Dán, német, svéd thriller, krimi
Rendező: Mikkel Nørgaard
Író: Jussi Adler-Olsen
Forgatókönyvíró: Nikolaj Arcel, Rasmus Heisterberg
Szereplők: Nikolaj Lie Kaas, Fares Fares, Pilou Asbæk, David Dencik, Danica Curcic, Sarah-Sofie Boussnina, Johanne Louise Schmidt, Marco Ilsø, Beate Bille, Peter Christoffersen, Søren Pilmark, Michael Brostrup, Morten Kirkskov, Philip Stilling, Adam Ild Rohweder
Mozibemutató (Dánia): 2014. október 2.
Magyar bemutató: 2015. március 19.
Egy tóparti nyaralóban brutálisan meggyilkolnak egy fiatal ikerpárt. A nyomok alapján a rendőrség egy helyi bentlakásos iskola gazdag és befolyásos családból származó diákjai között keresi az elkövetőt, mivel azonban a bizonyítékok nem perdöntőek, a lezáratlan ügyek közé kerül az akta. Az elfekvő ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztály 20 évvel később újra foglalkozni kezd az esettel. Carl Mørck nyomozó és társa beleássa magát az ügybe és hamar rájönnek, hogy a bűncselekmény körül valami bűzlik. A meglévő nyomok egy, a testvérpár meggyilkolásával egy időben eltűnt lányhoz vezetnek, ám hamar kiderül, hogy nem csak a nyomozók próbálják elszántan felkutatni a nőt, hogy a hiányzó információkat megszerezzék tőle. Az ország három legbefolyásosabb köreiből néhányan szintén kétségbeesetten kutatnak az utcán élő nő után, mert olyan tudás birtokában van, ami egy életre tönkreteheti őket. A hajtóvadászat kezdetét veszi.
Fasandræberne / Fácángyilkosok (2014)
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.


1 felhasználónak tetszik:

