Mire gondoltok most? II.

A macska mindenit, de rég írtam már ide. Na most bepótlom.
Őszintén szólva, még mindig nem pihentem ki a sulit. Annyira bele lendültem februárba,(előre hozott érettségi, kresz, kitűnő átlag megtartása) hogy teljesen elfelejtettem milyen érzés pihenni. Júniusban hazaértem este 9!-kor a hibátlan szóbelimmel és 89%-os angol érettségimmel és csak ültem az ágyon és nem hittem el hogy vége van. (De aztán igen, és lazán aludtam 12 órát.) De valahogy még most sem teljesen sikerült mindent kipihenni, viszont meglett a kitűnő meg egy csomó okleveles izét is kaptam, tehát valahol megérte a 2 idegösszeroppanás amit a suli alatt kaptam.
Plusz elkezdtem vezetni, (Még egy ok arra, hogy állandóan stresszeljek. Szerintem én stressz közben fogok meghalni is.) ami már régi vágyam volt, szóval így még kevesebb időm van magamra. (Mert hát valakinek ki kell dolgoznia a tételeit, senki nem csinálja meg helyette...)
Viszont végre kicsit eltudok menni a barátaimmal beszélgetni, már régóta tervezünk egy focipályára kiülős, gitározós éneklős estét.

Küldtek a Neptunban egy üzenetet, hogy önkénteseket keresnek a jövő évi EB Budapesten rendezett meccseire. Minden kritériumnak megfelelek (beszélek angolul, elmúltam 18), csak az a baj, hogy júniusban még vizsgaidőszak van és amilyen szerencsés vagyok, tuti akkor lenne vizsgám... Pedig olyan szívesen részt vennék. Majd talán egy mérkőzésre kijutok, remélem jönnek a németek.


Épphogy felfogtam, hogy vége az évnek, már fel is rakták, hogy mikor lesznek az órák szeptembertől. Kisebb agyfsz után elfogadtam, hogy jövőre se lesz egy sétagalopp a beosztás. A legnagyobb bajom az, hogy hiába van egy angol felsőfokúm, egy 93%-os emelttel, hármasra fogadják el és mivel nem azért tanultam 5 éven keresztül szinte minden tárgyamat angolul, hogy egy közepessel kibökjék a szemem, muszáj lesz bejárnom órára és meghalni az unalomtól. Mondjuk annak se örülök, hogy ugyanaz lesz a matek tanár, akinél tavaly lókakit se értettem, ami miatt természetesen vizsgázni se mehettem. Bánatomban le is foglaltam két jegyet az Endgame-re. Tizenegyedikén harmadszor nézem majd meg a moziban.

a Stranger Things 3. évada levitt ah életről:(

ma letoltam egy 16 órás műszakot és hivatalos voltam falunapra, de ehelyett odaégett pizzát zabálok kiterülve az ágyon és várom, hogy megfürödjön barátom és együtt nézzük a stranger things harmadik évadát. bár én már elkezdtem nélküle. xd holnap pedig végre sound és g-eazy, bár hétfőn is dolgozom.
öregszem egyébként.

Ma reggel külföldre utazok az unokatestvéreimhez, de már kipattant a szemem pár órával a szükséges kelés előtt. Sebaj, minek is aludni.
Már várom, mert szinte mindig ők jönnek hozzánk és most végre én is mehetek. (amúgy meghívattam magam xddd)

amerikai barátnőm visszament az usa-ba és már most hiányzik, de még mielőtt elment megnéztük együtt az új pókember filmet ami hihetetlen jóra sikerült! (tom holland is an angel) holnap vizsgázom, utána végre megcsináltatok 2 piercinget amire már vágyom egy ideje. kedden greta van fleet koncert bécsben, valószínűleg ott maradok a városban pár napot... nem unatkozom egy darabig. ^^

Olyan bosszantó, hogy a netes webáruházban, ahonnan rendeltem egy ruhát, azt írták oda megjegyzésbe, hogy érdemesebb egy számmal nagyobbat rendelni. Én s-es vagyok, így m méretet rendeltem. Erre mikor megkaptam tök idiótán néz ki rajtam, látszik, hogy nagy rám....

Tudom, hogy eszeveszett nagy hülyeség, de esküszöm, annyira boldog voltam ma. Tudniillik, szőkék a szálak a szemöldökömben, így ha nem rajzolom meg őket minden reggel, úgy nézek ki, mint egy rákbeteg. Az más kérdés, hogy soha, de komolyan soha nem sikerül normálisra, mindig valahogy így nézhetek ki. Ma viszont (noha nem kellett sehova sem kicsípni magam) olyan szépen megcsináltam, hogy még én is ledöbbentem. Nem tudom, mikor éreztem utoljára ekkora büszkeséget. Btw, lassan elkezdem realizálni, hogy ilyen apróságoknak kell örülni a mindennapokban, akkor valószínűleg el tudja kerülni az ember, hogy teljesen besavanyodjon a nonstop monotonitás miatt.

a greta van fleet egyszerűen zseniális élőben és nem értem miért nem hallgatja több ember a zenéjüket. hihetetlen koncertet adtak. tegnap volt, de még mindig a hatása alatt állok. ^^ the hunna is mesés volt, kár hogy nem ismertem előbb a zenekart. a másik dolog amin gondolkodtam az az, hogy drága dolog ez a koncert függőség de az ilyen koncertek után érzem igazán, hogy mennyire megéri. ♥

Hogy milyen fura lesz szeptembertől új suliba járni xd

sosem hittem volna, hogy ezt kimondhatom, de minden rendben körülöttem. és igen, évek óta először, stabilan és atom biztosan..piszkosul boldog vagyok. *lekopogom*
vége az érettségi időszaknak, 450 ponttal pedig van esélyem bekerülni az egyetemre. sikerült jegyet vennem a berlini Stray Kids koncertre, bár ráment az idegrendszerem fele, és kihordtam öt szívrohamot a procedúra alatt, de megvan, megyünk. a szerelmi életem (életemben először) felfelé ível *ezt még agresszívebben kopogom le*, a családi élet is harmonikus, mindenkiből kiszállt az egész éves feszültség. a barátaimmal úgyszintén minden rendben, intézem a nyári munkát, elszívtam életem első (és utolsó) szál cigijét, vettem egyedül bort, mert 18 évesen már megtehetem (hivatalosan is felnőtt vagyok, juhú). Napi 10 órákat alszom egyhuzamban, és ha mindez nem lenne elég, kijött a Stranger Things 3. évada is, amire már majdnem egy éve vártam.

várom, mikor csap le rám az apokalipszis, minden túl szép és túl békés..ez nem jellemző.

Egyik barátnőmmel újra megnéztük az Endgamet, mert ugye kiadtak pár plusz jelenetet. Végigültük azt a 15-20 percet, míg a rendező nyolcadunokatestvérének a fodrászának a sógorának is megköszönték, aztán vége lett. Plusz jelenet nélkül.

A little update: most hívtak a moziból, jövő héten újra levetítik azoknak, akik tegnap ott voltak, ingyen. Szóval negyedszerre is megnézem.

ritkán van ilyen, de ha én nagyon, de nagyon unatkozom és nem tudok mit csinálni, akkor mindig valami hülyeséget csinálok. lett már így tetoválásom, vagy 4 piercingem, meg egyszer így törtem be majdnem az állam. legutóbb pedig felnyírtuk a derékig érő hajam hátulját, azzal a címszóval, hogy meleg van meg majd úgyis megnő. xd most még imádom, de szerintem egy fél év múlva idegbajt kapok tőle és az egészet kopaszra akarom majd nyírni.

Okay, ez egy hosszú rant lesz, előre is bocsánat, de máshol nem tudom kiadni magamból. Eskü alapból egy nagyon kedves, rendes és udvarias valaki vagyok, de most úgy érzem nem bírom tovább.

1) Aki r*bancként viselkedik, az mégis mi a bánatért csodálkozik, ha az arcába mondják? Angyalom, a nyilvános facebook/twitter/instagram oldaladon számos bejegyzést szenteltél annak, ahol azt ecseteled, hogy olyan fiúkkal kalandozol, akiknek van barátnője, akiket mellesleg ismersz is. De nem érted, hogy mi a probléma, mert cSaK d*gTaToK? Legközelebb ezt a naplódnak meséld el, ne a fél internetnek. Akkor nem leszel lek*rvázva.

2) Néhányan hihetetlen, hogy úgy tudnak hazudni, mint s vízfolyás, és úgy veszik, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Az egészben az a legszebb, hogy tudom, hogy nem mondanak igazat, és kerekítenek egy olyan kacifántos mesét, hogy az valami hihetetlen. Amikor meg szólsz, hogy pls ne hazudj már, akkor még ők ragelnek, amiért nem bízok bennük. Öhm...

3) Annyira szerencsélten vagyok, még a legalapabb dolgok sem mennek. Vagyis fejben megy, de kivitelezni csak bénán tudom.

4) itthon folyton áll a bál valami miatt. Már nem nagyon bírom idegekkel, és unom, hogy naponta többször is kapok sírógörcsöt, ami tuti nem egészséges. Arról nem is beszélve, hogy az önbecsülésem valahol Afrika déli részén héderezik, és mindenki ott vesz el belőle, ahol tud, olyan apró megjegyzésekkel, amik rohadtul fájnak.

5) Olyan emberben kellett csalódnom MEGINT, akiben már elsőre sem lett volna szabad bíznom. Akkor is benyaltam, amiket mondott, majd jól hátbaszúrt. Megbocsátottam, mert hülye vagyok, és most csodálkozom, hogy olyanokat vág a fejemhez az egyik legjobb barátom, amit a kutyámnak se mondanék. Ő persze ezt teljesen okénak látja, mert hát mit számít. Meg nem érti, mi bajom, a legjobb barátja nem szokott rá panasznodni, csak én. Hát kösz, talán azért, mert csak engem tisztelsz meg ilyen gyöngyszemekkel.

Nem is tudom hol kezdjem. Mióta kitört a nyár olyan érzésem van, mintha a szokásosnál is jobban szaladna az idő. Az első és talán számomra az egyik legfontosabb dolog, hogy a balszerencsés körülmények végett is, de június első hetében végre megszületett a húgom. És akkor most jön az, hogy mit értek balszerencse alatt. Tudni kell, hogy a húgom és köztem közel huszonegy év a korkülönbség, ami valljuk be óriási, még annak ellenére is, hogy anyukám alig negyven éves. És mielőtt bárki bármit gondolna nem egy véletlenül sikerült gyerekről beszélünk, hanem egy évek óta tervben lévőről. Sokan sokáig aggódtak, hogy én, hogyan fogok majd a babához állni. Anyukám orvosai és a családtagjaink folyamatosan kérdésekkel traktáltak. Már egy idő után borzasztóan idegesített és rosszul is esett, hogy többen is azt feltételezték rólam, hogy féltékeny vagy szemét leszek a picivel és nem támogatom a szüleimet. Anyukám terhessége alatt minden a legnagyobb rendben volt, persze voltak jobb és rosszabb napjai is, de mellette voltunk egész végig és segítettük. Aztán annak ellenére, hogy minden be lett tartva és óvatosak voltunk - mivel anyukám veszélyeztetett terhes volt az életkora miatt - beütött a baj. Kórházba kellett vinni és napokig bent tartották. Borzasztóan aggódtam érte és a húgomért. Pár nappal később kiengedték, viszont feltűnt, hogy a kutyánk nagyon furcsán viselkedik. Aztán nem sokkal később eljött az, amire vártunk; - bár másfél hónappal előbb, mint kellett volna - anyukám magzatvize elfolyt. Bevallom, durva volt és teljesen megvoltam rémülve, de hajnalban megszületett a húgom. Anyukám ezt követően közel egy hónapig tartózkodott Alinával a kórházban. Katasztrófa volt. Viszont lassan három hete a kis pötty itthon van és szépen eszik és gyönyörűen szedi fel a kilókat. Nem is tudom megfogalmazni milyen érzés volt, amikor először láttam az inkubátorban és azután, hogy először a kezeim közt tarthattam. Az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem az életem során.

A második dolog, hogy végre ismét elhatároztam magam, hogy beiratkozom egy suliba. Több, mint fél éve dolgozom, mint tanácsadó és dekoratőr egy bútoráruházban. Szeretek ott lenni, mert diákként egy évig jártam oda gyakorlatozni és mikor elkezdtem ott dolgozni teljes állásban nem volt idegen sem a hely, sem az emberek, viszont már borzasztóan kényelmetlenül érzem magam, mert tanulni szeretnék. Tavaly nem vettek fel arra budapesti egyetemre ahova jelentkeztem, csak egy kisvárosiba. Viszont lehet totál hülyén hangzik, de valamiért nem vonzott az, hogy kollégista legyek és órákat vonatozzak vagy vezessek le egy másik városba. De rávettem magam, mielőtt a munka miatt teljesen elkényelmesednek, hogy ismét tanulni fogok és jövőre ismét jelentkezem egy egyetemre. Szerencsére a szüleim mellettem vannak és támogatnak - még annak ellenére is, hogy fel fogok mondani a munkahelyemen -, mindemellett pedig borzasztóan megörültek annak, hogy végre megint "benőtt a fejem lágya".

A következő dolog, hogy végre hivatalosan is sikerült összegyűjtenem a GOT7 eddig megjelent koreai albumait. Még a hivatalos lightsticküket várom - gőzerővel elkezdtem készülni az európai turnéjukra és remélem sikerül is kijutnom valamelyik koncertre. Tudom ez olyan semmilyen dolog, de büszke vagyok, hogy az erre külön félre tett pénzemet nyugodtan tudtam használni. Jelenleg hivatalos fotókártyák gyűjtésébe kezdtem. Szóval igen, minden GOT7 név alatt megjelent holmim megvan, - a japán albumaikat kivéve - ráadásul tegnap elkezdtem kidekorálni azt a kis tartót, amiben a fotókártyáimat tárolom. Mindemellett úgy döntöttem, hogy ami duplán van meg kártya, a posztereimet és néhány hivatalos holmimat, ami szintén duplán van meg eladom (néha el is ajándékozom).

Van itt a platformon egy nem épp kedves, néha elég furcsa megjegyzéseket tevő felhasználó, aki, mert nem jelöltem vissza a barátságát, most pár héttel később létrehozott egy igazán "ötletes" nevű felhasználót és üzenget a falamra idióta dolgokat, amiket ugye törlök. Nem értem, valaki miért él ennyire a neten (pedig én elég sokat vagyok itt, de nem merülök így el benne) és azt se, hogy ezzel mi a fenét akar elérni. Különben a saját falára is üzenget ezzel a kamu nickel, de áh, kicsit se átlátszó. Nem húzom ilyenen fel magam, csak vicces, hogy egyesek mennyire képesek itt, vagy bárhol máshol a neten élni.

már kb. ezer embernek beszéltem erről, de akkoris muszáj ezt megosztanom, hiába nem írok sose ebbe a topikba. még július 13-án sikerült eljutnom az egyik legnagyobb kedvenc kpop csapatom koncertjére, a Monsta X-re. már eltelt több nap, de még mindig nem tudom túltenni magam rajta. a hangom még mindig instabil, valamikor szimplán elmegy. de egyáltalán nem bánom, mert ez volt életem legjobb estéje. a fiúk isteniek voltak, tényleg vérprofik. minden koreót úgy csináltak, ahogy kellett. le a kalappal előttük. nagyon tetszett, hogy sokat beszélgettek velünk fanokkal. nem tudok kedvenc pillanatot választani, egyszerűen annyi volt. Jooheon folyamatosan hájpolta a közönséget és rengetegszer mondta, hogy ,,I love Monbebe". az elköszönés csodálatos volt. a konfetti ahogy lehullt rájuk, el sem hittem, hogy élő embereket látok. mindenki nagyon szépeket mondott, Kihyun-nál érzékenyültem el főleg; ,,Please do not cry, you are too beautiful to cry, too precious to cry, you should not cry. I can promise you: we'll be back soon, we love you and see you soon!" ezerszer elmondták, hogy ne sírjunk, és mondták, hogy ne felejtsük el őket. minden tökéletes volt, és nagyon hiányoznak, vissza szeretnék menni. :c

előre is bocsi, de éjfél múlt, és jelenleg senkinek sem tudom kipanaszkodni magam, szóval lol
nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. hihetetlen, hogy egyes emberek mennyire nem képesek elfogadni, ha valaminek vége. én próbáltam finom lenni, de tényleg, majd miután az nem vált be, kicsit határozottabban az illető tudtára adni, hogy ennyi volt, és az utóbbi hónapokban már azt hittem, végre eljutott az agyáig... de nem. én komolyan nem értem, miért nem lehet valamit szépen lezárni. az egész szituáció egyre szürreálisabb, mintha csak engem akarna szívatni. mert ha annyira fontos lettem volna, nem ignorál hetekig, sőt néha hónapokig, és nem talál ki b#llshit mentségeket, amikről mindketten tudjuk, hogy hazugságok. ezen a ponton már a régi, kellemes emlékek is keserűvé váltak.

amikor a nulla hírértékkel bíró cikkek kikerülnek kevesebb, mint egy nap alatt, de amivel órákon át dolgoztál és szívtál még vasárnap, és lenne is értelme, az megy a kukába. mood tho

Egyébként pedig, hihetetlenül izgalmasnak ígérkezik a Marvel 4. fázisa, vasárnap óta szinte ez az egyetlen dolog, ami képes megmosolyogtatni. Rengeteg tehetséges és értékes ember csatlakozott a cast-hez, és olyasfajta újítások várhatóak, amelyekre egész egyszerűen megéri várni egy, illetve két évet. Kíváncsi vagyok, mit hoznak ki pl. Shang-Chi filmből, az Örökkévalókból, Bucky és Sam sorozatából, de ami talán a legizgalmasabb számomra, az Natalie Portman visszatérése és a Fekete Özvegy mozi. Wanda és Vízió sosem voltak a kedvenceim, és már előre érzem, hogy a rendkívül alulértékelt Doctor Strange filmje is azért lett hirtelen az emberek kedvence, mert Wanda is szerepel benne (noha szerintem a képességein kívül semmi érdekes nincs benne). Az egyetlen dolog, ami érdekel a sorozatukban, az a felnőtt Monica Rambeau. A Loki sorozat még nem áll a top legérdekesebbek között, annak ellenére sem, hogy ő maga az egyik kedvenc karakterem. Ami pedig még rettentően izgalmas, az Sólyomszem sorozata - nem csak azért, mert végre ő is kap screentime-ot, hanem mert végre behozzák Kate Bishop-ot, aki rettentő nagy kedvencem a képregényekből. Az pedig, hogy már biztosan lesz folytatása a Marvel kapitánynak, a Fekete párducnak és az A galaxis őrzőinek, nagyon boldoggá tesz. Arról ugyan fogalmam sincsen, Pengét hogyan hozzák be a moziverzumba, de kíváncsi vagyok, mit alkotnak vele kapcsolatban. A Thor 4 kapcsán pedig hálás vagyok, hogy végre nem rejtik véka alá Brunnhilde biszexualitását, és várom, hogy Asgard királya megtalálja a királynőjét