Mire gondoltok most? II.

De aranyos vagy, ugyanezt tudom mondani. (rosee., bontorendo, lady holmes, kittey, alycia, sorah., lisanne, wattacukor28, ninav, lemonette, sziszkaaa, bocinyuszi, queen of birds, kincs, sg1992, lucymharding, carries, screamqueen, astronomergirl., flower...love, melon., sparklediamond., ilus1996, lady lily)

Napi boldogsághormonom: Kiderült, hogy jövőhét szerdán, -mikor visszamegyünk a suliba a szünetről- NINCS első órám.

Szeretem, amikor a szakmámban sikerélményeket tudok elkönyvelni - tudni illik, én eddig bárkit meg tudtam szúrni vérvételre, sőt mi több a kiszáradt betegnek is általában elsőre sikerült a vénabiztosítás. Amitől eddig nagyon féltem, az a csecsemők esetében a fejvéna. Azért egy pici baba fejébe beleszúrni egy tűt, még nekem is félelmetes volt, ám tegnap megtört a jég, és rákényszerültem. Nem is értem, hogy miért tartottam ennyire tőle, hiszen ment, mint a karikacsapás. Elsőre sikerült megtalálni, és minden csövet tele tudtam venni. Azt hiszem ez is olyan, mint a centrális véna. Attól is rettegtem, amikor azzal kellett dolgoznom, aztán rádöbbentem, hogy nem nagy ördöngösség, csak nagyon oda kell rá figyelni. Tök jó érzés az, amikor elsőre sikerül valami olyan dolog, amit még soha sem csináltál. Több bátorságra és magabiztosságra lenne szükségem.

Kisebb traumával kezdődött a mai napom. Az első dolog, amit megláttam miután kinyitottam a szemem, az egy bazinagy pók volt, ahogy mászik rá a párnámra a falról. Ekkora pókot én még életemben nem láttam. Az öcsém mondta a nevét, de nem emlékszem már, mert az inkább lekötött, hogy a pulzusom olyan 150 körül lehetett. Én komolyan utálok mindent, aminek nem kettő vagy négy lába van.
Szerintem ilyen gyorsan és sikítva még sosem ugrottam ki reggel negyed hatkor az ágyból.

Ma délután anya merész elhatározásra jutott, úgyhogy a keresésemre indult. Miután kinézett a tetőre, behajolt az ágyam alá és a szekrényeket is átvizsgálta, az egyik sarokban bukkant kevésbé értelmes gyermekére (rám), és elhívott magával, hogy válogassuk szét a régi könyveinket, plusz hátha találok valami érdekeset magamnak. Ő a polcról szedegette a köteteket, amíg én a földön ülve simogattam a szőnyeget. Néhányba belelapozott, valamelyiket élből egy dobozba tette, de akadtak olyanok is, amikhez emlékek kötötték, ezekről mesélt is nekem. A nagy nosztalgia és rendetlenség közepén én is elkezdtem vizsgálódni, viszont különösebben egyik mű sem vonzott - akkor. Ugyanis amint végeztünk, anya kicsit még nyaggatott, hogy fussak neki újra, mondtam, oké, legyen karácsony, úgyhogy könyékig beletúrtam a kartonokba. Néha kiemeltem valamit, ha ez egy régi romantikus regény volt, anyának felcsillant a szeme, hogy hátha mégis van bennünk valami közös, mégpedig az ízlésünk olvasmányok terén, de miután az összes ilyet fintorogva félretettem, kicsit alábbhagyott a lelkesedése. Tízpercnyi kotorászás után azonban sugárzó boldogsággal az arcomon kimásztam a dobozból. Stresszes pillanat volt, szinte ragyogott a kezemben tartott kötet, még a sarokban meditáló légy is görcsbe rándult a hangulattól. Talán mégiscsak valami könnyed tiniregény? Valaki önéletrajza? Egy szétcincált, antik örökség? Mindenki csalódására egyik sem, de legalább lett egy második világháborús haditechnikákról szóló könyvem.

Sok mindenre, de ahogyan gépelem az üzenetet, leginkább az jutott az eszembe, hogy kerek 1 éve nem vagyok szerelmes és egy "kiszemelt/szépfiú-akire-jó-ránézni" típusú illető sincs képben. Az elmúlt egy évem a hajtásról, a két suliról, a munkáról és önmagamról szólt (ez úgy hangzik, mint valami rossz feminista propaganda szöveg...), és az ellenkező nem még csak szóba sem került. Lehet, hogy Amerika nyáron tartogat valamit? Hm...

ON: Kólaelvonón vagyok, szóval szívem szerint, minden áldott nap már hétkor bedőlnék az ágyba és egyhuzamban aludnék 12-13 órát. Ja, és eldöntöttem, hogy oktatásügyi miniszter akarok lenni. Teljesen komolyan.

Amikor valakit le akarsz beszélni valamiről, de tudod, hogy úgy se menne szóval inkább skippeled...

de amúgy most full komolyan.. te komolyan azthiszed, hogy minnél jobban benyalsz neki, annál jobban fog szeretni?

Úgy örülök, hogy végre letudtam az osztályozókat. Hónapok óta azon paráztam, hogy mi van, ha elrontom, mi van, ha a szóbelin nem tudok majd megszólalni. Tegnap egy hatalmas nagy kő esett le a szívemről, a szóbelim után hívta fel nagymamámat a nemrég műtött nagybátyám, hogy hazaengedték, így egy másik aggodalomnak is búcsút intettem.
Már csak az emelt érettségi miatt kell aggódnom, a szóbeli előtt lehet lehúzok majd egy kupica pálinkát, esetleg vodkát; talán könnyebben megnyílok és nyugodtabb is leszek.
Addig is foglalkozhatok az adatlapjaimmal, meg tudom nézni a kedvenc sorozataim új epizódjait és filmek terén is behozom a lemaradásomat.

Hihetetlen, hogy néhány ember mennyire gyerekesen tud viselkedni.
Egyébként az utóbbi napjaim annyira szörnyen teltek, hogy az fáj. Csak három embert traktáltam a problémáimmal, és azt hiszem, rosszabb a helyzet egy "enyhe depressziós tüneteknél" (ez a mondat lehet, hogy totál értelmetlen lett. Mindegy, fáradt vagyok).
De van pozitívum is: alig várom, hogy ideérjenek a gyűrűim, amiket a H&M-ből rendeltem. Remélem, jók is lesznek

nincs redőnyöm, ezért muszáj volt valami megoldást kieszelnem arra, hogy ne jöjjön be semmiféle fény az ablakomon, mert egyszerűen nem tudok aludni fényben.
mivel nins sötétítőm, ezért egy plédet raktam fel, de mikor anyám meglátta majdnem szívinfarktust kapott, mert szikszalaggal ragasztottam fel, ahol már nem volt csipesz, az meg leszedte a vakolatot.
a szikszalag egyébként mindent megold.
jah és még 2 hétig nem lesz redőnyöm, hát én meghalok szerintem.
amúgy lehet elgépeltem valamit, televan morzsával a laptopom.

ezt a napot is túléltem.. lehet a középiskolásoknak ez semmi lenne ez a nap és az órák, de én már ezeket sem bírom. mindig elgondolkodom, hogy fogom átvészelni a középiskolát jövőre? kicsit félek is, meg nem is, de már iszonyatosan várom, hogy elhúzzak ebből a suliból. ilyenkor a tanáraim mindig azt mondják, várhatod, drága kislányom, de máshol sem lesz tökéletes. lehet. de csak legyen már év vége. legalább nem kell tovább néznem, ahogy a hátam mögött kibeszél az a, hogy is mondjam szép jelzőkkel csaj, de a 30 méter távolságot mindennap megtartja velem, mert fél. szóval, ez így mi.
#thanks2017

Én dettó ugyanilyen vagyok, nappal tudok aludni, de úgy nem, hogyha besüt a nap. Szerencsétlenségemre az én szobámban a 40 éves rolót nem lehet lehúzni, így tűzoltás gyanánt hasonlóhoz folyamodtam - elvettem a tesóm összes nagy hajcsatját és a függönyre csipeszeltem a plédet. Mivel akkoriban kezdtem éjszakázni, erre valamiért nem gondoltunk. Mondjuk most is csak annyival jobb a helyzet, hogy az ablak felső keretébe ütöttem három szöget, és arra akasztom fel a plédet. Homemade megoldás, de nekem bevált.

Olyan szinten elvesztettem minden életkedvem, hogy már a hobbijaimhoz sincs kedvem. Ott ül egy brutálisan jó regény a polcomon és november óta nem tudom befejezni. Pedig imádom. Ott vannak a felnőtt színezőim amiket imádok színezgetni. De valahogy már azok sem.
30%-ot rontottam angolból, teljesen elvesztettem a fonalat matekból az új tananyagnál (mondjuk az évfolyamunk több, mint fele így járt, éljen az új tanár), magyarból nem csináltam meg a verselemzést(pont erről panaszkodtam itt 1-2 hete) ami így automatikusan karó lett. Erre most írhatunk beadandót Ady verseinek témáiból. Utálom Ady költészetét... És nekem még mestermunkát kéne csinálnom...
Hazaérek és nincs kedvem semmihez, csak lerohadok a gép elé (de lassan már azt sem nagyon használom) és ennyi. Mikor ezt elmondtam az angol tanárnak közölte, hogy depressziós vagyok ami szerintem azért túlzás. (Tegyük hozzá, hogy kissé ideges volt már akkor, mert pont előtte néztük meg, hogy ki mennyit rontott.) Még az egyik szakmai tanárom is megjegyezte, hogy olyan mintha órák óta nem lennék itt.
Ezen felül bámulhatom az exem minden áldott nap. Tegnap is b+ gépes órán hangosan hallgattak zenét az új puszipajtásával. Kib*szottul nem érdekel a zenéjük. Rohadtul ne hallgassanak hangosan zenét. Pláne ne úgy, hogy óra elején be kéne adni a telefonokat és csak a a tanár jófejségének köszönhető, hogy nálunk lehet.
Kész...végem.

Annyira jó, hogy költészet napja van, úgyhogy végre van okom gátlástalanul verseket posztolgatni minden létező netes felületre Máskor is erős ingerenciám van rá (kb. úgy, mint ahogy mások zenéket meg képeket raknak ki), de elnyomom, mondván a csorda népek úgysem tudnának vele mit kezdeni, de most végre kiélhetem magam C:
ennek örömére akkor már ide is kiteszem egy kedvencemet, ne maradjatok ki a jóból

amúgy rájöttem, hogy az szigszalag (sőt, szigetelőszalag..), de én mindig kval ejtem, szerintem van valami tájszólásom vagy nem tudom, de általában egy csomó szót megnézek, hogy hogyan írják, mert én tök máshogy ejtem őket. ha sokat vagyok a mamával az meg még rosszabb, mert egy csomó fura szót átveszek tőle.
anya leszedte a képeket a szekrényemről, amik a gyerekkori matricáimat takarják el, így ha most ránézek a szerkényre mindig hannah montanat látok, most is zenét hallgattam és itt kötöttem ki, még mindig ez a kedvenc dalom tőle.

Annyira örülök ,hogy visszarakta a szolgáltató a TLC csatornát. Úgy éreztem 4 hónapon keresztül ,hogy semmi értelmes sincs a tévében ,csak lökik tömegekkel a sorozatokat meg a hülyeségeket.
Végre legalább újra nézhetek valami értelmeset. Igaz, ebben is vannak olyan valóság showk, de igazából a főzős, tortás illetve a betegségekkel való dokumentum filmek/sorozatok igazán érdekesek. A betegségekkel foglalkozó dokumentumok még tanulságosak, illetve szívbemarkolóak is. Mostanában amúgy is leginkább ezeket a dokumentumfilm csatornákat nézek, sokkal több közük van a valósághoz, mint a legtöbb csatornán, amit leadnak.

Ma átrendeztem a szobám, ezzel együtt pedig pakolásztam is a cuccaim között. Megtaláltam az egyik régi naplómat, benne egy nagyon korai írásommal, amit körülbelül 7-8 évesen vetettem papírra, aztán jól félbe is hagytam. Mindenesetre érdekes volt látni, honnan indultam anno, jókat szórakoztam kicsi énemen. Továbbá összeraktam egy doboznyi holmit (ruhákat, játékokat, stb.), amik nekem már egészen biztosan nem kellenek, szóval ezeket anya majd elviszi, hogy olyan gyerekekhez jussanak, akiknek valóban szükségük lehet rájuk. Ettől pedig most nagyon feldobódtam, korábban is állítottam már össze ilyesmi csomagokat, legutóbb talán 1-2 éve, viszont azóta csaknem elfelejtettem, milyen jó érzés.

A barátnőmnek megígértem, hogy írok neki egy regényt szülinapjára, ami május kilencedik lesz. A történetet tök jól kitaláltam, már könyvborítóm is van hozzá, megszerkesztettem a szereplők képeit, és befejeztem 2 fejezetet a 6-ból. Viszont rájöttem, hogy baromira nehéz mindezt megírni, ugyanis ezen kívül azért szeretnék mást is csinálni, viszont félek, hogy kifutok az időből

Nem tudom, rendelt-e valaki mostanság közületek a H&M-ből, és valójában ez még tökre belefér, csak meglepő, hogy eddig, mikor leadtam egy rendelést, másnap már kaptam is az e-mailt a DPD-től, hogy feladták a csomagot, és hogy mikorra ér ide. Most sehol semmi, pedig vasárnap este adtam le a rendelést. Visszaigazolást kaptam a rendelésemről, csak meglepő, hogy még értesítést sem kaptam arról, hogy mikorra várható. Bár bizonyára ők is el vannak havazva, tehát lehet, hogy húsvét előtt már meg sem kapom. Mondjuk azért jó lett volna, ha a héten ideér.

Juj, amúgy meg annyira jót túráztunk barátommal. Imádok falun lakni, mert ha ki akarok menni a természetbe, akkor nem kell messzire mennem, hogy csodás tájakat lássak. Imádom, hogy bármerre megyek, dombok és völgyek vesznek körül, hogy mindenhol szántóföldeket és most éppen már zöldellő búzamezőket látok, hogy látom a kint dolgozó traktorokat... ráadásul nálunk eléggé fent maradtak a tsz nyomai, van egy rész, ahol a tehénistállók még mindig állnak, és körülötte ott vannak még a régi, elrozsdásodott alkatrészek, amiket egykor használtak. Az egyik istálló még szénával is meg van tömve, pedig már ki tudja, mikor rakták azt oda. Szeretek ilyenkor csak sétálgatni és hallgatni a dolgozó traktorok hangját, a madárcsicsergést, látni a földeken szaladgáló nyulakat meg fácánokat. Imádok itt élni