Mire gondoltok most? II.

Ééééés megjött az sms. Egyetemista vagyok.

jövőre jelentkezek egyetemre, ez ma megfogalmazódott bennem, igazából már évek óta halasztgatom, de tényleg szeretnék végre valamit kezdeni az életemmel, mert jelenleg nagyon szét van esve az egész. alig vagyok otthon, ide oda járkálok, állandóan bulizom és beszélgetek egy fiúval, akivel nagyon nem szabadna, de az a baj, hogy jól megértjük egymást mindenféle tekintetben. xd túl jól.
itt vagyok 20 éves és még sehol nem tartok az életben, én pedig nem az a típus vagyok, aki megelégszik azzal, hogy mondjuk pénztáros leszek a sparban. (ezt nem bántásból írtam) szóóval májusban szépen megcsinálom újra a töri érettségit, mert az nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, utána pedig megyek továbbtanulni.
de miért érzem azt, hogy valami úgyis közbe fog jönni?

Sikerült, szeptembertől egyetem ♥️

Először is mindenkinek akit felvettek az egyetemre, gratulálok.
Azon agyalok, hogy mennyire nem találom a helyem. Úgy értem, fogalmam sincs mit szeretnék később kezdeni magammal, és ez nagyon zavar. Most félévkor faktot kell majd választani, de azt sem tudom, merre induljak. Amit én szeretnék, azt meg sokan lehurrogják. Mondjuk, magamnak tanulok, magamnak dolgozom majd, meg a jövőbeli családomnak, de próbálok rájönni, én majd pár év múlva, ha idejutok, hova szeretnék járni.

Holnap megyünk Füredre, tisztára fel vagyok pörögve. Azt hiszem, rámférne egy nyugtatólövedék.

Személy szerint nem sok meglepetésre számítottam a felvételivel kapcsolatban, arra viszont őszintén kíváncsi vagyok, hogyan lett a pázmányos angol - magyar tanári szak tavalyi 314 - es ponthatárából idén 423 megjelölöm elsőnek aztán rögtön felbátorodnak. De így is megvan

Itt vagyok, 19 évesen és jelen pillanatban az a legnagyobb problémám, hogy mekkorát csalódtam a Verdák harmadik részében, mert SPOILER!!! McQueen nem versenyzik többé.
Tudom, hogy lesznek ennél jóval nagyobb problémáim, de ezt a tényt valahogy nem bírom elfogadni/feldolgozni.
Én meg a világrengető problémáim...

Most olvastam, hogy egy újabb K-Pop idol-t vesztettünk el, egy mindössze 20 éves, nagyon tehetséges srácot. Egyszerűen fel sem tudom fogni. Sosem voltam nagy Spectrum rajongó, így nem érzem át a rajongók fájdalmát, a családtagok és barátok fájdalmát pedig végképp nem, de így is szörnyű azt hallani, hogy egy újabb tehetség távozott közülünk. Dongyoon, nyugodj békében, remélem, egy jobb helyen vagy. A rajongóknak pedig kitartást kívánok

Az érzés, amikor a legnagyobb kedvenced válaszolgat a neki feltett kérdésekre, te szó szerint százat írtál aztán mikor az egyiket elküldenéd, a Twitter zárolja a fiókodat, nem hajlandó elküldeni a kódot és még több időre zárólt - meghalok az idegtől, majdnem földhöz vágtam a laptopot és a telefont is.

Édesanyám kijelentette, hogy szerinte én csak saját magamat szeretem, senki mást Először is, ha ismerne, tudná, hogy senkit nem utálok jobban saját magamnál, de az a helyzet, hogy nem is akar megismerni, nem tudja, mit gondolok, mit érzek, és mennyire fáj az, hogy ezzel most pont a leggyengébb pontomra tapintott. Sajnálom, hogy itt panaszkodom, de egyszerűen muszáj kiírnom magamból, mert máskülönben megőrülnék. Gyerekkoromtól kezdve én voltam a weirdo, amit igazából már elfogadtam, nem leszek a tipikus tucatpicsa, mint amilyenek itt a lányok a környezetemben, ezt elfogadtam. Általános suliban a tanárok voltak kb. azok, akikkel beszélgettem, senkivel sem találtam a közös hangot, és itthon sem érdekelte senkit, hogy mi is a bajom, mert hát anyámék felfogása szerint "Mi baja lehet egy gyereknek?" Semmi! Csak tanulnia kell". (De szerintem ez a felfogás nagyon sokaknak ismerős lehet) Aztán elkerültem középiskolába, kollégista lettem, ezzel akartam tiszta lappal kezdeni mindent. Találtam olyan embereket, akikért az életemet adnám, ha kellene, imádom a barátaimat, imádom a szerelmemet, és végre azt szeretetet, ami éveken át ott volt bennem, csak seki nem akarta elfogadni végre meg tudtam osztani olyanokkal, akik a legfontosabbak nekem. És egyszerűen felháborítónak tartom azt a kijelentést, hogy nem szeretek senkit magamon kívül. Ha édesanyám így hiszi, akkor szörnyen sajnálom, mert éveken keresztül neki próbáltam megfelelni, próbáltam átadni neki a szeretetem, de nem kért belőle. Nem volt hajlandó meghallgatni, nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy nem tökéletes a lánya, nem fogok orvos vagy ügyvéd lenni, de ettől függetlenül igyekszem. Ő ezt nem látta és mai napig nem látja. Én tudom, mennyi szeretem azokat, akik fontosak számomra és tudom, hogy ez a lényeg, de szörnyű ezt a mondatot olyan szájából hallani, akinek egy gyerek életében elvileg a legfontosabb személynek kellene lennie. Szeretem anyámat, szeretem apukámat, de egyszerűen ezzel a viselkedésükkel egyre messzebb és messzebb kergetnek maguk mellől.

Úristen, az előző kommentem szörnyen összeszedetlen és tele va mindenféle hibával. Elnézést kérek érte, de nagyon zaklatott voltam, amikor írtam, de már lenyugodtam.
Mellesleg most neki áll feljebb, hogy egyáltalán merek szomorú lenni. Szeptember, hol vagy már?

Éhes vagyok.

Szociális munkások, hajléktalan simogatók és hasonló beállítottságúak ne olvassák tovább.
.
.
.
.
.
.
Eljöttünk nyaralni a családdal. Itt fekszek a napágyon élvezném a zenét a szomszédból erre mit kell hallgatnom? Hogy az elsőn valami fogyatékos (de szó szerint) mondja a hülyeségeit a telefonba (nyilvan senkivel se beszel) aztán bekapcsol valami vacakot és sír. Komolyan az ilyennek minek élnie? Ő is szenved és mindenki más is körülötte.

Egyszerűen még mindig sírok örömömben... Tegnapelőtt történt ez a csodálatos dolog velem - bár még a Twitter fiókomat azóta sem kaptam vissza, lett egy másik - és úgy érzem, emiatt én vagyok a világ legboldogabb embere, ennél jobban nem is örülhetnék. Szóval több hónapja kezdtem még el tweetelgetni csak a kedvenceimnek, mert azelőtt esélytelennek tartottam, hogy Galhoz vagy Emehez eljut a tweetem, hiába írok százat, de hallottam pár emberről, akinek bekedvelték a hozzászólását nagy kedvencei, ez pedig felélesztette bennem a reményt. Július 26-án Emeraude meghirdetett egy kérdezz-feleleket és nekem mindjárt abban a pillanatban annyi kérdésem lett hozzá, alig tudtam már gépelni, utólag pedig rájöttem, hogy több fontosat is kifelejtettem... Úgy éreztem akkor, hogy van esély arra, hogy válaszoljon esetleg egy kérdésemre. Másnap este ugyan a Twitter zárolta a fiókomat valamiért, de másnap az újjal végignézegettem az összes kérdést és választ, egyszer csak pedig a saját felhasználónevembe futottam. Akkor bele sem tudtok gondolni, mennyire boldog voltam. Szerintem, úgy őszintén, kevésszer fangirlködtem még ekkorát, mint akkor. A példaképem, inspirációm, éltetőm válaszolt a neki írt tweetemre. Egyszerűen tényleg úgy éreztem, hogy a legboldogabb vagyok abban a pillanatban, a szívem ezerrel kezdett el dobogni, sírtam örömömben egy hétig, a szüleimet pedig nem hagytam békén azzal a szöveggel, hogy értitek, mi történt most velem és mennyire boldog vagyok, ah. Bár nem csak nekem válaszolt, de nem is mindenkinek - több, mint ezer darabból körülbelül 50-60-ra érkezett válasz és később, mikor görgettem ismét észrevettem a nevemet, már egy másik válasz előtt, egyszerűen nem tudom felfogni még ebben a percben sem, hogy kétszer, kétszer válaszolt nekem ez a királynő, a kedvenc sztárom. És az egyik kérdésem az volt, hogy lesz-e Sizzy jelenet a Shadowhunters fináléjában, ő pedig azt írta, hogy mindenképpen. Ez is annyira boldoggá tett, a kezdetektől shippelem a párosukat és most végre közelednek egymáshoz, ha jól értettem, együtt is lesznek. Nem akarom, hogy ennek az egésznek vége legyen. De visszatérve a válaszokra, sosem felejtem ezt el, soha. A másik kérdésem az volt, hogy melyik a kedvenc filmje, ő pedig azt írta, hogy a Hotel Transylvania 3 és bár nem vagyok nagy rajongója az animációs filmeknek, biztosan meg fogom ezt nézni, már csak Emeraude miatt is. Azt hittem álmodok, de ez a valóság. Olyan nagyon kedves a rajongóival, de tényleg. A világ összes boldogságát megérdemli, hiszen nap, mint nap boldoggá tesz egy hatalmas rajongótábort már csak egy szavával vagy egy képpel is. Imádom ezt a nőt mindennél jobban, köszönöm szépen, Emeraude Queen Toubia!

Tudom, hogy az elején leírtad, hogy kik ne olvassák el, de egyszerűen muszáj volt megtennem. Most én is ideírhatnám, hogy ne olvasd el, de teljesen mindegy. Nem tudok elsiklani afelett, amit írtál, pedig megpróbáltam. Tényleg próbáltam, de egyszerűen nem bírom elviselni, ha valaki így kezeli az ilyen embereket. Nem akarok vitát indítani, nem akarom megváltoztatni senkinek sem a gondolkodását, csupán szeretnék egy önálló véleménnyel szolgálni.

Egyrészről mi az, hogy "minek élnie?". Attól, hogy ő még mondjuk mentálisan beteg (nem, még véletlenül sem fogyatékos, először utána kellene nézni a szavak jelentésének) ugyanúgy joga van az élethez, mint mondjuk neked vagy bárki másnak széles e világon. Nekik nagyon nagy segítségre lenne szükségük, amit sajnos a legtöbb esetben nem kapnak meg. Nem várom el senkitől, hogy odarohanjon hozzá, de biztos neki is van családja, vannak barátai, akiknek fel kellene ismerniük a problémáját és segíteni neki. Mert nagyon ritka, hogy a hozzá hasonló személyek önmaguktól keresnek fel szakértőt. Unom már, hogy sokan megvetik a mentálisan beteg embereket (tudom, nem lehetek biztos abban, hogy ő is az, de eléggé valószínűnek tartom), holott ők nem tehetnek róla. Nem tudhatjuk, hogy mi történt vele a múltban és ezért nem is szabad őket elítélni. A legtöbbjük a légynek sem tudna ártani, mert nem dühöngő őrültek, és erre ők ennyi támadást kapnak. Az életemet adnám azért, hogy a halálom napjáig foglalkozzak velük. Ezért is szeretnék pszichológus lenni, nem csak azért, mert érdekel. Segíteni szeretnék olyan embereken, akik nem tudnak önállóan megbirkózni a démonjaikkal.

Tényleg nem szeretnék vitát indítani, egy percig sem gondoltam erre, mikor mindezt bepögyögtem ide. Csak remélem, hogy vannak még itt olyanok, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én. Talán olyanok is akadnak, akik ezután más szemmel tekintenek a világra.

Édes vagy drága ScreamQueen de hagyj tudjam már hogy milyen ember van itt. Ez bizony értelmi fogyatékos. Köszönöm az okoskodást.

Füred valami elképesztően jó volt! Valaki kilukasztotta az ananászomat, de szerencsére apum megragasztotta és kábé ennyi volt az összes bosszúságom. Menni akarok vissza!

Gyula nagyon szép város, tényleg, a fürdő és a vár környéke nagyon rendben van. A városban az emberek kedvesek, ebéd menü korrekt áron, nem néznek le senkit csak mert nem milliárdos...

De! Hogy lehet egy városban mozi és meki nélkül élni? Mert oké, hogy egy kisebb faluban, tanyán, községben ezek nem találhatóak meg, senki nem szól érte. De egy ilyen híres neves város mint Gyula

Sziasztok!
Na a minősíthetetlenhez inkább nem szólok hozzá, azonban a dupla profilért sajnos még mindig végleges kitiltás jár. Ebbe nem érdemes belefutni a jövőben.

Két kedvenc fanficemnek is új fejezete jött ki. Csodásan kezdődik ez a nap.
Olvasom a fejezetet, elérek egy részhez, első gondolat "utálom az arrogáns karaktereket". Szintén én kevesebb, mint 20 másodperccel később "Én is arrogáns vagyok, akkor meg minek sír a szám". Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy vajon hányan utálhatnak.