Mire gondoltok most? II.

Azt hiszem, ennek a nyárnak a végére ott fogok tartani, mint a csaj Az üvegburában.még a korom is stimmel
Minden barátnőmnek van pasija, én tényleg nagyon önzetlenül örülök ennek, de tény, hogy így kb senkivel sem tudok találkozni. Mert ők is akarnak dolgozni, fesztiválozni, családdal nyaralni, ha meg marad mellette egy kis idő, akkor azt persze a kedves párjuknak szentelik. Legtöbbjüket már egy hónapja nem láttam. Bulikba sem nagyon jutok el, mert nem az a típus vagyok aki egyedül beleveti magát a budapesti éjszakába. Váltig állítom magamról, hogy nagyrészt levetkőztem az introvertáltságom, de ebből a nyárból nem ez látszik. 10-12 órákat dolgozok, családom nyakán lógok, meg sorozatozok. Ami még jó lehetne, a családi nyaralás, abba belerondít az egészségem: kipattogtam, hullik a hajam (legalább a hipochondriám virul, yey), rosszul nő az egyik bölcsességfogam, most meg benyeltem egy olyan torokgyulladást, amilyet már évek óta egyszer sem (így mozogni sem tudok, addig is hízok tovább, szuper). Ha pedig megunnám ezt a sok izgalmat, akkor a változatosság kedvéért szenvedek kicsit az exemen, akivel kb egy másik életben voltunk együtt, de mivel azóta is csak petrezselymet árulok, jobb híján miatta emésztem magam álmatlan éjszakáimon.
Igazán nem jellemző már rám, hogy átadjam magam a szenvedésnek, általában uralkodok az érzéseimen meg teszek azért, hogy tartson valahová az életem, de ezen a ponton sz@rok az érett, felnőttes megoldásokra, elegem van mindenből. Az élet kegyetlen, kicsi vagyok én ehhez.

egy picike kis rant ne haragudjatok, de ezt most muszáj kiengednem magamból.
imádok lovagolni és nekem mindig ez volt a menekülőhelyem, egy hely, ahol végre nem kellett arra gondolnom, hogy mi megy otthon, vagy épp bármi más negatív dologra. (ezt amúgy úgy sikerült mondani, mintha nem tavaly kezdtem volna újra évek kihagyása és lovarda váltás után.. a régi bezárt családi okokra hivatkozva..) itt felszabadultam, kikapcsoltam és szimplán élveztem minden percét. nem csak a lovaglásra gondolok, hanem minden teendőre is a ló körül, mert nekem ez mind örömet okozott. de mostanság sajnos többször elmaradt ez az öröm, mert ugye versenyszezon van, idén már díjlovagolók is vannak nem csak díjugratók és én még nem vagyok verseny szinten, és amikor lovaglás van, háttérbe szorulok. sajnos sokszor előfordult, hogy csak kint sétálgattam, mert épp másokon volt a hangsúly.. félreértés ne essék, nem azt akarom, hogy 100%-ban csak velem legyen elfoglalva az edző, csak én azért vagyok ott, hogy fejlődjek és mivel rám nem nagyon jut idő, ez kezd elmaradni. most bár épp a vadászvágtámat tökéletesítjük, újabban nincsenek új dolgok, amiket csinálok és sajnos a vágta, ami a végén van, nem sokkal több pár körnél. picivel több, mint egy éve járok ide és bár ez a dolog már régebb óta zavar, valahogy most lett nekem sok, még nem vágtáztam akkor, amikor ez a nagy háttérbe szorulás kezdődött. apa már egy ideje mondogatja, hogy váltani kéne, én meg nem tudom... ha a tegnapi dolog megismétlődik, akkor viszont, biztos, hogy komolyan el kell majd rajta gondolkodnom, bármennyire nem tetszik.

Mikor felvettek az egyetemre elhatároztam, hogy megváltozok; megnyílok az emberek felé, eljárok bulizni, nyitott leszek olyan dolgokra, amelyektől eddig féltem. Részben ez megtörtént. Elkezdtem futni, egészségesebben élni, ami miatt boldogabb vagyok. Találtam két olyan barátot, akik kevesebb, mint 1 év alatt szinte a legfontosabb emberek lettek az életemben. Viszont ezzel párhuzamosan egy számomra hihetetlenül fontos ember, az egyik legjobb barátnőm, akiről tényleg azt hittem, hogy ott lesz velem az esküvőmön, és úgy az egész hátralevő életemben, megváltozott. Vagy a barátságunk változott meg, vagy esetleg én, nem tudom. Már az érettségire való felkészülés alatt is volt egy nézeteltérésünk – én tanultam, nem mentem sehova, ő ezt zokon vette, pedig tudta, hogy mennyire fontos nekem, hogy bekerüljek a vágyott szakra. Megoldottuk, megbeszéltük, úgy tűnt minden olyan, mint régen. Szeptemberben ott tartottunk, hogy az osztályból csak vele beszéltem, találkoztam. Hónapok óta be akartam mutatni az új barátaimnak, amire áprilisban sor is kerülhetett volna. That’s when the sht hit the fan. Ekkor változott meg minden.

Elhívott, hogy találkozzak vele és egy másik barátnőnkkel, aki anno szintén fontos volt nekem, bár én neki nem annyira, a Boldog Karácsonyt és a BUÉK-ot leszámítva a bankett óta nem is beszéltünk. Megírtam neki, hogy nem tudok menni, mert a következő héten 5 zh-m lesz, muszáj tanulnom. Arra a hétre terveztük a biliárdozást és a koktélozást, amin bemutattam volna az egyetemen megismert barátaimnak, illetve azon a héten jött ki az Endgame, amelyre hetekkel azelőtt megvettem a jegyemet, még azelőtt, hogy tudtam volna mennyi zárthelyim lesz. Kiakadt, hogy két helyre is megyek, egyiket se mondom le, csak kifogásokat keresek, hogy ne kelljen vele és a másik barátnőnkkel találkoznom. Mondtam neki, hogy ez nem így van, meg kell értenie, hogy a másik két program hetekkel azelőtt le volt fixálna – megvettem a jegyet, a helyet pedig kibéreltük. Közölte velem, hogy nem fog velünk jönni biliárdozni. Másnap írt, hogy hol vagyunk, mert ő egy másik kocsmában van és átmehetnénk oda. Nem mentünk. Kb két héttel később rámírt, hogy haragszom-e rá, mert nem beszéltem vele azóta az eset óta. Írtam neki, hogy nem haragszom, inkább csalódott vagyok.

Hetek, hónapok teltek el, vége lett a vizsgaidőszaknak, végeztem az első évemmel. Vele pedig nem beszéltem. Nagyjából egy hete egy másik barátnőm írt, hogy nincs e kedvem elmenni inni vele és azzal a bizonyos barátnővel. Mondtam, hogy de, persze, menjünk. Szinte egész este ignorált. Barátnőnkkel beszélgetett, olyan dolgokról, amikről én nem tudtam, én pedig csak ültem és néztem ki a fejemből. Ritka szrul esett. A buszra menet elhatároztam, hogy adok ennek az egésznek egy utolsó esélyt, megkérdeztem tőle, hogy nincs e kedve kávézni. Azt mondta de. A kávézásra még nem került sor, majd talán augusztus első hetében, de őszintén szólva, félek ettől az egésztől… Az általános iskolai legjobb barátnőmmel hasonló módon ért véget a barátságunk, hetekig hozzám se szólt, majd úgy tett, mintha mi se történt volna. Ez a bizonyos barátnő pedig majdnem ugyanezt csinálja és ez fáj.

Többen is azt mondják, hagyjam az egészet, de valahogy nem megy. Még akkor se, ha a szívem mélyén úgy érzem, ez a barátság soha nem lesz a régi… Voltak jelei korábban is, de ragaszkodom az emberekhez, akiket szeretek és nem akarom őket könnyedén elengedni, de azt hiszem, ha a kávézás nem úgy sikerül, ahogy remélem, elengedem ezt az egészet. Őszintén szólva, nem tudom, ki itt a hibás vagy hogy van e egyáltalán hibás, de ez így nem mehet tovább.

Elnézést a hosszú monológért, de muszáj volt kiadnom magamból.

Más téma. Végre rávettem magam az American Horror Story megnézésére, 2 nap alatt az Asylum közepéig jutottam, s bár néha félek kimenni mosdóba, az egyik kedvenc sorozatom lett.

két órája virul a pofám, ősztől hivatalosan is egyetemista leszek. a fejem lágya ugyan nem nőtt be ettől a hírtől, továbbra is ocsáré gyökér vagyok, és nem hiszem, hogy ez a helyzet az évkezdésre változni fog.
de pszichológiát fogok hallgatni, és minden számomra fontos ember bekerült a vágyott helyre. ez az a pontja az életemnek, amikor ki merem mondani, hogy minden sínen van, és meg bírnám ölelni a világot örömömben. :')

Lehet a következő sorokban önzőnek tűnhetek, de távol álljon tőlem a dolog. Szimplán csak úgy érzem, hogy betelt nálam az a bizonyos pohár.
Az utóbbi hónapokban már szinte mindennapossá vált bennem az érzés, hogy a figyelem és a törődés, amit másokra - avagy a "barátaimra" - fordítok soha az életben nem lesz felém viszonozva. Őszintén szólva, nem is értem magamat, hogy miért próbálkozom még mindig és ugrok még ezek után is mindenkinek az első szavára, ha segítség kell nekik vagy csak jó hallgatóság, ha tudom, hogy ezt én fordítva nem várhatom el. Ezzel is csak a saját időmet pazarlom és kezd nagyon fárasztó lenni.

összetörtem a telefonomat, mert leakartam fotózni egy gyíkot, akiről azt hittem a fejemre akar ugrani és bár nem félek tőlük, megijedtem és leejtettem a telefonomat a betonra:') mondjuk teljes mértékben az én hibám. 30 ezer forint a kijelző megjavíttatása - 40 ezerért vettem -, ami szerintem egyáltalán nem éri meg. most kinéztem egy Huawei P Smart 2019-es telefont az eMagon 60 ezer forintért, de azt tekintve, hogy jelenleg 6 ezer forintom van és a szülinapom is csak október végén van, egy darabig telefon nélkül maradok(: és elveszett 250+ zene és 1000+ kép. jó, lehet mindenkinek sokkal több van, de nekem ez is nagy veszteség:( de "csak" a kijelzőnek van baja, mégis mikor rácsatlakoztattam a laptopra, azt írta ki, hogy "A mappa üres.", szóval eléggé szomorú vagyok. a zenék megvannak a laptopom is, illetve a social médián is ugyanúgy fent tudok lenni a Snapchatet és TikTokot kivéve, de azért kivagyok.

hétfőn új munkahelyem lesz, ami nem a legjobb, de jobban keresek majd, mint a mostanival és nagyon remélem, hogy nem mennek tönkre az idegeim. mert itt tönkre mentek egyébként. xd
amúgy sosem írtam erről, pedig párszor már megfogalmazódott bennem, hogy mennyire megváltozott ez az oldal. láthatjátok, hogy már jópár éve tag vagyok. emlékszem, mikor tele volt az oldal hírekkel és a cikkek alatt több oldalnyi válaszok voltak, eszmecserék meg hatalmas veszekedések. mikor mindenki fórumozott, nem csak pár ember volt a gumiszobába meg mikor késtő estig beszélgettem a többiekkel a pankrációs topikba.
most meg ha feljövök alig van élet. jó, ritkán is teszem, de cikkek alatt 0 komment vagy 1-2 oldalnyi. a régi tagok része már inaktív vagy alig aktív.
fura, mert ha úgy nézzük ezen az oldalon nőttem fel és nagyon sok szép emlék fűződik hozzá, ezért sem törlöm le magam, pedig jópárszor megfordult már a fejemben.
de néha belegondolok abba, mi ment itt régen és mi van most. hát, mindenki öregszik.

Ezen a héten több jó dolog is történt velem. Sikeres lett a KRESZ vizsgám szóval végre elkezdhetem a vezetést amit annyira vártam. Nem gondoltam volna, hogy első nekifutásra sikerül mert sokan ijesztegettek, hogy nehéz lesz. A hajamat befestettem. Régóta szerettem volna jeges szőke lenni, de mindig féltem, hogy nagyon sokat ártana a hajamnak. A héten mégis rászántam magam és azt kell hogy mondjam, ez eddig a legpozitívabb változás a külsőmön. Mások szerint is nagyon jól áll ráadásul a hajam is éppségben megúszta. Most emiatt is virulok. A szerelmi életem pedig életemben először rendben van a sok viszonzatlan érzelem után. Örülök most mindennek.

Teljesen átérzem. 11 voltam, mikor regisztráltam ide, és az évek során annyi emberrel beszélgettem itt, üzenetben vagy a sok pörgő topikban.. most meg sehol senki. Nem is csoda, ha már cikk is kb csak arról van, melyik híresség mit töltött fel instagramra (mintha ott egyébként nem látná az, akit érdekel), ráadásul egy hetedikes fogalmazási stílusával megírva jó, az utóbbit visszaszívom, én is hetedikben kezdtem cikkeket küldeni ide

mostanában valahogy semmi nem jön össze, semmi sem jó. reméltem, hogy egy kicsit majd fellendül a szociális életem, de még mindig ugyanott tartok, mint ezelőtt. és ez természetesen ki mi miatt van? apám miatt. értem én, egyedüli lánygyermek vagyok, félt, de amit ő művel az már beteges. nem mehetek egyik barátommal sem sehova, mert ő mindent megtilt. kompromisszumot vele lehetetlen kötni, mert csak az az elfogadható, amit ő gondol és mond. szerelmi életem még mindig egy nagy nulla, ezt több szempontból is meg tudom érteni, mert tényleg nem vagyok olyan lány, aki bárkinek is megtetszhetne... na, meg aztán szocializálódás nélkül nem is tudok megismerni senkit sem. ha neten megismernék valakit, vele sem találkozhatnék, mert azt nem csak apám, de anyám is ellenezné (erre példám is van, amikor két netes barátnőmmel szerettem volna találkozni... aztán végül egy sulis kiránduláson tudtam megoldani, hogy találkozhassunk). tizenhét vagyok és eddig semmi olyan nem történt az életemben, amit jónak mondhatnék. itthon ülök a négy fal között, ezáltal rengeteg mindenről lemaradok. a volt fesztiválra is csak nehézkesen tudtam eljutni apám miatt, és én ezt már nem igazán tudom elviselni. semmi olyat nem tettem, ami miatt annyire bizalmatlannak kellene lennie velem szemben, mert szerintem (és mások szerint is) felelősségteljes vagyok. nem leinni akarom magam a sárga földig, csak egyszer az életben jól akarom érezni magam végre.

a családommal már kb. öt éve nem megyünk nyaralni sehova sem, úgyhogy ilyen élményeim sem lehetnek a nyárral kapcsolatban. szomorúsággal tölt el, hogy látom, mások milyen szép helyekre eljutnak, én meg konkrétan sehova. újabb ok, hogy utáljam a nyarat.

a jövőképem teljesen negatív. jövőre lesz szakmais vizsgám és érettségim is, de szerintem egyik sem fog sikerülni, pedig sokan mondják, hogy mennyire egyszerű az egész. ezért egyetemre sem fogok menni, ha nem sikerül a szakmai vizsgám, akkor meg normális munkám sem lesz. ergó a huszas éveim is úgy fognak telni, mint a mostaniak. tudom, ez most ilyen hatalmas drámázásnak hangzik, de akkor elmagyarázom miért érzem azt, hogy képtelen lennék ezekre a dolgokra. kiskorom óta mostanáig egyfolytában az unokatestvéremhez vagyok hasonlítva mindenben. mindig azzal jönnek a családtagjaim, rokonaim, hogy ő fiatalabb nálam mégis meg tud csinálni ezt meg azt, én pedig nem. például főzni. és amikor közlöm velük, hogy nekem ez mennyire szarul esik, az égegyadta világon senkit nem érdekel. ha valaki így nő fel, egy idő után tényleg elhiszi, hogy márpedig ő mindenkinél szarabb, semmiben sem jó... hát, így jártam én is. soha nem kaptam senkitől egy jó szót semmiért, hiába próbálkoztam. már konkrétan feladtam az egészet, és a kelleténél többet gondolok a halálra, mint máskor.

ma pedig kiderült, hogy nem tudok oda diákmunkára menni, ahova szerettem volna, mert nincs munka, nincs szükségük diákokra. szóval a pénzkeresési lehetőségem itt véget is értek erre a nyárra. ebben a három hétben itthon voltam, próbáltam keresni valamit erre is, de sehol nem volt szükségük diákmunkára. kár, mert szerettem volna menni vásárolni, de a mostani összegemmel nem érné meg bennem egyik boltba se xd marad még az a verzió, hogy rákapaszkodok a szüleimre (amit megjegyzem, nem szoktam), aztán majd lesz valami.

régen voltam itt panaszkodni, úgyhogy szerintem most be is pótoltam azt az időszakot, amikor nem jártam ebbe a topikba. ha nem is olvasta el senki, legalább kiírhattam magamból, és nincs meg bennem az a "sajnálj, kérlek" dolog, tényleg, mert elhiszem, hogy másoknak ezerszer rosszabb a helyzete... csak örülök, hogy egy kicsit megszabadulhatok ezektől a gondolatoktól. sokáig gondolkoztam azon, hogy elküldjem-e, de már úgysem számít semmi, úgyhogy... miért ne?

Kezd nagyon elegem lenni az emberek mentalitásából, abból hogy azt hiszik bármit megtehetnek és csak úgy belerúghatnak az emberbe. Nem tudom már sajnos tolerálni.

Kedden sikeresen összetörtem véglegesen a szemüvegemet munka közben, ami egyébként véletlen volt. Ennek következtében a tegnapi nap folyamán rávettem magam, hogy elmenjek szemészetre és utána egy optikushoz új szemüveget csináltatni. Hála az egének nem kellett napokat vakon járnom és alig egy órán belül már az új szemüvegemben vagánykodhattam mindenkinek.

Dobpergés! Szóval, ismét bejelentésre kerültek a GOT7 európai helyszínei - hozzátenném semmi sem változott azon kívül, hogy más koncertszervező cég vette át az egészet. Még mindig zárójelesen hozzátenném remélem sikerül kijutnom, hiszen ezzel az egyik legnagyobb álmom válna valóra. Találtam partnereket is, szóval bízom benne, hogy összejön a dolog. Egyébként a szervező cégnek nem örülök annyira, mert az A.C.E koncertet is, amin legutóbb voltam véleményem szerint nem szervezték meg olyan jól, mint ahogyan azt kellett volna. Viszont pozitív, hogy akkor valószínű lesz digitális jegy és nem kell azzal szenvedni, hogy feladják postán aztán érkezik, amikor érkezik. Ja, egyébként az értékesítés megkezdéséről fogalmam sincs. Viszont, kedves k-pop rajongók, akik esetleg a MyMusicTaste oldalán szavaztak arra, hogy a GOT7 Berlinbe látogasson és kapott pre-sale kódot és esetleg nem kellene neki nagyon megköszönném, hogy ha kapcsolatba lépne velem.

Mindemellett hivatalosan is bejelentettem a felmondásomat a munkahelyemen, bár szerintem a főnököm tudatáig nem egészen jutott el, hogy jövőhónapban már nem áll szándékomban ott dolgozni. Sajnos kénytelen leszek emlékeztetni egy felmondólevéllel. Egyébként az e-havi beosztásom katasztrófa lett, amikor megláttam majdnem sírva fakadtam. De már inkább úgy fogom föl, hogy ez egyfajta búcsúajándék. A lényeg, hogy még ha fél lábbal is de kibírom valahogy, mert már csak a suli és minden más egyéb célom van a szemem előtt. Természetesen megpróbáltak róla lebeszélni, hogy ne nappali tagozatra járjak, de ilyen (az utóbbi időben) rugalmatlan beosztás mellett nem vagyok hajlandó átmenni levelezőre.

újra itt vagyok, de most egy pozitívabb hangú kis monológgal ^.^
múltkor eléggé magam alá kerültem a lovaglásos téma miatt. enyhén szólva. és ez nekem tényleg nagy dolog, mert a lovagláson, meg khm EXO-n, vezetésen túl más mostanság nem nagyon okoz nekem olyan tényleges örömöt. persze azért vannak mások is, amik boldoggá tesznek, de az említettek máshogy. egyszerűen nem tudom szavakba önteni, mennyire sokat jelent nekem főleg az előbbi kettő.. szóval..
a múltkori miatt eléggé érdekes hangulattal mentem vissza a lovardába a héten. persze lenyugodtam meg minden oké volt, csak mégis vártam, hogy majd akkor most mi is lesz. és nagyon kellemes csalódás volt! csak ketten voltunk a szokásos 4-5 helyett. és ráadásul egy olyan lánnyal, akivel nagyon rég találkoztunk, szóval tudtuk is beszélni egy jót. az edzőnek is nagyon jó kedve volt, meg vele is jót tudtam beszélni úgy, mint régen és remek volt minden! következő alkalommal már 3-an voltunk, de ott sem volt gond, bár az tény és való, hogy mehetett volna jobban is, de olyan volt minden, mint régebben és nem voltunk mi, nem ugrósok a háttérbe nyomva. és nekem ez az, ami kellett, főleg a heti első alkalom és nagyon jó érzés volt kicsit eléggé bánt mondjuk, hogy pont úgy jöttek ki a nyaralások, hogy 2 hét ki kell, hogy maradjon, de nem baj, mert így jobban tudok majd a vezetésre koncentrálni és lehet lassan már tényleg a vizsga jön.
aztán ma így ténylegesen tudatosult bennem, hogy te jó ég, már augusztus van, de elégedett vagyok a nyarammal. minden drámaiság nélkül mondhatom, hogy életem legaktívabb, legpörgősebb nyarán vagyok túl, bár a '17-es szorosan mögötte van így a képzeletbeli toplistán. minden nap volt valami, eltekintve pár kósza naptól. bár itthon nem minden oké, de most szerintem kijelenthetem, hogy nagyon jó kedvem van és boldog vagyok ^.^
és ma így végignéztem a visszamaradt hetekre tervezett dolgaimon és azt hiszem a legzsúfoltabb hetek még vissza vannak, nem bánom, csak húha, nem tudom hogyan fog minden beleférni, amit szeretnék megoldom majd, nem arról van szó
idén volt utolsó gimis nyaram (5 évesen vagyok, szóval van egy plusz évem a nulladik angol év miatt) és elégedett vagyok azzal, ahogy töltöttem. sajnos a munka nem fért bele, pedig az eredetileg tervben volt, de az a durva, hogy szó szerint nem jutott rá idő.. és ez tényleg nem kifogás. sokat voltam vezetni (bár még mindig nincs meg a 30 óra..), ami például fél napot vitt kapásból (imádom, de ugye időigényes), lovaglás, ide és oda rohangálás, egyéb programok.. szóval nem jött össze. és úgy indítottam a nyári hónapokat, hogy te jó ég utolsó gimis nyár.. és egy pillanat volt az egész és időm se volt, hogy azon aggódjak, hogy mit hogyan kellett volna és szerintem jól tettem ^.^
akkor idén végre kaptunk EXO turnét is, amiért szintén nagyon hálás vagyok és madarat lehetne velem fogatni örömömben miatta! és ami még szintén hatalmas dolog, az az, hogy most rendesen vannak dátumok, szóval most jókora koncertsorozat megy majd *-* már 6 nap meg is volt, de egy pillanat volt az egész.. már csak abban reménykedek, hogy lesz valami hozzánk közel eső állomás, és végre teljesülne egyik ha nem a legnagyobb álmom és részese lehetnék a koncertjüknek, és ott lehetnék, nézném őket élőben, nem pedig stream-en, telefonon a szobámban.. szóval most nagyon reménykedem
úgyhogy most tényleg nagyon boldog vagyok

ma felnéztem egy játékra, amivel utoljára talán 12 évesen játszottam, és eléggé meglepődtem, mekkora pro voltam komolyan mondom, olyan fegyvereim voltak, csak lestem xdd
ami viszont eléggé elszomorít, hogy akkoriban rengeteg magyar embert megismertem ott, fiút és lányt egyaránt. emlékszem, volt, hogy egész nap együtt játszottunk és beszélgettünk, most meg már egyikőjüknek sincs semmi nyoma – megértem, most már engem sem köt le úgy a játék, mint régen, nem is fogok feljárni többet, csak kíváncsi voltam. az mondjuk azért érdekel, hogy akivel mindig együtt játszottam annak is eszébe jut-e még a játék, vagy csak én kapok róla flashbackeket xdd
egész jó kis játék volt, a közösség is jó volt, de mára már alig fent pár ember a legnépszerűbb chatszobákban is. magyarokat egyáltalán nem találtam, csak cseheket, lehet, náluk még népszerű ez a játék xd
arra is emlékszem, hogy anno mindenki tradelni akart velem a fegyvereim miatt, de túl jók voltak ahhoz, hogy elcseréljem őket, így mindenkit vissza kellett utasítanom xdd
kicsit azért hiányzik ez a játék, szép időszak volt, de sajnos vége. felnőttem én is, ahogy mindenki más is, akivel ott ismerkedtünk össze.

Március közepe óta nem látta smink az arcomat, de tényleg, teljesen no make up-ban tolom a dolgokat. Viszont most elkezdett zavarni, hogy a szempilláimmal csak kezdeni kellene valamit. (Random önbizalomhiány, 3 hete ki se léptem a lakásból az esztétikai műtétem miatt (csak laza 12 centis vágás...), nem tudok normálisan fürödni, se aludni és mivel pont a kulccsontom alatt van fél millivel, hajat mosni se. Igen, képzelhetitek hogy is nézek ki. ) És egyre több helyen olvastam, hogy a ricinus olaj elméletileg csodákat művel vele. Nekem az is elég, ha szépen megnöveszteni és tényleg látványos eredményt érek el vele. Tegnap el is küldtem a tesómat a gyógyszertárba meg a Rossmann-ba, hogy hozzon egy szempillafésűt is.
Még aznap elkezdtem a kezelést, de a szemöldökömre is tettem fel egy picit, gondoltam hátha segít neki. Most kíváncsian várom az eredményeket és reménykedek, hogy tényleg látványos változás is lesz.
Amúgy igen, tudom egyszerűbb lenne elmenni egy boltba és ilyen hiper-szuper szérumokat venni, de az a helyzet, hogy nem bízom már annyira a drogéria kínálataiba.

A mai nap folyamán elmentünk egy közeli gyorsétterembe és vittük magunkkal a kutyánkat is, hogy addig is had sétáljon és ne legyen otthon egyedül, hiszen majd úgyis kint fogunk ülni a szabadtéri asztaloknál, ahol nem tiltott és nem is zavar az égvilágon senkit sem. A múltkori bunkó kiszolgálás után egyáltalán nem számítottunk erre egy alkalmazottól, de miközben kint ültünk a takarítónő nagyon kedvesen érdeklődött a kutyával kapcsolatosan és felajánlotta, hogy hoz neki vizet és csontokat a konyháról. Pluszba még hozott egy alig érintett hamburgert is. Annyira kedves volt. Komolyan alig akartuk elhinni. Részemről szólva; én már elvesztettem az emberiségbe vetett hitemet, de azért jólesik tudni, hogy léteznek még ilyen jó emberek.

Remélem, hogy nem fogok hülyeségeket írni és értelmes mondatok lesznek ezek, de még mindig sokkban vagyok. A mai nap elég sokat hallgattam Lil' Kim, Missy Elliott, Left Eye, Da Brat és Angie Martinez korszakalkotó slágerét, a Ladies Night-ot. Gondoltam hát kirakom Twitterre a jelenlegi kedvenc női rappereimmel remixként; kíváncsi voltam, mit szólnak hozzá az emberek. Órákon keresztül szinte csak negatív kommentek érkeztek, nem értettem. Viszont ekkor olyan történt, amitől megállt bennem a vér. Qveen Herby személyesen likeolta a tweetet meg az egyik pozitív hozzászólást. Ezek után csak még több következett. Az R&B királynője, ugyancsak Qveen a tweetem alá posztolt egy részletet, amelyben már stúdiófelvételen a Ladies Night-ot énekli. Életem legboldogabb pillanata volt ez. Ez a snippetet kitette Instagram storyjába is. El nem tudom mondani mennyire boldog voltam. Ezután egy lapáttal rátett erre az, hogy a rap királynő, Iggy Azalea is fellépett Twitterre. Gondolom ő is látta a tweetem, mert bekövetett! Egy 8 millió követővel rendelkező világsztár bekövet egy olyan jelentéktelen embert, mint én. Nem tudom elhinni, hogy egy egyszerű ötletemet az egyik példaképem komolyan vette és azt sem, hogy a másik legnagyobb példaképem meg bekövetett. Bocsánat ha sokat ismételtem magam, de még nem tértem magamhoz. Tweet: https://twitter.com/stsindefense/status/1159753585955168256

Kocsitulajdonos lettem

Okay, megint rantelni jöttem. Sajnálom. De egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy miért mászkál ennyi bunkó idióta a nagy világban. Segíteni próbálok, és még engem hurcol meg mindenki előtt, és még engem néznek hülyének. Rohadtul elegem van az embereknek ezen fajtájából. hát a fszom már tényleg, így segítek bárkinek is legközelebb

Az emberek miért gerinctelenek és miért van az, ha én valakit megkedvelek vagy szeretek, kiderül róla hogy van felesége, jegyese, csaja vagy tököm tudja. Jaaa és ebbe az a szép, hogy nem mondott nekem semmit, hanem csak szórakozott velem..