Mire gondoltok most? II.

In a nutshell... Mindjárt suli és én még nem csináltam semmi hasznosat a házimunkán kívül. Érthetetlen "viszonyba" keveredtem egy sráccal a szakmai gyakorlaton. (Még hogy a nők érthetetlenek.) A családom apai ága kikészített, úgyhogy a jövőben nem szentelek nekik különösebb figyelmet, amiből még hatalmas balhék lesznek és persze az ő szemükben én leszek a rossz. De ezek után ne várják, hogy jópofizni fogok. Három év szakma tanulás után rájöttem, hogy mi az ami engem tényleg érdekel. Nyakamon az érettségi és a tanár már kiírta a csoportba, hogy sulikezdésre olvassunk el valamit. Csodás évnek nézünk elébe.

Amikor leesik, hogy hétfő van és pénteken évnyitó... Jó volt a szünet meg minden, de túl rövid. Tudom, sokan szétunták magukat, de nekem bármi más, mint iskola. Inkább dolgoznék, komolyan. "Majd később máshogy gondolod..." Hát nem, ennél nincs rosszabb. Ma volt a könyvosztás, de nem mentem, mert nem akartam. Felment apa helyettem.

Milyen jól elb@szódott a kedvem estére... 1 perce írt az angoltanárom (Facebookos csoportba), hogy ettől az évtől elmegy, és ahj Eszméletlenül sajnálom. Olyan jófej volt, nagyon közvetlen, szuperül tanított. Szívszorító ,,búcsúlevelet'' írt. Folyton kibeszéltük az idióta kollégáit ( ), kivetítette mindig az anyagot a falra, nem kellett Tk, ígyis mindenki ötös-négyes átlagú volt.
Gabi néni, nagyon fog hiányozni!

Sokszor úgy érzem, hogy nem szabad meghallgatnom a kedvenc dalaimat, mert a legtöbbje olyan időkre emlékeztet vissza, amiket rettenetesen hiányolok és nem lehet visszahozni. Szomorú, hogy ezt akkor nem értékeltem. Ki kellett volna élveznem minden egyes percét... Ha tehetném visszamennék a múltba és újra átélném az egészet, vagy talán felpofoznám magamat, hogy most ne legyen ekkora bűntudatom.
De bánatomra nem lehet és nem is tudok visszamenni. Maradt a reménykedés, hogy egyszer lehet még minden ugyanolyan, mint régen, akkor volt.

olyan karikásak a szemeim, hogy az öcsém azt hitte behúztak nekem. amúgy olyan furcsa abba belegondolni, hogy mindjárt iskola én pedig még mindig dolgozom, még iskolára sem vásároltam be. xd a barátaim pedig mindig iszogatnak meg élvezik az utolsó napokat, én pedig még 3 napot dolgozom, de szombaton végre végzem ezzel a fossal, este pedig megyek buliba. ez az egyetlen dolog éltet, még az új trónok harcát sem láttam, mert inkább aludtam. xd

Ezt nagyon át tudom érezni. Ahogyan látom, kicsivel fiatalabb vagy nálam, szóval én csak azt tudom mondani, hogy légy türelemmel! Nekem két és fél évbe telt, míg az új sulimban megismerkedtem a legjobb barátnőmmel, előtte pedig képtelen voltam igazán jól érezni magamat, mint akkor. Ha kicsit vársz, hidd el, még jobb lesz! Nem mondom, hogy nem hiányoznak néha a régi idők, de már jobban érzem magamat. Szóval röviden és tömören: más lesz a helyzet, de az érzés ugyanaz. Sőt, jobb. Sokkal.

Köszönöm, ezt most így jól esett elolvasni. Remélem tényleg úgy lesz, ahogy mondod.

Megkérdeztem pár barátnőmet, hogy készültek-e már valamit a pénteki iskolakezdésre. Legtöbbjük azt válaszolta, hogy kész a táskájuk és a tolltartójuk is, illetve a könyveiket is elrakták a helyükre.
Na most ezzel szemben, a táskám - a június tizenötödikei cuccommal együtt - a szekrényem legalján van, a könyveimet hétfőn leraktam az asztalra, azóta is ott vannak, arról ne is beszéljünk, hogy fogalmam nincs, hogy hol van a tok, amiben a bérletemet tartom, a tesicuccomat pedig június eleje óta nem láttam.
Úgy vagyok vele, hogy majd holnap este elkészülök. Még szünet van.

Amíg mindenki élvezi a szünet utolsó napjait, én ma is és holnap is dolgozom..de nem baj, pénteken megjön a fizum, szombaton pedig felvásárolom a fél plázát, mert már lassan nem tudok mit felvenni. Btw sehol se találom a tesi cuccom, -mondjuk már egy éve nem tudom hol van- pedig kellene, mert nem kaptam egész éves felmentést, így kénytelen vagyok tesizni. >< Mondjuk a bérlettartómat is tegnap találtam meg az ágy mögött, -benne a júniusi bérlettel - úgyhogy remélem most már a tesi zsákom is előkerül. Viszont megjött a szőnyegem, aminek körülbelül két percig élvezhettem a szépségét, mert a macska belehempergett és most csupa macskaszőr és szőrcsomó.

Nem szeretném ezeket hirdetni, de belinkelnék két Facebook-csoportot, ami Magyarország első FB-os rajongói csoportjai róluk. Aki szereti, csatlakozhat.
1., 2.

Igaz, nekem csak másfél hét múlva kezdődik a csodálatos félév, de még olvasni is rossz, hogy sokaknak pénteken évnyitó. Sírnék, ha vissza kéne mennem a gimibe, egyszerűen gyűlöltem. Szóval kitartást mindenkinek. c: Viszont amíg mások pénteken az igazgatói beszèdet fogják hallgatni, addig én a fogorvosnál fogok ülni, és ki fogják szadizni a számból az egyik bölcsességfogamat, szóval most kivételesen bárkivel szívesen cserélnék. xd
Meg annyira fog hiányozni a nyár. Ahogy telnek az évek, egyre jobban szeretem a meleget meg ezt az egész nyári feelinget. Ha a télre gondolok, elmegy a kedvem az élettől, még az ünnepeket se várom. >.<

Ahh 2 és fél hét telt el a koncert óta, de még mindig nem fogtam fel, hogy tényleg ott voltam, és ők ott álltak/ültek előttem. Sem azt, hogy hozzám értek, beszéltek hozzám és rám mosolyogtak. Visszaakarok menni az időben és újra ott lenni, újra átélni az egészet. Túl gyorsan vége lett az egésznek. :c

Ma bementem a könyvekért a suliba, illetve bementünk a barátommal, és alig találkoztam osztálytársakkal, mégis éreztem ahogy a szorongás úrrá lesz rajtam. Idén a szokásosnál is jobban félek az évkezdéstől, a tanulás és az emberek miatt is, bár egyikre sem lenne igazán okom: végre kevesebb fölösleges tantárgyam van és több abból ami érdekel, és az osztályban is mindenkivel jóban vagyok és vannak barátaim, komolyan, nem is lehetne jobb. Ráadásul jól kipihentem és kiszórakoztam magam ezen a fantasztikus nyáron, és egy csomó önbizalmat és motivációt szedtem össze. Akkor meg mi a fene bajom van? Valószínűleg csak az előző két év tapasztalatai rémisztenek meg, pedig tudom, hogy akkor sokkal rosszabbul voltam én is, és azért alakult minden úgy, ahogy. És most itt a lehetőség, hogy úgy alakítsam végre az életem ahogy szeretném, de nagyon félek, hogy ezt is elrontom valahogy.

Felfordul a gyomrom attól, ahogy az emberek bánnak az állatokkal... Az Earthlings című dokumentumfilmet kötelezővé tennem minden embernek. Eddig is szimpatizáltam a vegánsággal -környezetvédelmi és egészségügyi okok miatt-, de ez végképp betette nekem a kaput.

Felfoghatatlan, hogy számomra milyen hamar eltelt ez a nyár. Lehet azért mert nagyon eseménydús volt, a tavalyihoz képest. Koncertről koncertre jártam..fesztiválról fesztiválra. Így nagyon sok élményt szereztem, új emberekkel ismerkedtem meg, aminek megint örülök..És ráadásul Rúzsa Magdi a koncert előtt odajött hozzám beszélgetni, amitől enyhe szívrohamot kaptam, de túléltem. hihetetlenül kedves személyiség..és fergeteges koncertet adott.

Olyan brit akcentussal tudok angolul beszélni, még magam is meglepődtem rajta.

Amúgy két napja csak az angollal foglalkozom, mert félek a szintfelmérőktől... Már átnéztem az angolkönyveimet, nyelvvizsgás feladatokat oldogattam, az egyik ismerősömmel is csak angolul beszélgettünk tegnap este, illetve már minden angolul van a fejemben. Ráadásul holnap kezdődik az iskola, jövő héttől pedig megtapasztalhatom, milyen is az a 12 óra angol és 6 óra német egy héten.

Hihetetlen milyen béna vagyok. Mostanság minden pénzem a telefonomra költöm, mert mindig elejtem. Azelőtt a képernyő csináltatására ment el minden félretett pénzem, most pedig rájöttem, hogy az üvegfóliát pont az ilyen szerencsétleneknek találták ki, mint én, vettem belőle ötöt is Nem való nekem okostelefon, veszek inkább egy örökéletű Nokia 3310-et

Hogy van az, hogy van angolból középfokú nyelvvizsgám, a szóbelim tökéletes volt, de ha egy turista leszólít egy értelmes mondatot nem tudok összerakni?!

Egyszer az én angol tanárom is megjegyezte brit akcentusom, pedig azelőtt azt hittem amerikai akcentusom van a sok sorozat nézése miatt.

A Life is Strange hivatalosan is beírta magát a kedvenc játékaim közé. Eddig is nagyon szerettem, a megjelenése óta elragadott benne valami, de úgy néz ki csak most, két évvel később kezdtem el igazán értékelni ezt az iszonyatosan durva történetet. Tegnap éjjel és most is folyamatosan a soundtracket hallgatom, próbálok úgy tenni, mintha nem tette volna tönkre a lelkivilágomat, miközben a szívem egyre gyorsabban és gyorsabban ver, mert nagyjából 2 perc múlva fog megjelenni az előzménytörténete, amelyben meg fog jelenni az a karakter, akiért már egy kádat megtöltöttem a könnyeimmel, pedig nem is szerepelt benne fizikailag. Miért van az, hogy egyes játékok, filmek, sorozatok, könyvek ennyire mély benyomást tudnak kelteni bennem, hogy konkrétan nem telik el olyan félóra, hogy ne gondolnék rá, hogy egyes karaktereket ilyen mértékben meg tudok szeretni? Egyszerre gondolok erre negatívan és pozitívan is egyébként, mert az addig oké, hogy teljes mértékben felejthetetlen élményeket tudnak nekem nyújtani, és nem is bírom kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok emiatt azoknak az embereknek, akik ezeket létrehozzák, de azért szívfájdalmat is tudnak okozni bőven. A zenékről nem is beszélve, komolyan elgondolkodtam már azon, hogy zenészek titokba szadisták. És igen, tudom, hogy ez most senkit sem érdekelt, és hivatalosan is bejelentettem ország-világ előtt, hogy nincs életem, de úgy éreztem, hogy ezt most muszáj kiírnom magamból.

Tegnapelőtt volt könyvosztás a suliban. Azt hiszem néha néznem kéne a suli honlapját. Hát... hoppá?

Az ember azt hinné, ha az ötödik évét kezdi (vagyis a tizenharmadikat) már nem fog félni és nem lesz hányingere. Aha, ja. Gondolom a normális emberek nem is félnek. De én sose voltam normális, miért pont most lennék az?