Mire gondoltok most? II.

Megszületett az unokatestvérem kislánya, Lucille Claire! Olyan cuki

Mikor rájössz, hogy jövő héten születésnapod van, ami azt jelenti, hogy eltelt a nyáriszünet fele.

Elkezdtem Michael Flatley videókat nézni. Ő egy isten. Rajta (is) nőttem fel. Amit a színpadon csinál és az az összhang ami a táncosai, meg közte és a táncosai közt van egyszerűen lenyűgöző. Remélem egyszer láthatom élőben is.

Off: Mióta Bleachet nézek azóta éjszakánként csengőket hallok a kertből. Kenpachi te vagy az?!

Nem gondoltam volna, hogy van még olyan ember, aki kiskorában Flatley-t nézett. A Lord of the Dance kazettája szerintem a mai napig megvan, nagyon imádtam.

ON: Eldöntöttem, hogy mostantól többet foglalkozom magammal és az egészségemmel is. Próbálok odafigyelni arra, hogy mit eszek; áttértem a teljes kiőrlésű gabonára, a cukros üdítőkről pedig lemondtam, helyette vizet vedelek. Már csak az édességektől kéne végleg megszabadulnom, de nagyon nagy a kísértés, főleg egy olyan édesszájúnak, mint nekem.
Valamint szeretnék ismét elkezdeni rajzolni, meg is találtam a régi vázlatfüzetemet, de így több mint 3 év kihagyás után szerintem hatalmas pofára esés lesz.

Nap vicce: Nehezen bírom idén a hőséget. Egyébként eddig nem volt gondom a meleggel, de biztos a korral jár már. Na szóval rosszul lettem ma melóban. Szédültem és jöttek a foltok. Azonnal kiterítettek és lábam fel, majd javasoltam a homloknyomós módszert is. Vérnyomásmérő, gyógyszer. Vérnyomásom mondjuk úgy tűrhető volt (128/80), a kezem remegett és miután kimondtam a hányingert fel is állították a diagnózist: kismama vagyok! Természetesen nem, bár mostanában voltak "gondjaim", de eléggé kicsi a valószínűsége. Na és az összes nő, aki körülöttem volt rákezdett anekdotázni meg találgatni meg faggatni és kb. a 10. perc után félretoltam őket, hogy sosem voltam ilyen jól, sziasztok! Műszak után ordítottak, hogy fiú lesz vagy lány? Anyósom pont mellettem öltözik, kérdezi mit kérdeztek. Mondom neki, azt mondja ez mit jelent? Az unokádat... Aztán ott hagytam halálra vált arccal. Egyébként nem csípem szegényt...
Fantasztikus nap volt ez is.

Gratulálok! Ez csodálatos!

off de én is ettem pont tegnap Despacito ízű fagyit, csak mert finomnak tűnt (egészen az is volt), pedig amúgy a falra mászom attól a számtól (aztán hazajöttem és random olvastam hogy máshol is árulnak olyat és wow véletlenek)

ON: (vigyázat, ömlengés) igazából mindig amikor egyedül vagyok azon gondolkozom, újra és újra és újra, hogy milyen jó ez a nyár. Számomra jobb nem is lehetne. Mindenre és mindenkire van időm, mindenkivel akit barátomnak tartok kommunikálok és találkozgatok folyamatosan, vannak jó programjaink (koncertek leginkább). Magamtól ráírok néha emberekre akikkel rég beszéltem(!) és elmegyek velük ide-oda. Egyik legjobb barátnőmmel is nemrég beszéltem és találkoztam újra kb. 3 hónap után, pedig a sulimba jár, de valamiért elszakadtunk, de most megint közel vagyunk és ez nagyon jó érzés.
Családdal is vagyok eleget, pl. nyaralást nem szerveztünk idén, de random lementünk két napra Szegedre anyával és az öcsémmel, és tisztára élveztem. És ha itthon vagyok akkor ők is itthon vannak, és jól megvagyunk, nincs az az állandó stresszes légkör, mint tanév közben (kíváncsi vagyok mondjuk szeptembertől milyen lesz, most nagy a felszabadultság mert öcsém sulit vált, anya pedig felmondott, de lehet hogy nem fogják szeretni az új helyeiket). Apával is többet vagyok már, nem csak kéthetente futunk össze random amikor az öcsémet viszi valahova. Most is hívott, hogy menjek át hozzá dinnyézni, és bár jelenleg pont jól üldögélek a lakásban végre, megteszem ezt érte és átmegyek.
Persze a legtöbb időt a barátommal töltöm, és néha a családjával is, akik iszonyat aranyosak. Az én családom is odáig van érte, és minden barátom is, és ez nagyon durva, hogy mindenki feltétel nélkül támogat minket. Mondjuk nem látom kívülről magunkat, de nem is hiszem, hogy túl sok kivetnivalót láthatnának bennünk, belülről legalábbis olyan az egész, mint egy álom. Nem is hittem, hogy ez lehet ilyen tökéletes, hogy érezhetem ennyire biztosnak magam valamiben, egyszerűen minden túl jól alakul és még mindig el sem hiszem, hogy ez velem történik.
És a nyárnak csak most kezdődik majd igazán a java, jönnek a fesztiválok! Mindenki akit a Sziget miatt kezdtem el hallgatni annyira jó, annyi új kedvencem lesz. És aztán a Strand, ahol két óriási kedvencemet látom majd (egyikük ma éjjel pont válaszolt nekem twitteren, így egy év után először, juhé). És tudjátok mi nagyon jó még? Hogy a mojitós lipton zöld tea visszatért a boltokba (csak mostmár mentás-limeos álruhában)! Annyira hiányzott az életemből.
Éssss még nem elhanyagolandó öröm, hogy az önbizalmam az egekben van mostanában. Kb nyár eleje óta nem volt rajtam full face alapozó, pedig régebben a sarki boltba nem mertem lemenni nélküle. Mostanában meg már alig sminkelek, mert lusta vagyok, és úgyis leolvadna a melegben, és úgysem érdekel senkit, komolyan (azért szeptembertől szerintem visszatérek rá, mert mégiscsak jobban tetszem magamnak úgy, és napi rutin, és sok ember közé kell menni meg ilyenek lol). És fel merek venni ujjatlan pólót és szoknyát és rövidnadrágot és kivágott felsőt, és el sem hiszitek, hogy ez mekkora öröm egy olyan lánynak, aki májusban még a pulcsit is alig merte levenni, a tulajdon barátai előtt sem (hosszú sztori, a lényeg hogy szégyellem a bőröm). De egyszer már vízben is voltam, fürdőruhában! Azelőtt legutóbb két éve voltam, amikor kötelező volt osztállyal úszni járni, és én meghaltam a szorongástól. És most itt vagyok.
Problémáim még mindig vannak, mindig lesznek, de jóval kevésbé törnek össze, mint anno, és minden ellenére tudok örülni mindennek és boldognak nevezni magam, mert eljutottam idáig, és megteremtettem magamnak egy pozitív életet, és igen, büszke vagyok magamra. Végül is örülök, hogy nem mentem el dolgozni (pedig akartam, csak későn tudtam meg hogy lesz időm, és anya se nagyon akarta hogy dolgozzak), mert attól félek, hogy úgy éltem volna meg, mint az iskolát (stressz, szorongás az emberek miatt, kialvatlanság stb.) és az visszarántott volna. Elég, ha majd a tizenegyedik tönkretesz, tudom, hogy úgyis az lesz... De addig boldog vagyok és kiélvezem a nyugis időszakot.

jaj bocsánat ez hosszú lett

Már egy ideje itthon vagyok és kb semmit nem csinálok, úgyhogy jó is lesz végre találkozni a barátnőmmel pénteken.

Egyébként fél hónapja voltam gólyatáborban és nem az, hogy jobb osztályt nem is kívánhatnék magamnak, de még jobb évfolyamot sem. Hihetetlenek, imádom őket.

Gyereknevekkel kapcsolatban senki ne konzultáljon a szomszédbácsimmal. Szerinte minden gyereknek Józsinak kell lennie, nemtől függetlenül.

Ugy utalom amikor egy nap 68 dolgot kell elinteznem de előtte meg utána nap semmi dolgom nincs. Nem bánom hogy néha pihenhetek, unatkozni soha nem szoktam, de az hogy másnap porgok.. Pff

Szereztem jegyeket Quimby koncertre, szóval talán mégsem lesz olyan unalmas nyaram.

Folytatódott a dráma... Reggel hazaküldtek, illetve konkrétan tesztért. Megint rosszul lettem. Csak annyit mondtak, hogy vegyek most reggel egy tesztet és elsírtam magam. Persze hogy örülnék egy kisbabának, de jelenleg nem vagyunk úgy berendezkedve, hogy azonnal tudjunk vállalni. Természetesen negatív lett. Anyám azt mondta, hogy a vérszegénységem szórakozik. Ez az időváltozás, a kimerültség és hát én vészes vérszegény voltam kiskoromban is. Szedtem is vas tablettát, de megnyomta az étvágyam és leálltam vele. Nos nem kellett volna...

Most már túltettem magam az első sokkon, de még mindig szorongás fog el ha arra gondolok, hogy a gyerekkorom legmeghatározóbb együttesének énekese, tini korom egyik idolja, Chester Bennington meghalt. Leírni is szörnyű. Pláne így, hogy volt lehetőségem őket először és utoljára élőben hallani, lábujjhegyen egyensúlyozva, megfelelő szögből hunyorogva pedig még látni is.

Ráadásul a halálának körülménye csak fokozza a értetlenséget és szomorúságot. Borzasztó belegondolni, hogy valószínűleg folyamatosan küzdött a démonaival, és három hete, amikor a színpadon állt, már akkor is segítségre szorult volna, de senki sem látta, senki sem gondolta volna. Mi meg csak ugráltunk, énekeltünk, és bele sem gondoltunk, hogy alig egy hónap múlva ez az egész szertefoszlik...
hogy a rock történelem egyik legjelentősebb énekese már nem fog élni...
hogy a pasi, aki ha egy kép erejéig benne volt az IM-ben vagy a Bravóban, már rohantam a Sparba megvenni, milyen mentális nehézségeken mehet keresztül...

És mindezt azért is olyan nehéz feldolgozni, mert életemben először (és utoljára) fizikai kontaktom lehetett velük, vele, és eszembe se jutott, hogy mennyire megviselt lehet, hogy esetleg ott a színpadon is átvillant-e az agyán, hogy eldobja magától az életet (basszus, kinek jutna ez eszébe egy koncerten, de akkor is).
Én, önző fogyasztó meg, az ismerősi körömön belül kritizáltam a koncertet, mert én valóban többet vártam tőlük (köszönést, átkötő szöveget a dalok közt, hello Hungary-t vagy valami, nem csak egy youtube playlistet), most meg itt állok megüresedve, hogy nem értékeltem igazán azt amit kaptam, mert mindig csak elégedetlenkedek..

Annyi minden fut most át a fejemen, annyi emlék jut eszembe, és annyira értetlenül állok az egész előtt (mint most több millióan szerte a világon). És még csak nem is ismertem személyesen.

De biztos vagyok benne, hogy már a túloldalon nyomod a koncerteket, Chester.

RIP.

Lassan egy hete itthon vagyok, de semmi produktívat nem csináltam... Hacsak a négy generációm a Sims-ben nem számít hasznos dolognak. Annyi mindent elterveztem erre a másfél hónapra, hiszen ez az utolsó, amit még középiskolásként töltök, de abból csak a Vészhelyzet és a Doctor Who befejezése látszik megvalósulni...

Nem tudom elhinni. Öt éve az ő zenéjükre kelek és fekszem. Az ő csodálatos hangja és a zene amit alkottak rengeteget adott nekem. És nincs többé... Nem hiszem el, hogy nincs többé...
Nyugodj békében Chester. Sosem felejtünk el.

Nem tudom elhinni, hogy elmentél. Annyi könnyem hullott a dalaitok hallgatása közben és annyi érzelem fűződik hozzájuk. Teljesen új irányt adtatok a zenei ízlésemnek, a mindennapjaim részévé váltatok. Ott vagytok a telefonomon, az mp3 lejátszómon, a gépemen, a falamon, a zenétek a fülemben, az arcotok a szememben, a dalszövegeitek a fejemben és te Chester... Most te vagy a könnyeimben.

Nagyon kiakadtam. Chester halála, mint sokakat, engem is megrendített, pedig a Linkin Park zenéje nem áll olyan közel hozzám. Szomorú, hogy öngyilkos lett, viszont a posztok és kommentek, amikbe Facebookon belefutottam, egyszerűen undorítóak. Mi az, hogy "legalább nem csinál több szar albumot"? Oké, a Linkin Park az utóbbi években másféle stílust vett fel, nem tetszik mindenkinek, de könyörgöm, egy ember halálával kapcsolatosan nem beszélünk így. És az mi, hogy a drog meg a pia? Meg az, hogy nem szabad feladni?! Az ég szerelmére, Chester depressziós volt. Próbáld meg azt mondani egy depressziósnak, hogy szép az élet, hogy minden rendbe fog jönni, hogy ne adja fel... Semmit nem fogsz elérni vele. Egy pillanatnyilag szomorú, alapjáraton viszonylag derűs embernél sem használ a "nem szabad feladni" szöveg, nemhogy egy depressziós embernél. Szánalmas, egyszerűen szánalmas, hogy az emberek nem tudják csak azt mondani, hogy nyugodjon békében, részvét a családnak, hanem ilyen bunkó és tudatlan kommenteket/posztokat engednek meg maguknak. Szégyen, hova süllyed az emberiség...
Nyugodj békében, Chester!

Egyesek értelmi szintje megdöbbent. Délelőtt voltunk az agárdi strandon, erre elkezd valami csaj sikítozni, hogy ott van Zayn, ott van Zayn! Egy perc alatt csomóan odarohantak, csak hogy lássák, hogy valójában csak egy arab jellegű srác az, tetkókkal. Az senkinek nem jutott eszébe, hogy mégis mit keresne Zayn az agárdi strandon?

kicsit kezd elegem lenni abból hogy unokatesómék nonstop nálunk vannak, és feltúrják az egész szobám. én szép renget tartok, de amikor a fiúk átjönnek, óriási kupi lesz, és nem győzök pakolni... van hogy naponta kétszer is jönnek. nem lenne baj, ha csak pakolnának, de tépik a hajamat, egymást rugdossák, és ez elviselhetetlen...

Ma halálközeli "élményben" volt részem, de komolyan. Történt úgyan, hogy Balaton felé tartottam autóval, én nagyon ritkán szoktam gyorsan vezetni, ebbben az esetben sem volt ez másképp..haladtam,haladtam, (nem volt olyan nagy forgalom a tegnapi nap folyamán), egy domb szerű úton kellett felfelé menni, és ilyenkor ugye nem lehet látni, hogy jön-e szembe autó vagy sem.. Erre basszus jön egy idióta a szembejövőt megelőzi, nem látva engem (úgye bár ilyenkor kell előzni, mikor máskor) még szerencsém hogy kapcsoltam, nem ijedtem meg és eltudtam rántani a kormányt annyira hogy ne jöjjön nekem, de ne is boruljak be az "árokba"..Szerencsén múlt, meg a gyakorlaton. Már lassan egy éve, hogy van jogosítványom, de eddig ez az első alkalom, és remélem az utolsó is egyben.. Arra vagyok még kíváncsi, hogy a sok idióta, felelőtlen vezetőnek hova a fenébe kell ennyire rohannia!? Hihetetlen.