Mire gondoltok most? II.

Olyan rég panaszkodtam már úgy igazán nektek... Na most jövök.
Ma kórházban volt gyakorlat, de szokás szerint nem volt semmi dolgunk, úgyhogy én olvastam (szintén szokás szerint). Ha párszor szólt is nekünk a főnővér, mindig ugyanaz a két lány ugrott azonnal, de ez is ritka alkalom volt. Egy beleegyező nyilatkozatot töltettem ki egy bácsival, meg házit csináltam betegmegfigyelésre, amúgy egész nap olvastam, és ez persze senkit nem zavart (sem a dokikat, sem a nővéreket, sem az ápolókat), kivéve egy osztálytársamat, miért is ne. Egész nap a társalgóban ült mindenki, a végzősök is, meg mi is, de mikor az a bizonyos lány - nevezzük M-nek - átadta a helyét egy néninek, egy másik osztálytársam megkérdezte tőle, mi baja. Erre arrébb mentek kb. 5 lépést, ott volt egy kis beugró, szóval látni nem lehetett őket, és ha halkan beszélnek, hallani sem lehetett volna, de ők erre nem veszik a fáradtságot. M elkezdett szinte ordítani, hogy "hát a f*szom, ez egész nap csak olvas, sz*rt sem csinál, elegem van belőle", de ezt szabályosan úgy, hogy szerintem a fél folyosó hallotta. Én továbbra is a kis könyvecském bújtam, de homályosodott a látásom a könnyektől (öcsém, imádok ilyen érzékeny lenni), viszont próbáltam visszafogni, mert krvára nem volt kedvem előttük bőgni. Úgyhogy szépen olvastam tovább, mintha meg sem hallottam volna, de jó két oldalon keresztül gőzöm sem volt, mit olvasok, mert a szavai visszhangoztak a fejemben. Egyébként tök nem értem, mi a fene baja van velem az osztálynak. Mióta hozzájuk járok, még csak beszélgetni sem próbáltam szinte senkivel, max. 1-2 emberrel, ezek meg csak úgy random elkezdtek utálni, pedig tök láthatatlan kéne, hogy legyek a számukra. Nem zavarok sok vizet (sőt, inkább semennyit), és mégis kipécéztek. Váljék egészségükre.
Napi pozitívum, hogy azért ne csak negatív vackokat írjak: ma lejött a második szintről két osztálytársam, R és N, mert náluk sem volt semmi meló, és odajöttek hozzám beszélgetni kicsit. Mondjuk R tegnap is beszélgetést kezdeményezett, a könyvről kérdezett, amit épp olvastam, meg ő is ajánlott nekem. Fura, mert pont azok az emberek találnak meg, akiket szintén az egész osztály utál. Na mindegy, azért jól esett, hogy valaki próbál beszélgetni velem is.
napi hiszti kipipálva

Elegem van a hidegből. Nem tehetek róla, olyan beállítottságú vagyok, aki még a 20 fokba is fázik, viszont a 40 fokba még kardigánba és hosszúnadrágba rohangál. Így igazán nagy fájdalom ez nekem, hogy ennyire hideg van, pedig 2 nadrág, vastagzokni és minden egyéb más van rajtam, csakhogy biztos ne fázzak. De legalább a suliba jó idő van..
Ismét az én német tz-m lett a legjobb, pedig mikor beültem, úgy éreztem nem lesz ez most jó.. de mégis. *-*
Földrajzból megírtam a lemeztektonikás dolgozatomat, ami szerintem jól fog sikerülni, bár a Himalája keletkezésében nem igazán voltam biztos. Kicsit jobban átkellett volna olvasnom, mielőtt beülök megírni.. :/

Leginkább arra, hogy a jövő joghallgatója lakozik bennem Meg arra, hogyha megiszom még két kávét, meddig fogok este a tételeim fölött pattogni, vagy hogy érdemes-e szét tanulnom magam a holnapi vizsgámra, hogyha még a beugró sem lesz meg. Éljen az egyetem!

Úgy álltam hozzá ehhez a héthez úgy összességében, hogy életem talán egyik legrosszabb hete lesz (iskola szempontjából legalábbis), aztán tegnap kiderült, hogy nem írunk sem ma földrajzból, sem csütörtökön matekból, így már csak egy történelem és egy infó, az elsőt már nagyjából tudom, a másikra nem igazán tudok tanulni, így már csak az marad, hogy hallgatom a kedvenc zenéimet, és merengek azon, hogy milyen csodálatos lesz február második hete, valamint a nyaram, már ha megvalósul a tervem/álmom, hogy videót szerkesztek.

A nemlétező kukikám ki van már az egyetemmel. Pont csak sz*r és unalmas tárgyakból vannak vizsgáim, ráadásul az egyik szóbeli. Ha nagyon beparázok tőle, vagy elájulok vagy pedig lehányom a tanárt. Azt már feltételezni sem merem, hogy angolul képes leszek beszélni.

Hinnéd vagy sem, én régebben nem mertem kimenni felelni a táblához, még ha tudtam az anyagot, akkor sem, de az egyetemen rájöttem, hogy a szóbeli vizsga ezerszer jobb. Legfőképpen azért, mert a tanárt látod, kontaktusban vagy vele, a beszédhangod, a mimikád tud hatással lenni rá. Azonnal tudsz korrigálni, mivel látod a tanár arckifejezését, gesztikulálsz, és ha valamit nem tudsz, nem kell ülnöd a lap fölött, hanem segít belőled kihúzni azt a picit, ami megmaradt.
Én szóbeli vizsga preferátor lettem - létezik ilyen szó vajon? - mivel hogy, eddig két írásbelimet tehetem le újra. Nekem nem mindegy, hogy ülsz egy papírlap fölött, és lesel mint Rozi a moziba, vagy ülsz és mosolyogsz, és esetleg kérdeznek tőled/segítenek válaszolni.

Igazából én csak attól tartok, hogy rosszul leszek vagy bepánikolok, ez már zh írás közben megtörtént és majdnem elájultam. Bár ez a szorongásomnak volt köszönhető, remélhetőleg a citromfű tea és a Valeriana majd segít fenntartani a lelki egyensúlyom... De ez sajna amúgy tanárfüggő is, mert az egyetemen már nem olyan, mint az érettségin ugye, hogy átrugdosnak mindenáron. Nem egy olyan sztorit hallottam tanáraimtól, meg nővéremtől, hogy a tanárnak volt valami személyes problémája velük - ok nélkül egyébként - vagy csak szimplán k*csög volt, és buktatott :/ Remélem, ilyenből van kevesebb.

Vagy 300 oldalból bogozzam ki, hogy a holnapi művészettörire és anyagismeretre, hogy melyik a lényeges része.
Az sem segít, hogy olyan kába vagyok, mióta felkeltem, hogy legszívesebben visszafeküdnék és nem érdekelne semmi csak kialudhassam magam.

Hmm, a mai napom egy kissé... sokkoló volt.
Megint gyakorlat volt, mint minden második hét szerdáján, ilyenkor hat és tíz közt vagyunk a kórházban, utána még óra. Valamikor fél hét táján átrángatott az egyik nővér a kardiológiára, hogy menjek segíteni, kevesen vannak. Követtem, bementem vele a kórterembe, egy nénit épp pelenkáztak, nekem meg aztán rohadtul nem esett le, hogy le van takarva a feje... A néni az éjszaka folyamán meghalt, ott kellett segítenünk. Most először volt bármiféle dolgom is halott emberrel, még egyet sem láttam, úgyhogy csúnyán megviselt az eset, de szerencsére nem hagytak a gondolataimba merülni, miután kitoltuk a kórteremből, mert az egész kardiológián én mértem utána a vérnyomást, az meg elterelte a figyelmemet. Csakhogy most nem mérek vérnyomást, és nincs, ami elterelje a figyelmemet, a néni pedig újra és újra megjelenik előttem. Nem láttam az arcát, mert ugye le volt takarva, és miután letisztogattuk, az egész testét letakartuk, de még így is borzalmas volt.

Végül leadtam az egyik vizsgámat, amit úgy éreztem, hogy nagyon nem ment volna. Így is kevés a kreditem, de holnap is lesz egy vizsga, és a másik vizsgától való idegeskedéstől nem bírtam volna tanulni, nem beszélve arról, hogy bár elkezdtem a leadott vizsgámra is a tanulást, de egyszerűen nem éreztem úgy, hogy én abból pénteken értelmesen le fogok felelni. Lehet, hogy a kettes mégis meglett volna, és kicsit úgy érzem, hogy megfutamodtam, de anya azt mondta, hogy ne így fogjam fel, hanem koncentráljak a többire, hogy azok sikerüljenek. A jövő félévem vége egyébként is nagy vízválasztó lesz, ha nagyon rosszul sikerül, akkor eleve nem maradhatok államin, de ha nem sikerül rosszul, viszont továbbra sem érzem úgy, hogy nekem ezt kellene csinálnom, akkor szakot váltok... vagy fogalmam sincs.

Egyébként a másik, hogy újból megtapasztalhattam, mennyi rosszindulatú és nagyszájú ember van az interneten. Szóval mostantól tartózkodni fogok mindenféle megnyilvánulástól, és szigorúan szemlélő üzemmódba kapcsolok. Tök felesleges belemenni buta emberek vitáiba, mert én leszek a hülye. :'D

A harmadik pedig, végre megjött a Lanás telefontokom, amit a pitbullcase-ről rendeltem *-* Hát, nem mondom, megkérik az árát, de amúgy legalább igényes. Ezzel hivatalosan is elment a karácsonyi pénzem, és hivatalosan is ismét csóró vagyok. Hát nem szuper?

Csak én vagyok beteg?
És ha nem lenne elég, ki vagyok készítve...
Van két lány az osztályból, akik nem hagynak békén. Mindig eldugdossák a cipőmet, és már majdnem egy hete minden nap. Most hiányzik a fél pár cipőm. Gonoszak "Cipődugdosó kisasszonyok" ://
És lehet, hogy egyes lesz a nyelvtanom (

órán olvastam a ragyogást a telefonomon, erre tök fekete lett egy oldal és hiába zártam be és léptem vissza akkoris olyan volt, azóta inkább megse nyitottam.
reggel mikor várom a buszt a -17 fokba, mindig elképzelem ahogy a 35 fokba a balatonba pancsizva élvezem a napsütést és ilyenkor mindig jobban fázom egy picikét, lehet inkább alaszkára kéne gondolnom vagy valami sarkvidéki helyre. amúgy nem akarok nyavalyogni a hideg miatt, de nálunk ez már szokatlan hideg, itt mindig enyhébb tél van.

Hasonlón gondolkoztam a múltkor én is: Aranka Szeretlek, Uncle Fucker, vagy Jožin z bažin? :'D Esetleg Apa Kocsit Hajt, Szabó Rozáliát, valamelyik random A. E. Bizottság-szám... Végül maradt a régi

Mindkettő szuper szám

Régen éreztem magamat ennyire belefásulva mindenbe. Legszívesebben elmennék egy lakatlan szigetre, messze az emberi fajtól. Rosszul vagyok attól, hogy nemes fajunk egyes példányai milyen gerinctelenek. Rengeteg igazságtalanság ért ma, amelyek felett képtelen vagyok napirendre térni. Eddig is hitvesztett voltam az emberiséget illetően, ám most már azt mondom, ha kipusztul a fajunk, az sem érdekel. Bekapcsolom az Odaát kilencedik szezonját, telezabálom magamat főzelékkel, és lef*som a világot magasról. Hiányzik azért a középiskola, amikor az volt a legnagyobb bajom, hogy a fiú nem áll velem szóba, aki tetszett, vagy az, hogy nem tudtam felkészülni a dolgozatokra.

Pozitív dolog is történt velem, ne csak panaszkodjak. Egyre több fejezettel bővül a saját regényem, és a fejembe vettem sok más dolog mellett azt is, hogy bizony kiadatásra fog kerülni. Már érdeklődtem a Publionál, és úgy néz ki, hogyha nem sikerül a könyvkiadóknál érvényesülni, akkor őket fogom választani publikálás gyanánt. Közel tizenegy év írási tapasztalat után, iszonyú jó érzés lenne a saját könyvemet a kezeim között tartani.

nővérem: mi olyan fontosat csinálsz h nem írsz vissza
én:

A tesitanárom végleg megkattant. Eddig is egy szadista fszkalap volt, de ez most már túlmegy minden határon.
Minden ott kezdődött, hogy nem mentünk le kedden tesizni, amikor amúgy nem is lett volna tesink, mert átraktuk a nyolcadikat hétfő hetedikbe. De a nő ezt nem képes felfogni, minden héten változtat.
Tegnap beírt mindenkit hiányzónak, de ez nem is érdekel, tizenakárhány év alatt ez az első igazolatlanom, még anyut se érdekli. Akkor már elkezdte a hlyeségét, háromszor kezdtük újra a bemelegítést, mert valami sose tetszett neki. Az egyik barátnőmet azért küldte ki a teremből, mert mosolygott és az nem jött be neki. Aztán mikor megint történt valami, sípolt egyet, elüvöltötte, hogy tornasor és elkezdődött a kiképzés.
Ma úgy jött be órára, hogy csak nekünk tart tesit, a többiekkel röpit nézett. Beküldött minket a szertárba, hogy öltözzünk át ott, mert nem volt máshol hely; és mikor hitetlenkedve mondogattuk egymásnak, hogy a szertárban öltözünk, megint kiakadt.
Megkezdődött a terror. Elmesélte, hogy innentől minden más lesz, tegnap gondolkodott ezen az ügyön, rájött, hogy mi álszent hazudozók vagyunk, akiknek semmi nem jó, mindig panaszkodunk. Puszilja és üdvözli a szüleinket, ez az ő hibájuk is, mert nem voltak képesek megnevelni minket. Én itt kiakadtam, mert milyen jogon kritizálja a szüleimet, de főleg édesanyámat, aki végülis felnevelt engem?!
Jó, mindegy. Közölte, hogy a következő másfél évben fejlesztés lesz, mert nem érdemlünk semmi mást. Ezután megint kiküldte egy osztálytársamat - vagyis pontosabban beküldte a szertárba -, mert mosolygott; egy másikkal meg közölte, hogy abbahagyhatja a cinikus,álszent mosolygást; s mikor a lány közölte, hogy de hát ő nem is cinikusan mosolyog, a nő azt válaszolta, hogy még milyen jó, hogy tanult testbeszédet és pszichológiát.
Ezután elkezdtük az órát. 20 kör futás, 6-6 sorozat sarok- és térdemeles, majd 4x 20 has- és hátizom. 6-6 sorozat támadójárás és nyusziugrás. Utána röpigyakorlás, merthogy azt is fogja majd osztályozni, eredetileg 3 próbálkozásunk lehetett volna, most már csak 1.

Annyira elegem van belőle, egy hete gyomorgörccsel megyek le tesizni, lassan jobban félek a nőtől meg a tantárgyától, mint a biosztól és az azt tanító (rémisztő) tanártól.
Most már indulnak be a szülők, köztük anyum is, aki közölte, hogy nem fogja hagyni, hogy terrorban éljünk...

Nem tudom mi lesz, de jó lenne, ha vége lenne ennek az egésznek, mert már nem sokáig bírom. Nemhogy még másfél évig. Főleg, hogy jövőre érettségi...

Bocsánat a kisregényért, de muszáj volt kiadnom magamból...

Nagyon át tudom érezni a helyzeted... A gimiben a tesitanárom egy f*szfej volt, bár nem ennyire, de ő is be tudott szólni gyakran. Sosem voltam jó tesiből, mert féltem, hogy a gyakorlatok közben megütöm magam, ezért konkrétan semmit sem mertem megcsinálni. Gondolhatod, milyen kellemes volt hallgatni a pofázását, én is mindig gyomorgörccsel jártam be. Pedig a tesinek az lenne a lényege, hogy megmozgasson, önbizalmat adjon, nem pedig az, hogy lehetetlenebbnél lehetetlenebb feladatokat csináltassanak a tanárok jegyre. Mennyivel jobb, ha kötélmászás helyett játszotok valamit például, ami ugyanúgy fejleszt, csak másképp... Szerencsére én utolsó két évben gyógytesire jártam, és ott rengeteget erősítettünk. Ha marad a terror, fogd fel úgy, hogy a sok futástól meg a hasizom, hátizom és egyéb erősítéstől tök jó formában leszel és megjön az önbizalmad. És amiatt meg ne aggódj, hogy gyakorlatok nem sikerülnek és egyest kapsz. Nem hiszem, hogy a testnevelés miatt nem hagyják, hogy eljuss az érettségiig

előre is elnézést kérek, lehet, hogy sikerül egy kisregényt írnom

Mérhetetlenül fel tud b.szni az etikatanárom, már elnézést a kifejezésért. Igaz, csak tegnap volt óránk vele, de most jutottam el odáig, hogy a másfél év alatt felgyülemlett, sok-sok érzést emberi hangnemben meg tudjam fogalmazni, bár lehetségesnek tartom, hogy nem fog sikerülni.

Nem vagyok az az első látásra ítélő ember, de róla egyszerűen lesüt, hogy egy ítélkező, vádaskodó, tenyérbemászó, és hihetetlenül álszent nőszemély. Ezt magamban jól meg is jegyeztem másfél éve, amikor először volt vele közös óránk, gondoltam, biztos téves az első benyomás, majd csak javul ez. De hihetetlenül csalódnom kellett. Bár tavaly még nem volt annyira tragikus, mint idén, de már akkor is voltak érdekes dolgai, példának okáért, amikor egy olyan feladatot adott fel nekünk, hogy közösen agyaljunk ki egy tervet, hogy mi lenne, ha süllyedni kezdene a hajónk a tenger közepén. Most ebbe nem szeretnék különösebben belemenni, de lényeg a lényeg, hogy először még ki is emelte, hogy nem lehet felnőtt segítségünk, de amikor elmondtuk, mit csinálnánk, az neki nem tetszett, és konkrétan sértődötten kérdőre vont minket, hogy mégis miért nem voltunk hajlandóak segítséget kérni a felnőttektől.
Ugyanúgy tavaly a szemünkbe mondta, hogy mi semmirevaló, unalmas, és idegesítő emberek vagyunk (mindezt szemmel látható undorral az arcán), akiknek nincsen önálló véleménye, és akik nem lesznek képesek egyedül boldogulni a világban; majd miután mi ezt elmondtuk az osztályfőnökünknek, aki pedig próbált vele emberien beszélni, a következő órán kérdőre vont minket, hogy mégis mit képzelünk magunkról, hogy a háta mögött utálkozunk és olyanokat mondunk róla, amik nem igazak.
Viszont, ezekkel még úgy, ahogy meg tudnék békélni, hiszen végül is ki a tököm ő, hogy ítélkezzen, amikor kevesebbet tud rólam, mint egy ebihal, megbocsájtható bűn, hogy ostoba. Viszont idén annyira mérhetetlenül elegem lett belőle, hogy szerintem "véletlenül" meg fogok betegedni az óráira... Nagyjából három hét telhetett el a tanévből, amikor holt lazán kijelentette, hogy ő nem hajlandó velünk tovább dolgozni, amikor semmi sem jó nekünk, semmit sem akarunk csinálni, nem vagyunk hajlandóak megosztani vele azt, amiről beszélünk a padtársunkkal, és ítélkezünk is. Itt megkérdeztem a padtársamat, hogy mégis mi a szentséges jó Istenről beszél, amikor senki meg sem szólalt, erre poker face-szel hozzám dobja a szivacsot, és fél órán keresztül arról magyarázott, hogy szívét-lelkét beleteszi minden órába, órákig készül, hogy nekünk jó legyen, de mi még csak érdeklődést sem mutatunk.

1) én alapvetően teljes mértékben egyetértek az etikaórákkal, a tankönyvünkben is olyan témák vannak megfogalmazva, amikről szívesen beszélgetnék vagy vitatkoznék értelmes emberi lényekkel. De ő, aki informatika tanár létére képtelen bejelentkezni az e-mail fiókjába, nos, azt nem nevezném értelmesnek.
2) azt nem nevezném órákig való felkészülésnek, hogy szünetben összeszedi a tankönyvét, pár informatikás jegyzetét, mindig lent hagyja a projektort, és tíz perc azzal megy el az órából, hogy összeszereli és belép a gépbe. Ezt semmiképpen sem.
3) azt már végképp nem értem, hogy milyen jogon nevez minket annak, aminek. Nem ismer minket, semmit nem tud rólunk, de még csak nem is ártunk neki azzal semmit, ha néha napján ugyanakkor beszélünk, mint ő, de ő mégis olyanoknak mond minket, amik kissé sem vagyunk, és teljesen alaptalanok. Ő csak annyit lát, hogy kiunjuk magunkból az életkedvünket, ahányszor ránk üvölt, hogy ne merjük ezt meg azt csinálni, mert intőt ad, ahhoz már túl elfoglalt ember, hogy tényleg próbáljon megismerni minket.
4) szerintem nem mi tehetünk arról, hogy nincsen véleményünk egy olyan képről, amin a srác konkrétan majdnem alszik, annyira unatkozik, vagy nem tudom mit csinál, és akkor még írjam körbe tíz mondatban, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem a fiú, a kép, a környezete, az interakciója, stb. Ezért hagy ne én legyek már a rossz, könyörgöm.

Azt azért még hozzátenném, hogy az osztály első felének ő az informatikatanára, és bár keveset tudok, de épp eleget ahhoz, hogy egyszer nagyon közel volt ahhoz, hogy ne üssön meg egy teljesen nyugton ülő lányt, csak azért, mert az egyik balgyökér srác felidegesítette. Ergo majdnem lekevert egyet egy gyereknek. Tanár létére.
Nem szokásom azt mondani, hogy gyűlölök valamit vagy valakit, mert utálatnál még sosem jutottam messzebb, de simán kijelentem, hogy ezt a nőt gyűlölöm, és szerintem jogosan, mert egy hazudozó, vádaskodó, ítélkező, és álszent ember, aki az egyik pillanatban még rád mosolyog, a másikban pedig elhord mindenfélének, csak azért, mert éppen nem vagy neki szimpatikus. Gondolhatjátok, mennyi életkedvvel fogok a következő félévben beülni az óráira, és hallgatni azt, hogy semmire sem vagyunk jók.

elnézést ezért a kisregényért, ezt már nagyon ki kellett adnom magamból

Nekem szerencsére nem szólogat be, meg viszonylag könnyített tesim van a soha meg nem gyógyuló ínhüvelygyulladásom miatt, vagyis semmi olyat nem csinálhatok - vagyis csinálhatnék... -, ami a kezemmel kapcsolatos.
Nálunk nem is próbálkozik a kötélmászással. Mindig elmondja, hogy az ő idejében fél perc soknak számított felérni a tetejére, ez nekünk úgy sem menne, nincs hozzá erőnk meg jellemünk. Mondjuk a jellem nem tudom, hogy kerül ide, de mindegy.
Igazából nem is a jegyek miatt izgulok, úgysem fog meghúzni - anyum agyon is ütné -, én inkább a lelki részétől félek. Alapban is izgulós vagyok, már tavaly óta készítem fel magam az érettségire, hogy még véletlenül se hányjam le a vizsgabiztost; szóval nem tenne jót ez a terror. Meg hát semmi kedvem a tesi miatt izgulni és félni, mikor tételeket kéne kidolgozni és kiélvezni azt a kis időt, ami még maradt...