Mire gondoltok most? II.

Nagyon kéne kezdenem valamit a magánéletemmel/lelki világommal, meg nem utolsó sorban tanulni is kéne, mert nem elég, hogy pénteken kb húsz oldal A4es jegyzetből írunk magyaron, még egy töridogát meg egy német beadandót is a nyakamba varrtak. Igazából már ma elkezdhettem volna tanulni, még több időm is lett volna mint alapból, de inkább két óra sütés mellett döntöttem, és mióta végeztem a halálomon vagyok és alhatnékom van. Persze senki sem mondhatja, hogy nem tanultam: egy óra alatt elolvastam kb 5 oldalt a füzetből, csak három percenként néztem fel és akkor is csak azért, hogy újraindítsam ezt a számot mert ugyebár a hatékony tanulás titka, hogy mellette max hangerőn zenét hallgatunk

Ez a Kék Bálnás dolog:
ár muszájnak éreztem, hogy harmadik alkalommal is hozzászóljak. Szerintem senkinek se szabad halált kívánni. Annak nincs érzése, aki azt mondja, hogyha belement, akkor ne éljen. Valamilyen szinten ez a játék "csábítja" a vele játszókat, pl. ha azt mondja, hogy menj a 6. emeletre és lépj egyet, nem lesz semmi bajod, megcsinálja, mert depressziós, elég baj az neki, hogy nincsenek nála rendben a dolgok, de meg lehet beszélni, de mégse könnyen. Ha nem ápol jó kapcsolatot a családjával barátaival, azt gondolja, hogy nincs már esély. Valamilyen szinten megértem, de én sose szállnék be ebbe a játékba. Az előbbi hozzászólókhoz hasonlóan: tényleg jó lenne az empátia. De attól, hogy "csábítja" őket a játék, nem kell nekik halált kívánni, meg örülni, hogy nincsenek az élők között, én sajnálom őket nagyon, több, mint 150 ártatlan ember. Nem ezt érdemlik, beteg emberek. Olyan, mintha a pl. tüdőbetegséggel küzdő embernek kívánnák a halált. Sok az ítélkező ember. Ha valakinek nagy baja van, problémákkal küzd, és belemegy ebbe, attól még nem h*lye. Csak nem bírja feldolgozni a vele történteket. Sajnos olvastam, hogy a magyarok a másodikok a legtöbb öngyilkosság listán, ezt annyira sajnálom. Látom kétféle kommentcsoport van, aki nem sajnálja őket és aki igen. Én a másodikba tartozok, egyértelműen. Ez nagy "vitát" keltett. De azért nem kéne öngyilkossághoz fordulniuk, vannak szakemberek, akik meg tudják gyógyítani őket mentálisan. A legtöbb, szinte mindegyik áldozat súlyos bajjal küzdött, amit számukra lehetetlen feldolgozni, ezért a Kék Bálnához vetemednek. De egyébként nem értem a "játék" kitalálóját.

Egy ettől teljesen eltérő téma, hogy holnap megyünk szarvasmarhákat nézni, már várom. Egyébként nem szeretem a testnevelést, így jól is jártam/jártunk (az osztály), hogy akkor megyünk.

ciki vagy sem.. én ma egész nap annyi Hannah Montana, High School Musical és Violetta dalt meghallgattam, hogy az már durva..

kicsit idegesítő, mikor a tanár úgy osztja ki a dogákat, hogy személy szerint elmondja, kinek hanyas lett, szubjektív megjegyzésekkel és egyenként ki is kell érte menni. eskü, mintha valami díjat vennék át mire felkászálódok a helyemről és visszajutok pedig külön plusz fáradtság...

amúgy én mostanság matekból és fizikából is sorra kapom az 5-ösöket/4-eseket, szerintem engem megszállt valami xD lesz ez még így se. 4 nap és szünet, mire visszaérünk már javában április, rohadt gyorsan eltelt ez az év.

Én úgy veszem észre, hogy mostanság az emberek nem tudják értékelni azt, ami van. A mai világban csak rohannak az emberek, elégedetlennek,mindig csak jobbra törekednek, mi közben nem veszik észre azt, ami van nekik. Például, akinek van a feje felett ház. Vagy családja, barátai, akik szeretik. Ezek olyan dolgok, amiket már, mintha az ember alap dolognak tartana. pedig szerintem meg kéne tanulnunk értékelni ezeket. Nem azt mondom ,hogy ne tűzzünk ki célokat és menjünk megvalósítani, inkább azt mondom ,hogy időnként hátra kell nézni. Ékes példa erre anyám, aki mindenen felhúzza magát és elmondja mennyi baja van és én próbálom meggyőzni ,hogy azért van valami jó dolog, anyám azt mondja, hogy még fiatal vagyok, majd megtudom 60 évesen.Hát lehet igen, lehet nem. Én nem akarom ezt a felfogást eldobni, miszerint már a puszta létezésem is öröm. Igen, nekem az is nagy öröm ,hogy felkelek és még életben vagyok. Volt ugyan is egy esetem 2 hónappal ezelőtt, mikor hajnalok hajnalán elkezdtem fuldokolni. Nem tudtam levegőt venni fél percig. Mindenki felkelt a házban, anyám meg ápolónőként szerencsére tudta mit kell tenni. Lehet, hogy amúgy sem fulladtam volna meg, de rémisztő volt számomra, hogy fél percig folyamatosan szívtam be a levegőt, de az nem tudott tovább menni sehova. Még most is remegek, ha csak rágondolok. Azóta komolyan örülök annak, hogy egyáltalán írhatok erről nektek, hogy egyáltalán még érezhetem a lábamat, a karjaimat. Azelőtt se volt gondom az életemmel, viszont mára tényleg komolyan örülök minden napomnak.
Különben is túl rövid ahhoz az élet, hogy azon keseregjünk, ami nincs. Annak örüljünk ,amink van, még annak is örülhetünk ,hogy életben vagyunk, hol ott emberek százai halnak meg nap, mint nap. Valaminek kell lennie az életben szerintem, ami mosolyra fakaszt, amiért úgy érzed érdemes élni. Én csak reménykedek benne, hogy mindenkinek van és, ha rossz napja lenne, akkor csupán elő kell vennie és már jobb lesz a hangulata.

Ez a nap már csak jobb lehet. Reggel a krónikus belgyógyászaton meghalt egy beteg (most ott voltunk gyakorlaton), egy másik felkelt, és mászkálni kezdett, úgy kellett visszatessékelni az ágyába, aztán megint felkelt és mászkálni kezdett (amit neki szigorúan tilos, tegnap is kiment, elvesztette az egyensúlyát, és elesett úgy, hogy szépen vérezni is kezdett a feje, meg amúgy is zavart tudatállapotú), a harmadik a kajáját dobálta össze-vissza, a negyedik meg üvöltözött, hogy neki nem kell huzat a párnájára. Aztán gyakszi után bemész a suliba, ahol az agyalágyult osztálytársaid a Kék Bálnával poénkodnak, majd ellógsz két órát, és mikor feljössz starity-re, az a cikk jelenik meg előtted, hogy Bella Thorne depresszióval diagnosztizálta önmagát. Mikor bolondult meg a világ? (Ezt az utolsó kettő miatt kérdem, nem a betegek miatt)

Mai agymenés: azon gondolkoztam, (más is van-e vele így, vagy csak én vagyok ez a hülye?) hogy amikor valakinek itt Starityn megnézem az avatarját, rögtön a felhasználóhoz párosítom az avatarján szereplő illetőt és úgy képzelem el a való életbeli kinézetét is. Igen tudom, egyedül vagyok.

nem vagy egyedül, én is avatár/profilkép alapján képzelek el mindenkit

Ez velem is sokszor van így. Aztán eszembe jut, hogy engem ilyen alapon milyennek láthatnak az avatarom szerint, és inkább elhessegetem a gondolatot

@General Stark: na, téged totál úgy képzellek el, mint a mostani avatarod. De jó látni, hogy nem vagyok egyedül.

@Fannycska999, a tied kifejezetten előnyös jelenleg.
Én eddig még nem váltottam avatart, és remélem, hogy ez a bájos lányka a virágokkal a hajában elég meggyőző. xD

Ahogy végignézek Instagram-on, elképesztően elszomorít, hogy egyesek milyen választékosan képesek lehordani Ashley új dalát. Oké, tényleg nem lett a legjobb, ezt nem is mondanám (mondjuk nálam bármilyen világklasszis szám ellenére is a Castle lesz az első, but who cares?), de izgalmas kezdése egy új albumnak, a videóklippje ráadásul rendkívül szép, és kifejezetten Halsey-s lett, egy másik oldalról. Izgalmasnak jellemezném. Ehhez képest egyesek csak egy hétköznapi popzenének titulálják az egészet, és semmibe veszik azt a munkát, amit Ashley azzal töltött, hogy ez az egész olyan legyen, amilyen. Már nem azért, nem szeretnék szőrszálhasogató lenni, de ha picit visszalapozunk - teszem azt két hetet -, akkor már javában benne voltunk ebben az egészben, ráadásul Ashley ezt már 2014-ben eltervezte, úgyhogy ehhez nem fűznék semmit. Én személy szerint hazaérkezésem - azaz 14:52 - óta ezt a dalt hallgatom, és még mindig csodálatos, elképesztő büszke vagyok rá, és leírhatatlanul boldog vagyok, hogy éjfél-egy perckor az első pár száz vagy ezer hallgató között lehettem. Valamint, még mindig mosolyt csal az arcomra, hogy jó maga, Ashley milyen izgatott és boldog emiatt az egész miatt. Angyali.

Teljesen egyetértek veled. Mikor meghallgattam a dalt, arra gondoltam, hogy ez egy szép építkezés lesz az album többi dalának kiadásáig. Nem értem miért támadják ennyire Ashleyt. Néha elszomorodom, hogy sokan divatból hallgatják, a zene és a szöveg jelentése mögé meg még véletlenül se akarnának látni. De ez igazából nem csak Halseynél, hanem szinte minden előadónál megjelenik. Számomra a Now Or Never egy olyan dal, amit bármikor, ha hazaérek az iskolából egy stresszes nap után, csak leülök, felnyomom maxra a hangerőt és belemerülök a hangzásába. Én még mindig annak a híve vagyok, hogy nem minden dalnak kell hatalmas áttöréseket és építkezést mutatnia. A klipje meg egyszerűen elképesztően jó lett szerintem, le se bírtam venni a képernyőről a szemem. Magam már több mint 2 éve Halsey rajongó vagyok, szóval tudom mennyit változott, fejlődött az évek során és elmondhatom, hogy a hangja is a sokkal képzettebb és erősebb lett. Szóval én a továbbiakban is ki fogok tartani Halsey mellett, és nagyon várom, hogy mit hoz majd a jövő.

Holnap gyakorlat,és belegondolok,h 2 hónapot kell még várnom,h kiírjam magamat(vagy még annyit se)és végre nem leszek ott nyári gyakorlaton,fél 4ig..
2.Ha ellenőr lennék minél előbb bezáratnám a kft-t..még ha könyörögne is a fönők akkor is bezáratnám..

Jövő hét szerdától már tavaszi szünet

Nagyon nem kéne nekiállnom fangörlködni, de ránéztem egy gifre Nikkiről, és szétáradt bennem az "imádom Nikki Sixxet" érzés, úgyhogy most egy erősen fangörl komment következik, tök nem kell senkinek elolvasnia, csak szeretném kiírni magamból egy kicsit a hülyeségeimet.
Először a Mötley Crüe-ben találkoztam Nikkivel, de rohadtul nem érdekelt, ki ő, és honnan szalajtották, aztán apa poszterei közt kutatva találtam egy Mötley Crüe-set, aztán volt egy külön Nikkiről (meg egy Vince-ről, de az nem érdekel), és a fekete-fehér csíkos ruha, a szintén ilyen csíkos basszusgitár, a hajlakk a kezében, az idióta arckifejezés, a smink - tipikus glam zenekar tag - felkeltette az érdeklődésem. Igazából nem nagyon emlékszem, milyen csoda folytán kedveltem meg őt, és kerültem egyre közelebb hozzá (ha mondhatom ezt), csak olyan dolgok rémlenek, hogy megismerem a Sixx:A.M.-et, ráakadok a Heroin-naplókra, fél évig keresem a már említett könyvet, kölcsönkapom valakitől, majd nagy nehezen (és nagyon drágán) sikerül megvennem egy antikváriumtól, hogy aztán kicsivel több, mint fél év alatt négyszer is elolvassam, biztos, ami biztos. Tudjátok, nekem Nikki nem csak egy basszusgitáros. Nem csak egy dalszerző. Nem csak egy fotós. És nem csak egy rádiós. Számomra ő a példakép, függetlenül minden ökörségétől, függetlenül attól, hogy mennyi ideig drogozott, hogy hányszor került a klinikai halál állapotába, hogy depresszióval diagnosztizálta egy pszichiáter, hogy néha egy kis g*ci. Mert tudom, hogy ő valahol - talán nem is oly mélyen - egy csodálatos ember, és mikor engedi ezt felszínre törni, akkor igazán szerethető. És hihetetlenül sokat tanított nekem. Tudom, ez tipikus sablonduma, de tényleg úgy érzem, hogy Nikki nagyon sokat tett hozzá ahhoz, aki most vagyok, nagyon sokat segített, hogy elfogadjam és felvállaljam önmagam, és rettentő sokszor húzott ki a zenéjével, vagy a lélekbe maró szövegeivel a szakadékból. Emellett ő valaha egy összetört ember volt, és ahogy egy bölcs ember mondá vala (igen, Nikki Sixx mondta), "a megtört emberek megtört embereket vonzanak". Szóval, ha már egyszer össze voltam törve, miért ne merítsek erőt olyan valakinek az életéből, aki még nálam is mélyebbre került, és talpra állt? Nikki erőt ad nekem, és ha ránézek egy róla készült képre, szeretet árad szét bennem, mert... mert ő egy baromi szerethető híresség. Igen, egy kicsit (nagyon) pofátlan, beszól mindenkinek, csinál csúnya dolgokat, de ha ránézek, azt az embert látom, aki (talán némi túlzással, talán nem) megmentette az életem. És ez csodálatos. Örökké hálás leszek neki mindenért, és innen kívánok neki jobbulást (akármiért is van kórházban).
Oké, köszi a figyelmet, befejeztem az ömlengést. Bocsesz, csak néha olyan jó ezt kiírni magamból.

Megint én.
Öcsi azzal állított be, hogy van az utcán egy nagyon édes kóbor kutya, mire úgy pattantam fel, és rohantam ki az utcára, mintha kergetnének. Szegény kutyus nagyon félénk volt, de miután kijött Devil (anya párjának a kutyája), összehaverkodtak (hím és nőstény kutya, nem nagyon kell ezt magyarázni), és cirka fél óra után eljutottunk arra a szintre, hogy meg is tudtam simogatni (amit áttörésként élek meg), de persze anya nem engedi, hogy esetleg beédesgessük, és megtartsuk. Pedig amilyen kutyabolond vagyok, szerintem minden kóbor kutyát képes lennék befogadni.

Sose érdekelt annyira a Nian fanatikusok hisztije, de azert tudnak olyanokat alkotni hogy még én is fogom a fejem.
Kicscsaj kirakott egy képet: "Nikki vagy Nina?" tudjátok két kép egymás mellé vágva. Ezzel alapjáraton nem is lenne baj, de egy olyam valaki rakta ki, akinek a neveben benne van a dobrev. Aztan vernyákol hogy "juj hat igen, nina sokkal jobb". Mert mit vart most komolyan egy Ninas rajongói oldalon? Valaki odairja hogy Nikki? Volt aki azt irta hogy "mindketto". Kellőképpen neki is estek.
Tehát csak egy kérdés: DE MIÉRT?

Dettó ugyanezt csinálom én is. Egyébként én pontosan olyan szerencsétlen vagyok néha (höh. mindig), mint az avataromon Chilton drága, szóval elképzelés esetén nem is járnál messze az igazságtól. Meg pont ugyanolyan lökött is vagyok néha, de ez már mellékes.

On: még csak négy napja dolgozom, de komolyan mondom, visszasírom a munkanélküli lét mérhetetlen nyugalmát. Nincs olyan nap, hogy ne papolna arról valaki, hogy nekem pasit kell fogni, ezért menjek diszkózni vagy regizzek társkeresőkre és a többi, és a többi. Mondjuk nem értem, hogy nekik miért fáj az, hogy nekem nincs gyerekem és férjem, amikor ez az ő életükre semmilyen kihatással nincs. Szintén nem fogom fel, hogy miért is lenne kötelező pasiznom, csak azért, mert az én koromban ők már feleségek/édesanyák voltak. Én tökéletesen megvagyok egyedül jelenleg, de valamiért ezt mintha a süket falnak mondanám. Igyekszem ignorálni őket, de mikor már a harmadszorra kezdik el egy nap, akkor kicsit elgurul a gyógyszerem. Arról nem is beszélve, hogy nem vagyok frigid, de amikor a 8 óra alatt körülbelül harmincszor kerül elő a szextéma, akkor már a hajamat tudnám tépni kínomban...

Tegnap barátnőmmel megálltunk lángost enni. A parkolóban falatoztunk, mikor látom jön szembe egy öltönyös fiatalember. Épp csak ránéztem, majd vissza, mikor pedig elhaladt mellettünk, oda szólt, hogy: Jó étvágyat kívánok! Hirtelen le is fagytunk barátnőmmel, mert errefelé még van, hogy az ismerősök sem köszönnek rád. Gyorsan odanyögtük még, hogy köszönjük szépen, de már csak a hátát láttuk.
Ma pedig egy néni volt aranyos velem. A buszon rám tört az erőltetett köhögés, ami csak nem akart elmúlni. A mögöttem ülő néni meg adott egy mentolos cukorkát. Látjátok, milyen apró kis gesztusok ezek idegenektől, mégis megmaradtak bennem. Nagyon tudom értékelni ha valaki képes kedves lenni másokkal, még ha különösebb oka sincs rá.

Életérzés...

Reggel jöttem haza éjszakából, késő délután tudtam lefeküdni aludni, és most úgy érzem magamat, mint a mosott sz*r. Pedig nem is volt most annyira húzós a meló...