Mire gondoltok most? II.

Húgom szokása, hogy folyton csücsörít és valami random tárgyat tart maga elé, amikor szelfizik (ceruza, hajcsat, keksz, akármi), én meg valamelyik este annyira unatkoztam, hogy megpróbáltam rekreálni a képeit. Két napja alig áll szóba velem.

Bocsi, de nem hagyhatom szó nélkül, mennyire fotogén vagy és áá de irigyellek érte.

Höhö a mai újabb kudarcom után felmérgedtem és az önéletrajzomban apró kis túlzással úgy vallom magam, mint aki vágja a szlovák nyelvet. Hogy mennyire szép dolog füllenteni? Semennyire, de másként nem fogok találni semmi jó munkahelyet, ahol esélyt adnának. Ha anno 12 és 15 évesen 1-1 hónapra elmentem csupa szlovákok közé és egy hét alatt már csomó barátot szereztem és beszéltem a nyelvet, szerintem pár hét alatt megbírkóznék most is a nyelvvel. Csak jó lenne ha valaki esélyt is adna. T__T

a sorozat amit néztem happy end nélkül végződött, de úgy csinálták meg az utolsó részt mintha folytatni akarnák
én meg itt ülök összetört szívvel reménykedve egy második évadban, de persze hogy nincs rá garancia hogy lesz...

Gyerekek, hát előkapartam a Photoshopot, és úgy döntöttem, hogy próbáljuk ki azt - ismételten -, amihez évek óta nem nyúltam. Komolyan, gőzöm sincs, hogy mikor támadt kedvem utoljára az ún. "colorize"-hoz, vagyis magyarán szólva a színezéshez. Még a fészbuk előtti ős-korszakban az internet mély bugyraiban léteztek képszerkesztő kihívásos (challenge) oldalak, ahová montánzsokat (anno azokat blendeknek hívtuk), színezéseket, és egyéb kategorizált műveket lehetett beküldeni, és azért büszkék voltunk magunkra, még akkor is, ha a nyereményünk egy 200 pixeles kép volt, amin az állt, hogy első helyezett. Néha azért hiányoznak ezek az oldschool dolgok, mert én pl. imádtam. Kár, hogy ma már egyáltalán nem divat, ugyanis alaposan megmozgatta az agytekervényeket, és sűrűn iszonyúan kreatívnak kellett lenni. Nos, gondoltam, megmutatom nektek mit alkottam színezés címszó alatt. Egy csomót nosztalgiáztam, szóval várható, hogy a Photoshop topikot tele fogom rámolni ilyen jellegű alkotásokkal.

Dugig van a várólistám könyvekkel, mert mindig belefutok 1-2 olyan műbe, aminek megtetszik a borítója, a leírása, a témája, vagy épp a műfaja (vagy az összes egyszerre), és természetesen nincs energiám olvasni. Az a baj, hogy jelentkeztem Molyon egy kihívásra, mely szerint Darren Shan összes eddigi megjelent könyvét el kell olvasni az év folyamán, hogy kapj egy kis plecsnit, hogy megcsináltad. Ez még önmagában nem is nehéz, már tizenegyet elolvastam a 35-ből, de most, hogy telepakoltam a várólistámat, rohadtul nincs kedvem Darrenhez (bármennyire is szeretem), úgyhogy nem tudom, folytassam-e a kihívást, vagy kezdjek bele valamelyik várólistás könyvre, és később térjek vissza a kihívásra.
A könyvmolyok nagy problémáit láthattátok, köszönöm a figyelmet.

Én még soha nem éreztem magam felszabadultnak,egyedül vagyok itthon,betegen,és közben anyám gépéről nézem a régesrégi képeket,amikor nézegetem a képeket olyan vegyes érzések jönnek elő,h egyik percbe boldog és nevetek,másikba meg szomorú,másikba meg undor
De azért,ha nem nézem,h hogy reagálok rá eléggé nyugtató,h képeket nézek az elmúlt éveimről,mindig is nyugalomra bodit

Létezik, hogy valaki jelentette az amúgy teljesen normális kommentem egy cikk alatt? Csak azért kérdezem, mert eltűnt. Ha igen akkor miért tette? Semmi bántót/zavarót nem írtam...

Megoldva

Jelenleg azon gondolkodom, mégis hogyan tudnék továbblépni, ha egyben Ő a legjobb barátom és vele beszélek a legtöbbet is. Úgy érzem ez csak úgy fog sikerülni, ha személyesen találkozunk és ezúttal tényleg csak barátokként fogunk viselkedni. Aztán az idő majd csak intézi a dolgát.... Bár őszintén szólva nem hinném, hogy olyan könnyű lesz kiszeretnem belőle. Furán érzem magam.

Ezen a képen röhögök már két napja. Főleg az utolsó a legjobb, hogy "alapból büdös", hát ez tény, mondjuk én szeretem azt a szagot

Egy csónakban evezünk.
Nekem három hónap elteltével sem intézett sokat az idő...

Jelentem, végül belekezdtem egy másik könyvbe, ami nem más, mint Louise Jensen-től A nővér. Nagyonjóóóó.
És elszidtam Sebastian Bachot mindennek egy három évvel ezelőtti balhéja miatt.

Álmomban megszakítottam a kapcsolatot egy középsulis barátommal (nem mintha a valóságban beszélnénk), összevesztem a legjobb barátommal (de miért?), és az öcsémmel Alvin és a mókusok feldolgozást hallgattunk valami nem létező zenekartól. Kissé elszomorító, amikor az álmaim is olyan unalmasak, mint az életem.
Egyébként most értem haza, vérvételen voltam, és szegény nővér alig talált vénát, vagy öt percig nyomkodta és csapkodta a kezem, mire talált egyet, abból az első szúrásra jött a vér. Igaz, hogy beletelt pár percbe, mire megtelt a vérvételi cső, de nem baj.

Szerintem megszálltak a gonosz erők, vagy a karma "jótékony" energiája, ugyanis a héten már két bögrét törtem össze, ráadásul az egyik a kedvenc 7 éves bögrém volt, a másik meg anyu féltve őrzött készletéből való. Éljen a pozitív energia.

Imádom mikor egy órán nem figyelek és a tanár azt mondja, hogy kifog készíteni és a vizsgán meg kifog csinálni.. annyira várom már

Szerintem nem normális, ha a tanár egész nap rímekben beszél három órán keresztül a gyerekeiről, de nem veszi észre.....

nem értem, egyáltalán nem értem, hogy mégis miért kell egyeseknek beleavatkozniuk mások dolgaiba, holott meg lettek kérve rá, hogy ne tegyék. köszönöm szépen az illető(k?)nek, most jó nagy sz#rban vagyok neki köszönhetően. nyilván segíteni akart, de pont hogy rontott a helyzetemen. nem részletezném, de pls, szurkoljatok, hogy holnap kimásszak belőle valahogy.
(rövidentömören egy vagy több osztálytársam informálta az osztályfőnökömet egy olyan dologról, amiről nem kellett volna. ő ahelyett, hogy nekem szólt volna, szólt anyámnak. aki őrjöng. én meg csendben tervezem szökésem Kanadába.)

Egyszerűen nem értem, miért nem tudnak már kezdeni valamit mama lábával. Tavaly márciusban kezdett neki pirosodni, ebből lett egy szép kis orbánc, és valamikor nyáron egy seb a lábán begennyesedett, majd szabályos lyuk keletkezett ott. Most ott tart, hogy többször is volt már kórházban vele, hol a fertőzőn, hol a sebészeten (legutóbb pár napja), de egyszerűen semmi. A sebészeten most is annyit csináltak vele, hogy kapott infúziót, aztán öt nap után hazaengedték. Egy nővér jár ki hozzá kétnaponta kötözni, meg minden, de az elmúlt pár hónapban havi 40 ezer ment el mamának gyógyszerekre, kötszerekre, fertőtlenítőkre, meg hasonlókra, és a lába egyre csúnyább. Ma én mostam le neki, és komolyan mondom, sokkal rosszabb, mint volt. A gennyes seb, ami nyáron még egy kiskörömnyi méretű volt, most meghaladja egy 200 forintos méretét is, és felütötte a fejét két újabb is. Nem értem, most tényleg ennyire nem tudják az orvosok, mit csináljanak vele?

Nagyjából egy hete olyan beteg vagyok, hogy lélegezni is alig tudok, minden egyes orrfújásnál érzem, hogy fáj a homlokom és az arcom, megittam nagyjából hat liter narancsos, és négy liter erdei gyümölcsös teát, elhasználtam már vagy kétszáz zsebkendőt, minden egyes alkalommal, ahányszor felkelek az ágyból, elkezdek szédülni és alig tudok lépni, plusz tegnap elkezdett csak úgy random fájni az amúgy is rossz térdem, azóta leginkább leszakítani lenne kedvem, egy pólóban és két vastag pulcsiban is ráz hideg, és mégis, a legnagyobb gondom jelenleg az, amilyen hangnemben képes az osztályfőnököm beszélni velem, és a szüleimmel, és az, hogy annyira nincsen magánélete, hogy péntek este tizenegykor apámnak írogassa az arrogáns leveleit. Király. Pedig igazán jól esne, ha megértené, hogy szerdán nem tudtam előre, hogy másnapra felkelni nem tudok majd, de azért én szóljak neki előre, ha hiányozni fogok, persze.

Félek, hogy komoly vérkeringési problémáim vannak. A lakásban 22 fok van, de mégis majd lefagynak az ujjaim és a lábaim. És az a legviccesebb, hogy nyáron is ugyanez a helyzet. Már többször voltunk kivizsgáltatni, de azt mondták nincs baja a vérkeringésemnek. Akkor miért lilák a körmeim és miért érzem úgy, hogy mindjárt ide fagynak??