Joaquin Phoenix bejelentette, hogy a megjelenés elõtt álló Two Lovers címû romantikus drámában szerepel utoljára a filmvásznon, visszavonul és a zenélésnek szenteli magát.
"Ez lesz az utolsó színészi munkám. Nem filmezek többé" - jelentette ki a minap az Extra címû amerikai tévéprogramnak nyilatkozva a 34 éves, kétszeres Oscar-jelölt (Gladiátor, A nyughatatlan) színész, és hogy nyomatékot adjon szavainak, leszögezte: "Halálosan komolyan gondolom".
A tehetséges színész életében A nyughatatlan címû Johnny Cash-film forgatása jelentette a fordulópontot. A produkció kedvéért elkezdett gitározni, és jelenleg már elsõ lemezén dolgozik.
"Amint megtanult gitározni, rájött, hogy mennyi démon lakik benne, a ezektõl a zenéléssel akar megszabadulni" - mondta Tim Burgess, a brit The Charlatans együttes frontembere, akivel Phoenix debütáló lemezét készíti.
Phoenix ötgyerekes családban nõtt fel, lánytestvérei (Summer, Rain és Liberty) szintén színészek lettek. Bátyja, River Phoenix 1993-ban kábítószer-túladagolás miatt vesztette életét, akkor fel akart hagyni a pályával, csak barátai és kollégái unszolására állt újra a kamera elé.
A tavaszi cannes-i filmfesztiválon bemutatott Two Lovers (Szerelmes pár) kedvezõ kritikai fogadtatásban részesült. "Phoenix intelligensen és rendkívüli vonzóan játssza a romantikus fõhõst, hihetõvé téve a karakter konfliktusát" - jellemezte akkor a The Hollywood Reporter tudósítója az alakítást. A románcban Gwyneth Paltrow volt Phoenix partnere, a film 2009 februárjában kerül a mozikba.
Az album premierjérõl egyelõre nincs hír.
Joaquin Phoenix felhagy a filmezéssel
2008. október 31. 19:45
#2
|
|
Blamethevain |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.12.23. Hozzászólás: 2022 Csatolások: 5002 Azonosító: 21944 offline
|
Miiiiiiiiiiiiiiiiiiii??? Remélem ez csak pletyi, különben kap két sallert!
2008. október 31. 22:33
#3
|
|
Hesztiaanglomán |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 06.10.26. Hozzászólás: 4103 Csatolások: 26677 Azonosító: 19294 offline
|
Idézet(Blamethevain @ 2008. October 31. - 19:45)
Miiiiiiiiiiiiiiiiiiii??? Remélem ez csak pletyi, különben kap két sallert! 
Sajnos úgy tûnik, hogy nem...
Joaquin Phoenix visszavonul a filmezéstõl
Onozó Róbert | 2008. 10. 29.
Hétfõn, Paul Newman jótékonysági alapítványának a gálaestjén a 34 éves Joaquin Phoenix kellemetlen bombát robbantott; egy röpke interjúban ugyanis elhintette, hogy soha többé nem fog kamera elé állni. A vörös szõnyeges villámbejelentést a riporter elõször rossz viccnek hitte, de egy perccel késõbb Joaquin sógora, Casey Affleck, majd másnap Phoenix ügynöke is megerõsítette a szomorú hírt. A videón egyébként látható, hogy a színész nincs a legjobb bõrben, és valóban nehéz elhinni elõször, hogy komolyan gondolja-e ezeket a szavakat: "Ez lesz az utolsó színészi alakításom, nem forgatok több filmet. Mostantól a zenélésre akarok koncentrálni."
Joaquin egyébként a brit The Charlatans zenekar tagjával, Tim Burgess-szel zenélget és egy albumon dolgoznak tavasz óta. A nyughatatlan (amelyben Johnny Cash bõrébe bújt) forgatásán tanult meg gitározni, és akkor jött rá, hogy a zene a legalkalmasabb módja a belsõ démonok kieresztésének. Utolsó filmjét (Two Lovers - itt az elõzetes) még nem mutatták be az Egyesült Államokban, de szerepelt az idei cannes-i versenyprogramban és alaposan megosztotta a kritikusokat. Nem reprezentatív felmérésünk alapján a nõk utálták, a férfiaknak tetszik (rovatunkon belül is ez a helyzet), szóval olyasminek nevezhetnénk, mint egy férfiaknak szóló limonádé. Joaquin mindenesetre szokás szerint briliánsat alakít benne, nagy kár lenne, ha tényleg ez lenne az utolsó szerepe. A magyarországi bemutatóról annyit tudunk, hogy 2009 elejére várható.
[origo]
2008. november 01. 07:20
#4
|
|
NecrosCara is my Mistress |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.01.16. Hozzászólás: 8558 Csatolások: 17675 Azonosító: 12106 offline
|
Én azért mérget mernék arra venni, hogy még feltûnik majd 1-2 filmben.
Biztos nem sûrûn, de nem hiszem, hogy teljesen le tud mondani róla. Sok sikert neki a zenei világban is!
2008. november 01. 12:41
#6
|
|
Blamethevain |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.12.23. Hozzászólás: 2022 Csatolások: 5002 Azonosító: 21944 offline
|
Hát akkor max megyünk koncertekre...
De tök szar...
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Közös nyaraláson vesznek részt.
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.

offline
0 felhasználónak tetszik:

