Mire gondoltok most? II.

Most olyan büszke vagyok magamra. Retorikus beszédet kellett írni és előadni az órán. A szövegemet nagyon dicsérték, hogy összeszedett, jól felépített, van benne egy kis humor, jók az érvek közti átvezetések, érezhető, hogy hol van a bevezetés, a tárgyalás és befejezés stb. Az előadásomra azt mondták, hogy tökéletesen eltaláltam azt a kellemes hangerőt, jó volt a gesztikuláció, tartottam a közönséggel a szemkontaktust, de sok volt a testgát, egyszer mikor bele kellett néznem a szövegbe akkor egy halk b***ki is kicsúszott a számon.
Összegezve:
Szöveg: 94%
Előadás: 74%
Vitakultúra: 95% (egymást kellett értékelni az előadások után és arra kaptuk ezt a jegyet)

Off: 3. éve tanulok angolt és állítólag ahhoz képest, hogy nemrég kezdtem sokat tudok. Angolul szoktam olvasni fanficet, hogy fejlesszem magam és aminek nem tudom a jelentését azt megnézem neten. Éppen egy predatoros fanficet olvasok. A történet egész jó, de olyan helyesírási hibák vannak benne, hogy a falat kaparom. Iszonyat idegesítő, hogy azért nem tudom megnézni a szó jelentését sehol, mert hiányzik belőle két betű, négyet felcserélt az író és amúgy egy felesleges magánhangzót is odaköpött a szó közepére és sehol semmilyen szótár/fordító még csak javaslatot sem ad, hogy amúgy mit akart írni az író.
De a predatorok....áááá...meghalok. Kell egy életnagyságú plüss predator.

Egyre inkább azt tapasztalom, hogy a helyi médiában dolgozó emberek (nagyrészt harmincas korosztály) abszolút nem tudnak az életkoruknak megfelelően viselkedni.
Az utolsó egyetemi félévemben, egy gyakorlat keretében dolgozok a tv-nél.

Korábban is volt már rá precedens, hogy az ott dolgozók undorító megjegyzéseket tettek idős emberekre (pl, hogy „szép és üres számukra a temető”), bár ez az attitűd betudható szimpla gonoszságnak is, de ami ma történt, az már tényleg vérgáz, mivel kimeríti a gyerekesség fogalmát.

Itt egy átlagos napon, kb délelőtt 10 körül beindul az élet, a szerkesztőség irodájában egy táblára felírják mindenkinek a nevét időrendi sorrendben, aki aznap megy forgatni (az esti híradóhoz kellenek anyagok) valahová. Már mindenkinek tudom a nevét, de az egyik nevet a tábláról mégsem tudtam kivenni, az olvashatatlan kézírás miatt, annyit tudtam kibogozni, hogy az első betű s, az utolsó y. Na, most ilyen nevű ember itt nincs, szóval megkérdeztem erről a főszerkesztőt.

Bár ne kérdeztem volna. Azt mondta, hogy „jaj, te még biztosan nem találkoztál vécével, ő megy forgatni ma 1 órakor”
Erre így hirtelen csak egy visszakérdezés formájában tudtam reagálni, megkérdeztem: „kicsoda?” Erre elmondta, hogy „a Timi megy forgatni, de őt itt mindenki vécének vagy slozinak hívja, de nézd, ott van a táblán a beceneve: slozy” (igen, y-al )

Az már csak hab a tortán, hogy a többiek szerint is vicces a másikat így hívni, és itt 38 éves felnőtt emberekről van szó…

Ez egyszerűen rettentően megalázó. Eszem-f*szom megáll, hogy felnőtt ember csinálja másik felnőtt emberrel, ráadásul a saját kollégájával. Sosem értettem, hogy miért kell így viselkedni a másikkal, miért nem lehet összetartani, és ha már egy csapatban dolgozunk, akkor a munkára koncentrálni, és félretenni a nézeteltéréseket, dolgozni mindenféle személyeskedés nélkül. Nekem is voltak már konfliktusaim kollégákkal 1-2 évvel ezelőtt az okból kifolyólag, hogy a munkát szétválasztom a magánélettől. Valamiért minden munkahelyen minden kolléga imád a másik kolléga magánéletén csámcsogni, ami szerintem full undorító dolog. Sokszor ezekből a feszültségekből fakadnak a konfrontációk, amiket felnőtt létükre képtelenek civilizáltan megoldani. Számtalan ilyen felnőtt emberrel akadtam már össze a való életben és az interneten is sajnos. Az meg elég szégyen, hogy ezek a dolgozó, olykor családos emberek sokkal rosszabbak, mint azok a gyerekek, aki az iskolában közösítenek ki más gyerekeket. Sajnálom a hozzászólásodban írt nőt/lányt, mert szerintem nem érdemli meg (akármit is tett, csinált), hogy ilyen szinten megalázzák. Csak az a baj, hogy amíg nem áll ki magáért, és nem küld el mindenkit a sunyiba, addig a lábukat fogják benne megtörölni. Elborzaszt, hogy ilyen egyáltalán létezik. Én azért hálát adok az Istennek, hogy a mostani munkahelyemen egy f*sza, összetartó csapatban dolgozhatok, ahol nem hagyjuk sz*rban a másikat, és mindenképpen a beteg élete az elsődleges. Nemrég egy valós újraélesztésben vehettem részt, és bár nem olyan volt, mint a Vészhelyzetben, mégis hihetetlen volt, hogy milyen szinten össze tudtunk dolgozni. Igyekszünk a személyeskedést elválasztani a munkától, és arra koncentrálni amiért valóban ott vagyunk - életet mentsünk, ha arra van szükség. Valamiért ez a legtöbb munkahelyen nem működik, hisz a figyelem nem a munkára, hanem egymás szekálásra összpontosul. Ennek okát, célját sosem értettem, és szerintem soha sem fogom megérteni.

A kooperáció az itt dolgozók között abszolút minimális, de ez szintű együttműködés is csak azért van jelen, hogy megtarthassák az állásukat

A politika itt egy nagyon megosztó tényező, és sok minden magyarázható is vele, de a gyűlölködésre és a másik b.aszogatására egyáltalán nem jó indok. Kb 2 éve kezdődött az, hogy már ez a médium is (ahogy az összes többi a városban) elkezdte ontani magából a kormányszagú' híreket, és érthető módon, ezt itt sokak szemében szálka a mai napig. Néhány nagyon kevés kivételtől eltekintve, a többség vagy liberális vagy kormánypárti, de ez a 2 oldal elképesztő módon gyűlöli itt a másikat, közben a tv nézettsége exponenciálisan csökken, ami miatt megy a sírás folyamatosan, ezért is látni itt ennyi besavanyodott és szomorú arcot, akik a saját nyomorukban már nem tudnak mást csinálni mint a másikat csúfolni ovis módra

Számomra amúgy az is érthetetlen, hogy felnőtt értelmiségi emberek (legalábbis papíron azok, mert mindegyiknek van diplomája), hogyan hihetnek még ennyi tudatos átverés hazudozás után bármelyik pártnak is, ez kb már olyan mintha hinnének a mikulásban,Jézuskában és a húsvéti nyusziban egyszerre, a gyűlölködésükhöz meg már szavam sincs.

Az a szerencsém, hogy nem vagyok ide kötve, Ausztriában is tudok menni (már korábban is dolgoztam ott), de a diplomát nem adják ki, ha nem teljesítem a félévet.

Az eü. állapota szinte az egész társadalmat érinti,(ott azért próbálnak embereken segíteni, míg a média inkább csak butítja őket) ha minden nehézség ellenére képesek vagytok összetartani, az mindenképp becsülendő dolog

Az eddigi évemnek a fénypontja az volt, hogy a főszerkesztőnknek - aki le fog köszönni a szemeszter végén - tetszett egy cikkem.
Szerintem alkoholista lettem, és komolyan kéne kezdeni valamit a fejemben a hangokkal, mert zavarnak.

Huh, de régen is írtam már ide b#sszameg.

Még mindig nem szoktam meg Joey látványát a megújult TopGear-ben. Úgy értem, ő, aki azt hazudta az orvosnak, hogy azért esett le az ágyról, mert kiesett a zoknijából, és aki azt üvöltötte, hogy "Joey doesn't share food!", egy autós műsort vezet Jó, nagyon nem sikerül elvonatkoztatnom a sorozattól. Bár Matt köztudottan autóbolond, de Joey ide, Joey oda, a régi műsorvezetők nyomába sem ér. De azért ezerszer jobb, mint az idegesítő Chris Evans Tulajdonképpen jó rendszeresen a képernyőn látni, csak hát nem ugyanaz a műsor már.

Rettentően utálom azt, hogy este kilencre haza esek, és mivel nem kell holnap korán kelnem, simán fent tudnék maradni éjszaka, hogy írjak. A napom roppant kimerítő volt, még egy presszót is toltam az egy bögre tea mellé, de így is kétséges, hogy nem-e fogok elaludni. Nincs annál rosszabb, mikor nem vagy időmilliomos, és amikor írni szeretnél, pont akkor fogy el minden létező energiád.

Körülbelül 2 hónapomba telt, mire eljutottam arra a pontra, hogy elsősorban barátomként tekintettem rá, nem pedig úgy, mint a volt páromra. Még mindig szerettem, de már kezdtem barátként tekinteni rá. És erre nagyon büszke voltam! Pénteken felutaztam hozzá és kb. 30 perc együtt töltött idő után a 2 hónapnyi igyekezetem megsemmisülni látszott. Nagyon király. Pedig rohadtul megembereltem magam, csak az a gond, hogy Ő nem. Fogalmam sincs mit tehetnék még. Én mindent megpróbáltam, de nem is tudom mit áltatom magam. Nem tudunk csak barátokként viselkedni ha egymás közelében vagyunk. Egy kis ideig még működik, de egy idő után mégis úgy viselkedünk egymással, mint régen. És mindig Ő kezdi előhozni a régi szokásainkat. Talán majd akkor valóban sikerül ez a barátok vagyunk dolog, ha új kapcsolatba kerül. És hogy erre mennyire állok készen? Erre 'edzem' magam. Szeretném ha boldog lenne, mert hihetetlenül fontos számomra. Amíg az életének a részese lehetek én is boldog vagyok. Persze az is előfordulhat, hogy én találkozom előbb valakivel, sosem lehet tudni. Bármi is történjék, Őt mindig magam mellett szeretném tudni.

Ééééés még mindig nem tudom elhinni, hogy láthattam élőben a Block B-t! Elképesztő showt nyomtak le, és még a pálinka szót is hallhattam tőlük. Kár, hogy olyan hamar véget ért, amire már évek óta vártam. Remélem még ellátogatnak Magyarországra, mert amint hallottam és láttam, nagyon lenyűgöztük Őket! Ps: azt hittem ez eddig lehetetlen, de élőben még szebbek, mint képernyőn keresztül.

Gondolom, olvastátok a Louis Tomlinsonos drámát, ha más nem, itt Starityn, akarva, akaratlanul is. És azóta azon gondolkozom, hogy hogy jön ahhoz totál ismeretlen ember, hogy random megüssön mást? Az ilyen idiótákat, akik féltékenységből, haragból meg ki tudja milyen indíttatásból ütnek meg mást az utcán (most tök mindegy, hogy az egy híres ember barátnője-e vagy nem), kezeltetni kéne. Annyi nem normális ember van ebben a világban, hogy szörnyű. Az meg amúgy még durvább, hogy lányok voltak. Múltkor is olvastam, hogy egy NŐ rabolt ki az utcán egy kislányt és vette el a telefonját. Hihetetlen

jovok emo adast sugarozni. ekezet nelkul, mert miert ne meg lusta vagyok visszaallitani a magyar billentyuzetet.
annyira retek erzes, hogy azok az emberek, akikert en barmit, de tenyleg barmit megtennek, sosem fognak ugy szeretni, ahogyan en azt akarom. negy ilyen ember van, es nagyon rossz, hogy ok teljesen mashogy viszonyulnak hozzam, mint en hozzajuk. (nem kell szerelemre gondolni)
ugyanakkor pedig nagyon unom azon emberek tobbseget, akik engem kedvelnek. nekem meg nincs hozzajuk hangulatom, legszivesebben megszabadulnek az osszestol. miert nem lehetne megcserelni a kettot, hogy azok, akikhez en indokolatlanul ragaszkodom, ok is ragaszkodjanak hozzam, es akikhez ugy allok hozza, hogy meh, sz*rjanak magasrol a fejemre?

szerintem inkabb aludnom kene :/ ha tudnek heh

Rég volt már ilyen sz@r hétfőm, de akkor megpróbálom nagy vonalakban pontokra szedni:
- reggel az a hír fogad, hogy az egyik legnagyobb kedvenc bandám feloszlik. Hála az égnek voltam már a koncertjükön, de sajna a legnagyobb kedvencemet akkor pont nem játszották. Azóta mondogattuk barátnőmmel, hogy nem baj, majd jönnek még, akkor elmegyünk és majd akkor lesz.. de mostmár soha. És folyton az a nap jár az eszemben, amikor tizenhárom évesen ráakadtam erre a csodálatos együttesre, és hirtelen mintha minden értelmet nyert volna. Segítettek megtalálni önmagamat, és ez a legtöbb amit egy kamaszért tenni lehet. És persze, továbbra is annyit hallgatom majd őket mint eddig de valahogy nem lesz már ugyanaz.
- orvoshoz kellett mennem, mert már megint, a semmiből begyulladt a fél arcom (bírom mikor hozzá sem kell érnem egy pattanáskezdeményhez ahhoz, hogy a legrosszabb rémálmommá váljon). Csakhogy most helyettes doki volt, és magasról tojt arra, hogy úgy nézek ki mint akit ököllel háromszor állba vágtak (csak épp a véraláfutás hiányzott), szerinte az csak egy pattanás, kenjek rá neogranormont (mi a francnak, ha egyszer a bőröm felszínén nincs seb, csak konkrétan enni sem bírok úgy fel van dagadva az állam). Ritka alkalmak egyike, leálltam vitatkozni valakivel, egész öntudatos hangnemben.
- arról nem is beszélve, hogy két órás késéssel érkezett az orvos, de ezt ugyebár már megszokhattuk.
- mikor ezeket az atrocitásokat letudtam, és dél körül elindultam haza, a bevásárlásból hazatartó banyatankos matrónák úgy lökdösődtek a busz előtt, hogy az nekem már a tavaly nyári Hollywood Undead koncertet idézte. De talán még ott sem sodort úgy a tömeg, mint ez a 8-10 szipirtyó.

Én ezért rontottam le az egyébként négyes-ötös eredményeimet bioszból meg fizikából (az etikát inkább fel sem hozom, az aztán végképp felesleges), mert vagy a számomra hasztalan órákon írok, vagy soha. Ezzel mondjuk az a baj, hogy azért mégiscsak bűntudatom van a rossz jegyek miatt, ráadásul nem túl sok időt nyerek vele

Azt vettem észre, hogy van pár dolog amiért szinte már betegesen rajongom. Pl: Transformers, Predator, Kertvárosi gettó, The musketeers stb. Ezek váltogatják egymást. Egyszer ezért rajongok, aztán azért. Két-három hónapig The musketeers mániám volt, aztán több hónapig Transformers (mondjuk az kicsit mindig van), aztán Kertvárosi gettó és most Predator. Miniden mennyiségben. Most is predatoros fanficet olvasok. Az csak hab a tortán, hogy egy embert és egy predatort shippelek. Beutalom magam egy elmegyógyintézetbe.
De olyan aranyos. Szörnyű vagyok.

Tegnap alig vartam hogy ma legyen. Mar nezni akartam a JTV uj reszet, hiszen van meg idom beerni, reggeli melle tok jo... De most tudtam meg, hogy tegnap ejjel nem vol, tehat ma nem filmezek.
Igy mar mindegy is.. Lehetne mar pentek delutan.

Vajon egyes emberekben miért nincs felfogásuk?Miért kell (csúnyán mondom) belep*fázni minden nap az életedbe,h "nézd itt vagy xy!""Tudjuk ki az a xy!"és egyéb ilyesmik..egész nap hallani olyan rossz,de ha fülembe van a füles jobb nem hallani öket és hozzátenném,h úgy tudták meg,h egyik haverom (aki már mától nem haverom)felolvasta amiket beszélgettünk az egész végzős csorhabandának(kivétel 2-1 ember)és ez kibe****ul rosszul esett.Emiatt hozzátenném,h mindennap bánt,beszólogat mindenféle ökörséget nekem egy fiú aki tiszta gyász..
(Ahogy mondom:"Ezigen..csak beszéljetek ki szánalmas kutyák! ")
Bár,a bosszú édes...De nem hizlal

És emiatt a "kis"(?) veszekedés miatt kaptam remegőrohamot..holnap remélem elis ájulok..(kinézem magamból,h meglesz)

Ma, -1 év várakozás után- végre a kezeimbe foghatom az Asylum trilógia második részét. *w* A boldogságom leírhatatlan..még sose örültem ennyire egy könyvnek mint ennek. ♥ *w*

Kiakasztott a főnővér helyettes - pedig egy szót sem szólt hozzám.
Na szóval, tegnap óta a traumatológián vagyunk gyakorlaton, és az egyik orvos már tegnap is fogta magát vizit közben, és lement a sürgősségire, hogy helyettesítsen valakit a rendelésen, mert az illető műtött. Na, ma ugyanez az orvos beszélgetett vizit közben a két gipszmesterrel, hogy nem fog végigmenni a viziten, mert ő van a sürgin a rendelésen, és van egy szuicid csaj, akit mentővel vittek be, valaki a főiskola előtt találta meg, és nem ártana, ha lenne ott vele valaki, és, hogy menjenek le a gipszmesterek is. Oké, el is indultak, erre a főnővér helyettes az egyik gipszmester után szólt, hogy ne menjen sehova, mire a gipszmester mondta neki, hogy de, megy, egy szuicid hajlamú illető van a sürgin, kell oda a segítség, meg ilyenek, a főnővér meg tök bunkó hangon elkezdte, hogy nem kell oda senki, biztos, hogy nem komoly, csak egy pszichiáter kell neki, vagy még az sem, mert csak úgy nekiállt szórakozásból vagdosni. Nem pont ezeket a kifejezéseket használta, de a lényeg ez volt, és az a hanghordozás, amivel beszélt, ahogy beszélt arról a lányról... Undorító volt. Legszívesebben felképeltem volna, de azt hiszem, annak nem lett volna jó kimenetele. Mindenesetre szerintem a világ egyik legbunkóbb dolga így beszélni valakiről, akiről szart sem tud. Honnan tudja, hogy nem voltak teljesen komolyak szegény lány szándékai? Honnan tudja, hogy nincsenek olyan gondjai, amikkel nem tud megbirkózni, ne adj isten valami pszichés problémája, betegsége? Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy képes csak így lazán, röhögve kigúnyolni egy ilyen helyzetet.

Bárki bármit mond, az olvasás még mindig a világ egyik legjobb dolga.
Napok óta nem is ültem le a laptop elé se sorozatot, se semmit nézni úgy igazából. Hogy miért? Előtörtek bennem az egyik kedvenc könyvsorozatommal kapcsolatos érzések, és úgy éreztem, itt az ideje nosztalgiáznom a tinédzserkorommal, meg a azzal, hogy tulajdonképpen ennek a sorozatnak köszönhetem személyiségem 90%-át (címet szándékosan nem írok). Te jó ég, ledaráltam a hétvége és tegnap alatt az összes kötetet, sírtam és nevettem, közben annyira elhatárolódtam a külvilágtól, hogy arra sem eszméltem fel, ha kétszer egymás után szóltak nekem. Ez a legjobb az egész olvasásban, amikor annyira belefeledkezel a könyvbe, hogy tulajdonképpen atombomba is robbanhat az ember mellett, ő csak lapoz egyet tovább (és amúgy még dedikált kötetem is van, valahányszor meglátom a könyvet, muszáj végigsimítanom a szignón...)

ON: Woah, megkaptam ma életem első, hivatalos fizuját, a kozmetikusnak pedig megesett rajtam a szíve, és adott időpontot sunyiba. Éljen éljen!

Tegnap óta sírva röhögök ezen a GIFen. Ez csak fokozódott mikor a barátnőm elküldött egy dalt, hogy pont azt hallgatja és teljesen ráillik. Nézzétek meg, hátha valakinek feldobja a napját.

(Amikor a 9. oldalról ásod elő a topikot, az felbecsülhetetlen.)
Egyébként annyira boldog vagyok, mert végre sikerült a barátom mellett hosszú idők óta aludni úgy, hogy nem horkolt Régóta álmodtam már erről és most végre valóra vált.