Köszönöm a lehetőséget!
MAGÁNÉLET:
Elizabeth Banks, eredeti nevén, Elizabeth Irene Mitchell 1974. február 10-én látta meg a napvilágot, Pittsfieldben, Massachusettsben az Egyesült Államokban, gyári munkás és banki alkalmazott szülők gyermekeként. Először az iskolai színdarabokban próbálta ki magát, majd a University of Pennsylvanián színháztudományokból diplomázott. Nevét azért változtatta meg, hogy elkerülje az összetévesztést a szintén színésznő, Elizabeth Mitchell-lel.
KARRIER:
Elizabeth amerikai televíziós színésznő, producer és rendező.
2000-ben kapta meg első szerepét, a Shaft című filmben, ahol Trey barátját alakította.
2002-ben a Sam Raimi rendezésében bemutatott nagysikerű Pókember című filmben kaphatott szerepet, ahol Betty Brant szerepét ölthette magára. Ugyan ebben az évben, a Kapj el, ha tudsz című filmben játszotta el Lucy szerepét.
2003-ban a Vágta című filmben kapott szerepet, ahol Marcela Howard karakterét formálja meg. Ebben az évben házasodott meg Max Handelman-nal, akivel később, gyermekei születtek.
2004-ben a szintén nagysikerű Pókember 2-ben kapott szerepet, ahol ismét Betty Brant szerepét öltheti magára.
2005-ben A 40 éves szűz című film kiadása után jegyeztethette meg nevét a közönség, melyben Beth szerepét játszotta. Kicsit később A három nővér-ben kapott szerepet, melyben Nancy Pecket-et formálhatta meg.
2006-ban a Legyőzhetetlen-ben kapott mellékszerepet, amelyben Janet Cantrell karakterét játszotta el. Ráadásul a Slither – Féltél már nevetve? című filmben játszhatott, ahol Starla Grant karakterét játsza.
2007-ben 3 remek műben kaphatott szerepet. A, Ne hagyd magad, Bill!-ben, ahol Jess karakterét igazgathatta. A Télbratyó-ban, melyben Charlene-t játszhatta el. Valamint a nagysikerű Pókember 3-ban, ahol még mindig Betty Brant szerepét formálhatta.
2008-ban 6 filmben szerepelhetett. A George W. Bush élete című filmben, ahol Laura Bush karakterét játsza. A, Míg élünk, szeretünk-ben is szerepet kapott. Itt Alex karakterét ölti magára. Példátlan példaképek-ben is szerepet kapott, de itt Beth Jones szerepét formálja. Az üresfejű című filmben is szerepelt, ahol Gina Morrison-t játsza el. A, Mindenképpen talán-ban is szerepet kapott. Itt Emily Jones / Sarah Hayes karaktereket játsza. Majd a 2008-at befejezve, a Zack és Miri pornót forgat című műben kaphatott szerepet, amelyben Miriam "Miri" Linky-et formálta meg.
2009-ben Hívatlan vendég-ben szerepelt. Ebben Rachel Summers-t játsza el.
2010-ben A stúdió című film nagy sikert hozott számára, ezért kétszer is jelölték Emmy-díjra. Továbbá sikeres filmje volt még A következő három nap című sikeres film is, melyben Lara Brennan karakterét ölthette magára.
2011-ben Paul Rudd testvérét játszotta A lökött tesó-ban.
Még ebben az évben született meg első gyermeke, Felix Handelman (2011. március 30), aki jelenleg 6 éves.
2012-ben 5 remek műben kaphatott szerepet, köztük egy nagysikerű filmben is. Az éhezők viadala-ban, itt az undok Effie Trinket szerepében csillogott. Továbbá Lydia Mercer szerepében tűnt fel, a Tökéletes hang című sorozatban. A Borotvaélen-ben is játszhatott. A, Hétköznapi emberek-ben is szerepelt, ahol Frankie szerepét ölti magára. Majd a Várandósok – Az a bizonyos kilenc hónap című filmben is szerepet kapott, Wendy néven. Ebben az évben született meg 2. gyermeke, Magnus Mitchell Handelman (2012. november 14.), aki jelenleg 4 éves.
2013-ban játszhatott a Movie 43-ban. Itt Amy szerepében tűnt fel. Majd Az Éhezők viadala folytatásra lel:
Az éhezők viadala: Futótűz. Itt szintén Effie Trinket szerepében csillogott.
2014-ben a Másnaposok szerencséje című filmben játszott, ahol Meghan Miles karakterét ölti magára. Szinkronszerepet is kapott A Lego-kaland-ban, ahol Vadóc hangját adja. Szeretet és köszönet-ben is szerepet kapott, amelyben Melinda Ledbetter Wilson szerepét formálgatta. Majd Effie Trinket szerepében tűnik fel Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész című filmben.
2015-ben a Magic Mike XXL-ben kapott szerepet, melyben Paris szerepét játsza. Pár hónappal később a Tökéletes hang 2.-ben játszott, ahol Gail Abernathy-McKadden karakterében tűnik fel. Majd Az éhezők viadala utolsó részében kap szerepet: Az éhezők viadala: A kiválasztott – Befejező rész című filmben.
2009 és 2014 között a Modern család című népszerű sorozat néhány epizódjában is láthattuk.
DÍJAK:
-
2003-ban nyerte meg: Young Hollywood Award - Legizgatóbb új arc kategóriában.
-
2012-ben nyerte meg: MTV Movie Award a legjobb átváltozásnak díjat.
-
2014 ben szintén megnyerte: MTV Movie Award a legjobb átváltozásnak díjat.
-
2016-ban nyerte meg: Glamour-díj - Az év filmese kategóriában.