Fanncsii írta:
"Szomorúan látom, hogy már megint a vita megy, még itt is, hogy egyesekben annyi empátia sincs, hogy ha nem érti, mi játszódik le most egy One Direction-rajongóban, akkor miért szól be... Igen, vannak rengetegen, akiknek ez a hír teljesen feje tetejére állította a kis, biztonságos világát, ugyanis a One Direction egy olyan tábort alakított ki az 5 év alatt, ami uralta a médiát, a díjátadókat, és nagyon sok rajongó sírja most tele a párnáját Zayn miatt. Igen, én is rajongó vagyok nagyon régóta, együtt nőttem fel velük. Amikor először láttam a hírt, azt hittem csak valami rosszakaró próbálja még jobban borzolni a kedélyeket, de aztán megláttam a hivatalos oldal bejegyzését, és egy pillanatra belém szorult a levegő. Én nem vagyok már kislány, ahogy ők sem kisfiúk, de mégis, úgy éreztem, hogy a tinédzserkorom most úgy ahogy van eltűnt, és nem túlzást azt mondani, hogy valami meghalt bennem. Annak, akinek valaha is jelentett egy banda többet, többet, mint "áh, ezeknek jó a zenéjük, szoktam hallgatni őket", azok tudják, milyen érzés most ez. Zayn nem halt meg, él és virul, köszöni szépen, nincs jól, de jól lesz, és nagyon remélem, hogy nem bánja majd meg, hogy otthagyta az életét. Bár ezt a "normális 22 éves akarok lenni" dolgot úgy felejtheti el, ahogy van, neki még az ükunokája sem fog normális életet élni... Nagy nyomás volt rajtuk amióta befutottak, és nem csodálkozom, hogy besokallt, az a csoda, hogy a többiek még nem.. Csalódott vagyok és dühös, naivan hittem, hogy örökké tartanak majd, hogy nem 5 év lesz az, ahol az egyikük azt mondja, "köszönöm szépen", de hát ez van... És ők igenis legendásak, ha mást nem, a rajongóik és a Guinness-rekordok könyvében látni fogjuk őket."
WOW teljes mértékben egyet értek veled.ÉS tényleg igaz hogy az ükunokájának sem lesz normális élete,hiszen a szüleiknek sincs normális élete pedig nem is ők a sztárok hanem a fiúk

És igen akinek semmit nem jelentett ez a banda az menjen már a jó büdös fenébe a rohadt megjegyzéseivel...