Mire gondoltok most? II.

Ezer éve nem voltam itt.

Egy hónap múlva lesz fogszabályzóm, aminek eddig még nagyon örülök és ahogy nézegettem, talán nem fogok olyan borzalmasan kinézni vele, de majd meglátjuk.

Az American Horror Storynak a hetedik évada pedig olyan beteg és annyira ütős, hogy wooow. Nem bírom letenni a laptopomat egyszerűen.

Mennyire ironikus, hogy szerdán, angol óra előtt az egyik "barátnőm" (nevezzük inkább olyan személynek, akinek két éve rengeteg baján megpróbáltam segíteni és sikerült is jó néhányon, azóta pedig konkrétan arra vagyok jó neki... mire is? Semmire leginkább.) elkezdte nekem nagyban mesélni, hogy ő csak azért képes elviselni Halsey-t (a helszis kiejtése még mindig tetszik), mert jóban van Justin Bieber-rel, de azért a hangja sem olyan rossz; egy órával később, orosz előtt pedig nagyban taglalja, hogy amúgy ő mennyire rossz ember. Erről már írtam egy khm nem rövid reakciót pont ebbe a topikba, ezért nem teszem meg még egyszer, csak hozzátenném, hogy az irónia tárgya, hogy pont aznap vagy a következő napon kerültek fel új képek egy olyan eseményről, amelyen Halsey mozgássérült és/vagy értelmileg visszamaradott kisgyerekeket látogatott meg (az egyik kép ami az avatarom is). Plusz, a hfk turnéja alatt (ami most is tart) krónikus betegen adott elő, az endometriózisából és ebből a betegségből adódóan múltkor nem tudott lábra állni, ezért az aznapi meet&greet-en, kárpótlásul azért, mert nem tudta elkészíteni a már jól megszokott képeket, együtt lógot a rajongóival... valóban rossz ember, meséljen még kérlek.

Elegem van abból, hogy az emberek nem képesek észrevenni ennek a lánynak azt az oldalát, amit én látok. Tudom, marha unalmas lehet, hogy mindig ezzel jövök, de fontosnak tartom, hogy értékeljék őt, és ne csak az maradjon meg bennük, hogy van közös száma Justin Bieberrel és ő énekel a Closer-ben. Nem tudom megérteni, miért ennyire előítéletesek vele szemben az emberek, de ha egyszer valaki elmagyarázná, hogy miért gondolja rossz embernek, szívesen meghallgatnám.

Megpróbáltam elmagyarázni anyumnak, hogy miről is szól a Star Wars, ha már leült velem megnézni a harmadik részt. Másfél óra után se sikerült megértenie, szóval miután furábbnál furább kérdéseket tett fel, inkább mondtam neki, hogy nézze a filmet és ne beszélgessünk.

Amúgy tökre élvezem, hogy holnap fél tízre megyek és fél egykor már vége is a tanításnak. Meg tudnám szokni. Főleg így két hét szabadság után.

Az egyetemen van infóm és minden órán a feladatunkra öt pontot lehet kapni (mint a jegyek, csak itt kaphatsz fél pontokat is és a nulla a legrosszabb). A tanár már szeptemberben közölte, hogy csak annak engedi, hogy ZH-t írjon, aki összeszed húsz pontot, ám ma jelezte felénk azt is, hogy a húsz pont egyébként egy kettes szint. Épphogy. Ezzel még nem is lenne gond, egyetem, szigorúság blablabla, de... senkinek nincs még meg a húsz pontja. Nekem, mint infóból érettségizett egyénnek, alig pár pont híján ötös érettségivel a hátam mögött... 19 pontom van, a legtöbben meg olyan 14 körül lazulgatnak. Szóval kérdem én: velünk van a gond? (Bár a markmyprofessoros értékelések szerint a tanárral.)

Komolyan mondom az univerzum elmehet a francba! Mániákusan vonzom a patkányokat (csillagjegy szerint) vagy mi a halál? Esküszöm ezek után kész tények elé állítom az embereket és nem veszek zsákbamacskát.

Nem túl biztatóak a kilátások a számodra új oktatóval kapcsolatban, ha az előtted lévő csoportból egy srác úgy jön ki a teremből, hogy azt mondja a haverjának, "ilyen unalmas órát még isten sem b*szott".
Megjegyzem, mi végignevettük az órát, de ennek a fele szenvedős röhögés volt.

Amikor úgy jössz rá arra, a kiszemeltednek barátnője van, hogy előtted csókolóznak... szükséges ezt ragoznom? :|

Eww, értem én, hogy sokan rajonganak egy hírességért, meg kb. minden infót elolvasnak róla, én is ilyen típus vagyok, de azért az egy kicsit sok, hogy páran azt hiszik ők tényleg ismerik az adott sztárt. Én is imádom a kedvenc énekesemet, de tisztában vagyok azzal, hogy nem ismerem, csak annyira amennyit mutat magából. És ez teljesen rendben van így, mert sokra tartom ha egy híresség próbálja megőrizni a maradék magánéletét... de nem, nem hiszem azt, hogy attól, hogy tudok róla sok infót, még ténylegesen ismerem is. Aki meg ezt nem látja be, hááát...sajnálom, talán még túl éretlen hozzá.

Tegnap hivatalosan is megvitattuk, hogy minden pénteken 19:20-tól a centerben tartunk egy "Adjuk ki magunkból a hét feszkóját, és igyunk egy-két kört" összejövetelt. Őszintén szólva, amennyire ellene voltam eleinte a dolognak, rá kellett jönnöm, hogy nincs is annál jobb, mint pénteken beülni 4-en pár ital mellé és kiadni a hét történéseit. Együtt vagyunk, beszélgetünk, a telefonunknak pedig ilyenkor szigorúan a zsebünkben a helye.

Sokan panaszkodnak hogy mostanaban kevés a jó dal, jó énekes(nő) és jó banda. Ez szerintem a rajongók hibája is. Ugyanis ha valakit nagyon megszeretnek mert (szerintük !!!) milyen aranyos és kedves lány, milyen helyes fiúcska és tehetséges színész/nő, akkor már rögtön be kell vinni a zeneiparba. Hiába nem tud énekelni csak visítani meg beszélni millióknak tetszik majd mert ők már ismerték innen meg onnan... De jó klippet lehet vele forgatni mert dögös vagy mert helyes... Vagy egyik se persze de sajnos sokan szeretik és úgy is megnézik és meghallgatják.
Mások, akik nem akarnak maradandó halláskárosodást szenvedni (lényegében a rajongókon kívül mindenki; azok akik utálják, azok akiknek semleges vagy azok akik nem is ismerik) pedig csak fogják a fejüket hogy "ezt most miért??".
Sokan nem értik miert hallgatok rádiót... Azért mert ott legalább nem kell hallgatni az ilyen mondvacsinált senkiket akik énekes(nő)nek mondják magukat de egy hangot nem tudnak eltalálni. Ha viszont egyszer mégis leadnák valami agymenés miatt, fél percen belül támad a hallgatóság és soha többé nem adják le.

Eléggé gagyi az idei év XFaktor felhozatala de hogy konolyan meg fogjak nyeretni azzal az olasz csajjal azért gáz... Harmat gyenge volt ma is. Britney meggyalázása volt ami ma ott ment. Paródiának csillagos ötös, másolásnak egyes alá

A mai nap az energiám olyan alacsony szintet ütött meg - tegyük hozzá, étvágyam se sok volt - hogy egész nap csak néztem ki a fejemből vagy épp könyvet olvastam. Viszont este, valamiért a televíziónál kötöttem ki, és az egyik film olyan ihletet adott, hogy órák óta rajzolok és talán holnap elkezdek valami szösszenetet írni, mert képtelen leszek elszakadni ettől az általam most kitalált világtól, ha nem írom, vagy nem adom ki magamból. Ráadásul rengeteg történetet alakítottam már ki egy szereplő köré, te jó ég, miért nem tudok végre pihenni?

Annyira lelombozó, mikor úgy érzed, épphogy csak elkezdődött a hétvége, de már holnap hétfő, és kezdődik minden elölről.
Nem mintha sok produktívat csináltam volna (képszerkesztés, újonnan érkezett klipek agyonnézése-és hallgatása, sorozat-és animenézés + youtube, szóval csak a szokásos..), de azért na.

Egyetértek az előttem lévő hozzászólóval; hihetetlen felfognom, hogy megint elment egy hétvége azzal, hogy semmit sem csináltam, csak soriztam. Alapjáraton könnyen ráveszem magamat a dolgokra, viszont az, hogy semmi kitartásom sincs, nem lesz ebből az érettségiből semmi jó. Eddig ezt a majdnem három hónapot végig tanultam, ezelőtt általánosban sohase tanultam ennyit, és úgy érzem, kezdek elfáradni. Pontosan olyan személy vagyok, hogy amit nem érdekli, nem is fogja megtanulni. Ez van velem a biosszal, amitől legszívesebben kiugranék valami magas házról. Tegyük hozzá, hogy a tanár már az első órán ordibált velem, amiért beszélgettem, ami azért vicces, mert a mögöttem ülő két lány voltak azok, akik nem tudták befogni. De ott van még a drágalátos magyartanárom, akit ki kellene b*szatni a suliból (sorry not sorry a kifejezésért, de nagyon felcsesz), amiért csak a rossz jegyeket tudja beírni a tanulóknak. A többi tanár rendben van, viszont az osztályom valami rettentő pocsék. Ezelőtt, általános iskolában az egész osztály kijött mindenkivel (igaz, a végére már kezdtünk szétesni, mert mindenki a saját útját akarta járni), itt viszont nincsen ilyen. Körülbelül hat emberrel beszélgetek nap mint nap, ebből bírok igazán kettőt, abból a kettőből az egyikkel nem beszélgetek sokszor, a másik meg a padtársam, aki egésznap a telefonját nyomkodja. Lehet, velem van a baj, amiért nem olyan vagyok, mint a mai generáció, aki a neten éli az életét (jó, én is nagyon függő vagyok, viszont társaságban akkor se nyomkodom végig a telómat). Rettentően feltudja cseszni az idegeimet, hogy amikor beszélek hozzá, és mesélek egy jó hosszú monológot neki, és megkérdezem, hogy 'figyeltél?' erre az ő válasza az igen, de mikor visszakérdezek, mit is mondtam, visszamondja az utolsó három szót, amitől a falnak tudnék menni. De mikor én elkezdek telefonozni akár egy percre is, mert mást nem igazán tudok csinálni a társaságában, akkor én leszek a szemét, hogy nem figyelek rá, lesz*rom őt, és hasonlók. A másik kedvencem az az, mikor otthon van, és egyik nagy barátnőjét se tudja felhívni, akkor jövök én. Ezt nem féltékenységnek nevezném, inkább csak egy pótléknak érzem magam.

A másik sztorim is kapcsolódik ehhez a lányhoz. Akiről az előbb beszéltem, elnevezem A lánynak, az előttem ülőt pedig B-nek. B írja az A lánynak, hogy örül neki, amiért ilyen jól kijönnek, és hogy elviseli őt az A lány. Erre visszakérdez az A, hogy miért ne viselné el; B válasza: 'mert a Gabi ((én)) nem is foglalkozik velem, és hát lesz*r, meg nem ismerem annyira"
Itt azért néztem egy nagyot. A 'B' lány igazából tudomást sem vesz rólam, emberszámba se vesz, emellett megismerni se próbált, de az én hibám, hogy nem jövök ki vele jól.

És, hogy miért nincsen kedvem bejárni abba az intézménybe? Pont ezért. Egyedül csak a büfében lévő kaja és a kávé + az ofőm a legnagyobb ok, amiért nem hagytam már ott ezt a szart

#önsajnáltatás #sorrynotsorry

Jajj, de ismerős. Ez a harmadik évem az osztályommal, és ennél undorítóbb társaságot még nem láttam, pedig van némi tapasztalatom a k0c$ög emberekkel. Abszolút nem vagyunk összetartóak, ami még a legkevesebb baj, mert a nagy részük emberileg szörnyűek. Nagyképűek, közben sehol semmi. Igaz, hogy van néhány ember, akikkel elvagyok, de a fontosabb barátaim nem véletlenül az osztályon, illetve az iskolán kívül találhatóak. Konkrétan az osztályfőnökünk is utál minket. Nem is értem.

Ja, amúgy felvigyorogtam, mikor megláttam, hogy Charlie Manson meghalt.

Van az a pillanat amikor valaki annyira tud hiányozni, hogy fizikai fájdalmat jobban ellehet viselni. Főleg úgy, hogy előtte az életed része volt (nekem mondjuk a középpontja). Hiányoznak a mindennapos beszélgetések, akár messengeren, de tudtam hogy ott van nekem. A legrosszabb az, hogy én szenvedek a hiányától, Ő meg teljesen boldog, mert nem rajtam múlott ez az egész..

Ma magasan életem eddigi legjobb My Fair Lady előadását láttam. Hihetetlen, milyen gyorsan elröpült ez a 3 óra -olyan volt, mintha valami kimaradt volna belőle, de közben tudom, hogy mégsem (láttam már ehhez elégszer).

És valahogy az egész atmoszférája mégis annyira más volt. Olyan volt, mintha a színészek magukat is szórakoztatnák, nem csak minket -persze ezt csak a jó értelemben mondom. Tényleg érezni lehetett, hogy mennyire élvezik ezt a mai estét ők is Örök kedvenc ez a darab, fantasztikus

Igen, megint én. Elő a popcornokat, mert most egy elég nevetséges és szánalmas sztorival jöttem.
Mostanában hajlamosabb vagyok összeszedni valamilyen betegséget, és a fájdalomküszöböm se olyan nagy, mint régen volt. Régebben minden fájdalmammal bementem a suliba, mert elviseltem, egészen addig, míg a suliban olyan rosszul lettem, hogy tüdőgyulladásom lett. Nem ez a lényeg, hanem ami most jön. Múltkor, talán két hete azért maradtam otthon, mert hánytam, de érdekes módon, az egyetlen sulis barátnőm a mostani betegeskedésemnél közölte, hogy iskolakerülő vagyok, és a témazárók, nagyobb dolgozatok miatt nem vagyok hajlandó bejárni. Ha más, egy kívülálló ember mondaná, hogy azért nem megyek be, mert doga lesz, azt mondom oké, kit érdekel? De a tudat, hogy a barátnőd ezt gondolja rólad, iszonyatosan szar érzés. A kedvencem, mikor ma reggel írta messengeren, hogy "nekem mindennap lázam van, még is bemegyek a suliba", vagy a másik "én tüdőgyulladással is bent szenvedtem a suliban", és hasonlók. Egy, nem én tehetek róla, hogy az anyukám nem akarja, hogy még jobban rosszul legyek a suliba - mert volt már erre példa, hogy betegen vánszorogtam el odáig, és rosszabb lett -. Kettő, arról se én tehetek, hogy az anyja olyan felelőtlen, hogy tüdőgyulladással és állítólagos mindennapos lázzal elküldi suliba (btw sorry not sorry, ha valakinek, aki olvassa, ilyen az anyja, nekem ez akkor is furcsa). Három, megbízhatna bennem azért annyira, hogy nem hazudozok ilyenekkel. Alapból kevésszer füllentek, vagy szépítek az igazságon, és ezt neki kellene tudni, mert már tizenegy éve ismer. De lehet, én vagyok a rossz ember, amiért majdnem 39 fokos lázzal nem szeretnék bent szenvedni a suliban. Mert említettem, kicsi a fájdalomküszöböm, és ott hisztiznék, mint egy rossz gyerek. + Nem szeretném, hogy valakit megfertőznék, de ha ez annyira rossz dolog, esküszöm bemegyek.
Nem tudom, lehet ez csak nekem gerinctelenség. Lehet, nekem gerinctelenség az, hogy a szemembe vágja, azért vagyok otthon, mert nem tudok semmit irodalomból, és nem akarom megírni a témazárót.
#napiönsajnáltatás

Jövő májusban újra WWE Live lesz Budapesten. Azt hittem érettségizek, de 14-én és 15-én nem lesz semmim, csak 16-án lesz szakmaim. Szóval, újra irány Budapest. Nagyon remélem, hogy Randy Orton is ott lesz, ha már az ezelőttin nem volt.

Olyan szánalmas emberek vannak.. Mikor a kis csaj rájött, hogy én jobban csinálok valamit mint ő, elkezdett fikázni.. Jesszus, óvoda.. De legalább csinálná jobban, ja hogy az se megy? Akkor miről beszélünk? Komolyan, pasik között jobban megértem magam. Annyi undorító kétszínű k_rva létezik. Hátba támadnak meg ezek a flegma, undorító, burkolt sértések... Hányingerkeltő. De a pasik... Kimondják, ami nem tetszik és pont.

Arról nem is beszélve hogy imádom a kis fiaimat. Ugyanúgy gondolkodnak ahogy én, megértenek és én is őket. Nincs bennük akkora birkaszellem mint a legtöbb lámykában.