Mire gondoltok most? II.

kezdek ott tartani, hogy teljesen elzarjam magamat az internetes kommentszekcioktol, forumoktol (ironikus hogy ezt is egy forumra irom), vagy barmilyen olyan egyeb funkciotol, ami lehetove teszi, hogy az emberek velemenyt osszanak meg a nagyvilaggal. felreertes ne essek, nem abbol van elegem, hogy noname emberkek igyekeznek allast foglalni bizonyos temakkal kapcsolatban (atfogo ertelemben), hanem abbol, hogy olyan mertekben megnovekedett az elmult evekben a kifejezetten karos, toxic, troll felhasznalok szama az interneten, hogy teljesen belefaradtam abba, hogy csak az agysejtjeimet pusztitsam ennek koszonhetoen. hogy mindenki a rosszat keresi mindenben allandoan, ejjel-nappal, hogy foggal-korommel harcolnak azert, hogy megbantsak a masikat, hogy egyes helyeken akkora kommenthaboruk tudnak kitorni nehany gyoker miatt, csak azert, mert azt hiszik, korulottuk forog a vilag es nem kepesek elfogadni, hogy bizony az o velemenyuk nem az egyetlen, es d ogoljon meg mindenki, aki nem azon az allasponton van, mint ok. hogy ugy dobaloznak a karomkodasokkal es rossz kivansagokkal, mintha jatekszer lenne, fel sem fogjak, hogy mit irnak, mekkora sulya van a szavaknak, amiket odabofognek mindenhova, nyelvtannacik, sznob megmondoemberek, egoista b armok, mindenre erzekeny, buta es tudatlan naiv emberek, akik masoknak akarjak megszabni, hogyan eljek az eletuket, mert aki vegan, aki nem, aki meleg, aki nem, aki erre a partra vagy arra a partra szavaz, aki e szerint vagy a szerint a stilus szerint oltozkodik, az mind assa el magat jo melyre es ki se lepjen a lakasabol, mert a tarsadalom szegyene es az ilyen idiotak miatt nem lepnek velunk kapcsolatba az idegenek. vagy akik azt hiszik, minden el van intezve egy szimpla "en csak oszinte vagyok" mondattal, holott eg es fold a kulonbseg az oszinteseg es a tajp araszt stilus kozott. szerencsemre sikerult megtalalnom a szamomra leginkabb kedvezo facebook csoportokat, instagram kozossegeket, ahol jo, ha felevente-evente tortenik egy-ket ilyen incidens, ahol nem kell allandoan nekem elszegyelnem magam masok irdatlan merteku rosszindulatusaga miatt, es ez nekem epp eleg, az internet tobbi reszet innentol kezdve a legnagyobb mertekben fogom letojni a magasbol.

Istenem, de gáz.
Volt egy fiú, akivel kavartam (bár ne tettem volna), de nem volt semmi komoly. Még csak szerelmes se voltam. Valami b*romságon megsértődött, én meg mindent beleadtam, hogy kiengeszteljem. De hát ha nem akkor nem. Majd egyszer csak írt, hogy találkozhatunk ha szeretnék. (XDD) Mondom ok. Erre ő: mit flegmáskodsz? Csak hogy tudd, nem szoktam ráirni lányokra. Én meg ez a: Na hát itt már nem érdekelt. És végül nem is találkoztunk. Ő meg két hónap hülyéskedés után visszament az exéhez. (Én személy szerint nagyon gáznak érzem, ha valaki ezt csinálja. Fogalmam nincs miért, egyszerűen ez a véleményem.) Emiatt már nem foglalkoztam vele. Egy vagy két hete megkérte egy közös haverunkat, hogy adjon át nekem egy üzenetet: Hogy mekkora p*raszt volt, és csúnyán viselkedett, és szeretné ha feloldanám mindenhol. (Ja, igen. Azért utáltam meg, mert volt egy egy évvel idősebb csaj, aki nagyon utált, mert egyszer megmondtam neki a magamét. Hogy szégyen amit művel xd. Na szal ő csinált egy olyan Messenger csoportot, ahova betették majdnem az összes felsőst. Engem is, aztán egyszer kirakott, majd berakott. Lényegtelen. Ebben a csoportban azzal a fiúval írogatták, hogy én mekkora k*rva vagyok Majd a fiú elküldte ezeket a screenshootokat.) Én meg ezen jót röhögtem, hogy ezhülye. És ennyiben hagytam a dolgot.
Na de. Ma van a szülinapom. A közös fiú haverunkon keresztül küldött egy hangüzit, hogy: Szia szerelem. Csak annyit szeretnék mondani hogy boldog születésnapot.
OKCS Jaj, nagyon nevettem. Viszont már nagyon idegesít ez a gyerek.

Életemben nem voltam még ilyen jó "házibuliban" mint tegnap. Ittunk, de nem ájulásig, helyette énekeltünk, (a gang-ban több ember is nagyon muzikális) majd felmásztunk a tetőre és néztük a csillagokat. Nagyon jó volt csak feküdni és beszélgetni mindenről az éjszaka közepén. Erre csak azt mondták a szüleim, hogy milyen öregek vagyunk már, a mai fiatalság nem így bulizik. xd Hát, mi mások vagyunk, az biztos, de pont ettől olyan különleges a mi csapatunk.

Tinikoromban úgy gondoltam, hogy a legfontosabb dolgok az életben, az anyagiak, akinek is egy kicsit több jutott mint nekem, azokat mindig nagyon irigyeltem. Pedig szüleim által sosem kellett nélkülöznünk. Ez a hozzáállás a párom megismerése után gyökeres megváltozott, ugyanis neki van egy veleszületett betegsége. Sokat járok vele kontrollra, van amikor gyermek részlegre is, és azóta úgy vélem, hogy az egészségnél semmi sem fontosabb. Dolgoztam szakmai gyakorlaton egészségügyi intézményekben is, akkor vált egyértelművé számomra, hogy nekem a beteg emberek segítése a hivatásom. És nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért 21 évesen már saját lakásban élünk a párommal, a gekkónkal, cicánkal. Ami ugyan egy másfél lakás, de a legtöbb családnak sajnos ennyi sem jut. Van egy csodálatos anyukám, aki mindenben ösztönöz. Illetve rengeteg célom.

Voltunk ma Balatonbogláron a BB fesztiválon és nézelődtünk az árusok között. Ott pedig rátaláltam egy olyan árusra ahol mindenféle sorozatos dolgok voltak. Be is szereztem egy Supernaturalos bögrét és párnát. Mondanám, hogy nem kaptam "fangörcsöt", de akkor hazudnék. Viszont 25 évesen elég ciki volna ennyi ember előtt, úgyhogy egész szépen visszafogtam magam.

Tegnap este hallottam élőben énekelni Alexander Rybakot. Egyszerűen nem tudom felfogni. Évek óta hallgatom őt, és nagyon felnézek rá. Imádom a hangját, és ahogyan a hegedűn játszik, elképesztő! Élőben is hibátlan volt minden. Úgy volt, hogy júniusban jön Budapestre, meg is volt a jegyem, de nem tudtunk elmenni, és mint kiderült, ő sem, mivel lebetegedett, most viszont összejött! Olyan hihetetlen, hogy egy ember, akire ennyire felnézek, előttem énekelt. Előttem állt. Egy városban volt velem. (Nincs fangörcsöm, áh.) Annyira boldog vagyok, hogy nincsenek rá szavak. Ezt az estét sosem fogom elfelejteni, az biztos.

Szerintem ez a tárgyfelvétel/órarendösszeállítás lesz a halálom. Egy dolog az, hogy hiába bogarászom a listákat és táblázatokat, nem tiszta, hogy mégis miket kéne felvennem erre a félévre, ráadásul csütörtökön kilenctől kb huszonöt percem lesz megcsinálni mindezt, aztán rohannom kell a buszhoz a beiratkozásra. Már csak abban reménykedek, hogy addigra tudni fogom, mit és hogyan, és hogy a Neptun is bírja majd a strapát

Elmondaná valaki, hogy miért vagyok karácsonyi hangulatban?

aka how to elbszni a jövőbeli karácsonyodat

Másfél órája próbálok felvenni 2 gyakorlatot. Ahh neptun

annyira boldog vagyok! hihetetlen, hogy wattpadon több, mint 900 ember olvasta az anorexiámról szóló történetemet! annyira sok kedves üzenetet kaptam mindenkitől ezzel kapcsolatban, fel nem tudom fogni. először nem is akartam publikálni az írásaimat, de mostmár egyáltalán nem bánom, sőt! hálás vagyok mindenkinek!

ez a nyaram egyrészt jó volt, mert igazából alig voltam otthon és volt nagyon, de nagyon sok szép pillanatom. viszont én még idegileg sosem voltam ennyire szétcsúszva, max tavaly, mikor az összes barátomat leszartam és teljesen begubóztam. de most hangulatingadozásaim vannak és 7 napból minimum 4en bőgve alszom el. most is. és remegek, annyira sírok. és tök felesleges, mert neki ez nem jelent annyit, mint nekem és ezt fáj beismerni magamnak. nagyon fáj.

Hosszas gondolkodás után a mai nap folyamán végre elhatároztam, hogy külföldről (azon belül is Kínából) szeretnék egy megbízható, minőségi eladótól beszerezni néhány új pólót és pulóvert beszerezni az őszre. Viszont most bajban vagyok a méretezéssel. A táblázaton egyszerűen képtelen vagyok kiigazodni. Anyukám segítségével már többször is lemértem magam, de még mindig döntésképtelen és bizonytalan vagyok - legfőképpen magasságom és súlyom miatt. Szóval, aki esetleg rendelt már és jártas a külföldi ruhák méretezésével kapcsolatban nagyon szépen kérem segítsen és írjon rám. Nagyon hálás lennék a segítségért!

Rég voltam már itt, ezért ideje megint panaszkodnom. Kezdjünk is bele.
Van egy bizonyos barátom, aki már nem is egyszer átlépte a határt. Azt a határt, amit a személyes teremnek nevezek. Esküszöm, fogalmam sincs mivel kellene kezdenem, olyan ideges vagyok. Na mindegy. Ez a fiúcska kitalálta az elméjében hogy én holnaptól szombatig náluk fogok lenni. Okés, ezzel nem lenne semmi baj, HA engem meg is kérdezett volna. Barátok vagyunk már évek óta - vagyis számomra ő sohasem lesz több, mint egy barát -, de amit ebben az utóbbi egy évben elkövetett, az nekem már nem fér bele. Velük voltam nyaralni, ami számomra egy kínszenvedés volt. Minden este számoltam vissza a napokat, hogy mikor mehetek már haza. Na és hogy miért? Kéremszépen azért, mert annyi szabadidőm sem volt, hogy egyedül menjek el wc-re. ÉS NEM VICCELEK. Jó de mindegy, kibírtam azt az egy hetet. De most hogy hamarosan vége van a nyárnak, nekem nincs kedvem vele találkozni. Jön az iskola, és arra kell gyűjtenem az energiámat. Meg is mondtam neki, hogy 'bocsi, de nekem nincs kedvem az emberekhez, beleértve hozzád sem'. Ez körülbelül olyan két hete történhetett. Pár napja pedig mondta azt, amit az irományom elején mondtam. És így what the??? Tipikusan olyan ember vagyok, akinek egy barátságban KELL a szünet és a tér. Nem az a személy vagyok aki sülve-főve együtt van az általa szeretett emberekkel, mert nem bírnám ki velük. Vele se bírom már tovább. Minden nyáron szinte vele töltöm az összes percemet. Szó szerint. Ha haza akarok jönni konkrétan megkapom, hogy milyen egy shit ember vagyok, ha meg nem akarok menni, azzal jön, hogy én csak őt rázom le, mert ő az utolsó a szememben. Nem. Nem azért rázom le, mert csak hozzá nincs kedvem - másokhoz sincs, még is a többi ember meg tudja érteni, csak ez az ego és parancsolgatásmániás tag nem? Most is leírtam már neki legalább kétszer, egy jó szép litániában, mennyi mindent nem tudok elviselni benne. Nem tudom elviselni a korlátozását, a parancsolgatását, a fegyelmezését, és a folyamatos védelmét, amit ad. Nem vagyok kisgyerek, nem kell nekem egy nagy testvér aki azthiszi, a jót teszi ezzel, de nem. Azt is leírtam, hogy nekem kell a tér. Mindent. De nincs valahogy erőm elküldeni. Miután elküldeném tudom, hogy addig zaklatna, míg újra ki nem békülök vele. Ezért szimplán csak kitöröltem az egészet újra meg újra. Istenem, annyira szeretnék egyszer jobban kiállni magamért. Tudom, hogy az ilyen ember valószínűleg csak kisajátítani akar, és nem jó barátság sül(t) ki ebből, de akárhányszor próbáltam magamtól ellökni, talált egy kiskaput, amin visszakúszhatott, annak ellenére, hogy nem akartam.
Tudom, hogy én is hibás vagyok, amiért nem mondom meg az őszinte véleményemet róla és folyamatosan csak elhallgatom előle amit gondolok, de már nincs erőm még több vitára, még több szidásra, amit kapok tőle. Egyszerűen csak belefáradtam.
Ja és, októberben egy lakótelepre fogunk költözni. Good.

Ahh. Azt hittem, hogy ha végre valahára megszerzem a jogsit akkor elönt a megkönnyebbülés, mert tényleg kb életem eddigi legnagyobb kihívása volt. De most, hogy hat hónap vezetés és egy oktatócsere és egy bukott vizsga után végre átmentem, nincs meg az a felszabadulás, mert az izgalom miatt végigbénáztam az egészet, sokkal ügyetlenebb voltam mint egy sima órán, a vizsgabiztos folyton beszólogatott, a végén halálosan rám ijesztett, hogy milyen szörnyűségek történnének velem, ha most még egyedül ülnék autóba... Úgyhogy itt vagyok, kezemben azzal a rohadt papírral, hogy átmentem, és bizonytalanabb vagyok mint valaha, és csak arra tudok gondolni, hogy hiába, közveszélyes vagyok

Előre is elnézést, hogy beleszólok.

Hidd el, hogy ha annyira közveszélyes lennél, nem adta volna oda azt a papírt. Én harmadszorra mentem át, jó sok óra után. Az elején bizonytalan voltam, nem mertem egyedül vezetni, mert féltem. De ez elmúlik. A vizsgáztató tényleg nem engedett volna át, ha annyira rosszul és veszélyesen vezetnél. Próbáld az agyadban tartani azokat a dolgokat, amiket kiemelt, hogy mikor újra autóba ülsz és vezetni készülsz, ne kövesd el azokat a hibákat. Viszont ne aggódj, a félelem egy idő után elmúlik és boldogan fogsz majd vezetni. A lényeg, hogy ülj autóba, mert minél tovább húzod a dolgot, annál rosszabb lesz. Tapasztalat.
Nekem az segített, hogy az elején anyukám mindig mellettem ült és segített, tanácsokat adott. Talán ez neked is segítene, ha valaki olyan mondaná, hogy nem vagy veszélyes és jól vezetsz, akiben bízol és akit ismersz.

Vajon tényleg az lesz a címe az Avengers 4-nek, hogy "The Endgame"? Én örülnék neki.

Köszönöm, hogy válaszoltál C: Én is ezzel nyugtattam magam, hogyha tényleg olyan veszélyes lennék, akkor nem engedett volna át. Szerencsére a rokonságom nagyon támogató, a szüleim és mások is mondták, hogy majd mindenképpen menjek velük vezetni, úgyhogy a jelek szerint lesz alkalmam a gyakorlásra

bocsi ha kicsit későn de Pólóból érdemes eggyel nagyobbat, pulóverből pedig kettővel nagyobbat venni, mint amekkorát európai méretezés alapján vennél. én így szoktam, eddig mindig bevált, de leginkább mégiscsak a táblázatra lehet hagyatkozni :/

amúgy: ma évnyitó közben jött rám a felismerés, hogy egy darab füzetem sincs xdd tollam is egy van, ami fog. legalább tolltartóból van vagy öt, azokkal kompenzálok. annyira vártam az iskolakezdést, főleg a barátaim miatt, aztán alig lesz közös óránk, elment a kedvem ettől az egésztől. rendes órarend meg terembeosztás sincsen, találjuk ki magunktól, hogy hétfőn hova menjünk…? kiiratkozok.

Idén megofgadtam magamnak, hogy ebben az iskolai évben még keményebben fogok tanulni és ami a legfontosabb: innentől kezdve igyekszem ellökni magamtól az energiavámpírokat, akik akkor boldogok, ha megalázhatnak másokat vagy elvehetik más kedvét egy pillanat alatt. Sajnos nap mint nap vannak ilyen emberek a közvetlen környezetemben (Nem, nem a családomban még mielőtt bárki félreértené.) és kezdem már nagyon unni azt, hogy mást sem csinálnak, csak beszólnak és sértegetnek, mintha ők bármivel is jobbak lennének. Nem vagyok kiakadós fajta, nem szoktam nagyon kiabálni sem másokkal (Except tesóm, de na, ő a tesóm. ) de néha szívesen helyre igazítanék egy-két ilyen embert, hogy "Ember, te semmivel sem vagy jobb mint azok, akiket megalázol és sértegetés helyett inkább nézz magadba." De mivel mint ahogy említettem, nem vagyok ilyen, így csak csendben tűröm és elengedem a fülem mellett már a dolgokat. Csak dühít és zavar az, hogy vannak olyanok, akik látják(!) hogy a másik milyen motivált, milyen boldog és akkor képesek leoltani a francba, nehogy már szegénynek jó kedve legyen. Az ilyen emberekből hol az empátia?

Amikor valaki gúnyosan megkérdezte tőlem, hogy 30 éves korodig akarsz tanulni? régebben mindig rosszul esett.
És most? Most egyszerűen csak rávágom, hogy: Úgy se leszek már nyugdíjas, mert már lassan ott tartunk, hogy 80 év lesz a nyugdíj korhatár, addig meg talán már nem is él az ember. Szóval tudják mit? Úgy is a munkahelyről fognak a patológiára szállítani, hát akkor nem mindegy mikor kezdek el dolgozni? (mármint főállásban, nem diákmunkáról beszélek)