Mire gondoltok most? II.

hiányzik.nagyon.

Mikor egy év kihagyás után újra elkezdesz Hearthstoneozni és alázol.

cseresznyefák, igen, végre valaki aki osztja a szerelmemet irántuk (mondjuk a festés nem az én műfajom, én csak fotózom őket, de már számolom vissza a napokat amíg nyílnak)

on: nagyon örülök, hogy fogadhattam cserediákot (Szingapúrból) de kicsit örülök, hogy holnap már megy haza, engem is kicsinált az, hogy folyton ide-oda rohantunk velük (őt meg még inkább), meg azért az egyedüllétet tudom értékelni
de előtte még egy kémiaOKTV #noskilljustluck

végignéztem a The 100 új részét, és azt kell mondjam, hogy bár eddig is hatalmas Bellarke-antishipper (nincs ilyen szó but who cares?) voltam, most már még inkább.

Btw, már komolyan ott tartok, hogy kiugrok az ablakon pár ember viselkedése miatt. Nem akarok senkit megnevesíteni, sőt, még csak utalni sem senkire, de remélem nem én vagyok az egyedüli, akit hihetetlen mértékben képes idegesíteni a divatrajongás. Mármint oké, az egy dolog, hogy hirtelen fellángolásból megszeret valaki egy hírességet, és mindenhol megosztja, hogy mennyire szereti. Anno én is ezt csináltam, amikor megismertem Lauren-t (azzal a különbséggel, hogy nem volt hová posztolnom lol), de ennek három éve, és azóta töretlenül tisztelem és szeretem. Nem azt mondom, hogy az évek során nem szeretsz meg több hírességet, mert ez nem igaz. Én is rengeteg embert kedveltem meg és tiszteltem, de ettől függetlenül az az ember, akinek az ittlétemet köszönhetem, ugyanúgy az első számú maradt, még ha ezt nem is mindig így mutattam. Viszont van pár ember, aki megismer egy sorozatot, és onnan kiemeli a számára legszimpatikusabb karaktert és a színészt, aki alakítja - és őt az egekig magasztalja, imádja, képzeletben hozzámegy feleségül, vagy legjobb barátnőjének fogadja, magyar ember létére nem tudja leírni azt, hogy igaz példaképe/királynője/mit tudom én mije, aztán pár hét után jön egy új sorozat, egy új karakter, egy új színész, és az előbbi, akit hatalmas példaképének és élete megmentőjének tartott, hirtelen lecserélődik, és szépen lassan elfelejtődik. Ezzel csak az a probléma, hogy úgy, ahogy van, undorító. Oké, lehetséges, hogy erről nem tud az adott híresség, de könyörgöm, pár kép és videó alapján senki nem lesz az ember példaképe, ehhez idő kell. Én sem három nap után mondtam először, hogy "Hé, amúgy L a true királynőm, életem értelme és a drágaságom", hanem másfél év után. Oké, nem mindig saját magammal akarok előhozakodni, de azok, akik kéthetente váltogatják, hogy ki legyen a "trueidoljuk" (btw, könyörgöm. magyar vagy, vállald fel, ne próbálj meg tumblr-stílusúnak tűnni az ilyen, egyébként teljesen értelmetlen kifejezésekkel), igazán példát vehetnének olyan emberekről, mint az ittlévők nagy része. Azok, akik egyetlen kép alapján eldöntik, hogy ő bizony csinos nő és csodálatos, ezért megéri a példaképemnek lennie, kicsit magukba nézhetnének. Ez olyan, mintha hirtelen elkezdenél rajongani a tanárodért, hetekig posztolnád mindenhová, hogy ő neked az igazi, aztán hirtelen ugyanezt tennéd egy másik tanároddal. Mert ők is ugyanolyan emberek, akárcsak a tanáraid, és gondolom nem a legkellemesebb érzés lenne számukra, ha megtudnák, hogy a világ másik pontján vannak olyan személyek, akik divatból imádják őket, aztán már nem foglalkoznak velük. Egy kép, vagy videó, esetleg egy sorozatbéli epizód miatt nincs jogod valakit a példaképednek nevezni, mert ez hazugság volna, és lehet, hogy éppen úgy érzed, ő számodra az igazi, és mindent telenyomsz a nyálas és két kilométer hosszú, istenítő véleményeddel, de ha két hét után lecseréled, és már nem fogod annyira szeretni, mint azelőtt, akkor ne lepődj meg, ha lesz pár ember (köztük én), aki ilyen okokból ír majd - egyébként plafonig duzzadt agyvízzel - egy szintén két kilométeres hozzászólást. Azt pedig már főként nem értem, hogy hogy lehet olyasvalakit tisztelni, aki eddig mindössze egy egyévados sorozatban szerepelt. Most robbant be a köztudatba, semmi olyat nem tett le az asztalra, amire azt mondom, "ez igen", alig ismert, és nincsen fent róla anyag az interneten. Így, a semmiből hogyan építesz magadnak várat?

(Egyébként az, hogy E/2.-ben írtam, semmit sem jelent. Aki tudja, hogy nem inge, ne vegye magára, aki pedig magára ismert, és nem ért egyet, írhat nekem, abszolút hidegen fog hagyni. Nem nevesítettem meg senkit, plusz senkit sem szándékoztam megbántani, egyszerűen csak fogalmam sincsen az ilyesfajta kamuimádat miértje felől.)

További kellemes napot mindenkinek.

Egyetértek veled nagyon, szívemből szóltál. De igazából félig-meddig arra gondolok ilyenkor, hogy ez is egy időszak. Sajnos ma már a fiatalok nagyon könnyen hozzáférnek az internethez, sorozatokhoz, és sok-sok olyan oldal van, ahonnan megpróbálnak meríteni. Ez egy út ahhoz, hogy majd később kiforrjon a személyiségük. Amúgy én kicsiként Lagzi Lajcsiért rajongtam iszonyúan, és havonta más szerelmem volt Ez egy ilyen időszak, bár engem is marhára idegesít ez a tumblr. sz*rság, ami még hozzájárul ezekhez, illetve a divatdepresszió és társai, de ennél még mindig jobb, mintha valaki hetente váltogatja a példaképét. Remélhetőleg előbb vagy utóbb megállapodnak egy olyan híres ember mellett, aki valóban kihúzza őket a csávából. Engem például Harry Styles húzott ki, és tudom, hogy mennyien nem kedvelik, de amikor totál egyedül voltam, szorongással egy iszonyatosan idegen helyzetben, és azt hittem, elájulok, az, hogy végig rá gondoltam, videókra, dalokra, illetve arra, amit így megismertem belőle, segített és sikerült túlélnem a napot. Szóval ez marha sokat jelent, és remélhetőleg ők is rájönnek majd arra, hogy ez milyen. És tök mindegy, ki lesz az, ha segít nekik majd a nehéz időkben, és nem a hibáikról vesznek példát, mert amúgy nem azt jelenti a rajongás és a tisztelet valaki iránt, hogy nem vesszük észre és nem ismerjük el a hibáit. Azt amúgy én sem értem, aki alig ismeri az adott embert, és rajongónak nevezi magát, mert én személy szerint, ha valakire felfigyelek, nagyon sokáig utánajárok, ismerkedem vele, hogy el tudjam dönteni, tetszik-e a munkássága vagy nem. Lana Del Rey-nél ez klasszikus példa amúgy, amikor sokan rajongónak titulálják magukat, közben pedig csak azokat a dalait ismerik, amiket nyomnak a rádiók, és persze idealizálják ezzel a grándzs dologgal, ami manapság annyira menő, közben pedig nem tudnak semmit arról, hogy mi és ki inspirálja, mi alapján írja a dalait, és ha megkérdezem őket, hogy "Oh, hogy tetszik az Is This Happiness c. szám?", akkor néznek rám, mint Rozi a moziban, mert ez egy kevésbé népszerű dal és azt sem tudják, hogy van ilyen.
De amúgy ez egy korszak, és még mindig jobb, mintha alkoholizálnának vagy ilyenek. Ez a nagy csapongás végül is egy út ahhoz, hogy kiforrjon a személyiségük, és remélhetőleg nem csak az internetből fognak meríteni. Bár az is szörnyen sok, amennyi időt a gép előtt töltenek, mert 10-14 évesen oké, hogy interneteztem, de emellett rendszeresen olvastam, rajzoltam, jártam apával a természetbe, tyúkokat etettem, segítettem anyáéknak, szóval másból is állt az életem.
Tehát így összefoglalva, engem a divatmentálisbeteg vagyok és amúgy közel áll hozzám a grunge stílus, közbe azt sem tudom, hogy az mi, és perverz vagyok és kiírom a profilomra, hogy alkohol, 12 évesen, na, ez jobban irritál, mint a divatrajongás.

Évente legalább 4-5 alkalommal rájövök, hogy nekem egész egyszerűen a múlt században kellett volna élnem. A zenék, a ruhák, az emberi értékek, a viselkedés, szinte minden vonzóbb számomra a 20. század bármelyik évtizedéből - jó, a 80'-s és 90'-s évek erősen dobogósok azért - mint a mostaniból. Félreértés ne essék, most ez nem az a "hű de rossz társadalmunk van, ez a 21. század tönkretesz mindenkit" ömlengés, mert ezektől már a falat kaparom. Van abban a korszakban is jó, amit most élünk meg, nem vagyok én ellene a modernizálásnak egy bizonyos szintig, egyszerűen csak nekem jobban bejön a "régi élet", mint a mostani. Attól függetlenül mondom ezt egyébként, hogy még büszkén mondhatom a születési évemhez az "ezerkilencszázvalamennyit" - tudom, én vagyok a nemnormális, hogy ez engem amolyan gyilkos élvezettel tölt el, de akkor is. Mennyivel jobb már így kezdeni?

ON: Még mindig nincs vízumom, egész héten szerződéseket és nyilatkozatokat irkáltam, vagy ha nem, akkor a magyar nyelv grammatikáját kellett tanulmányoznom. Leadtam a szakdogát az esti sulihoz, már ráng az egyik szemem az ipari mennyiségű kólától, kavarog az agyamban az angol meg a magyar, napjában ötször elüvöltöm a Somebody Told Me-t, mert nagyon jólesik, és rászoktam a tönkölybúzás babakekszre. A laptopom ellenem fordult és majdnem zárlatos lett, engem meg megcsapott az áram.
Várom már a jövő hetet...

ON2:



Pacsi! A tyúketetést én mondjuk két évesen kezdtem, viszont falun nőttem fel - igen, azon a "nagyon-nagyon-vidék-és-falu" típuson - szóval nekem a negyven fokban való kapálás, össznépi borsófejtés, három napos szüret, itatócsere a csirkéknek meg miegyéb olyan természetes dolog, mint másnak a BKV bérlet.

A pillanat, amikor megkapod életed egyik legbántóbb bókját és nem tudod, hogy mit reagálj.



Hosszú ideig csak pislogtam, aztan vegül megmondtam, hogy "Köszönöm, de utálom a ribaaancot". Hiszen bóknak szánta, illik megköszönni, de azért jobb figyelmeztetni mihez tartsa magát legközelebb.

Fylia, csak ennyi:
Egyébként, ezek annyira komolytalanok, hogy az már szánalmas.

On: fáj a hasam és a szomszédból már megint nyüszít valami/valaki.
Kinyitottam az ablakot, mert szeretem az eső utáni friss levegőt, és egy madárka csücsült az ablakomhoz közel eső ágon. Olyan kis cuki volt.
Csak a nyüszítés elijesztette..

Update: találtam egy csomag Maoam-ot a fiókomban.. micsoda kincsek. A kérdés már csak az, mióta lehet ott.

Körülbelül tizedjére néztem meg az Oroszlánkirály harmadik részét a barátommal, és szomorúan tapasztaltam, hogy már nem olyan varázsa van, mint az első pár nézésre....

már vagy 4 napja szédülök, de még nem sikerült rájönnöm miért

nekunk vannak tyukjaink a mai napig es egy hatalmas kertunk tele zoldseggel, gyumolccsel es mindenfele gyogynovennyel xd. mondjuk en egy kicsi varosban lakom, nem falun, de felenk ez gyakori. mostohaapamek viszont faluban laknak, bar az is eleg varosias azt leszamitva, hogy o foldmuvelessel foglalkozik azt hiszem, hatalmas teruletei vannak Romaniaban is tobbek kozott, en nem ertem hogy gyozik...

Úgy érzem ,hogy megvagyok végre könnyebbülve, hogy ez a 3 hét letelt. Igazából 2 hetet vártam ,ez csak bónusz volt, amivel nem kalkuláltam. Ugyanis 3 héttel ezelőtt már javába készülni kellett a háromnegyed éves vizsgákra, aztán egy héttel ezelőtt túl is estem nagy nehezen rajta, ebben a hétben meg úgy gondoltam ,hogy végre lazíthatok, de jött haza apám és bátyám, ilyenkor meg kész téboly az otthon. Ráadásul még a nyári gyakorlati melómmal is foglalkoznom kellett, konkrétan tegnap egész nap azzal voltam elfoglalva, hogy önéletrajzot csináljak.
És őszintén szólva ebből az egészből már csak azt vártam ,hogy mikor jön el már egy nap ,hogy csak leülök, nem kell még beülnöm a gép elé se és egy napot olvasásra szánhatok.
Na, remélhetőleg a holnapi napomon eljön ez, mert én már kissé ki voltam akadva, különösen ezen a héten: anyám leordibálta a fejemet (szerdán, de, mintha évek teltek volna el), megjegyzem jogosan, aztán még a rajztanárnőm is eléggé kritizált a rajzom miatt, el is bőgtem magam a szünetbe, ráadásul még a tesóm is próbált rávezetni néhány dologra az önéletrajz írásnál ,hogy mi jó és mi nem, amit szintén kritikaként éltem meg, pedig tudom ,hogy segíteni akart nekem.
Na tehát mind ezeket egybe véve egyikből se jöttem ki rosszan végül. Kemény 3 héten vagyok túl ,de sikeresek lettek a vizsgáim, anyámmal megbeszéltük a dolgot és már van biztosítva nyári gyakorlati helyem is. Pluszba még elkezdtem futni, jönnek a jó idők, én meg szeretnék kicsit sportolni. Holnapra pedig már mindkét tesóm megy el itthonról és apum is megy vissza dolgozni Németbe, szóval nyugi lesz a házban, tudok olvasni. Félre értés ne essék, én tökre szeretem, ha együtt a család, de ilyenkor bolondok háza van nálunk.

Azaz érzés mikor a családdal beszélsz,h elakarsz menni egy koncertre és nagyesély mindenre és már halálra izgulsz mindenért.

Kezdeni kéne valamit magammal, mondjuk jó kislány módjára befészkelődni az ágyamba és folytatni a sorozat maratont.

Egy nagyon buta kérdés lesz, de...léteznek még színek a világon? Oké, mindjárt elmagyarázom, mi a problémám.

Egy ideje feltűnt, hogy nagyon nagy divat lett a "tegyünk mindent fekete-fehérré, mert az mennyire menő". Meg basic. Meg nem tudom még, hogy milyen jelző van rá.
Először pont itt, starity-t szúrt szemet a dolog: minden második embernél a tipikus fekete-fehér, semmit mondó idézetekkel telerakott, "insane vagyok, tehát cool" típusú profilok tucatjaival találkoztam. Nem azt mondom, az én bemutatkozásomban is van pár idézet, de nem az a sötét hangvételű mind. Ugyanez az utcán: évek óta vadásztam piros táskára, amit egy hete sikerült beszereznem. Mégis, lassan papagájnak érzem magam vele, ha kilépek az ajtón, mert mindenkinél ugyanazt a sablon fekete nagy táskát látom. Nem tudom, hogy tudjátok-e mire célzok: az a két füles, minden H&M, Bersha stb. üzletben megtalálható darab. Nem elítélni akarom őket, mert mindenkinek megvan a saját stílusa, de...én már nem értem. A ruházat ugyanez, ott is minden fekete, nagy ritkán szürke esetleg. Olyan...lelombozó látni, én tényleg úgy érzem, hogy eltűntek a színek. Persze, nem kell a szivárvány minden színét magadon viselned, de igazán lehetne más trend, mert nekem hiányzik a többi szín is.
(Tudom, elég furcsa és érdektelen "probléma", csak már kikívánkozott. )

elméletileg vannak barátaim, de annyira üresnek érzem ezeket a kapcsolataimat, hogy az elképesztő. hiába járunk össze, hiába csinálunk programokat, magányos vagyok. sajnos tudom, hogy csak arra kellek, hogy megnevettessem őket, esetleg tanácsokat adjak. szeretem, ha értékelik a humorom, de valahogy hiányzik, hogy valaki engem is meghallgasson. mindig ott voltam nekik, tűzbe mennék értük a mai napig, ugyanakkor tisztában vagyok a ténnyel, hogy ez fordítva messze nem kölcsönös. van nekik más: jobb, szimpatikusabb, fontosabb. nem várhatom el senkitől, hogy számítsak neki, ezt is nagyon jól tudom. egyszerűen csak... passz. hiányzik, hogy embernek érezzem magam, ne egy bábunak, ami ahhoz kell, hogy jobb legyen a hangulat. annyira kilátástalan ez az egész, mert nem akarom elhagyni egyiküket sem, hiába nyomnak egyre lejjebb. olyan, mintha egy szakadék szélén kapaszkodnék, ők meg ott állnának, figyelnének, aztán segítség helyett megtaposnák a kezem. és ez fáj.

Én most arra hogy holnap iskola :''D

Egy különleges kéréssel fordulnék hozzátok. A kémia tanárunk szeretné, hogy írjunk egy esszét valamilyen témával kapcsolatban. Osztálytársammal a kóla és a zéró kóla közti különbséget szeretnénk górcső alá venni, a cukor miatt. Ezért nagyon fontos lenne, hogy akinek van egy pár perce, az töltse ki ezt a tesztet. Előre is köszönöm.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeHCXuzBsxyWouFWp2esyNpaTJkrHbY2AJXO1kQwM17Bv4YDQ/viewform?usp...orm?usp=sf_link

Elengednek a B.A.P koncertre és végre láthatom az én 2. ubm. (2.ubm..tudom,h fura)

Felemelő érzés mikor tényleg megdolgozol érte és tényleg elis mehetsz rá,

Fura, mennyire el tud szokni az ember a színes ruháktól. Kb. három éve csak feketét hordok (meg szürkét, bordót, itthon zöldet és lilát is), de tegnap mamával voltam vásárolni, mert eldöntötte, hogy vesz nekem valamit a szülinapomra, mert még nem kaptam semmit. Nézegettem a kockás ingeket, mert azokat még szeretem, de sosem sikerül normálisat találni, hát persze most sem volt. Felpróbáltam párat, mert vállfán tök jól nézett ki, de a próbafülkében csak bámultam magamon, hogy "nincs az az isten, hogy én ilyet vegyek fel", annyira furán nézett ki rajtam az összes. Szóval céltudatosan megindultam a férfi pólók felé (legutóbb is egy nagyon vagány Harry Pottereset találtam ), volt egy Marveles, Vasemberrel, Hulkkal, meg a többiekkel, de nem volt a méretemben, volt Star Warsos is, de bármennyire is elképesztően nézett ki, még egy Star Wars filmet sem láttam. Már kezdtem csüggedni, hogy nem találok normális pólót, mikor megláttam egy szürkét, rajta egy gyönyörűszép Dodge Challengerrel, azonnal beleraktam a kosárba. Szerintem az utóbbi években egyszer sem volt olyan alkalom, hogy női osztályon találtam volna valami elfogadható ruhát magamnak.