesebben csókolóznék, mint ezek a jómadarak, minthogy ilyen egyedül legyek. Valaki csókoljon már meg, a k.rva életbe is!
Na most, hogy ezt kiírtam magamból egy fokkal jobb
Az egy dolog, amikor a gimi bejáratánál, de amikor már a szekrényed előtt, úgy hogy hozzá sem férsz, és hiába köszörülöd jelentőségteljesen a torkodat, le se szarnak. És még csak nem is korodbeliek, hanem a nyolcadikosok (hetedikesek...?), te pedig ott vagy tizedikesen, csókszüzen, minden kilátás nélkül, mert már a sokadik alkalommal fordul elő, hogy hiába tetszel meg valakinek, amint jobban megismer, menekül előled
8 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Bátor Ventillátor,
Lil98,
Blackheart.com,
thestupidboy96,
riri17,
Shadygirl,
MadHatter
2016. február 10. 19:12
#7237
|
|
Bátor Ventillátorlevel 90-es procrastinator |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.09.22. Hozzászólás: 2771 Csatolások: 6 Azonosító: 233680 offline
|
ffs, betelt a fakt amit fel szerettem volna venni >.<
2016. február 10. 19:35
#7238
|
|
Asteliaℳαяαบđєя™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.01.29. Hozzászólás: 18948 Csatolások: 19642 Azonosító: 168141 offline
|
Idézet (Fannycska999 @ 2016.02.10. 18:34)
Az egy dolog, amikor a gimi bejáratánál, de amikor már a szekrényed előtt, úgy hogy hozzá sem férsz, és hiába köszörülöd jelentőségteljesen a torkodat, le se szarnak. És még csak nem is korodbeliek, hanem a nyolcadikosok (hetedikesek...?), te pedig ott vagy tizedikesen, csókszüzen, minden kilátás nélkül, mert már a sokadik alkalommal fordul elő, hogy hiába tetszel meg valakinek, amint jobban megismer, menekül előled
legyen már péntek, ideje lenne hogy alkoholba és cigifüstbe fojtsam a bánatom
az a legjobb, mikor az osztálytársad és a barátnője lenyomnak egy kisebb pornót az osztályod előtt, holott a csaj nem is odajár.
6 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Blackheart.com,
Fannycska999,
Shadygirl,
Bátor Ventillátor,
MadHatter
2016. február 10. 20:20
#7239
|
|
riri17coup d'état |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.18. Hozzászólás: 15998 Csatolások: 3351 Azonosító: 141001 offline
|
ma este Barbie meséket nézek a legjobb barátommal, akivel pár év múlva összeházasodunk, mert mindketten szinglik maradunk örökké, ha így folytatjuk.
7 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Blackheart.com,
Fannycska999,
Lil98,
Shadygirl,
Bátor Ventillátor,
MadHatter
2016. február 10. 20:57
#7240
Hogy leütöttem szegény oszt. társamat ráadásul a szeme és a szemöldöke között és csórinak egy kis pukli lett ottan
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Közös nyaraláson vesznek részt.
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.

offline