Idézet(Aribeth @ 2008. October 11. - 15:59)
Idén végigjátszottam a Knights of the Old Republic mindkét részét. Isteniek.

(Leszámítva, hogy a második rész végét a szûkös határidõ miatt lóhalálában összecsapták.)

A KOTOR játékok nekem is nagy kedvenceim, többször végigvittem már õket.

A második részre tényleg túl kevés idõ volt (###### LukasArc), de nekem talán mégis az tetszik jobban, nincs benne annyi felesleges mászkálás és valahogy összeszedettebnek tûnt.
Idézet(Aribeth @ 2008. October 11. - 15:59)
Kalandjátékos terepen maradva lecsaptam a Syberiára is, annyi jót olvastam róla, kíváncsi voltam rá. Nos, a hangulat és a látványvilág remek, de sajnos a történet alapvetõ elemét képezõ nyikorgó robotok engem hihetetlenül irritáltak, úgyhogy egy felvonás után abbahagytam. A második résszel ugyanígy jártam. Ezzel szemben a könnyedebbnek, párbeszédek terén gagyibbnak számító Tunguska tetszett, alig várom a második részt.
Nekem tetszett a Syberia úgy, ahogy volt, meg kéne majd nézni a csapat legutóbbi játékát is, jónak néz ki. A Tunguska szerintem nem gagyibb volt, a német fejlesztõk nem vették komolyan magukat sem és sok humort belecsempésztek, illetve a mûfajt is kifigurázták néha, jókat mosolyogtam/nevettem játszás közben.

A második részt én is nagyon várom.
Idézet(Aribeth @ 2008. October 11. - 15:59)
Mostanában a Neverwinter Nights második részét nyúzom. A grafika gyönyörû (legalábbis laikus szemmel nézve), bár helyenként túlságosan is tarkabarka. A történetrõl még nem tudok nyilatkozni, épphogy túlestem a falusi mulatságon és az azt követõ csatán. :-)
Ennek csak a demóját ismerem, de régóta tervezem a beszerzését, ami szerintem télen esedékes is lesz, mikor semmi más nem lesz, idõ viszont mint a tenger.
Idézet(Aribeth @ 2008. October 11. - 15:59)
Közben pedig vágom a centit a következõ Tomb Raiderig és a Diablo 3-ig. (Esetleg imádkozom a Kotor 3-ért *nem, nem az MMO-ért* és valami Forgotten Realms-témakörös mestermûért.)
Egy KOTOR 3-at én is nagyon szeretnék látni, az Obsidian remélem, hogy dolgozik rajta titokban vagy a Bioware, mindegy, csak jöjjön! Az MMO-kat nagyon nem csípem, hogy finoman fogalmazzak, bár a Star Trek Online valószínûleg kivétel lesz (hiába no, nagy fan vagyok, minimum egy ingyenes hétre-hétvégére benevezek). A Dio3 talán érdekesebb lesz, mint az elõdei, a Tomb Raider pedig szintén nagyon várom.
Idézet(Aribeth @ 2008. October 11. - 15:59)
Tavaly próbálkoztam a Simsszel is, mármint az elsõ rész ezer éve megvan, sokszor nekiugrottam már, de rendszerint azelõtt megunom az egészet, hogy végleg berendezném álmaim házát. A második részbe épp csak belelestem, igazán szép, a kiegészítõk is érdekesek, de máig nem értem az imádatot. :-)

Az elsõ részt én is kipróbáltam anno unokatestvéreméknél, de én kb 20 perc után nagyon untam.

Az ilyen játékok nem tudnak lekötni, nekem vagy jó sztori vagy élvezetes játékmenet kell, a Sims és hasonszõrû játékok egyikkel sem rendelkeznek.
Idézet(TYÜTYI2006 @ 2008. October 11. - 16:15)
Aztán Clive Barker's Jericho. Ennél sajnos végzetesen elakadtam
Hol akadtál el? Talán tudok segíteni.

Nekem nagyon tetszett, bár az igaz, hogy voltak hibái-hiányosságai. Remélem, a második részre nem kell 2-3 évnél többet várni.
Idézet(TYÜTYI2006 @ 2008. October 11. - 16:15)
Ezenkívül Need For Speed.
Nem rossz sorozat, ha kijön valamelyik rész, akkor azt általában végigviszem az NFSU óta, bár a legutóbbi, a Pro Street elég gyenge volt, azt otthagytam... A nemsoká megjelenõ Undercover viszont megint jobbnak néz ki, majd meglátjuk.
Idézet(TYÜTYI2006 @ 2008. October 11. - 16:15)
Aztán nagyon szeretem a WW 2-es játékokat is, kivéve Cod-ban a szovjet küldetéseket. Kedvenc játéktipusaim FPS, TPS, szimulátor kategória elsõsorban. Én az egyesek szerint agyatlan megyek és lövököt is nagyon szeretem, multiban is kedvencem a TDM (mert ha küldetést akarok ott a single player), szivesen kempelek, gl-ezek stb. Azt még hogy mi következik ami single player FPS, TPS, azt még nem tudom.
A WW2 nekem is kedvencem, ha még nem próbáltad, nagyon ajánlom a Brothers in Arms sorozatot, most jött ki pár napja a harmadik rész, a
Hell's Highway. Legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy "
interaktív Band of Brothers".

Kiváló sztori, nagyszerûen mesélik el, a játékmenet tovább javult, a taktika mellé egy kicsit több akciózás is belefér, Authentic nehézségen meg elég brutális. Értékelni kb 9/10-re tudnám, a grafika többnyire gyönyörû és a zenék, hangok is nagyon jók. A multi kicsit összecsapott, de nem rossz azért. Sõt, én is tudok játszani vele, tehát ha valakinek van kedve egy kis multi-mókához, akkor majd szóljon.

Amit én nagyon várok, az a Deus Ex 3, az elsõ rész máig a #1. kedvencem, zseniális játék, folytatás nem érte el azt a színvonalat, a harmadik viszont megint egész jónak tûnik az eddigi infók/képek alapján. Lent a fõszereplõ képe.