Mire gondoltok most? II.

Én egész nap bőgtem. Lehet azért, mert anyukámnak ma lenne a szülinapja; lehet, mert éppen "azokon" a napokon vagyok; illetve a mai tragédia. Talán mind a három egyszerre. Nem ismertem senkit sem a balesetet szenvedők közül, de borzasztóan megrázott ez az egész eset. Hihetetlen, hogy erre kellett kelnünk. Mennyi ártatlan, szegény lélek! Szegény szülők... Nem ez az élet rendje, nem a szülőnek kéne temetnie a gyermekét... Bele sem lehet gondolni, mit érezhetnek. Igazából elmondhatatlan lehet...

Hallod, erről jutott eszembe egy hajmeresztő SMS, amit a napokban kaptam:
SMS alapú csevegő rendszerünk egyik tagja, Kata jelezte, hogy szívesen flörtölne Veled!
Innen már nem is olvastam tovább. Első reakcióm. Bocsánat, nem vagyok leszbikus. Másodszor, ki a fene szerezte be a telefonszámomat, mikor a családomon kívül és egy-két barátomon kívül senkinek sincs meg.

Ahh, én miért nem kapok ilyen sms-eket? Velem is flörtölhetne valaki.
On: Kezd a hócipőm is kilenni azzal, hogy még a téli szünetben elkezdtem köhögni, és most is tart. Már három doboz lándzsás útifű szirupot elhasználtam, és tök nem vagyok jobban. Na persze, miután az öcsém is, meg a fél osztályom is beteg, csoda lenne, ha meg tudnék gyógyulni, de azért na már. Egészség, hol vagy?

Mikor egy ilyen stílusú zenéből egy szempillantás alatt átszellemülök egy ilyenbe. Ez már komoly teljesítmény.

Előre is elnézést a hatalmas offtopicért és a mély lelki szónoklatért, ha bárkit rosszul érint, nyugodtan tekintse semmisnek a hozzászólást.

Nem szeretek ide túlzottan személyes gondolatot megosztani, de ezt egyszerűen muszáj.
Napi szinten nézek híradót, követem az eseményeket a nagyvilágban, engem ez mind nagyon érdekel. Napi szinten a híradóval együtt sok minden megráz, amit hallok és látok. Akár a politika miatt mérgelődöm, akár pár pszichopata miatt, akik baltával öldösik egymás családtagjait. Egy gyász mindig szörnyű, de be kell valljam, egy dolog, amit mindig megkönnyezem: amikor egy gyereket ér bántódás, legyen az testi sértés, molesztálás vagy halál.
A mai nap az számomra hihetetlen. Egy gyerekkel, vagy gyerekekkel történt tragédiára nálam nincs magyarázat. Elképzelni nem tudom, mit érezhettek át azok a kamaszok, akik az égő buszból másztak ki, hogy volt ennyi lelki erejük, vagy az, aki még mindig életveszélyben van, vajon túléli e, vagy ha életben marad, milyen fogyatékossága kíséri végig a hátralevő életét. Borzalmas lehet az a pillanat, amikor az éjszaka közepén felhívják az anyukát, hogy baleset érte a gyerekét, ami ettől is borzalmas, hogyha valaki ezt a hívást már nem kapja meg, csak a rossz hírt...
Mindez azért ráz meg ennyire, mert nem olyan régen én is gimnazista voltam, és ha visszaemlékszem a sok közös pillanatra az osztálytársaimmal, a tanáraimmal, egyszerűen a szívem szakad meg, ha belegondolok, hogy ugyan ez velünk is megtörténhetett volna. Tényleg ritkán érint meg ennyire valami, de ahogy ma a külügyminiszter küszködését néztem a sajtótájékoztatón, én is küszködtem. Megfulladnék a gondolattól is, hogy ez valaha is megtörténhetett vagy meg fog történni velem.

Nem tudom, ki hogy van vele, de a halomnyi jegyzet és vizsgára készülés közben én úgy éreztem - hiába, hogy fogalmam sincs, kik az áldozatok - egyszerűen muszáj gyászolnom és gyertyát gyújtanom értük. Ilyenkor gondolkozom el igazán azon, hogy néhány csekélységen idegeskedik az ember, de nem ismeri milyen az igazi katasztrófa.
Őszintén remélem, egy Starity tagot sem veszítettünk el vagy érte bántódás osztálytársát/barátját. Az említett gimnázium tanulói pedig nyugodjanak békében!
Még egyszer elnézést az offtopicért.

Mikor nézed a rokonok fbjüket,emlékeiket, és ráeszmélsz,h jobb életük van mint neked..

A távoljövőben, ami egyre közeledik, az volt az egyik tervem, hogy külföldre megyek dolgozni, és ha tetszik a hely, akkor kint is maradnék. Ezt már az egész család tudja, munkahelyem is valószínüleg lesz, de folyamatosan azt mondják, hogy "úgy sem mész ki", "nem fogod bírni", "x idő után meglátod, hogy úgyis visszajössz", "nehogy azt hidd, hogy ott jobban megfizetnek, a külföldieket csak lenézik", "sírás lesz a vége és honvágyad lesz", és még sorolhatnám... Annyira elvették a kedvem tőle, hogy már lesz@rom az egészet és nem is akarok menni. Tudom a hátrányát is a dolognak, tudom jól, hogy nagyon nehéz lesz és ott sincs kolbászból a kerítés.. Lassan szoktattam magam a gondolathoz, hogy havonta tudnék csak hazajönni, vagy akkor sem, magamra leszek utalva és egyedül leszek, mint a kisujjam, építettem önbizalmat, mert a tanárom mindig mondta, hogy jól megy a nyelv. Most meg már azon a szinten vagyok, hogy ha rágondolok az ország nevére, halálfélelmem lesz, görcsbe rándul a gyomrom és sírok, mint egy újszülött. Így sem vagyok egy nyugodt típus, sok élethelyzetnél ájulás kerülget, és még ezt is megkapom. Nem tudom miért kellett ezt, miért kell előre a semmi végett beparáztatni... Azt az örömöt sem akarom megadni nekik, hogy kimegyek és rövid időn belül visszajövök, mert ha nem tetszene a környezet vagy a munka akkor ezt tenném, de az én fejemhez nem fogják odavágni, hogy "na mi megmondtuk"...

Megfogadtam, hogy 2017 minden pillanatát boldogan fogom megélni. Tudtam, hogy nem fog sikerülni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megtörök. Elvesztettem két rokonomat, ráadásul az a buszbeleset is..szörnyű. És az önbizalmam is egyre jobban hagy el.

voltam ezen az edukacios kiallitason meg szombaton, de tobb egyetem/fosuli, amikre en kivancsi lettem volna nem voltak ott raadasul senkinek sem volt aznap tulsagosan jo kedve, varost se neztunk vegul, pedig utoljara nyaron voltam a fovarosban mivel nagyon messze lakom meg alapbol nem az en vilagaim a zsufolt varosreszek.

a napom fenypontja a nyuszik meg a kigyo voltak, bar szegyenszemre annyira elvakitott hogy az utobbival lefotozzanak, hogy meg sem neztem, melyik intezmeny standjanal is vagyok epp xd imadom az allatokat, de nem vagyok valami jo gazdi. na meg a kigyo az egyetlen amit szigoruan tilos tartanom

Az az egyetem is kint volt, ahova én járok, (EKE) bár a kígyót szerintem nem náluk láttad

Amúgy, én ezt a kis cocát úúúúgy, de úúúúúgy össze-vissza puszilgatnám Tegnap láttam ezt a videót, már megnéztem vagy tízszer XDD Szééépen beraknám az ágyikómba a cica mellé, és coca és cica együtt aludnának (nyugi, normális vagyok)

Vajon mi történne, ha egyszer az életben nem lenne probléma a kurzusfelvételnél?! Ja, hogy ez nem oldható meg? Én kérek elnézést.

Amikor megállsz az aluljáróban a Trio pizzéria ablakánál, és az eladó már a szemeit forgatja, mert képtelen vagy választani. Ma pontosan így jártam, és végül - ennek fényében - semmit sem vásároltam.

Még csak tizennyolc éves vagyok, iskolába járok, és tök nem szakadok meg a tanulástól. Heti 1-2 nap kivételével hatkor kelek, ezen az 1-2 napon meg négykor. Legkésőbb fél négykor minden nap otthon vagyok (de legtöbb esetben fél háromkor), és kilenckor általában lefekszem aludni (mint a kisgyerekek). Árulja már el nekem valaki légyszi, hogy akkor mégis miért vagyok folyamatosan fáradt?

Te azt nem akarod tudni....
Tesin kész kínzás volt a "drága és imádott" Netfitnek hála.
Lefuttattak velünk annyit, amennyit bírunk oda-vissza és 17 az egészséges (nekem 24 volt, aminek örülök), a végén mindenki hullafáradt volt, fájt mindenkinek mindene és a tanároktól kaptunk szódavizet, hogy ne ájuljunk el és ne rókázzunk
Szimonetta meg volt olyan hülye és megállt a 17-nél

basszus, én jó ha tízig bírtam még régebben..

Úgy tűnik, rám mosolygott a szerencse, vagy valami hasonló. Holnaptól másik osztályokon leszünk a kórházban, de nekem nincs kedvem azokkal lenni, akikkel eddig voltam egy helyen, úgyhogy ráírtam az egyik csajra, hogy lehetnék-e velük. Négyes csoportokra kell osztódni, ők hárman voltak, és megbeszélte a többiekkel, hogy lehetek velük, szóval most örülök. Ők hárman a legnormálisabbak az osztályból, legalábbis az én szememben, mivel ők kb. az egyetlenek, akik szóba állnak velem. Amúgy mindenképp tapsot érdemlek, amiért november közepe óta vééégre elkezdtem nyitni pár osztálytárs felé, ez tőlem hihetetlenül nagy mértékű fejlődés.

én tavaly lefutottam a 32(!)-t (nálunk már az kell), asszem 34 lett, utána fél órát fetrengtem nagyon durva görcsökkel.....van oka, hogy nem futok

on: na megvolt a kémia OKTV és nem tudom...annyira remélem, hogy továbbjutok, de erős idén a kategóriánk és nagyon rossz volt a feladatsor (mijez a 70% elmélet???)... hát kitudja... legalább a kémiatábor fun volt, mondjuk tudnám h mért nem hajlandóak még rám nézni se azok, akikkel ott tök jól elbeszélgettem? (ennyire kibírhatatlan vagyok? ja, igen) de legalább vettem egy csomó ékszert rohadt olcsón, majd csak jó lesz vmire alapon

Oh igen, ma is megkaptam a szívtelen jelzőt. Sajnálom, de ez van. Nem fogok gyászolni 10 gazdag gyereket, csak mert ott laknak ahol Viktor atyánk. Bezzeg mikor egy balesetben 6 debreceni halt meg még a hírekben sem volt benne, nem hogy nemzetközi gyásznap legyen belőle. Akkora képmutatás folyik itt, hogy az már szánalom.

Szerdán kezdődnek a gyakszik, szerencsére újszülött osztályon kezdek. A többitől pedig kicsit tartok, mennyire lesz kemény. Eddig egy gyakszi se volt szörnyűséges és mindig találtam benne valami pozitívumot annak ellenére, hogy rájöttem nem ez az én elképzelt szakmám. Tehát bizakodva várom, mi is lesz.