Mire gondoltok most? II.

KD csapatra...

Nagyon jó érzés, mikor olyanoktól kapok segítséget, és támogatást, akikre nem számítottam volna. Sőt, egy kicsit még zavarban is éreztem magam, mert ugyan jó volt a kapcsolatom mindegyikkel, de nem gondoltam volna, hogy ennyire érdeklem őket. Lehet van abban valami, hogy bajban mutatkozik meg az igaz barát.

Én nem gondolom magamat egy önző embernek, sőt, szívesen meghallgatok másokat, és ha tudok segítek is, ha nem, még akkor is megpróbálok.. És én ezért nem is várok el semmit cserébe, nem azért teszem, viszont az kicsit zavar, ha egy olyan személy, akit barátnak hittem, le se szarja a fejem, mikor nekem lenne szükségem segítségre. Azok után, hogy én hajnalokig hallgattam a sírását, és mindig ott voltam, ha szarul volt, jól esett volna, ha most egy kicsit ő foglalkozik velem.

Dylan O'Brien Magyarországon. Budapesten. Én meg nagyon messze. Azt sem tudom, pontosan mikor megy el, és addig szeretnék vele találkozni. Egy párnappal ezelőtt még az járt a fejemben elalvásnál, hogy ő most épp már fent van, előtte a nap, én pedig aludni fogok. Most végre azt érzem, hogy amikor én alszok akkor alszik ő is. Egy héttel ezelőtt még minden annyira más volt. Annyira távol volt. Minden vágyam volt, hogy a közelemben legyen, hogy találkozhassak vele. Most hát kaptam egy esélyt rá. Ami talán többet nem adatik meg. És nem biztos, hogy sikerül kihasználnom. A családom azért nem fog elvinni egészen Budapestig mert ott van a kedvenc színészem.. Tudják, hogy ez csak lányálom. Azt gondolhatják, pár hónap, és már el is felejtem. Persze amikor Tini volt itt akkor is mi volt. Úristen mennyünk el, úristen koncert. Azt mondtam, ha nem visznek el összeomlok. Ezt a próbálkozást egyszer eljátszottam, ugyanis az elmondottnál közel sem annyira voltam szomorú, mint vártam. De ez most más. Tini nem srác, nem voltam belé zúgva. Most itt van Dylan. Belé vagyok esve, és nem csak a sorozatot amiben szerepel de őt is szeretem. A kedvenc színészem. Attól tartok, nem sikerül az álmom beváltani. Én mindent megteszek, de mindjárt itt a december. És, ha elmegy akkor minden a régi kerékvágásba megy. Álom a találkozás vele ( most is az), rossz érzések rendszeresen, hogy nincs a közelemben. Ha minden igaz, és végre sikerül akkor rengeteg aláírást fogok kérni, és istenem. Mindig érzek egyféle görcsöt. Görcsölök, mert ahelyett, hogy például otthon lennék ott lehetnék Budapesten. Persze a körülméynek nem engedik, hogy hipp, hopp elmenjünk. Óhh. De ha ezt most elhalasztom, végem van. Így még nem éreztem.

Lassan beköszönt a tél, úgyhogy... télies hangulatú tumbli. Sosem szoktam évszak szerint változtatni a stílust, de mivel októberben rám jött az "OMG, kell valami őszi kinézet", most átalakítottam télire. Oldalt a drága Olaf igen éles kontrasztot alkot/fog alkotni a rockzenészes posztokkal, de oda se neki.

Szerintem reggel az angol turista jó nagy hülyének nézett, mikor visszakérdeztem spanyolul, hogy "cómo?" Sejtettem, hogy az egyetem befolyásolni fogja a nyelvtudásomat, de hogy olyannyira, hogy néha már az angol szövegeket is képes vagyok spanyol kiejtéssel mondani, az már gáz. (nem mintha ők nem ezt csinálnák )
De a lényeg, hogy annak a szerencsétlennek csak sikerült elmagyaráznom, hol a zsinagóga.

Valahol most engem jól kibeszélnek, mindkét fülem ég és csuklom is.

Annyira durva az egész... Van egy srác akinek azt hiszem bejövök, bár ezt sose mondta ki és nem olvasom túl jól a jeleket, de elég nagy a valószínűsége.

Csak az a probléma, hogy barátom van és nem egyszer mondtam már neki de mint aki meg sem hallotta. Egyszer még értem is jött, bár akkor pont hiányzott, fuck. A telóhátteremen mi vagyunk... Szóval ja, elég sokszor különféle módszerrel próbáltam elmondani hogy foglalt vagyok, de nem hátrál.

De az a baj, hogy kerek-perec meg nem merem a szemébe mondani, hogy ne nyomulj már rám, mert mi van ha ez még sem nyomulás a részéről? Akkor nagyon bégek.

Egyetlen egy normális osztálytársam van, ez mi már? Vagyunk vagy 20-an ezen a szakon, és komolyan mondom, ez az egy ember az, aki kedves, és nem beszél ki másokat a háta mögött - vagy legalábbis én még nem hallottam. Én vagyok az egyetlen, aki ezt gáznak érzi? Úgy értem, oké, nem kedvelhet mindenki mindenkit, de azért az, hogy némelyik ember mennyire hiányában van bármi olyan dolognak, mint pl. a gerinc, az elképesztő. Istenem, de utálok köztük lenni. Ma be sem mentem, miértisne, de holnap már muszáj.

nalunk az osztalyok minden evben fellepnek karacsonykor tanccal. en eddig asszem ketszer vettem reszt benne, volt par ismerosom, akikkel minden evben kivontuk magunkat...de ok mar mas suliba jarnak igy hulyen nezne ki, ha csak en nem tancolok igy be kellett allnom. de en egyaltalan nem tudok tancolni, raadasul egy csomot hajolgatunk meg tekergetni kell magunk meg tudja a tokom en meg irdatlanul merev vagyok es rendesen leguggolni sem tudok a labaim miatt - nem veletlenul jarok gyogytesire heti ot oraban de konkretan senkit nem erdekel...alapbol ritka rossz a ritmus erzekem es tancolni sem szoktam, nekem ez kesz kinszenvedes xd mondjuk eleg sokan benaznak, valszeg ugysem lesz tokeletes...egyedul a koncept tetszik ^^

itt is ugyanez a helyzet...nekem konkretan egy (fiu)baratom van akivel hasonlitunk egy kozosen nem kedvelunk ugy senkit, igy kulso megfigyelokent sok mindent latunk xd az egyik lany konkretan mindennek lehordott egy masik holgyemenyt es a hata mogitt meg is szegyenitette, de a szulinapi bulijan mar megint tettek egymasnak a szepet, hogy orokke baratok lesznek xd nekem ez mar magas xd

Hiányzik egy srác, akivel együtt szeretnék lenni de elválaszt minket 1000 km

Csütörtökön megyek a fülesért, addig is előtúrtam a CD-imet, meg apa régi cuccait, és üvöltetem a magnót. Már hiányzik az, hogy reggelente a vonat ablakán kinézve elmerüljek a saját gondolataimban és a zenében, ahelyett, hogy a többi ember dünnyögését, morgását, szipogását és krákogását hallgassam. Lehet, be kéne szereznem egy nyugilabdát is.

Találtam egy 27 éves mini szintit, amit még apa vett az első fizetéséből. Egész szépen szól, kedvet is kaptam a zenéléshez.

annak örülj, hogy legalább Te normális vagy. de az se baj ha nem

Nem tudok kiigazodni saját magamon. Mindig azt hangoztatom, hogy egy nagyon erős lelkivilágú, kicsit sem izgulós ember vagyok, mindeközben a mai előadásom miatt tegnap - nem viccelek - fogytam majdnem 2-3 dekát (jó, ez nem hangzik soknak, meg nem is látszik, de akkor is, ez micsoda ), ma konkrétan majdnem szívrohamot kaptam földrajz előtt, úgy kellett megnyugtatnia a padtársaimnak, s bár maga, a prezentáció jól sikerült, nem dobott a hangulatomon, hogy harminc perccel később a kezembe kaptam életem első - és remélem utolsó -, nulla pontos kémiadolgozatát. Ez azért kellemetlen, mert bár akkor nagyon rákattant az agyam, hogy most biztos kinézett magának a tanár, mostanra, tizenhat résznyi sorozat után nem tud lázba hozni; és ez nem tudom, hogy jó-e, avagy sem.
(Az pedig főként nem javít a hangulatomon, hogy holnap biológia dolgozat, amire semmit sem készültem, csütörtökre el kéne olvasnom egy könyvet, tanulnom kellene fizikára, és mivel pénteken nyílt napot tartunk a jövő évi kilencedikeseknek, fel kell arra is készülnöm, hogy a volt osztályom fele ott fog velem szemben ülni, amiben pedig az a maximálisan kellemetlen, hogy én sem bírtam őket, és ők sem engem.)
Arról meg már inkább nem is ejtek szót, hogy gyűlölöm magamban, amiért ennyire képes rám hatni egy, vagy akár több sorozat. Angol óra közepén hányingerre panaszkodni, de közben az a bajod, hogy tanóra előtt konkrétan rosszul (vagy jól?) lettél egy kép láttán, szerintem eléggé betegesnek számít, bár kinek mi.
Utóbbi eredményeképpen pedig rájöttem, hogy a baráti társaságom fele október huszonharmadika óta valószínűleg a pokol legtávolabbi, legundorítóbb bugyrába kíván, de ez sem tud azon változtatni, hogy egyfolytában csak erről beszéljek.

Idézet (Toscanee @ 2016.11.29. 23:08)

annak örülj, hogy legalább Te normális vagy. de az se baj ha nem

Ó, én nem állítom, hogy normális volnék, vagy, hogy szent vagyok, mindössze úgy vélem, bizonyos "követelmények" azért vannak az emberi viselkedéssel kapcsolatban. Tehát nálam az, amikor közlik, hogy "a pszichológus hülye, aki hülyéket gyógyít", vagy amikor jópofiznak egymásnak, de a Facebook idővonalon mindennek elhordják egymást, nem elfogadható. Alapjáraton kifejezetten toleráns vagyok a számomra undorító viselkedéssel szemben, de vannak, akik nagyon meghaladják ezt a szintet, és a jelenlegi osztályomat képtelenség tolerálni.
On: Most értem haza. Hattól tízig gyakorlat volt a kórházban, és ma jóval több meló volt, mint múlt kedden hattól egyig. Mosdatni kellett, reggelit osztani, meg megetetni egy nénit. Szegénykét úgy sajnáltam, még felülni sem tud az ágyban, és megmozdítani is alig tudja bármijét. Épp ezért vaníliás tejbe (vagy valami olyasmibe) áztattunk be neki zsemlét, és azzal etettem meg, de egyszerűen olyan rossz volt nézni, hogy mennyire tehetetlen szegény.
Egyébként most, hogy van egy nagyon minimális betekintésem az egészségügybe a gyakorlatok miatt, azt kell mondanom, szörnyű, ami itt zajlik. Múltkor az egyik ápoló közölte velünk, hogy nem kell kedvesnek lennünk a betegekkel, ma pedig azzal szembesültünk, hogy hiába van egy rakat diabos beteg, egyszerűen nincsen a kórházban olyan kaja, amit oda lehetne nekik adni reggelire. Az meg, hogy ágynemű sincs, szintén kiborító. Most tegyük fel, hogy valaki bepisil, rosszul adták rá a pelenkát, és olyan lesz az ágy. Mit csinálunk? Hagyjuk fetrengeni benne, mert "hopp, bocsi, nincs ágynemű"?

Bárcsak barokkos túlzás lenne az, amit leírtál, de sajnos valóban ilyen rossz a helyzet a magyar egészségügyben. De a magyar focistáknak a futkosásért oda kellett adni azt a sok milliót, úgy ahogyan futball stadionokra is biztosan szükség van, közben meg emberek halnak meg azért, mert nem tudunk megfelelő ellátást biztosítani a betegeknek. Ezen problémákat pedig csak azok látják, tapasztalják, akik ebben dolgoznak, illetve akik krónikus betegségük okán rá vannak szorulva arra, hogy heteket, akár hónapokat bent feküdjenek. Az pedig még felháborítóbb - legalábbis számomra - , hogy közölték veletek, ne legyetek kedvesek a betegekkel. Mi a büdös f*sz?! És a poén az, hogy ez a valaki tényleg halál komolyan gondolta. Ne hallgassatok rá! Néhány kedves szó, egy kis emberség többet tud jelenteni ilyen esetben, pláne egy nagyon beteg, elkeseredett embernek. Én legalábbis mindig úgy bánok a betegeimmel, ahogyan szeretném, hogy én velem bánjanak, ha a helyébe kerülök. Ilyenkor szó szerint ki vannak szolgáltatva, rá vannak utalva a nővérekre, orvosokra és - tapasztalataim szerint - egyre több az olyan ápoló, aki fapofával, egy mosolyt meg nem eresztve húzza le a tizenkét óráját. Ezt soha sem fogom megérteni, ugyanis én nekem mindig fülemig ér a szám, és múltkor nagyon jól esett, amikor az egyik kórteremben reggel hétkor megláttak, és az egyik nagyfiú hangosan megszólalt, hogy "Jajj, de jó, hogy te vagy velünk.". Egyszerűen csak jó tudni azt, hogy a betegeim szeretnek. Elképzelni sem tudom, hogy az ilyen nővér, mi a frászt keres az egészségügyben, ha képtelen az emberségre és a kedvességre másik embertársa iránt. Ez a szakma a hivatásról szól, és felháborító, hogy néha az ilyenekkel vesznek engem egy kalap alá, mikor a szívemet-lelkemet beleteszem a munkámba. Valamint az eszközhiány is hatalmas problémát jelent, mikor el kell végezni a munkámat úgy, hogy közben nincs mivel elvégezni. Ilyen pl. az általad említett ágynemű hiány, amivel múlt hét hétvégén én is szembesültem a saját munkahelyemen. Oké, nem emberi váladékokkal teli volt azaz ágynemű, de szívesen áthúztam volna, mert koszos volt. Aztán szólt a kolléganőm, amikor már a szekrénybe bújtam be, hogy ne keressek lepedőt, mert nincs. Néztem is, hogy WTF?! Sajnos ez egy létező probléma, olykor pedig ezt eljátsszák a gumikesztyűvel (vegyél vért, vagy széklet mintát kesztyű nélkül, kit érdekel), vérvételes felszereléssel (volt, hogy injekciós tűvel vettem vért, mert elfogyott a szárnyastű) és mi egyébbel, amit most nem írok le, mert tuti két mp alatt felkúrná az agyamat. Több embernek kellene abba belelátnia, mint amibe most te, és talán ez a "közmunka" az eü javára fog válni, és talán állambácsi észbekap, hogy a fizetésemelések mellett (ami miatt most egy szavam nincsen) talán a kórházakat kéne tuningolni, és nem azon agyalni, hogy hova a f*szba kellene még ugyan foci stadion.

öcsémért elmentem a sulija elé és a gyerek füle is konkrétan temeperás volt, aztán mondta, hogy valami joghurtos dobozokat festettek ki, de a tanárnak nem tetszett, tök csalódott volt és még ki is dobta. nem tud mindenki tökéleteset alkotni na, meg nem tudom egy sima általános iskolába nem is ez a fontos, de lehet csak én gondolom így. amúgy azóta azt hajtogatja, hogy ő egy meg nem értett művészlélek.

megintén
Nem, nem shippelem őket. Nem. Tényleg nem. De, mégis.
Értelmes fangörl gondolatokat hallottak képekkel illusztrálva, köszönjük szíves figyelmüket!

Végre időt tudtam szánni arra, hogy megbeszéljük anyuval, hogy akkor most mi legyen a hajammal, végül aztán megbeszéltük, hogy sötét barnára festjük, mert..azt nem tudom miért, csak így döntöttünk.
Btw holnap jön hozzánk az új osztálytársunk, akivel nem igazán szimpatizál már most a lány csapat, mert a fiúk csak arról tudtak áradozni, hogy húú de 10/10-es a csaj. Én úgy voltam vele, hogy majd meglássuk, és reménykedünk, hogy kedves lány..mondom, reménykedünk.
Emellett holnap föci témazárót írok, szóval szurkoljatok, mert azt hiszem kelleni fog. Az osztályfőnöki beírás után, amit a tanárnőtől kaptunk, nem hiszem, hogy örömmel lát minket. Eddig se örült nekünk, de most szerintem még inkább nem fog..

Rájöttem, miért szeretek rádiót hallgatni. Mert néha visszaadja az emberekbe vetett, rég elvesztett hitem.
Ma reggel például egy nő felajánlott egy nagy fenyőfát egy iskolának. Bár mondta, hogy a kivágást meg a szállítást nem tudja vállani.
5 perc sem telt el, hivta a rádiót egy pasi, hogy ő ingyen és bermentve vállalja.

Vannak még rendes emberek azt hiszem.