Megoldatlan eltűnések, amiktől biztosan kiráz a hideg – I. rész

 
Chrysalis
új tag
     
Kellemetlen érzés volt ezeket olvasni. Kevés rosszabb dolog létezik a tudatlanságnál. Amikor a szó szoros értelmében nem tudunk semmit róla, és csak reménykedni tudunk, hogy épségben van. Vagy hogy nem szenvedett az utolsó pillanatokban. Bele se merek gondolni, hogy mi lenne, ha valamelyik családtagom ezekhez hasonló, megmagyarázhatatlan körülmények között tűnne el, és onnantól kezdve soha többet nem hallanék felőle. Tényleg nem tudhatjuk, hogy melyik az utolsó alkalom, amikor még úgy néz ki, minden rendben van, hiszen a baj egy szempillantás alatt lecsaphat és életeket tehet tönkre. A remény sem jelenthet számunkra mindig vigaszt - tény és való, hogy enélkül valóban sokkal, de sokkal rosszabb elfogadni a történteket, de hosszútávon ez egyáltalán nem jelent megoldást. Az első történet kétség kívül nagyon érdekes, főleg annak a könyvnek köszönhetően, amit a nő olvasott az eltűnése előtt - bár az is igaz, hogy olykor nagyon furcsa véletleneket hozhat az élet. A negyedik pedig iszonyatosan szomorú, a kislány szüleit meg tudom érteni, miért nem akarnak végleg búcsút mondani a gyermeküknek. Lehet, hogy ez félig-meddig ostobaságnak tűnik, viszont az a bizonyos "De mi van, ha...?" kérdés nehezen tudja nyugton hagyni az embert. Az az angyalka szobor viszont egy nagyon kedves emlék a gyerek számára. Egyébként én a következő cikkbe mindenképpen betenném a Dyatlov-rejtélyt - bár ez a téma akár egy különálló irományt is megérdemelne.