Call Me by Your Name / Szólíts a neveden (2017)

Rendező: Luca Guadagnino

Stáblista:
Armie Hammer - Oliver
Timothée Chalamet - Elio
Michael Stuhlbarg - Mr. Perlman
Amira Casar - Annella
Esther Garrel - Marzia

André Aciman elismert regényén alapuló szerelmi történet. 1983 nyarán, Észak-Olaszországban a 17 éves Elio kapcsolatba kerül apja kutatói asszisztensével, Oliverrel, akivel felfedezi új szexualitását, zsidó örökségét és a lenyűgöző olasz tájat.

Most néztem meg és kicsit csalodott vagyok. Talàn a rengeteg pozitiv értékelés miatt tul nagy elvàràsokkal kezdtem neki a filmnek. A feléig komolyan gondolkodtam rajta, hogy hagyom a francba az egészet, dög unalom volt. Szerencsére a màsodik fele màr jobbra sikerült, igy màr értelmet nyert a pozitiv értékelés, de az elsö 1 ora egy az egyben kihagyhato, abszolut semmi nem történik...

Hagy fejtsem ki bövebben.

VIGYÁZAT SPOLIER VESZÉLY !

Az volt az érzésem, hogy megnéztem egy trilógia 1. és 3. részét (1. családi nyaralás 2. vonzalom kialakulása a két férfi között (kimaradt) 3. egy tini srác elsö homoszexuális kapcsolata. 50 percen keresztül a film semmi másról nem szólt, mint de egy átlagos családi nyaralás unalmas bemutatása. A kis masszírozós jeleneten kívül (amit egyébként Eliot teljes elutasítással kezelt) semmilyen közeledés nem volt a két férfi között, tehát mikor elérkezett a nagy beszélgetés ideje, ami végre elörébb mozdította a filmet, akkor Oliver mégis miböl jött rá, hogy virágnyelven beszélö Eliot arra utal, hogy vonzódik hozzá ? Semmilyen jelét nem mutatták, Oliver csókolózott egy csajjal, Eliot elutasító volt az egyetlen fizikai kontaktusnál, ami köztük volt és ö is inkább egy lánnyal volt elfoglalva. Az a benyomásom, hogy 50 percnyi dög unalmas bevezetö után mégis a semmiböl kaptunk egy csókjelenetet, ami végre elindította a tényleges filmet. Ha nem tudtam volna elöre miröl fog szólni a film, akkor meglepetésként ért volna, hogy összejöttek, mert nem volt felépítve a történet, ami nagy kár, mert brilliáns a film. Simán 10 pontos, mert a második fele feledtette az unalmat az elején, a színészi játék zseniális volt. Messze az egyik legjobb film, amit valaha láttam (az 50. perctöl), tehát sajnálatos, hogy ilyen csúnyán elszúrták az elején.

Másodszor moziban láttam és már nem untatott az eleje. Valószinüleg azért, mert első alkalommal annyira szivemhez nőttek a karakterek, hogy már szivesen néztem őket hétköznapi szituációkban is.

Nem csupán egy homoszexuális kapcsolat bemutatása, de egyben az első szerelem és annak elvesztésével való fájdalom tökéletes ábrázolása is. A szülők reakciójáról példát vehetne minden hasonló szituációban lévő szülő. Szivmelengető, hogy milyen szeretettel és elfogadással irányulnak a fiukhoz. A feltétel nélküli szeretet ebben a családban nem csak egy mese, a gyerekük tényleg mindenben számithat rájuk. Az apa monológját megkönnyeztem a végén. Mély és szivhez szóló jelenet volt. Azt mondjuk nem tudom, hogy mire értette, hogy neki ebben soha nem volt része, mert a feleségével tökéletes párnak tűnnek, Elio rá is kérdez, hogy az anyja tudja-e. Itt az apa arra utalt, hogy neki is vannak/voltak homoszexuális vágyai, de sosem volt bátorsága megélni vagy arra utal, hogy az igaz szerelem sosem talált rá?

Timothée Chalamet pedig teljesen lenyűgözött. Végig remekül játszott, de csak a legvégén döbbetem rá mekkora tehetség rejlik benne. Mikor bámul maga elé és csak az arcát látjuk, mégis a képernyő elé szegez az a rengeteg érzelem, ami átfut az arcán, amit a szemében látunk. Biztos vagyok benne, hogy nagy jövő áll előtte. Remélem még sok filmben látjuk viszont.