Mire gondoltok most? II.

Igazából úgy érzem, hogy ezt valahol ki kell adnom magamból, gondoljon mindenki, amit csak akar. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenkinek sokkalta nagyobb problémái vannak, mint amiket itt most "papírra vetek," de valahol muszáj kiadnom magamból a gondolataimat. Mindegy, bele is kezdek, aztán max átszerkesztem, ha nem felel meg az oldal kezelőinek a kommentem minősége, és törölni akarnák ezt is.

A következőekben leírt mondat egy olyan személy szájából hangzott el, aki minden alkalommal hangoztattja, hogy egyedül az ő véleménye valid angolból, mert neki emelt érettségije van (amúgy nekem is van, de valahogy nincs kedvem még vele is leállni vitatkozni, ebből már kinőttem.)

Person: Is we have an hour last week?
Én: ಠʖ̯ಠ ?

És nem, nem csak egy nyelvbotlás, állandóan ilyen mondatokat szabadít a nagyvilágra.
Ez természetesen elgondolkodtatott, hogy mennyi olyan embert ismerek, akiknek semmi keresnivalója nem lenne a felsőoktatásban. Ismerek olyat, aki csak azért ment egyetemre, mert youtuberkedni akart az egyetemi életről, és azóta is nagyjából annyiban merül ki a produktivitás, hogy bulilba jár és vloggerkedik annak a 400 követőjének.
A legjobban mégis az fáj, hogy olyan idióták fognak lediplomázni, akikre egy mogyoróvajas szendvicset sem bíznék, nemhogy valami professzionális tudást igénylő dolgot (egy ember egészsége, számítógépek, gyerekek stb.) amíg én jó eséllyel nem kapok kézhez semmilyen oklevelet, mert nem nyalok a tanároknál. Meg hadd ne mondjam, mit csinálnak páran.
A másik ami úgy betette nálam az unalmast, az volt, hogy az egyik amúgy már nyugdíjas tanár közölte velem, hogy olyan rohadt ronda az angol kiejtésem, hogy azt egy native speaker meg sem értené, ötlete sem lenne arról, hogy mégis mit gagyogok, habár ez várható volt, hiszen a nőknek amúgy sincs helye a felső okatatásban. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy nekem teljesen rendben van a kiejtésem, mert én már gimiben is foglalkoztam fonetikával, mert nem csak azért tanultam nyelveket, mert muszáj. Ezzel nem magamat akarom fényezni, mert közelről sem tökéletes a kiejtésem. Egy olyan srácot meg az egekig magasztal ez a tanár, aki úgy ejti ki a szavakat, ahogy épp kijön neki. Mert milyen ügyes, it was so close. Gondolkodtam rajta, hogy ennek a csodás férfindk csináltatok egy olyan bögrét év végére, hogy Egy szexista f*sz vagyok, és még büszke is vagyok rá. A legtöbb lánnyal amúgy így viselkedik, kivéve három olyan lánnyal, akik külsőre nagyon hasonlítanak, szóval gondolom ők bejönnek neki. És nem, nem csak butthurt vagyok, mert végre valaki helyretett, az is rohadtul bosszant, ahogy a többi lányt kineveti, ha mondanak valamit.

A másik, ami kiverte nálam a biztosítekot, az az volt, hogy mégis milyen bunkók tudnak lennie egymással az emberek az interneten, ahol annyival könnyebb nagyarccal beleállni valakibe ismeretlenül.
Ezeket a kommenteket egy amatőr sütős csoportban screeneltem le. Na igen, már kiléptem, a látható okokból.



Az utolsó dolog, amiről pamaszkodni fogok (ígérem, most egy darabig nem írok ide) de rájöttem, hogy a barátaim nagy részében én vagyok csak, aki ragaszkodik ahhoz, hogy fenmtartsa az úgy nevezett barátságot, a másik fél igazából csak udvariasan válaszol, miután rájuk erőltetem magam. Sosem voltam különösebben ügyes a barátkozásban, de fájdalmas volt, hogy ez realizálódott bennem. Általában akkor találnak meg az emberek, ha kell nekik valami, alapból meg nem.
Mindig csak kapaszkodok azokba, akik igazából többet ártanak/ártottak nekem, mint ami egészséges lenne.
Megszóltak, amiért bizalmatlan vagyok olyanokkal, akik igazából hűdejófej emberek, hogy lehetek ilyen? Erre amikor megpróbáltam megynyílni ezeknek a hűdejófej embereknek, vapahpgy beigazolódott a megérzésem, jól átvertek és kihasználtak. Aztán egy olyan ember sértődött meg akkor, amikor elmeséltem neki ezt az aranyos kis sztorit, amiért azt mondtam, hogy nem bízok meg az ilyenek miatt másokban, akinek az ég világon semmi joga nem lenne rá, tekintve, hogy ő is magyon sokszor hazudott már nekem a szemembe. De azért ne így álljak hozzá, ugye?

Nem tudom mennyire illik ebbe a csoportba a kérdésem, de muszáj itt is felvetnem. Az a helyzet, hogy nagyon ideje lenne egy második idegen nyelvet is megtanulnom, és nyáron el is akarom kezdeni a spanyolt. Teljesen saját pénzből. És épp ezért nagyon nem lenne mindegy számomra, hogy melyik iskolába fizetek be, szeretnék jó helyre beiratkozni, de nem nagyon kapok hasznos tanácsot, véleményt sehonnan. Ha valaki közületek legalább állt már olyan mellett aki ismer valakit akinek van tapasztalata budapesti spanyol nyelvoktatással, az lécci osszon meg velem némi hasznos infót

Senki más nem lehet olyan szerencsétlen, mint én...
Ma reggel felkeltem ötkor (ÉN! ÖTKOR!), hogy nyolctól felvehessem a vizsgáimat a Neptunban. Beléptem: pipa. Öt percenként frissítettem, közben félálomban Netflixeztem: pipa. Kereken nyolc órakor megpróbáltam felvenni az első vizsgám: bedőlt a rendszer. Azóta a szakunkról senki nem tud vizsgát felvenni, bejutni is képtelenség, ha meg mégis sikerül, azonnal kidob a rendszer. Nyolc óta itt ülök, és reménykedem egy csodában. Nem kicsit van elegem.

kifejezetten el vagyok most keseredve.. vagyis ez most több talán. jövő héten érettségi (amitől enyhén szólva tartok) és mindennap vannak zoom-os óráink magyarból és töriből, ezt a számot amúgy nemrég növelték erre, mert eddig "csak" heti 2-3óra volt tantárgyanként. minden egyes órán részt vettem egyetlen egy kivétellel, mikor is a laptopom nem tette lehetővé, hogy csatlakozzak.. azóta megoldom máshogy, de ez mellékes.
ezen tanórákon a részvétel nem kötelező, és a majdnem 40 fős osztályból egyik órán sem sikerült elérni a 25-nél többet, megkockáztatom, a 20 sem nagyon jött össze. de ma volt a mélypont, ugyanis 5-en voltunk az órán... magyaron meg amúgy is mindig kevesen vagyunk.. és! ez még csak nem is videochat-es óra. de tudtam, hogy nem leszünk sokan, mert az első 5 perc ritka kínos volt, ugyanis egyedül voltam bent a tanárnővel. egyik kedvencem a tanár, csak mégis érdekes volt. szegény megfogalmazott egy nagyon elkeseredett hangú üzenetet, aminek a lényege az volt, hogy ezen azért mégis el kéne gondolkozni, pláne a main, továbbá megfordult a fejében, hogy nem tart több órát.
és megint én érzem magam rosszul, pedig semmi rosszat nem csináltam.. minden feladatom kész, minden szorgalmi szintúgy, nem hagytam ki órát.. (magyart legalábbis) és látták 25-en az üzenetét és egy olyan fiúka like-olta, aki egy órán volt bent kb.. és semmi több. semmi komment, pedig külön kérte, semmi..
erre én írtam neki, hogy én szeretnék még órát és részt is vennék, ez után sikerült még pár embernek írnia, de már nem is tudom erre mit lehet mondani..
közben a vicces rész: az osztály csoportban meg ment a savazás, hogy másik suliban meg dogákat írnak és napi x órán vesznek részt, bezzeg a miénk nem csinál semmit. azért ide írok, mert hiába nehéz engem felhúzni, meg nem káromkodok annyit, közel voltam ahhoz, hogy beírjak oda egy kisebb monológot.. (persze kulturáltan) csak gáz, hogy pont azok hisztiznek, akik nem vesznek részt ezeken az órákon, és a házik egy részét még most is tőlem kérik el... de nem is tudom mit vártam.
elnézést az újabb rant-ért

Sziasztok

Jelentkeztem egy novellaíró versenyre, és megkért minket a kiadó hogy népszerűsítsük a munkánkat. Nagyon hálás leszek azoknak akik veszik az időt és dobnak egy szavazatot. Ha van időtök elolvasni annak nagyon az lenne a legcsodásabb, de ha nincs, ai szavaz azt már örök hálám lekötelezi.
A lap alján kell a tetszik-re nyomni, és keresztnévvel és e-mail címmel lehet szavazni. Nagyon fontos nekem ez a verseny mivel az az álmom hogy híres író legyek. Néha úgy érzem sosem fogom elérni az álmaimat (köszi depresszió) de igyekszem túltenni magam rajta és minden erőmmel dolgozom azn hogy elérjek oda ahol szeretnék lenni.
Aki segít abban hogy elérjek egy új lépcsőfokot az életemben annak nagyon megköszönöm linkért katt ide
előre is köszönöm annak aki segít

Túlvagyok a középszintű érettségiken Még egy emelt két hét múlva, és kész, vége. Furcsa.
Egyrészt tök jó érzés, hogy soha többet nem kell verset vagy novellát elemeznem, és a történelem vázlataimat is kidobhatnám… ha valaha vettem volna arra a fáradtságot, hogy kinyomtassam őket… ugyanakkor szomorú vagyok, hogy vége a gimnáziumnak. Hiányozni fog minden barátom, osztálytársam, tanárom, ezt a három délelőttöt is végigvigyorogtam, olyan jó érzés volt újra látni őket. Rengeteg emlék köt ide, pozitív és negatív egyaránt, kirándulások, botrányok, drámák, és annyi közös poén. Mégiscsak hat évet, az eddigi életem egyharmadát (jézus) töltöttem itt. Durva belegondolni.
A legdurvább az, hogy hat éve még mindig jó rám az egyenruhám. Jó, kicsit rövid, de egyidejűleg ki is fogytam belőle, szóval működik

mennyi életem van, hogy múltkor annyira unatkoztam, hogy elkezdtem a stardollal játszani ismét. amúgy nagyon élem, de már egy hete próbálok tizenhetes szintű lenni. xd
beszélgettem egy fiúval, akit igazából megsajnáltam, mert annyiszor rám írt, meg unatkoztam is és általában ebből adódnak a gondok, na mindegy. xd szóval átküldte nekem ezt a videot és mindennek elmondta azokat, akiknek ilyen tetoválása van, aztán lefényképeztem a lábam és azóta nem is mer visszaírni. xdd egyébként anno nagyon fájt, meg bolond is voltam és szerelmes, de ha nem fájna csinálnék is egyet magamnak.

a rémálmom három szóban: számvitel szóbeli vizsga
vicces lesz. főleg az a rész, mikor megpróbálok nem elájulni.

Mi értelme van holnap már reggel 8kor elkezdeni az első órát?

2 hete rendeltem egy farmerszoknyát és direkt nagyobb méretűt, erre kicsi lett, de az összes kisebb méretű ruhám nagy rám. mindegy, ez végre ösztönzött arra, hogy próbáljak meg fogyni egy kicsit, mert már nem éreztem jól magam a bőrömben. napi 3x eszek egy nap, néha még kevesebbszer is, de nem kívánom az ételt. de a szoknya sem feszül már annyira rajtam. tudom, ez nem a legjobb megoldás, de én máshogy sose tudtam fogyni, nekem a testmozgás kimerül abban, hogy egész nap járkálok az étteremben a munkám miatt, amikor pedig szabadnapos vagyok nem bírom magam rávenni arra, hogy mozogjak. xd
a fodrászom nem dolgozik, ezért anyám nyírta fel a hajam, hát borzasztó lett, de egy fokkal mégis jobb, mint amilyen volt. xd

nagyon szeretném magammal elhitetni, hogy túlléptem egy személyen, de mélyen, legbelül tudom, hogy ez nem sikerült és nem tudom mikor fog. főleg, hogy egy a baráti társaságunk is, ami még rosszabb, mivel nagyon sokszor látom így, hiába nem szeretném és tudom, hogy ez neki sem a legjobb, de mindenki tudja mi volt köztünk és mindenki felhozza, én pedig próbálom hárítani, ő viszont csak mondja a dolgokat. annyiszor mond olyan dolgot, amit tudok róla, annyiszor mondok olyan dolgot, aminek a hátterét csak ő tudja, de mégsem beszélünk nyíltan arról, hogy tudunk egymásról szinte mindent. még sosem voltam ilyen helyzetben és nagyon rossz, rengetegszer ezen agyalok, de most hónapokig nem leszek itthon, reménykedem abban, hogy végre sikerül őt elfelejtem. teljesen sosem fogom, mert nagyon szerettem őt és nagyon sok olyan pillanatot éltünk meg együtt, amit vétek lenne elfelejtenem. de szeretném őt a múltamnak tekinteni, de amilyen balfsz vagyok tuti valami történni fog.

muszáj volt ezt kiírnom, elnézést mindenkitől, de csak ezen kattog az agyam. megyek balatonra dolgozni, ami hatalmas lépés volt tőlem, félek is, de úgy érzem kell ez a kis vérfrissítés az életembe, mert egy állandó körforgás csak, aminek nem látom a végét.

befestettem ibolya vörösre a hajam és rohadt jól áll
öcsém azt mondta úgy nézek ki mint valami cosplayes, he's not lying tho

Jaj én balsors bolondja. kicsit visszalapoztam a naplómban, ijesztő milyen sok bejegyzést kezdek így
Költői kérdés I.: mikor tanulom már meg, hogy nem egy esemény előtt három órával gyantázzam le a bajuszomat, mert még jobb esetben is látszani fog a pirosság, rosszabb esetben (mint most) pedig lejön a bőröm, és az ugyebár nem gyógyul be fél nap alatt.
Költői kérdés II.: miért miért miért vagyok képtelen tisztelni a határaimat? Mármint ami az alkoholt illeti. Miért gondolom, hogy ha ott vagyok az összetört szívemmel egy buliban, ahol az aktuális összetörés okozója is jelen van, akkor jó ötlet az ivásba menekülni? Sosem vált be, és annyi gáz esetem volt már ezzel. Jobb esetben csak kevesen voltunk, az érintett nem volt jelen, és csak egy-két barátom estéjét rontottam el a depressziós részeg hisztimmel. De ez a mostani... áh részletezni sem akarom. Lényeg, hogy most már akár a mellkasomra is tetováltathatnám, hogy bukott nő vagyok, nem tudom már hogyan mosom le ezeket a dolgokat magamról. De talán végre sikerül megtanulnom, hogy mennyi az annyi ha alkoholról van szó. Mondjuk semennyi, legalábbis most egy ideig biztos.

már sokadjára írom meg ide a gondolataimat, viszont a küldés helyett bezártam a lapot, de már nagyon szeretném ezt magamból kiadni :c
a lány, akiről panaszkodtam, pár hete rám írt.. először kicsit csavart egyet a tényleges történteken, hogy ő jöjjön ki belőle jól és én legyek a rossz. ezután kaptam egy hosszú monológot arról, hogy nem tudja mi a baj, de neki fáj, hogy nem beszélünk és mindennap gondol rám, nagyon hiányzok neki és a beszélgetések is és hogy rajtam kívül senkije sincs. végigolvastam és csak ültem a telefon fölött.. és még vissza sem tudtam írni, jöttek a következő bekezdések, hogy szeretné, hogy minden olyan lenne, mint rég. tárgyilagosan válaszolgattam és azt írtam, hogy van rá esély. mert azt hittem, hogy most tényleg változni fog, mert azt hitte elveszít.
és nem:) még aznap megmutatta, hogy nem képes változni. panaszkodott nekem egy sort, néha reagált arra, amit írtam, majd mikor végzett szépen a panaszáradattal, eltűnt. következő nap megnézte mit írtam és kész. semmit nem írt, reagált rá. egyszer még jött nekem tanárt szapulni, már elegem volt és pár szavas válaszokat adtam, de nem bunkó stílusban, de megint az volt, hogy ő végzett a szidással és eltűnt.
mélyen tudtam, hogy ez lesz és semmi sem változik. de mégis írtam neki és megint ott vagyunk, mint rég. amikor az elején szüleimnek mondtam, hogy most épp mi zajlik azt mondogatták, hogy "szegény kislány egyedül van, nincsen senkije, ne lökd el még te is".
majd ezután pár nappal később egy olyan osztálytárs írt rám, akivel neten szinte sosem beszéltünk, max vagy 2-szer házik miatt. és érdeklődött az egyik érettségim felől. és volt egy nagyon jó megérzésem, hogy nem magától írt, hogy valakivel rólam beszélnek. és igazam lett, ezzel a lánnyal beszéltek rólam, de a srác fura volt és később a lány elmondta nekem, hogy a jegyeimről beszéltek. nincsen semmi szégyellnivaló az érettségimben szerintem (kettő tárgy 4-es, többi 5 lett), de nem akartam világgá kürtölni..
majd a lány eléggé szarkasztikusan kezdett nekem írogatni és bevallom őszintén, már nem írtam arra vissza, és már tényleg elég nekem ebből :c de mondanom sem kell azóta nem írt, és még az első írásakor sem kérdezte meg hogy vagyok, vagy mit csináltam..

viszont valami pozitív is:
egyik barátnőmmel hosszabb idő után végre tudunk beszélgetni, és nagyon jó volt! feldobott és már nagyon hiányzott, meg sok mindenről beszéltünk és annyira jó volt már
az utóbbi időben rengeteg új receptet találtam és ezekből egész sokat megcsináltam és nagy sikere volt mindegyiknek a családban, és nagyon jó érzés volt tudom, nem nagy dolog, de ilyen kis apróságok nagyon jól tudnak esni.

EGYETEMISTA LETTEM! Az általános iskola óta minden vágyam volt, hogy egyetemen tanulhassak és most sikerült.
(btw #tenyearsofonedirection )

Pár hónappal ezelőtt egy srác ráírt a legjobb barátnőmre, hogy ismerkedni szeretne. Ő közölte vele, hogy hogyan akar ismerkedni, ha nincs profilképe meg igazából semmi kép sincs róla fent. A srác, amint ezt elolvasta, letiltotta a barátnőmet. Nem sokkal ezután én már el is felejtettem ezt az egészet.
Pár héttel ezelőtt bejelölt Facebookon, 10+ közös ismerősünk volt, gondoltam visszajelölöm, mert simán lehet, hogy ismerem, csak nem ugrik be, főleg kép nélkül. Tegnap pedig rámírt, ugyanezzel az indokkal, ismerkedni szeretne, lenne-e kedvem. Írtam neki, hogy beszélgethetünk, persze. Az első kérdése az volt, hogy van e barátom. Mondom oké, ezt így egyből bedobni. Közben írtam ennek a bizonyos legjobb barátnőnek és közösen rájöttünk, hogy ez az a srác, aki őt letiltotta. Ezt így megírtam a fiúnak, hogy hát ez van, ő pedig azt válaszolta, hogy akkor lehet nem akart vele ismerkedni a barátnőm, meg hogy nem rossz ember ő. Erre csak annyi volt a válaszom, hogy elhiszem én, hogy nem rossz ember, de ez nagyon gáz lenne, hogy velem akar ismerkedni, miközben a lánynál, aki szinte a testvérem, már korábban bepróbálkozott. Megkaptam, hogy milyen kedves ember vagyok én is, aztán letiltott.

Csak tudnám, hogy miért mindig ilyen emberek találnak meg. Nyitott lennék én, de a barátaim, főleg a legjobb barátaim sokkal előrébb vannak, mint valami random srác.


Btw megvan az előzetes órarendem, 3 napot leszek majd az egyetemen és végre csak szakmai óráim lesznek

egyetemista lettem! még amúgy 23-án, csak sokáig tartott ideérnem. nagyon nagy az öröm, mert sikerült az a szak és intézmény, amit a legjobban szerettem volna
kezdenek beindulni a dolgok az egyetem körül, és több ismerős/ barát van ott, mind felsőbb évesek, mind gólyák közt, mint gondoltam volna

Honestly, nem is tudom mióta nem írtam ide a fórumba, de most ezt ki kell adnom magamból, hátha van valaki, aki érzett már hasonlóan, és akkor talán kevésbé fogom magam reménytelen esetnek érezni lol.
Szóval annyira de annyira elegem van az ok nélkül bunkó emberekből.
Valahogy sosem tudtam az ilesfajta viselkedésmóddal megbékélni, és őszintén nem is értem, mi jár az ilyen emberek fejében, de egyszer leülnék csak úgy elbeszélgetni velük, és megkérdezni tőlük, hogy "most komolyan, de mi bajod van?" Sokan mondták nekem, hogy engedd el, ne törődj velük, de valahogy csak nem sikerül. Próbálom, de... Mindegy is, inkább írok két konkrét példát, de igazából rengeteg hasonló történt már velem, never mind.
Ami ma speciel kiborított, az az, ami a postán történt. Apukám elküldött, hogy intézzek el pár dolgot neki, oké. Bemegyek, és először a gépnél sorszámot húzok. Az egész sorszámmhúzás nem tartottt sokáig, csak kicsit tétováztam, mert nem tudtam, hogy a csekkbefizetéshez melyik menüpontra kell kattintani, de aztán gyorsan megtaláltam. Az egész tartott kb fél percig, de arra elég volt, hogy az utánam belépő öreg bácsika mérges pillantásokat rám vetve, a kezével türelmetlenül hadonászva közölje velem, hogy menjek már odébb, mit állok ott. Én meg mondtam neki, hogy tessék, már megyek is innen, húzzon csak sorszámot. Komolyan nem értettem, hogy most mi a fene baja van velem. De mindegy is, gondoltam, nem kellen most ebből ügyet csinálnom. Csakhogy amikor a bácsika elvégezte dolgát a postán, kifelé menet gúnyos pillantásokat vetett rám, jó alaposan végigmért, és a fejét csóválta. Én meg, szokásomhoz híven, amilyen h*lye vagyok, megint túlreagáltam a dolgot. De egyszerűen nem értettem, mi baja van velem. Úgy mérte végig a 180 centimet, mintha valami rémisztő óriás lennék. Szóval láttam, hogy nem vagyok neki túl szimpatikus. De hát könyörgöm, az ég világon semmi rosszat nem csináltam neki, csak azt a nyamvadt sorszámot akartam kihúzni. Szóval archhhhh
Anyways, hasonló eset történt egyszer a buszmegállóban. Megérkeztem a buszmegállóba, és leálltam a barátnőmmel beszélgetni, nem is figyeltem, hogy valaki áll e mögöttünk. Erre a semmiből a hátam mögül megszólal szintén egy idősebb bácsi hogy, idézem "mit táncikáksz itt előttem azokkal a hosszú lábaiddal?" Igen, valószínűleg eltakartam előle a kilátást azzal a marha nagy óriás testemmel. Yep, ez az átka, ha 179 cm vagy. És ilyenkor eszembe jut, hogy mennyi éven át küzdöttem azzal, hogy megszokjam és megszeressem a magasságom. Hogy elfogadjam magam úgy, ahogy vagyok. Hogy szeressem magam. Azt senki nem látta, mennyit sírtam és szenvedtem. Senki. És őszintén, nem is tartozik senkire. De... amikor már azt hisz, sikerült ezt a harcot megvívnom, akkor valaki tesz egy negatív kommentet, és megint megkérdőjelezek mindent. Magamban keresem a hibát. Hogy miért nem kedvelnek, mi bajuk van velem, de hát én nem csináltam senkinek semmi rosszat stb stb. És ezek az osotba gondolatok mennek körös körbe. Olyan vagyok mint egy óvodás, nevetnem kell néha magamon. Az eszembe se jut, hogy esteleg ne magamban, hanem bennük keressem a hibát, mert aki boldog, kedves és elégedett az életével, az nem kritizálja midnen ok nélkül más emberek külsejét. Hogy belássam, hogy azt, ahogy kinézek, azt nem tudom megváltoztatni, és, hogy a külsőm és a személyiségem az két külön dolog.
Remélem egyszer már végre felnövök ilyen téren.

Mivel a fodrászom nem tud a hipochondriámról, szerencsétlen nem is sejti, mit tett, mikor tegnap kijelentette, hogy az én koromban már nem egészséges, ha valaki így ki van pattogva, és még a hajam is eléggé hullik, szóval mindenképp keressek orvost, ki tudja mi lehet ennek a hátterében És akkor próbáljam meg visszatartani a pánikrohamomat, amíg haza nem érek. De legalább a hajam jó lett, ez a szerény frufru az elmúlt [tíz] évem legjobb döntése. Apropó, ezen a ponton muszáj megkérdeznem, innen tud valaki tippet, hogy lehet házilag karban tartani egy frufrut, ha nem akarok havonta fodrászhoz szaladgálni miatta?